Áldva és verve sorozat: Cili regénye.

A  menedék
 X/112
    Cili körülnézett a szobában. Finom ízléssel berendezett úriszoba volt, kissé öreg bútorokkal. Volt benne egy pianínó is. Horgolt terítőjéről eszébe jutott dombszegi otthona. Éppen ilyen terítőjük volt. Fehér rózsák között galambok. Kislánykorában sokszor megcsodálta. A ház kiürítésekor anyja a plébániának ajándékozta. Sajnálta, de már nem illett visszakérni. Most mégis itt volt a terítő. Mintha a múltból bukkant volna fel, annak a régen elvesztett békés, boldog otthonnak az üzenetét hozta. Ezt is fájdalommal élte meg, s szokása szerint a két tenyerébe temette arcát.
Annyira elfoglalta a bánata, hogy nem hallotta meg a csendes kopogtatást, az ajtó nyitását. Csak akkor kapta fel a fejét, mikor megszólalt egy hang a szobában.
- Cili kedves, nem szabad ennyire elkeseredni.
Füredi Tamás volt. Bocsánatkérőn állt, aztán mentegetőzve mondta, hogy van  pár holmija a szekrényekben, kölcsönadta az egyik unokafivérnek, aki a közelmúltban itt vendégeskedett. Cilit bántotta, hogy rajtakapta a könnyeken, s szabadkozott maga is.
- Csak egy pillanatra fogott el a keserűség, rendben leszek rögtön.
Füredi Tamás hozzáfogott a pakoláshoz ráérősen, hangja mosolygott.
- Előttem ne zavartassa magát.
- Köszönöm a megértését, tanár úr!
- Tanár úr?!... Már nem emlékszik a nevemre ?
Cili gondban volt. Az ügyvéd aligha hagyná szó nélkül, ha a tanárt a keresztnevén szólítaná. Kitérőn mondta:
- Bocsásson meg, de még szoknom kell. Majd talán idővel.
- Biztos, hogy csak erről van szó ?!- kérdezte, mint aki a veséjébe lát.
Cili egy pillanatig töprengett, mondja, ne mondja, végül kimondta egyenesen.
- Igaza van. Másról is szó van. Ha a keresztnevén szólítom, az ügyvéd úr kifogásolni fogja.
Füredi Tamás becsukta a szekrényajtót, komótosan elment az egyik fotelig. Leült kényelmesen Cilivel szemben, s mintha az volna a világ legtermészetesebb dolga, bizalmas módon szólította meg.
- Figyeljen rám, kicsi asszony! Mától itthon van nálunk. Magára bíztuk édesanyánkat. Ha gondoskodó szeretettel ápolja, amiben biztos vagyok, Pali semmit sem kifogásolhat. Azt legkevésbé, hogy miképpen szólítja a többi családtagot.
- Ahogy hirtelenében megismertem, ettől még vidáman megteheti. Azt is megígérte, hogy stopperórával a kezében kéri majd számon a napi munkámat.
- Csak mondta. Elismerem, hogy gyakran udvariatlan, és sértő a modora, hogy ne mondjak Nóri után faragatlant, de nem inkorrekt a bátyám. Tiltakozott az alkalmazása ellen, de a jövőben nem fogja emlegetni. Ahogy nem fog stopperórával se járni maga után.
- Rám fér a vigasztalás, mert komolyan megijedtem tőle.
- Kerülje ki. Beszélgetnie sem kell vele, ha nem akar. Újra mondom, ha elvégzi a munkáját lelkiismeretesen, márpedig azt fogja tenni, csak annyiban kell tekintettel lennie rá, amennyiben kiérdemli.
Cili hálásan nézett rá. Aztán megköszönte, hogy  hozzásegítette az álláshoz, s hozzátette:
- Azt külön köszönöm, hogy mindezt látatlanban tette.
Füredi Tamás szerényen hárított.
- Nem jár érte köszönet. Részben hallottam a felvételt az éjszakai beszélgetésükről. Megértettem, aki ott kér és indokol, ártatlanul meghurcolt ember, és komoly bajban van. Akkor pedig kötelességünk segíteni.
- Ezt is köszönöm, mert a mai világban nemigen szokás törődni egy idegen ember gondjával, bajával.
- Ez sajnos igaz, de magára nem vonatkozik, mert félig sem idegen. A húgom egykori barátnője, akiben tizenhét évesen is volt elég szív ahhoz, hogy barátságába fogadjon egy messziről jött lányt, elvigye az otthonukba, megossza vele szülei törődését, s olyan szeretettel forduljon felé, hogy a húgom évtizedek múltával is kiálljon maga mellett.
Cilit jólesőn érintették a szavai, s felsóhajtva mondta:
- Hálát adok érte Istennek! Nóri segítsége nélkül most tényleg nagy bajban volnék.
- Örülök, ha ezzel megoldódott a helyzete. - mondta a tanár udvarias hangon.
Cili újra sóhajtott.
- Csak félig, sajnos! A bánat megmaradt. El kellett hagynom a gyermekeimet, és az otthonomat.
A tanár néhány pillanatig töprengőn nézte, aztán megszólalt.
- Kérem, hogy barátian vegye, amit mondani fogok...Szeretnék segíteni abban, hogy mielőbb megnyugodjon, és megszokja új környezetét. Ismétlem, barátian, hátsó gondolatok nélkül. Mindössze csak a társaságom ajánlom fel hozzá. Szívesen beszélgetek bármikor. Már most is. Ha Nóri elmegy, maga itt nagyon egyedül marad. Anyuska szellemileg friss, és amúgy is kellemes társaság, de hamar fárad. Sokat pihen, korán fekszik. Juliska és Pali szóba sem jöhetnek. Szívesen veszem, ha esténként rám kopogtat a szobámban, vagy a könyvtárszobában, bárhol.
Cili szeme bepárásodott. Gondolta, igaza volt Nórának annak idején, valóban remek ember. Már most gondol arra, hogy miképpen él majd ebben a házban, lesz-e aki eltereli bús gondolatait, vagy belesüpped a magányba, ami csak fokozza meglévő bánatát. Megilletődve nézett a sötét szempárba, aztán lehajtotta a fejét. Valami furcsa dolog történt vele. Hirtelen visszájára fordult benne az érzés. Eszébe jutott, hogy a tanár is elmegy néhány hónap múlva. Lehangolt lett, s kedvetlen, mint aki megbántódott. Hangjában érezhető volt a visszautasítás.
- Ó, nem ! Semmiképpen se terhelhetem a társaságommal.
- Hogy volna teher, amikor örömöt szerez vele?! Az iskolából egyenesen ide jövök. Itt töltöm estéim javát. Felkészülök a másnapi tanításra, utána olvasgatok, vagy zenét hallgatok. Kopogjon rám nyugodtan...- mondta és felállt. Elindult az ajtóhoz, s mielőtt kiment, még hozzátette biztató mosollyal - Bátorság! Minden rossz elmúlik. Vacsoránál találkozunk, addig is csókolom a kezét!
Cili kedvetlenül nézett utána. Nem győzte meg a tanár. Éppen ellenkezőleg. Megerősödött benne a szándék, mert nincs szüksége behatárolt barátságra. Arra sem, hogy még inkább megkedvelje, hogy aztán még magányosabbnak érezze magát.
Amúgy nem vitatta Tamás igazát. Tudta, valóban nagyon egyedül lesz, ha Nóra elmegy. Polli néni mellett talán nem telnek majd egyhangúan a napjai, de az estéi lehangolóak lesznek. Tudomásul veszi, mert ahogy mondani szokás, valamit, valamiért. Kapaszkodója is marad, ha a gyerekeit elengedi Imre. Csak elengedje, mert nélkülük összeomlik az élete. Nem élhet a szeretetük nélkül, hiszen neki rajtuk kívül senkije sincs. Senkije. Nem is számíthat rá. Egyedül marad. Teljesen egyedül, gondolta tolakodó könnyek között.
Bánatában megfeledkezett édesanyja ígéretéről. Pedig szegény azt mondta a halálos ágyán, hogy Isten zsámolyánál szerető szívért imádkoznak majd, s a gyermekükért reszkető anyák a túlvilágon is betartják ígéretüket.
Legtöbb embernek gondot okoz a környezetváltozás. Főképpen akkor, ha kényszerűségből hagyja el otthonát, megszokott életét. Cili is nehezen szokott bele az új helyzetébe. Mindenféle baja támadt. Tágas otthona után szűknek, levegőtlennek érezte a szobáját. Fekhelyét kényelmetlennek találta. A közös étkezések alatt elfogódottan, s étvágytalanul evett. A fürdőszobában lévő toalettet nem használta bizonyos helyzetekben, inkább kiment az udvar végében lévő illemhelyre. Szerencsére egészen rendes volt, mivel Juliska is odajárt tavasztól-őszig. Pollit csak Nóra gondozta. Ott volt velük, de kevés tanulnivalója akadt, így sokszor csak téblábolt körülöttük. Nem akart mindig a közelükben lenni, noha kedvesen marasztalták, de anya és lánya gyakran bizalmas beszélgetésbe fogott, s feleslegesnek érezte magát.
Ilyenkor kiment a szobából, jött-ment a házban, benézett Juliskához a konyhába, vagy kiment a kertbe. Juliskával megismerkedett még az első napon. Nóra vacsora után bevitte a konyhába, bemutatta és otthagyta. A rokon hetven feletti, szikár asszony volt, ősz haját szigorú kontyban viselte, s mivel kicsit nagyothalló volt, hangosan beszélt.
Valójában jóindulatú teremtés volt. Nem fogta be egyelőre. Azt mondta, előbb szokja meg a helyét, de beszélgetni nem lehetett vele a szokásos módon. Nem barátkozott. Egy-egy mondattal válaszolt, azzal be kellett érni. Kivételt csak a családtagokkal tett.
Cili inkább a kertben időzött. Mindig volt mit gereblyézni, vagy gyomlálni. Egyik délután elhatározta, hogy talicskára rakja azt a földkupacot, amit ottfelejtettek egy újonnan ültetett fa közelében, s arra várt, hogy valaki szétszórja a laposabb területen. Felrakta a talicskára, s tolta távolabb, mikor Tamás belépett a kapun, s nagyot kiáltott.
- Hoppá, hoppá! Ez nem magácskának való, kezét csókolom ! - mondta, s ledobta a zakóját a kerti kerítésre.
Cili letette a talicskát, s nevetéssel válaszolt.
- Nem először teszem. Otthon, Dombszegen nekünk is volt kertünk. Sokszor talicskáztam.
- Az lehet, de én akkor sem engedem, hogy cipekedjen, ha itt vagyok !- mondta, s átvette a földdel megrakott alkalmatosságot. Miközben utcai öltözékben szétszórta a földet, kedélyesen beszélt a kertről. Mikor befejezte, megtörölgette arcát, s azt mondta :
- Cili kedves, arra kérem, legközelebb várjon meg az ilyen munkákkal.
- Nem testálhatom át magára a munkámat.
- Ez nem a maga munkája. Vagy valaki mást mondott?!
- Tulajdonképpen senki, de bizonyos kerti munkákat el kell végeznem.
- De nem ilyesmit. Ha mégis kedve kerekedne rá, várjon meg vele, rendben ?!- kérdezte, s úgy mosolygott hozzá, hogy Cili elpirult, s félrenézve felelt.
- Ha mindenképpen ragaszkodik hozzá.
- Köszönöm. Öröm magával egyezkedni.
Cili nevetett.
- De nem hasznos! Most majd dolgozhat.
- Maga mellett örömmel.
Cili elfordította újra a tekintetét, s kitérőn mondta:
- Igaza van, szép ez a kert! Sorba ültetett gyümölcsfákkal, köztük hasznos kis bokrokkal, s a foltokban meghagyott pázsittal, valóban kedves, árnyas liget.
- Ha kedve van hozzá, sétáljon el velem hátra, a szamócáshoz. Hallottam, hogy a szülei is foglalkoztak vele. Nóri lelkesen mesélte, hogy sokat evett, míg maguknál volt. Mi csak aztán telepítettük, hogy Nóri beszélt róla...- mondta Tamás, s elindultak együtt a kert végébe.
Cili nem lepődött meg, hogy sétára hívta. Kezdett már hozzászokni, hogy Tamás minden alkalmat megragadott arra, hogy beszélgessenek. Ha más mondandója nem volt, akkor megkérdezte, jól aludt-e. Mindezt olyan kedves, közvetlen módon, hogy nem lehetett kitérni előle.
Tett mást is. Egyik este leült mellé a hallban, mikor egyedül nézte a televíziót, s arról kezdett beszélni, hogy miért megy Londonba. Azt mondta, kettős oka van. Részben egzisztenciális, régi vágya, hogy más viszonyok között tanítson. Másrészt anyja kívánságára. Anyját nagyon bántja Nóri helyzete. Arra kérte, legyen mellette, hogy ne legyen ennyire magányos, s ösztönözze teljesebb élet felé.
Jólesőn érintette, de még mindig benne volt a kezdeti nyugtalansága, ahogy most is. A tanár arról beszélt, hogy szívesen sétálgat a kertben. Különösen akkor, ha kellemes társaságban teheti. Közben a szamócáshoz értek. Tamás leguggolt az egyik ágyás szélébe, s más témával folytatta.
- Megfigyelte már, hogy milyen csodás a természet?! Példának itt van ez a folyton érő szamóca. Nézze, ezek már érettek, de itt van mellettük a sok különböző nagyságú kezdemény, szinte időrendbe beprogramozva. A tudomány műve, a növénynemesítők érdeme, de ha jobban meggondolja az ember, Isten engedékenységét látja benne...- mondta, leszedett egy szép, piros epret, s Cili felé nyújtott, miközben halkabb hangon megkérdezte - Beszélt már a gyerekekkel?
Elindultak visszafelé, s Cili szomorúan mondta, eddig nem hívták. Érzi, biztosan érzi, hogy neheztelnek rá. Tamás meleg hangon vigasztalta. Azt mondta, ez egy folyamat része, a gyerekek hamarosan túl lesznek rajta, s jelentkeznek. Mire kiértek a kertből, Cili megfeledkezett a benne lévő nyugtalanságról.

A menedék
X/113
Ezekben a napokban Cili akarva-akaratlanul is bepillantást nyert a Füredi család megszokott életébe. Volt abban valami kedves harmónia, ahogy éltek. Lassan a hatása alá került, s kezdett maga is megbarátkozni a helyzetével Mindennapokhoz tartozott, hogy amint a két Füredi fivér megérkezett, leültek anyjuk mellé rövid beszélgetésre. Ha Polli aludt éppen, letelepedtek kis időre a hallban, s miközben Juliska tálcán feketét hozott, újságot olvastak, aztán megbeszélték. Az sem zavarta őket, hogy Cili közben ott volt, vagy Juliska ott téblábolt körülöttük.
Tegezte mind a két férfiút, míg ők magázták, és Juliska néninek szólították. Látható tisztelettel voltak iránta. Még a pokróc ügyvéd is. Azt is elviselték, hogy beleszóljon a beszélgetésükbe. Ahogy ezen a napon is, noha éppen a magas politikáról volt szó, amihez Juliska aligha értett. Tamásék a regnáló kormány, koalíciós megállapodását tárgyalták.
Tamásnak az volt a véleménye, a kisebb kormánypártnak nagyobb beleszólást kellene kapni az ügyek intézésébe. Az ügyvéd szerint lehetőségeikkel sem éltek megfelelően. Mivel nem voltak egy véleményen, mérsékelt vita alakult ki köztük. Juliska lezárta a maga módján.
- Minek vitatkoztok ezen. Egyik kutya, másik eb, és mindig a nagyobb kutya győz, mert erősebb. Az árak meg az égig nőnek közben. Tudjátok, hogy a hentes mit kért a két kiló combért ?! Majdnem kétezer forintot! Hol van itt a jobb világ, amit annyira emlegetnek ?! Na, meg is mondtam neki a magamét !
Az ügyvéd döcögősen nevetett.
- Akkor a hentesünknek ma nem volt jó napja!
Juliska félrehallotta.
- Ha volt apja, ha nem volt, akkor se fogok hallgatni ! Két kiló comb majdnem két ezer forint?! Rablás!
Senki sem nevetett. Cili ott olvasgatott a közelükben, s Tamás hozzáfordult.
- Szokott politizálni, Cili kedves ?!
- Valamikor édesapámmal mindig megbeszéltük, hogy mi történik a világban. De Imre mellett leszoktam róla.
- Munkahelyén sem volt lehetősége ?
- Ilyesmire nemigen akadt idő. Persze, azért van véleményem.
-Örömmel meghallgatom, ha érdemesít rá. Ahogy szívesen megvitatnám az éppen aktuális eseményeket, vagy a várható fejleményeket is. Bármit, amihez éppen kedve van. Most mit olvas?
- Egy régebbi újságot forgatok. Nevető palóc sírfeliratokat találtam benne. Némelyik csakugyan mókás.
- Például ?! Avasson be bennünket is, ha nem fárasztom vele ?!
Cili halkan felnevetett, s belenézett az újságba.
- Itt van mindjárt Mikszáth Kálmán gyűjtéséből, amire egy vidéki város temetőjében akadt. " Várlak, édes férjem! Ezernyolcszázhuszonkilenc, február tizenhét. " Alatta ez áll : " Íme, itt vagyok, szeretett nőm! Ezernyolcszázhetvennégy október öt." Mikszáth megjegyzése : " Ez bizony nemigen sietett."
Tamás nagyot nevetett, vigyorgott az ügyvéd is. Cili nem akarta túlzásba vinni a felolvasást, s letette az újságot. Az ügyvéd felvette, s magával vitte a szobájába. Tamás még ott maradt, s újra Cilihez fordult, hangjában részvét volt.
-Hallom, a gyerekekkel nem változott a helyzet. Kicsit hosszan hallgatnak, valóban. Tudok valamiben segíteni ? Bármiben szívesen állok a rendelkezésére.
Cili a szokásos udvarias mondatokkal felelt.
- Nagyon kedves, de nem akarom terhelni a gondommal.
- Ez sem teher, éppen ellenkezőleg. Örömmel segítenék. Ötletem is van hozzá. A gyerekeket meg kellene keresni az iskolában. Pedagógusként könnyebben jutok a közelükbe. Szívesen beszélek velük, ha gondolja.
-Ó, nem!-rebbent Cili ijedten. Nem akarta, hogy megriadjanak az ismeretlen embertől. S, sietve hozzátette - Amúgy se akarom sürgetni őket, hiszen maga is mondta, hogy ez egy folyamat része. Akkor meg kell várnom, míg a végére érnek. Csak nagyon nehéz.
- Együtt érzőn mondom, hogy megértem. Köszönöm, hogy gondja ellenére köztünk van, és nem húzódik vissza a szobájába.
Cilit elfogta újra a nyugtalanság. Sietve felállt, s valami munka után nézett. Eszébe jutott, hogy fel kell tennie a kimosott, kivasalt sötétítő függönyöket a hallban. A könyvtárszobából kihozta a szobai létrát, de mielőtt hozzáfogott volna, Tamás felpattant a székéből.
- Nem engedem nyújtózni !- mondta, s frissen, fürgén fellépett a létrára.
Az első függönyt felcsíptette, mikor lenyúlt a másodikért, tréfálkozón megfogta Cili kezét. Cili nevetett, de nem volt jókedve. Amint tehette, besietett a szobájába. Megint védekezett. Menekült valami elől, ami éppúgy vonzotta, mint aggodalommal, nyugtalansággal töltötte el.
X/114
Ötödik nap délutánján telefonáltak a gyerekek, s mindjárt mondták, hogy apjuk is otthon van. Míg Cili beszélt velük, folyton attól rettegett, hogy Imre kiveszi a készüléket a kezükből, s ordítozni fog. Mintha gyerekei hangján is hallotta volna ezt a félelmet. Bizonytalanok voltak, mosolytalanul beszéltek. Nem hozták szóba az elválásukat. Magától mondta, hogy nincs óra, hogy ne gondolna rájuk, s nagyon reméli, hogy a hétvégén találkozhatnak. Akkor éppen Lackóval beszélt, s emlegette Pollit is. Aranyos néninek nevezte, aki maga is várja, hogy megismerkedjenek. Hozzátette, amennyiben apjuk a hétvégébe beleegyezik, elmegy értük, s áthozza őket Budára. A gyerekek csak a telefonszámot ismerték, a címet nem. Imre miatt hallgatta el. Nem akarta, hogy odarohanjon, ha olyan kedve támad. Imre elvette a kisfiútól a telefont, de ordítozás helyett jókedvűen, tréfálkozón csendült a hangja.
- Kézcsókom, édes asszonyom! És, hogy s mint szolgál a kedves Polli néni egészsége ?! Apropó! Polli bácsi is van ?!
Cili legyűrte az idegességét, s elnevette magát.
- Polli bácsi nincsen, de Polli néni egészsége hála Istennek jól szolgál. Jól vagytok ?!- kérdezte a beidegződés okán.
Imre bosszús hangot hallatott.
- Erre most mit feleljek ?! Inkább semmit. De van más mondandóm. Arról ne is álmodj, hogy kimennek Budára a gyerekek. Szó sem lehet róla!
- Ne okozz még több bánatot nekünk.
- Ha más mondandód nincs, akkor kibeszélgettük magunkat egy időre, kis szívem!
- Engedd el őket, nagyon szépen kérlek! Azt is elfogadom, hogy te határozz az órában. Elmegyek értük, csak azt mondd, mikor mehetek.
- Semmikor. Nem mehetnek. Megmondtam, hogy szó sem lehet róla! - felelte Imre keményen, megfellebbezhetetlen hangon.
Cili elvesztette nyugalmát, s zaklatottan felelt.
- Nincs okod megtiltani, hogy ide jöjjenek. Ez egy tisztes ház, szívesen látják őket. Nekem pedig jogom van a gyermekeimhez.
Imre kárörvendőn nevetett.
- Neked már csak a kusshoz van jogod, kis szívem! Bizonyíthatón elhagytad a gyermekeidet.
- Elhagytam őket, mert erre kényszeríttettél!
- Ebbe most ne menjünk bele, jó ?! Eztán csak akkor láthatod őket, ha kiérdemled.
- Szerinted mivel érdemelhetem ki ?
- Azzal például, ha első lépésként átveszed Ibolyka rendszeres irányítását. Amióta elmentél, bosszantóan bizonytalan. Folyton kérdez. Most például a befőzés miatt, mert a szamócabefőzés ideje állítólag most van. Mikor kellett nekem ezzel foglalkozni? Kezdem hinni, hogy titkon irányítottad. Akkor irányítsd most is.
- Rendben van. Átveszem Ibolyka irányítását.
- Helyes. Ha működik a dolog, beszélhetünk másról is, de addig nem! ...Na, csók! További jó pelenkázást! - mondta, s letette anélkül, hogy visszaadta volna a gyerekeknek a kagylót.
Cili a hallból telefonált. Azt hitte, hogy egyedül van, s a falhoz dőlt halk sírással. Füredi Pál végighallgatta a beszélgetést. Az ügyvédet eltakarták a szobanövények, valamit olvasott az udvarra néző üvegfal előtt, s most megszólalt.
- Spóroljon a könnyekkel, Lónyainé! Használja inkább az eszét. Azért van! - mondta, kijött a filodendronok mögül, s a hall közepén megállva folytatta - Nem terhelem olyan nehéz fogalmakkal, mint törvény és jog, csak emlékeztetem arra, hogy van egy ügyvéd a közelében. Mi a gond a gyerekekkel, ha nem esik nehezére ?!
Cili a szemeit törölgette, s közben azon töprengett, miképpen térhetne ki a kilátásba helyezett beavatkozás elől. Ha Imre rájön, hogy férfi van a házban, kettő is mindjárt, még inkább megvadul.
- A volt férjem bizonyos feltételekhez köti a láthatásukat,...- mondta utalva a telefonbeszélgetésre - de nem gond, ha szabad használnom a telefont, és irányíthatom a háztartási alkalmazottat. Ez a kikötése.
Az ügyvéd felhördült.
- Háztartási alkalmazott ?! Ez egyre cifrább lesz. Nem gondolja, hogy ez némi magyarázatra szorul ?! Míg maga itt van nálunk, közben maguknál alkalmazott ügyködik ?! Mi éri meg ennyire, kedves asszonyom ?! Beavatna ?!
Szavaiban ott volt megint a sanda gyanúsítás, de Cili most nem érzékenykedhetett. Röviden elmondta a dolog lényegét, az ügyvéd rosszalló arccal hallgatta, aztán várható módon reagált.
- Nők! Még szakítani sem tudnak rendesen. Arról nem is beszélve, hogy mértéket sem tudnak tartani, vagy betartatni. Az egyik típus harácsol, amikor kártérítést követel. Az Isten pénze se elég neki. Míg a másik valamiféle bűntudatból hagyja, hogy idióta módjára a földbe döngöljék...Kitalálja, hogy magát hova sorolom ?!
- Nincs olyanféle bűntudatom, amire gondol, de a gyerekeim miatt rugalmasnak kell lennem. Nem lehet törvénnyel elintézni mindent, kedves ügyvéd úr...- mondta Cili csendesen, de határozottan.
Füredi Pál bosszúsan nevetett.
- Ja, ha maga jobban tudja ?! - felelte, s hátat fordított, mint aki befejezte a beszélgetést.
Cili örült, hogy ennyivel megúszta. Késő délután volt, lemenőben volt már a nap. Nóra elment sétálni az édesanyjával, Tamás nem volt a házban, csak kettesben voltak a hallban. Az ügyvéd elterpeszkedett az egyik fonott fotelban, s olvasott tovább. Cili port törölgetett a közelében. Az ügyvéd megszólalt újra.
- Mi volt a kedves papa foglalkozása ? - kérdezte meglepő módon.
Cili rácsodálkozott, de azért felelt.
- Édesapám cipész volt.
- Akkor nem üveges ?!
Cili szíve szerint fejbe ütötte volna, de aztán csak csendes bánattal felelt.
- Nem volt üveges valóban, de tisztelte embertársait, és mindig elfogadható módon szólt, ha valamit szeretett volna.
Füredi Pál felkapta a fejét. Végignézett Cilin kedvtelve, s jókedvűen mondta:
- Lehet, hogy maga nem is olyan reménytelen eset ?! Na, majd meglátjuk.
Cili nem felelt. Ráhagyta, mondjon amit akar. Bement nyugodtan a szobájába. Gondolta, ennyivel tartozott magának. Nem lett volna ilyen nyugodt, ha belelát az ügyvéd gondolataiba. Füredi Pálnak ettől az órától kezdve tervei voltak Marosi Cilivel.
X/115
Nórát egyik este külföldről keresték telefonon. Csak pár percig beszélt. Telefonálás után leült a hallban az egyik fotelba, s maga elé nézett rémült arccal. Cili nem faggatta volna, ha nem látja rajta a kínt. Átfogta a vállát.
- Nórikám, valami baj van?! - kérdezte csendesen.
Nóra hirtelen hozzáborult, s olyan sírás tört ki belőle, ami Cilit is megrémítette.
- Jaj, a gyerekeim ... a gyerekeim ... Járvány ütötte fel fejét a településen. Vérzéses láz, iszonytató, gyógyíthatatlan. Lohitó meghalt. A gyerekeim ... jaj, a gyerekeim...- ismételte, s zokogásba fúlt a hangja.
Cili rémülten kérdezte :
- A gyerekeid is megbetegedtek ?!
- Nem... Talán még nem... Nincsenek otthon... Messze vannak, de magukra maradtak... Teljesen magukra maradtak abban az iszonyú helyzetben... Ha nem segítek, meghalnak... Jaj, meghalnak!... Mit tegyek, mitévő legyek ?! - mondta zokogva.
Ez valóban kétségbeejtő helyzet volt. Ilyenkor vigasztalni sem lehet az anyát, mert nincs mivel. Cili se tudott mit mondani, csak könnyezve ölelte. Hamarosan megjelentek Nóra bátyái is a hallban. Nóra nekik is elzokogta a bánatát.
Tamás idegesen mondta :
- Valahogy ki kell hozni őket az országból. Beszélek a sógoroddal, add ide a londoni telefonszámát!
- Londonból semmit sem tehet, semmit!!
- Akkor nekünk kell cselekedni. Készülj, utazunk!
Nóra felsírt újra, mint végső reményét vesztett ember.
- Hova ?! Nincs hova menni!- kiabálta, s látszott rajta, hogy alig van magánál.
Tamás a vállára tette a kezét.
- Nóri szedd össze magad!- szólt rá figyelmeztetőn - Természetesen Kaiba megyünk, és elhozzuk őket.
- Kaiba nem juthatunk el. A hadsereg lezárta a fertőzött területeket, aki megpróbál illegálisan belépni, vagy kilépni a tiltott zónából, kegyetlenül lelövik.
Cili látta, hogy Nóra végtelen kétségbeesésében nem tudja megfelelőn tájékoztatni a testvéreit. Megpróbált segíteni, s közbeszólt gyorsan.
- Nóri azt mondta, a gyerekek nincsenek otthon.
Nóra még mindig sírt, s úgy felelt.
- Tanzániában vannak, Mwanzában, a Viktória tó közelében egy angol nyelvi táborban. De három nap múlva szélnek eresztik őket ... Jaj, Istenem, megpróbálnak majd hazajutni... Jaj, lelövik őket, vagy a vírus végez velük... Elvesznek, mindenképpen elvesznek!
- Nem hagyhatjuk ennyiben! - nyugtatta Tamás - Akkor Mwanzába kell eljutnunk addig, míg a gyerekek ott vannak.
Nóra rossz idegállapotában sírva kiabált Tamás arcába.
- Képtelenség, érted ?! Mire odajutunk, már nem lesznek ott!
- Nyugodj meg! A reggeli géppel elrepülünk, és ott leszünk Mwanzában időben.
- Nem érted, hogy nem lehet?! Nem ismered Afrikán belül a viszonyokat. Egy hétig is eltartana az út a legközelebbi repülőtértől, még akkor is, ha előre megszerveztük.
Tanácstalanul álltak körülötte. Pali egy idő után megköszörülte a torkát, s előjött belőle az ügyvéd.
- Mindenesetre, azonnal felújítjuk a bírósági keresetet. Eljárunk újra a Nemzetközi Vöröskeresztnél, segítséget kérünk a Vörös Félholdtól. Minden létező fórumot bejárunk. Az apa meghalt. Ezek után az anyához kell kerülni a gyerekeknek.
Senki sem felelt. Nórát sem vigasztalták bátyja szavai, felsírt újra.
- Megbüntetett az Isten, mert hagytam elvenni őket! Én vagyok az oka, hogy ilyen helyzetbe kerültek, egyedül én!
Szegény Nóra iszonyú bánatában olyasmivel vádolta magát, amit sohasem követett el. Hiszen erővel vették el tőle a gyermekeit. S, neki menekülnie kellett a férje igaztalan haragja elől. A puszta életét kellett menteni. Most hiába emlékeztetnék rá, továbbra is önmagát fogja vádolni, mert bűnhődni akar. Belemarni saját magába, erre kényszeríti a fájdalom.
Az ügyvéd is némán topogott, csak Tamásnak volt elég lelkiereje a vigasztaláshoz. Átölelte a húgát, halkan beszélt, meggyőzőn. Nóra úgy-ahogy összeszedte magát, s Cilihez fordult.
- Menj be anyuskához, és ments ki ma estére. Nem szabad látnia rajtam a bánatot. Fektesd le, és vond el a figyelmét. Ma este ne nézzen televíziót.
Cili engedelmesen mozdult, s magára hagyta a gyötrődő testvéreket.

X/116
Polli már fürdés után volt, s olvasgatott a kerekesszékben. Csendes mosollyal fogadta Cilit, s nem kérdezte Nóra felől. Cili lefektette, mindent rendbe tett körülötte, közben a televízió távirányítóját zsebre dugta. Mikor végzett, felolvasásra ajánlkozott. Polli nem felelt az ajánlkozására, helyette azt mondta:
- Annak valami oka van, hogy Nóri nem jött be hozzám. Mi történt, kislányom?
- Csak valami elfoglaltsága akadt...- felelte Cili kitérőn.
- Ülj le ide az ágyam mellé, és figyelj rám!- mondta Polli komoly hangon. Megvárta, míg Cili közelebb húzott egy széket, aztán folytatta - Ne ess a gyermekeim hibájába, Cilikém! Rosszul féltenek. Mentségük a szeretet, de akkor is nehezen viselem. Tőled mást várok. Olyan társam legyél, aki helyettem lát, és hall ott, ahol nem tudok jelen lenni. Mondd el, kislányom, hogy mi történt ?
Cili elfogódottan felelt.
- Én is féltem Polli nénit.
- Akkor kíméletesen fogalmazz, de tudni akarom, hogy milyen baj érte a családomat. Tudnom kell. Élek. Felnőtt ember vagyok. Anya. Megérzem a bajt. Ne tegyetek úgy, mintha magatehetetlen, fejlődésben visszamaradt gyermek volnék, aki semmit sem ért, semmit sem tehet...Ne temessetek el idő előtt, kislányom!
Cili bajban volt. Ha beszél, Nóráék komolyan megneheztelnek rá. Ha hallgat, Pollinak okoz csalódást, hiszen világosan megfogalmazta, mit vár tőle. Felállt zavarában, s azt mondta, előbb szeretne Tamással beszélni, s kisietett a szobából.
Nóráék már nem voltak a hallban. Gondolta, az ügyvéd szobájába vannak. Benyitott az első folyosóra, s bekopogtatott Pali ajtaján. Mivel nem kapott választ, tétovázott kicsit, aztán ment tovább. Nóra szobája is üres volt. Sietett a következő ajtóhoz. Az volt a könyvtárszoba. Tárva volt az ajtó, senki sem volt bent, csak egy olvasólámpa világított az egyik fotel mellett, mintha úgy felejtették volna. A folyosó végében volt Tamás szobája. Nézte a betett ajtót, s nehezen szánta rá magát, hogy közelebb menjen. Végül mégis bekopogtatott.
- Egy pillanat türelmet kérek, Cili! - szólt ki Tamás - Éppen a létra tetején vagyok az ajtó mögött.
Cilit meglepte a válasz, de nem volt ideje a meditálásra, Tamás kitárta az ajtót, kezében két könyvet tartott, s kedvesen mondta :
- Parancsoljon! Jöjjön beljebb, de mehetünk a könyvtárszobába is. Eddig ott voltam, csak ezt a két könyvet kerestem az ajtó feletti polcon. Régi szokásom, hogy kedves könyveimet a szobámban tartom.
Cili nem lépett beljebb, csak sietve mondta a gondját. Tamás elkomolyodott, letette a könyveket, s azt mondta :
- Majd én beszélek anyuskával. Teljesen igaza van. Bizonyos helyzetekben többet árt a kímélet, mint használ.
Elindultak együtt Polli szobája felé. Cili megkérdezte :
- Nóriék hova lettek ?!
- Elmentek egy ismerős jogászhoz, akinek jó kapcsolata van a követséggel. Az ismerős már beszélt telefonon a követség egyik titkárával, még ma este elviszi Nóriékat hozzá. Valamit tenni kell. Nórinak igaza van, a hivatalos út hosszú, és bizonytalan. Célravezetőbb megoldást kell találni.
Közben Polli ajtajához értek, Cili megtorpant.
- Kint maradok. Nem akarom zavarni a beszélgetésüket. - mondta előzékenyen.
Tamás ránézett, valamiféle neheztelő mosoly volt a szemén. Nemes egyszerűséggel megfogta Cili egyik kezét, szájához emelte, aztán kézen fogva bevezette anyja szobájába. Lenyomta a székére, húzott mellé egy másikat. Most anyja kezét vette a kezébe. Halkan beszélt, nyugodtan, meggyőzőn, és semmit sem hallgatott el. Hozzátette, az ismerős jogász szerint van némi remény arra, hogy a követségi titkár segíteni tud. Egyelőre az is megoldás volna, ha a gyerekeket biztonságba helyeznék. Persze, nem hivatalosan, mert az nem járható út. Abban a világban magánúton könnyebb boldogulni.
Polli szép nyugalommal hallgatta fiát, aztán azt mondta :
- Nem gondoltatok rá, hogy felhívjátok Alfréd Memlinget ?! Nórinak megmondták annak idején, hogy bármikor, bármiben segítenek. Tamás egy pillanatig töprengett, aztán lemondón felelt.
- Ők sem érnék el időben a gyerekeket. Szudán messze van oda.
- De tudjuk, hogy egyik fiuk Zanzibárban van. Egy közelben lévő vöröskeresztes orvos pedig többet tehet most, mint száz követségi titkár Budapestről.
Tamás a homlokára ütött.
- A mindenét, hogy ez eddig nem jutott az eszünkbe! Letaglózott bennünket a hír, csak így történhetett... - mondta, s Cilihez fordult - Anyuskám egy kedves belga orvos családot említett, akik már húsz éve élnek Afrikában. Ők segítettek Nórinak titokban visszajutni a gyerekekhez legutóbb. Igaza van anyuskának, most is segítenének. Ha Nóriék megjönnek, azonnal telefonálunk.
Ebben megnyugodtak. Beszélgettek aztán a kitört járványról. Fürediék tájékozottak voltak, s Polli elmagyarázta Cilinek, hogy az ilyen súlyos járványok abból adódnak, hogy az ottani emberek vadásznak az őserdő állataira, köztük majmokra is, s nem tudnak különbséget tenni beteg és egészséges állat között. Tudósok már megállapították, hogy a vérzéses lázat főképpen a majmok terjesztik. Az emberre szinte halálos a kór, a fertőzöttek közül alig éli túl valaki a betegséget, de nem lehet jobb belátásra bírni az ott élőket, mert nem hajlandók tudomásul venni az összefüggéseket. A járványt gonosz varázslatnak tartják, s továbbra is válogatás nélkül fogyasztják a levadászott állatokat.
A beszélgetés után Polli elbocsátotta őket. Mielőtt kimentek a szobából, Cili finoman Polli keze ügyébe tette a televízió távirányítóját, aztán elmosolyodva hozzáhajolt, s bocsánatkérőn csókot lehelt az arcára. Tamással sétálva mentek a hallig, ott elágazott az útjuk.
A férfi csendesen megkérdezte :
- Most sincs kedve egy kis beszélgetésre ?
- Dolgozni akart, azért vette le a könyveket. Amúgy se vagyok még egyedül... - mondta Nóra otthonlétére utalva, de nyilvánvaló kitéréssel. - Nem volt szándékomban ma este dolgozni. Másrészt, nem csak a későbbi időkre szólt a meghívásom. Szeretném, ha ma este velem töltene egy kis időt. Legalább addig, míg Nóriék megérkeznek.
- Őszintén szólva, most nincs sok lelkierőm a komoly beszélgetéshez. Nóri bánata engem is megviselt.
- Szó sincs komoly beszélgetésről. Shakespeare szonetteket akartam olvasni. Ha kedve van hozzá, megtehetjük együtt. A költészet jó hatással van az ember idegeire. Engem mindig megnyugtatnak a versek. Különösen, a ma estére választott szonettek. Köztük a világirodalom legszebb gyöngyszeme, a hetvenötödik szonett. Ismeri, ugye?!
Cili véletlenül ismerte, mert amúgy nem foglalkozott elmélyülten Shakespeare szonettekkel. Fel is ötlöttek benne mindjárt a híres kezdősorok - " Az vagy nekem, mi testnek a kenyér..." Most már határozottabban tiltakozott.
- Ma este feltétlenül a csengő közelében kell maradnom. Polli néni fegyelmezett ember, de szervezete megfáradt már, a rossz hírek nincsenek tekintettel rá.
Tamás szemében mosoly ült.
- Már napokkal előbb beszereltem a csengőt a könyvtárszobába. Ha anyuska hívja, meghalljuk...- mondta, s hangja is mosolygott.
Cili látta, hogy nem szabadulhat, noha mindenképpen szabadulni akart. Elfogta újra az a fajta nyugtalanság, amit már néhányszor átélt a tanár társaságában. Menekült újra, s Füredi Tamás arcába nézett.
- Tamás kedves, ne hívjon se most, se később. Nem volna okos dolog, ha hozzászoknánk egymás társaságához.
- Mert néhány hónap múlva elmegyek ?! - kérdezte Füredi Tamás halk, fojtott hangon.
- Próbáljon megérteni. Iszonyú dolgokon mentem keresztül, és nem tegnap óta. Félek mindentől, ami bánatot okozhat. Magát könnyű volna nagyon megkedvelni, pár hónap múlva nehéz volna elengedni. Ezért arra kérem, maradjon minden úgy, ahogy van.
- Értem. Rendben van! - felelte Füredi Tamás halk komolyan, mint akit meggyőztek. Kicsit meghajtotta magát, miközben azt mondta - Akkor, jó éjt, Cili ! Pihenjen jól.
- Köszönöm. Maga is! - felelte Cili. Megfordult gyorsan, s kiment a hallból.
Füredi Tamás a könyvtárszobába menet Cili szavain gondolkodott. Tudomásul vette Cili döntését, mert tisztelte a női lélek érzékenységét. De ezúttal a visszautasítás kicsit lehangolta. Ebben a hangulatban fogott hozzá a szonettek olvasásához. Közelebbről a hetvenötödik szonetthez, s nem véletlenül. Mostanában gyakran ötlöttek fel benne az ismert sorok, olykor egészen váratlanul. Még nem olvasott bele, csak meditált felette. Miért ez a szonett jut eszébe folyton, miért éppen ez?! Valami van benne, ami összefüggésbe került az életével, ami folyton megidézi a híres sorokat, mintha így akarná figyelmeztetni valamire, de vajon mire ?! Miről nem tud, noha tudnia kellene róla, mert vele történik.
Olvasni kezdte az írást. "Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek... Lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg... Csupa fény, és boldogság büszke elmém, majd fél : az idő ellop, eltemet... Csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet... Arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok... Nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam, s még kapok... Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok, és mindig szomjazom.” Leengedte a könyvet, s maga elé nézett. Lelki szemei előtt megjelent Cili kedves arca. Tisztán látta, szinte élesen. Hirtelen elfogta valami kínzó, félelmetes vágyakozás. Nem is vágyakozás volt már ez, hanem őrült vágy. Férfiúi szenvedélyének olyan heves jelentkezése, amibe valósággal beleszédült. Lecsapta a könyvet, s felugrott. Járkálni kezdett a szobában nyugtalanul, mint aki tiltakozik a tilos, mégis erősen kívánt szenvedély ellen.
X/117
A Füredi házban szorongással teltek a következő napok. Nóra gyermekeinek sorsa mindenkit nyugtalanított. Cilinek eszébe juttatták folyton saját gyerekeit. Azóta se találkozhatott velük, noha már átvette Ibolyka irányítását.
Imre napok múltán is azt felelte "csigavér!" Még nem győződött meg eléggé arról, hogy elvárásai szerint működik az irányítás. Eljött a következő hétvége. Imre pénteken este azt mondta, talán majd vasárnap. Szombaton este közölte, vasárnap kirándulni megy a gyerekekkel, sajnálja. Cilinek gyötrő éjszakái voltak. Keserves elválásuk után mielőbb találkoznia kellett volna a gyerekekkel, de nyilvánvaló volt, hogy Imre mindent elkövet, hogy ne sikerüljön.
Hétfőn délután elkérte magát Pollitól, s a gyerekeket megvárta az iskola napközije előtt. Míg várakozott, agyába ötlött, hogy talán jobb is, ha egyelőre házon kívül találkoznak, mert Nórának fájdalmat okozhat, ha őt magát együtt látja a gyermekeivel, míg a maga két gyermeke valahol messze életveszélyben van.
Egészen megnyugodott a helyzetben, s derűsen várta őket. Először Saci jelent meg. Örült a kislány, de Cili látta rajta, hogy lélekben még mindig neheztel. Lackó nagyobb örömmel rohant hozzá. Átölelte a nyakát, s annyi puszit adott, amennyit egyszerre talán még soha.
Cili úgy tervezte, hogy egy-két órára elviszi őket egy közeli presszóba, aztán hazafuvarozza a két gyereket. Örömmel mondta a tervét, de a gyerekek nem örültek vele. Szótlan hallgatással fogadták, majd Saci azt mondta :
- Ne haragudj, anya, de nem lehet. Apa megbántódna. Mióta elmentél, minden idejét velünk tölti. Minden reggel előre megbeszéljük a programot. Ma vásárolni megyünk.
Cilinek is rosszulesett, de nem mondta. Érezte, ez is neheztelésük része, s egyféle árvaságuké is, hogy ő elment, s ők hárman magukra maradtak. Csendesen mondta, megérti, de nagyon remélte, hogy együtt lehet velük egy kicsit. Amint befejezte, megjelent Imre, s kérdőre vonta, hogy mit keres ott. Nyugodt szavakkal válaszolt. Imre váltott hirtelen. Azt mondta, a gyerekektől függ, s ránézett kérdőn a gyerekeire. Mindkét gyermek lehajtotta a fejét és hallgatott. Imre diadalmasan nézett Cilire.
- Látod?! Így jár az, aki elhagyja a gyerekeit.
A gyermekek hirtelen meggondolták magukat, mintha megbánták volna addigi viselkedésüket. Követelni kezdték, hogy egyezzenek meg a hét egy napjában, mert a feltételezéssel ellentétben, anyjukkal is találkozni akarnak. Imre ezúttal engedett, s megbeszélték a péntek délutánokat, de hozzátette, hogy hat órára vigye haza őket. Késés esetén befejezettnek tekinti a találkozásokat. Aztán átfogta a gyerekei vállát, vitte őket a kocsijához, beültek és elrobogtak.
Cili most is könnyekkel vezetett Budára. Mikor megérkezett, a ház előtt összefutott Füredi Tamással. A tanár mögötte fékezett, nem állt be az udvarra, de Cilinek kinyitotta a kaput előzékenyen. Aztán megvárta, amíg kiszállt a kocsiból, s halk, együtt érzőn kérdezte :
- Bánat érte ?!
Cili bólintott, s pár szóval elmondta, hol járt, s mit végzett. Végül hozzátette:
- Restellem, hogy már az elején el kell térnem a szerződéstől, de nem tehetek mást. Bízom Polli néni megértésében. Ahogy Nóráéban is. Amíg itthon van, helyettesít biztosan, utána Juliskát kérem rá. Az ügyvéd úrnak megmondom, nyugodtan számolja le a fizetésemből ezeket az órákat. Akkor talán nem veszi annyira rossz néven, ha péntek délutánonként elmegyek.
- Velem nem számolt ?! - kérdezte Füredi Tamás kis mosollyal.
Cili félreértette, s nagyon csendesen válaszolt.
- A maga megértésében bíztam legjobban. Rosszul tettem ?
Füredi Tamás néhány pillanatig hallgatott, aztán fojtott hangon felelt.
- Drága, kicsi asszony tudnia kell, hogy minden körülmények között, magáé a támogatásom. Annál sokkal több is. Momentán, ismét a segítségemre gondolok. Majd pénteki napokon időben jövök. Vigyázok anyuskára, nem kell Juliska segítsége. Csak ne lássak könnyet a szemében, bármilyen gyönyörű is!
Cili arca lángba lobbant, s dadogni kezdett.
- Maga...maga...maga igazán rendes.
Nem azért akadoztak a szavai, mert zavarba hozta. Valami más történt vele. Sohasem tapasztalt örömöt érzett, szinte ujjongott bele a lelke, s szíve szerint azt felelte volna, legszívesebben megcsókolná a jó szívéért, de ezt nem mondhatta. A hallban elváltak egymásra mosolyogva.
Füredi Tamás bement a szobájába, s idegesen járkált fel-alá. Érezte, egyre jobban belebonyolódik ebbe a kapcsolatba. Felülkerekedett benne a józan ész. Belátta újra, hogy nem engedhet teret a vágyainak. Nem kezdhet viszonyt ezzel az édes kicsi nővel, mert annál jobban becsüli. Komoly tervei sem lehetnek vele, mert nincsenek meg hozzá a feltételek. Januárban várja a nehezen kiküzdött londoni állása, amelyről reméli, hogy hosszú távú lehetőség lesz. Cili nem menne ki vele, nem hagyná itt a gyerekeit. Ezt igazolta mostani ragaszkodása is. Ha teret enged a benne fellobbant érzésnek, s megfogja vele Cili szívét, januárban válniuk kell. Mondogatta magában, Cilinek igaza van. Nem szabad még közelebb kerülniük egymáshoz, mert bánatot hagyna maga után, s keserűséget vinne magával.
X/118
Polli megértéssel fogadta Cili kérését. Nóra külön köszönte, hogy tekintettel volt rá. Bármilyen erős volt, ezek a napok megviselték. Gyakran visszavonult a szobájába, s megtört arccal került elő.
Végre egyik este megnyugtató telefont kaptak. Megtalálták a gyerekeket az ifjabb Memling Mwanzában tartózkodó barátai. A fiúcskák éppen az utolsó napjukat töltötték a táborban. Ahogy Nóra megérezte, a járvány ellenére hazafelé készültek. Zanzibárban, egy angol típusú, egyházi fiúotthonban helyezték el őket. Nóra tudta, hogy ifjú Memlingék nem vehették magukhoz a fiait. Az orvoséknak hasonló okokból már volt gondjuk az ottani hatóságokkal, egy félig angol kislány mentése miatt, majdnem kiutasították a családot. Megnyugtató helyre kerültek a fiúk, majd onnan kell hivatalos úton elhozniuk őket. Megtették a legfontosabb lépéseket. Addig Nórának várni kell. Nem rohanhat Zanzibárba, hogy magához ölelje a fiait. A fiúk úgy tudták, hogy már régen meghalt.
Amíg nem lehet biztos abban, hogy sikerül megszereznie a gyerekeket, nem bolygathatja fel a nyugalmukat. Majd akkor rohan, repül hozzájuk.
A házban nyugodtabb lett a légkör. Nóra újra az anyja mellett volt, Cili most is igyekezett kettesben hagyni őket. Egyik délután a hallban olvasott ismét. Tamás megjött, s hamarosan kint volt a hallban. Nem ült le Cili mellé újságot olvasni, hanem megállt a szobafenyő előtt. S, mintha csak a növény érdekelné, azt mondta:
- Szépen zöldell ez a fenyő. Néhány hete még azt hittük, elszárad. Csodát művelt vele.
Cili letette a könyvet, s lassan közelebb ment.
- Nem szabad huzatba tenni. Csak fél métert húztam előre, de meghálálta !- mondta, s megsimogatta a fenyő ágát.
- Azt a szeretetet hálálja, amit a maga kedves lényétől kap...- felelte Tamás.
Cili zavarba jött.
- A növényeket is lehet szeretni...- mondta védekezőn, s nem mert Tamásra nézni.
Füredi Tamást így is tűzbe hozta. Gyönyörködőn nézte Cilit, élvezte kislányos zavarát is, közben próbált nyugodt maradni, de szavai árulkodtak.
- Sok melegség van magában. Érezzük mindannyian. Minden szebb lett, élettel telibb, amióta itt van. Felmelegített maga körül mindent.
Cili halk nevetéssel tiltakozott.
- Ne mondjon ilyet !
Nevetése olaj volt a tűzre. Füredi Tamás hátán már folyt a víz, s a hangja melegebb lett.
- Tudnia kell, mert megváltoztatta az én életemet is. Puszta közelsége sohasem tapasztalt örömmel tölt el.
Cili hirtelen rádöbbent, hogy átlépték a megengedett határt. Most már komolyan tiltakozott.
- Ezt nem szabad folytatnunk! Beszéljünk másról... - mondta határozottan.
Füredi Tamás elvesztette maradék józanságát is. Közelebb lépett, s fojtott hangon felelt.
- Késő! Már hatalmat szerzett a lelkem felett. Olyan hatalmat, amilyet még soha, senki. Tehet velem bármit. Elpusztíthat, vagy felemelhet. A maga kezében van a sorsom...- mondta, s karjai összezáródtak Cili körül.
A következő pillanatban megcsókolta olyan forrón, olyan követelőn, ahogy a feltámadt vágy lobogott benne. Az első varázslatos pillanatok után Cili magához tért, szinte erővel bontakozott ki az ölelő karokból, s zaklatott hangon tiltakozott.
- Soha többé ne tegyen ilyet!
Füredi Tamás bocsánatkérőn mosolygott. Kedves mosoly volt, noha igen nyugtalanító is egyben, mintha azt gondolta volna közben : " Hiába menekülsz, hiába futsz, mert sorsod elől futni úgysem tudsz!" A hangja is ilyesmiről árulkodott. Merészen felelt.
- Nem lehet, kicsi angyalom, mert többé nem mondok le róla!
Cili neheztelni akart, de nem tudott. Tamás csókja, szívet melengető szavai, de még a merészsége is örömmel töltötte el, de nem merte átadni magát az érzésnek. Biztos volt benne, hogy kettőjüknek nincs közös jövője. Szerelmi viszonyban pedig képtelen volt gondolkodni. Szavai is erről árulkodtak.
- Nem szabad, mert elmegy...- mondta fogyó levegővel. Akaratán kívül mondott vele mást is. Beismerte, hogy fáj a tudata.
Tamás értette, s válaszolt rá.
- Nem tudom, hogy lesz. Csak azt tudom, hogy - szeretem! Annyira szeretem, hogy teljesen betölt az érzés. Fogadjon el így is, ha megérintettem a szívét. Kérem. Nagyon szépen kérem...- mondta, s szemében megcsillantak a beismerő könnyek.
Cili úgy érezte, minden ereje kiszalad belőle.
- Ha elfogadom, megbánjuk mindketten...- felelte elhaló hangon.
Tamás hangja újra izzott.
- Becsületemre ígérem, kicsi angyalom, hogy minden elképzelhető módon megpróbálom kivédeni.
- Nem tudod kivédeni, mert nem lehet !- sírt fel Cili, s két tenyerébe temette az arcát. Tegezéssel adta Tamás tudtára, hogy elfogadta, mert ebben a percben minden józanságnál erősebb volt benne ez az érzés.
Füredi Tamás magához ölelte, s könyörgött.
- Kicsi angyalom, ne sírj! Ne gyilkolj vele !
Megcsókolta újra, s Cili most nem tiltakozott. Elmélyedtek a csókban, noha a legrosszabb helyen voltak. A hallban bármikor rájuk nyithattak volna, s akkor megdöbbenést okoznak. Polli már az első napon figyelmeztette a fiait. Főleg Palinak szánta a szavait. Azt mondta, őt ántják meg, ha a csinos, magányos asszony láttán megfeledkeznek az otthonuk tisztességéről.
A szemlélődő aligha hitte volna el, hogy itt most valami más történt, valami több. Nem fogalmazták meg, csak érezték mind a ketten. Cili már boldog volt, kimondhatatlanul boldog, amilyen eddigi életében még soha. Most nem gondolt arra, hogy Tamás elmegy néhány hónap múlva. Csak egyetlen dolgot akart, ilyen boldog maradni, amíg csak él. A csók után belesimult Tamás karjaiba. Nem beszéltek, csak ölelték egymást. Tamás lágyan karolta, szinte ringatta, dajkálta közben. A zárt folyosón ajtó nyílt valahol, s határozott léptek közeledtek a hall felé. Szétrebbentek hirtelen, s néma búcsút intettek egymásnak.
X/119
Nórának nemcsak anyjára jutott több ideje, hanem Cilire is. Ha Polli aludt, gyakran voltak együtt. Egyik alkalommal Cili óvatosan szóba hozta Nóra életét. Biztatta, hogy keressen társat, ne féljen egy új kapcsolattól. Ha tudatosan vállalja az esetleges következményeket, gyakran még úgy is megéri, mondta, s a szeme könnybe lábadt. Nórát meglepték a könnyek. Cili egyetlen szóval sem árulta el, hogy mi történt közte és Tamás között. Annyira új volt az élmény, hogy magától még nem tudott beszélni róla legkedvesebb barátnőjének sem. Nóra így is ráérzett valamire. Megpihentette Cilin a tekintetét, s azt mondta :
- Ezeket a könnyeket nem értem. Legfeljebb csak sejtem, hogy nem Lónyai Imre emlékének szólnak. Valamit titkolsz előttem.
Cili sóhajtva felelt.
- Megint a lelkembe látsz! Tamásra gondoltam.
- Ciluska, ez gyönyörű! - kiáltotta Nóra első örömében - Tamás tudja ? Jaj, mit beszélek, tudnia kell, akarnia kell, ahogy ismerlek benneteket.
- Ő volt a bátrabb, az elszántabb, a kezdeményező. Egymásra találtunk. Alig merem elhinni, olyan gyönyörű.
- Anyuska tudja ?
- Egyelőre még nem. Még nem is akarom. De azt nem bánom, hogy te rájöttél. Emlékszel, egyszer, régen már tréfálkoztunk róla ?!
- Emlékszem! Ha akkor tudtuk volna, hogy mennyi mindennek kell majd történnie ahhoz, hogy így legyen...- mondta Nóra, s elhallgatott hirtelen. Örült volna tovább, de már nem tudott. Eszébe jutottak az akadályok. Tamás Londonba készült. Cilit kérdeznie sem kellett, tudta anélkül is, hogy nem megy el a gyermekei közeléből. Gonddal, s aggodalommal mondta:
- Megint bajban vagy, Ciluska! Tamás nagyon akarta a londoni állást. Amint megkapta, itthon azonnal lépett. Bejelentette a gimnáziumban. Meghirdette a lakását. Londonban már keresett lakást az iskola közelében. Azt akarja majd, hogy menj vele. Mondta már ?
Cili nagyon csendesen felelt.
- Nem mondta. Tudja, hogy nem tudok elmenni. Az a szívszorító benne, hogy maga sem tudja, mi lesz.
- Attól tartok, én tudom. Elmegy, és elvárja majd, hogy kövesd... - mondta Nóra nyílt őszinteséggel - Becsülöm a bátyámat, de ismerem. Amit feltesz magában, azt végig viszi. Ezt a londoni tervet különösen. Mi lesz veletek ?
- Akkor elbúcsúzunk januárban...- mondta Cili könnyes hangon, s elfordította arcát.
Nóra szíve megfájdult miatta. Átölelte együtt érzőn, de egyetlen szóval sem tudta vigasztalni. Közben a lelke mélyén kicsit irigyelte. Hiszen a boldogság, még akkor is, ha gondokat okoz, olyasmi, amit megkíván az ember, ha magának nincs része benne.
X/120
Cili az eltelt hetek alatt kellemes benyomást szerzett a Fürediek nemes összetartásáról. Még a különc ügyvéd is nőtt valamennyit a szemében. Állandóan morgott ugyan, de ez legtöbbször nem irányult személyek ellen, inkább csak bogaras voltát bizonyította.
Megnyugvással látta, hogy nem foglalkozik a munkájával. Nem csak a stopperórát felejtette el, az sem érdekelte, hogy mivel tölti a napját. Noha udvariasabb sem lett. Változatlanul megelőzte az ajtónál, s ha megszólította, Lónyainénak mondta még mindig. Valami mégis változott. Időnként meglepő módon beszélt hozzá.
Hosszú mondatokat mondott egy-egy olvasott újsághír kapcsán. Máskor teljesen elvont dolgokról beszélt. Hangosan filozofált, mintha csak magában beszélne, de mindig úgy intézte, hogy ott legyen közben a közelében.
Mint azon a délutánon is. Megint kettesben voltak a hallban. Polli aludt, Nóra elment valahova. Tamás még nem volt a házban. Cili ebben az időben szokta locsolni a ládákban lévő növényeket, s erre az időre hagyta a portörölgetést is. Az ügyvéd megint a hallban olvasott, mintha máshol nem volna rá módja. Letette a könyvet. Felállt, elment az üvegfalhoz, s váratlanul megszólalt.
- A nőt a házi tűzhely őrzésére, közelebbről feleség, és anya szerepére predesztinálta szellemi kapacitása, és alkati felépítése. Könnyebb érthetőség okán magyarul is mondom : Predesztináció annyi, mint eleve kijelölés. Minden más, amit életében végez, idegen tőle. Ebből kiindulva, minden másra alkalmatlan. Eddig világos, ugyebár ?!
Cili a hátára pillantott lesújtón, aztán jó erősen odacsapta a törlőruhát az egyik székhez, de egy szót sem szólt. Nem tekintette magát megszólítottnak. Gondolta, beszéljen amit akar, ha egyszer beszédkényszere támadt. Azon nem meditált, amit mondott, noha arról is volt véleménye. Maga is azt vallotta, a nő elsődlegesen feleség, és anya legyen, de hogy másra ne volna jó szellemi, és alkati adottságánál fogva ?! Ez ellen magában erősen tiltakozott. Mivel nem mondta ki, a törlőruha csapkodását pedig nem értékelte helyén az ügyvéd, megdicsérte Cilit anélkül, hogy visszafordult volna.
- Tetszik, ahogy hallgat. Nem tudom elviselni az ostobán okoskodó, ellenkező, bőbeszédű nőket. Ha figyel is, nem csak hallgat, akkor folytatom. Ott tartottunk, hogy a nő alkalmatlan minden más tevékenységre. Agyrém azt gondolni, hogy csak azért, mert nem okoz ordító károkat lépten-nyomon, már jó ügyvéd, orvos, vagy tanár, pénzügyi szakember, hogy a műszaki pályákról már ne is szóljak!...Legegyszerűbb, és legnyilvánvalóbb példa erre a női autóvezető. Van olyan ember, aki látott már jó női autóvezetőt ?! Aligha! Na, tetszik látni ?! A nő képtelen a gyors helyzetfelismerésre, és megfelelő gyors reagálásra. Ez csak a férfi sajátja!
Cili közben egyik lábáról a másikra állt. Ment volna a dolgára, de már megszólította, s nem mehetett.
Az ügyvéd beszéd közben megfordult, s beljebb lépett. A kezében lévő olvasószemüvegét óvatlanul a mellette lévő filodendron egyik alsó levelére tette a közeli asztalka helyett. A szemüveg ott egyensúlyozott magában a lengő levélen, aztán levélről levélre lecsúszott a hall kövére, közvetlenül az ügyvéd cipője elé. Cili a szemüveg útját bámulta, miközben az ügyvéd mustrálgatta. Megint jókedvű lett, szinte vidáman folytatta.
- Magából egészen tűrhető feleséget lehetne faragni. Na, persze, nem egyik napról a másikra. De talán megérné a fáradtságot. Mikor akarja beadni a válókeresetet ?!
Cili a szemüveg után az ügyvédre bámult. Aztán megrázta a fejét, mint aki valamit ki akar rázni belőle, s lemutatott az ügyvéd lábai elé.
- A szemüveg a földön van. Közvetlenül a cipő orra előtt.
Az ügyvéd értetlen arccal visszakérdezett :
- Milyen szemüveg, milyen cipő ?!
Cili lemondón nézett rá. Lehajolt gyorsan, s felvette mielőtt ráléphetett volna. Aztán odanyújtotta szótlanul. Ha mondott volna valamit, akkor azt mondja, ennyit a gyors helyzetfelismerésről, és a megfelelő, gyors reagálásról.
Szíve szerint mondott volna még egyebet is. Legjobban azt, hogy vele ne tervezzen. Főképpen előtte ne beszéljen róla, mert nem mindig van türelmes hangulatban, s legközelebb hozzávágja azt, ami leghamarabb a keze ügyébe akad. Helyette csak annyit mondott :
- Egyelőre nem adom be a válókeresetet, ügyvéd úr! Mostanában nincs szándékomban újra férjhez menni.
Mérges volt, de ezt már bánattal mondta. Hiszen nem tervezhetett. Ha Tamás menni akar, elengedni. Akkor is ezt teszi, ha beleszakad a szíve.
Kiment a hallból. Az ügyvéd elégedetten nézett utána. Gusztust kapott erre a formás, és biztatón alkalmazkodó, csendes kis nőre. Eleinte ugyan unatkozó szépasszonynak tartotta, kleptomániásnak is, de azt gondolta már, az unatkozás az ura hibája volt, a kleptomániát saját ékszerrel enyhíteni lehet. Erényei pedig megérik a próbálkozást. Ha sikerül több tudományt csepegtetni a fejébe, és tudatosítani benne a nő valódi helyét, szerepét a férfi mellett, maga mellé emelheti. Ehhez viszont hosszabb időre volt szüksége. Harmadik házasságában már biztosra akart menni.

A menedék

X/121
    A Füredi fivérek legénylakása budai, hatlakásos társasházban volt, mindkét lakás az első emeleten, szembe egymással. Hasonlóan voltak berendezve. Valójában csak a hálószobákban volt elegendő bútor, de az nem akármilyen. Olyanféle hálószobák voltak, amilyeneket buja filmeken látni. Hatalmas, kényelmes franciaágy uralta a főhelyet, rajta igényes ágynemű. Az ágy felett híres festmény, noha csak másolat. Tamásnál Manet Olympiája. Selyemmel borított pamlagon heverő szép akt, kezével szemérmesen betakarja a tenyérnyi helyet, hajában virág. A pamlag mellett néger szolgálója virágcsokorral.
A kép fokozta a szoba buja hangulatát. Ahogy az öblös fotelok, a bárszekrény gazdag italkészlete, a selyem sötétítő függönyök, rejtett világítások. Minden azt a célt szolgálta, hogy az alkalmi látogató mindjárt jól érezze magát, s kevesebb holtidőt töltsön a szobában.
Füredi Tamás nem élt kettős életet. Általában komolyan vette az erkölcsi törvényeket, némelyiket az átlagnál szigorúbban is, de elvált férfi volt, s nem tagadta meg magától az alkalmi örömöket. Felvállalta környezete előtt is. Nem azon a módon, ahogy gyakran teszik az egyedülálló férfiak, hogy " minek házasodni, amíg másoknak felesége van", hanem szomorkás öniróniával, " mindenki azt kapja a sorstól, amit megérdemel."
Tudták, hogy önmagát hibáztatja kudarcba fulladt házassága miatt, mert képtelen volt beérni azzal a kevés melegséggel, amit magabiztos, híresen okos feleségétől kapott. Azóta nem foglalkozott a házasság gondolatával, de egészséges férfiasságának szüksége volt a másik nem közelségére. Mivel módjában volt, megteremtette hozzá a megfelelő keretet. Nem vitt fel magához akárkit. Vendégei általában a kolléganői közül kerültek ki. Nem rontott bele mások házasságába, de elfogadta a közeledéseket. Az eltelt három esztendőben egyetlen barátnője volt. A hölgyet Klárinak hívták. Negyven éves volt, bronzvörös hajú, telt keblű, élénken csevegő nő, az a fajta, aki habzsolja az életet. Elfoglalt főorvos férje mellett mindig voltak szeretői. Aztán megállapodott a kedves, jóvágású tanár mellett. Tamás jóval fiatalabb volt a főorvosnál, természetre is kedvezőbb. Legfőképpen azt szerette benne, hogy Tamásnak nem voltak vele szemben elvárásai. Nem faggatta, hogy mivel tölti napjait. Nem bírálta cselekedeteit. Sohasem volt türelmetlen, vagy ingerült. Valójában nem is beszélt. Szeretkezéseiken kívül a hangját sem lehetett hallani.
Annál többet beszélt Klári őnagysága, ahogy a fivérek maguk között emlegették. Tamás jó hallgató volt. Amint felkelt a franciaágyról, s lezuhanyozott, felvette elegáns köntösét, feltett valamilyen lemezt, italt töltött a poharakba, leült a fotelba, kortyolgatta az italt, s hallgatott. Közben mi járt a fejében, azt nem lehetett tudni. Klárival sohasem osztotta meg a gondolatait. Megvárta türelmesen, hogy az asszony kibeszélje magát, felöltözzön, rendbe tegye a sminkjét, s szedje a cókmókját. Mondott néhány kedves bókot, kikísérte az ajtóig, s kezet csókolt búcsúzóul.
Három esztendő alatt az is előfordult néhányszor, hogy Klári éjszakára, vagy egész hétvégére nála maradt, ha a főorvos elutazott. Füredi Tamás nem örült neki, de nem bántotta meg vele az asszonyt. Ahogy arról is mélyen hallgatott, hogy csak a csinos, adakozó nőt kedvelte benne, de az embert nem tudta elfogadni. Ha jobban magába nézett, haragudott magára, amiért beérte ennyivel.
Valójában a kényelmes helyzetet fogadta el. Klári nem kívánta tőle, hogy eljátssza a szerelmest. Beérte azzal, ha időről időre teljesítette egy-egy kívánságát. Ilyenkor ruháért, kalapért, vagy egyébért duruzsolt. A főorvos nem volt zsugori férj, de Klári szerette a költekezést. Füredi Tamás szó nélkül átnyújtotta a tárcáját, s elfordult. Nem érdekelte, hogy mennyi pénzt vesz ki belőle az asszony. Utána se számolta meg a pénzét. Ahogy mondani szokás, gavallér volt. Az utóbbi időben Klári ragaszkodóbb lett. Tervezgetni kezdett. Legutóbbi látogatásán azt mondta :
- Sértve érzem magam. Még egyetlen szóval sem hívtál Londonba.
Tamás udvariasan mosolygott.
- Férjes asszony vagy.
- Válás is van a világon. Amúgy is megfordult már a fejemben, hogy rendezni kellene a kapcsolatunkat. Iván egyre fáradtabb, türelmetlenebb. Szörnyen idegesítő. Míg te tündérien türelmes, és megértő vagy !- mondta átölelve Tamás nyakát, s hízelkedőn folytatta - Ugye, elviszel magaddal Londonba, mackóka ?!
Tamás gyengéden, de határozottan lefejtette kezeit magáról, s tréfálkozott.
- Az egykori, nyolcadik Henrik hagyományokat tisztelő országába ? Nem volna biztonságban a fejecskéje, kedves asszonyom.
Klári elfordult, s duzzogva mondta :
- Ne viccelgess! Azt mondd inkább, hogy eszed ágában sincs magaddal vinni.
Így volt, de Tamás nem mondta. Ahogy azt sem, hogy nem bánja, ha az év végén befejeződik a kapcsolatuk. Most változott a helyzet. Füredi Tamás szerelmes lett. Már mástól akarta az örömöt. Még nem jutott el odáig, de ebben a helyzetben sem csábult el. Klárival befejezettnek tekintette a kapcsolatát, s sorra lemondta a találkozóikat. Közben arra készült, hogy közli az asszonnyal a szakítást, de nem tudta, hogy fogjon hozzá.  
Klári pénteken délután felhívta Tamást a Füredi házban. Cili vette fel a telefont, s ment Tamásért. Benyitott az ajtón, de Tamás nem engedte szóhoz jutni, kezénél fogva beljebb húzta, s a karjaiba zárta.
Cili csak percek múlva tudta elmondani, hogy egy élénk hangú hölgy várja a telefonnál. Tamás arcán átfutott az árnyék. Indult a hallba, s csak annyit mondott :
- Ma este várlak a könyvtárszobában. Egyedül, és nem fogadok el kibúvót!
Okkal mondta. Cili csak a hallban maradt vele kettesben. Máshova Nóra társaságában ment. Azt mondta, kerülniük kell a kísértésbe vivő helyzeteket, noha szerette Tamást. Biztos volt abban, hogy Tamás is őszintén szereti. Ahogy abban is biztos volt, hogy Tamásnak ezen az alapon több joga van ölelni, mint volt Lónyai Imrének valaha is, de így is szembe kellett néznie saját erkölcsi felfogásával. Azzal a szigorú értékrenddel, melyet a szülői házban beleneveltek. Mikor Tamás könyörgőn kérte, hogy töltsék együtt az éjszakát valamelyikük szobájában, még nem mert őszintén beszélni a fenntartásairól, nehogy veszélybe sodorja a szerelmüket. Csak azt mondta, rajtuk kívül mások is vannak a házban, s ha kiderülne, abból botrány volna. Hozzátette könnyekkel: a legszebb pillanataikra amúgy is vigyázni kell, nem szabad lopva, bujkálva ölelni, mert akkor szegényebb lesz az örömük.
Tamásban lobogott a vágy, vagy ahogy maga gondolta, kínnal élte meg a várakozást, de Cili szavai meghatották, s fejet hajtott kívánsága előtt. Csak arra kérte Cilit, ne fossza meg a társaságától, találkozzanak esténként semleges helyen, a könyvtárszobában. Legyenek kettesben minél többet addig is, míg valahogy megoldódik tarthatatlan helyzetük. Cili megígérte, de aztán mégis estéről-estére kitért valamilyen indokkal. Tamás erre utalt, mikor a telefonhoz indult.
Füredi Tamás bármilyen értelmes volt, intelligens, s széles látókörű, ezt a hozzáállást nem értékelte a helyén. Ismeretségi körében lévő, egyedülálló asszonyoknak nem okozott gondot egy új kapcsolat. Maga is úgy gondolta, joguk van hozzá. Ezt gondolta Cilivel kapcsolatban is, mert nem ismerte még eléggé, s nem sejtette, hogy kívánságával milyen komoly dilemma elé állította.
A csók, s a követelés felzaklatta, túlfűtött hangon szólt bele a készülékbe. Klári saját személyének tulajdonította, s duruzsolt.
- Hiányzom, mackóka ?! Akkor most örülni fogsz. A hétvégét nálad töltöm. Iván úgy tudja, a nagynénémhez megyek. Nem tud ellenőrizni. A néninek nincs telefonja. Szombaton reggel hétkor már nálad vagyok, akkor indul az alibi vonatom.
Mindig udvarias Füredi Tamás elnyomott egy halk káromkodást, s hűvös udvariassággal mondta :
- Elnézésedet kérem, szombat déltől elfoglalt vagyok. De rövid időre valóban találkoznunk kell, mert komoly mondandóm van a számodra.
- Csak nem London ?! - örvendezett Klári.
- Nem London. Annál fontosabb. De ismétlem, a nagynéni látogatását nem tartom szerencsés ötletnek arra a rövid időre...- mondta burkoltan, mert közben Nóra kitolta anyját a hallba.
Cili is feltűnt mögöttük az ajtóban. Tamás sietve elköszönt, s letette a telefont. Látszott rajta a nyugtalanság. Polli megszólalt gyanútlanul.
- Klári nálad akar víkendezni megint ?! A te dolgod, kisfiam, csak ne feledkezz meg a szombati közös ebédről. Vasárnap már nem lesz rá idő, mivel Nóri a kétórás géppel utazik.
Füredi Tamás arca megrándult, s tekintete Cilire rebbent. Amit látott, attól még idegesebb lett. Cili döbbenten nézett rá, szemében sokasodtak a könnyek. Mozdult, s rohant a hátsó folyosó ajtaja felé, mint aki menekül. Tamás ugrott. Meggátolta, hogy kirohanjon a hallból. Erővel a karjaiba ölelte, s könyörgött.
- Ne fájjon, mert keveset jelentett! Már annak is vége, amióta szeretlek. Holnap megmondom neki. Ne sírj, ne gyilkolj vele. Cilikém, életem, kicsi angyalom, hidd el, sohasem állt hozzám olyan közel, hogy könnyeket érdemelne.
Miközben könyörgött, Cilin kívül semmi sem érdekelte a világból. Nem látta anyja elképedését, hangját sem hallotta.
- Én vagyok az oka, uramisten! - jajdult fel Polli.
Nóra azt hitte, hogy érti anyját. Leguggolt elé, s sietve nyugtatta.
- Semmi baj, anyuskám! Szeretik egymást, elrendezik Klárit. Cili megnyugszik majd, ha megérti, hogy nem párhuzamos kapcsolat volt, csak egy régi, keveset jelentő, lezáratlan.
Így történt valóban. Cili megértette végre, hogy nincs oka a keserűségre, s vigasztalódva mondta:
- Ne ijessz meg többé!
- Soha többé. Már beszélnem kellett volna róla. Nem mentségem, hogy keveset vagyunk együtt. Megbocsátod az ügyetlenségemet, kicsi angyalom ?!
- Megbocsátom! - felelte Cili átmosolyogva a könnyein, s elfogadta Tamás csókját.
Csak Polli nem tudott megnyugodni. Nem a gondolt vigyázatlansága gyötörte, noha más esetben bántotta volna, ha valakinek bánatot okoz, most másról volt szó. A helyzet ismeretében arra gondolt, fiát a szerelem visszatartja majd a londoni úttól, s a sokat szenvedett, reménytelen lánya magára marad a messzi idegenben. Nem lesz mellette a bátyja, hogy ösztökélje, bátorítsa teljesebb élet felé. Elsősorban szenvedő anya volt, aki azért a gyermekéért reszketett, akit legelveszettebbnek hitt. Csak aztán tudott volna örülni a másik gyermeke boldogságának. Most nem tudott. Lelki nagyságát mutatta, hogy ennek ellenére tudomásul vette. Tamás a csók után megfogta Cili kezét, s anyjához vezette. Megilletődött hangon mondta :
- Anyuskám, tessék elfogadni a jövendő menye ölelését.
Polli elfogadta Cili ölelését, s azt mondta, a jó Isten segítse meg őket. Közben senki sem kérdezte, miképpen lesz tovább. Csak abban állapodtak meg, hogy Pali előtt egyelőre titokban tartják Tamás és Cili egymásra találását. Úgy látták, Cili nyugalma érdekében addig hallgatniuk kell, míg Tamásnak sikerül elfogadtatni házassága gondolatát különös természetű bátyjával.
Cili közben csendben volt. Nem akarta felfedni az ügyvéd hóbortos tervezgetését. Részben azért, mert restellte. Otthonról hozta ezt a beidegződést is. Szüleitől gyakran hallotta, a nőnek mindig úgy kell viselkednie, hogy a férfiakban  ne ébresszen oktalan reményt. Még valaki azt gondolhatná, hogy az ügyvédet is bátorította. Másrészt úgy volt vele, ez valóban Tamás feladata, majd elrendezik egymás között. Volt még más oka is arra, hogy csendben maradjon. Még mindig reszketett a szíve. Azt gondolta magában, eddig nem tudta, hogy mit jelent az igazi féltés. Most erre is megtanította az élet.
X/122
     Cili vegyes érzésekkel nyitott be a könyvtárszobába. Tartott a bizalmas együttléttől. Elképzelni sem tudta, hogy fogja Tamást visszatartani, ha kettesben lesznek, mert vissza kell tartania. Ugyanakkor maga is kívánta a közelségét, csókjait, megengedhető ölelését. Mikor belépett a könyvtárszobába, nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
Tamás egy fotelban ült, s olvasott. Jöttére lecsapta a könyvet, felugrott és elébe sietett. Egyetlen szót sem szólt, talán nem is tudott volna. Gyorsan belökte a nyitva hagyott ajtót, s a karjaiba zárta. Aztán az történt, amire Cili számított. Tamás esdekelni kezdett.
- Bocsáss meg, de nem tudok tovább várni. Megpróbáltam. Tudod, hogy megpróbáltam, de az a tudat, hogy talán éveket kell várnom, teljesen kikészít. Nem bírom tovább... Gyere be velem a szobámba ... Gyere be, kicsi angyalom, mert belehalok a vágyba !- könyörögte, s vitte volna magával.
Míg Tamás nyitotta, Cili megtámasztotta az ajtót.
- Várj, szívem, várj!- mondta kérlelő hangon.
Először nevezte így, s boldog volt, hogy megtehette. Régi tartozása volt ez a sorsnak. Imre nem érdemelte ki, ahogy őt sem boldogította, hogy Imre kis szívemnek nevezte, mert hiteltelenek érezte.  Mégse gyűlölte meg a szót, hanem arra vágyott, hogy egyszer igazi tartalmat nyerjen.
Most megadatott. Tamás bepárásodott szemekkel fogadta, s magához ölelte még erősebben. Nem érte be ennyivel, vitte volna újra. Cili nyugtalan hangon mondta, hogy továbbra sem lehetnek együtt a házban. Most már végképp nem. Polli néni mintha ráérzett volna, délután finoman, de elvárón figyelmeztette. Azt mondta, ha Tamás nem tud addig várni, míg összekerülhetnek, akkor meg kell értenie, csak saját lakásában találkozhatnak. Hozzátette, megvannak a maga szigorú erkölcsi szabályai, amelyektől azok kedvéért sem tud eltekinteni, akiket szeret.
Tamás olyan siralmas képet vágott, hogy Cili azt hitte, sikerült lebeszélnie, de korán reménykedett. Füredi Tamás annál jobban szerette, hogy ilyen akadály az útját állja. Néhány pillanat után felderült az arca, s azt mondta:
- Rendben van! Akkor megvárjuk, hogy Nóri hazajöjjön. Megkérjük, ma éjszaka vállalja el anyuskát, és elmegyünk.
Cili ijedtében ügyetlenül tiltakozott.
- Jaj, ne! Mindenki megtudja. Elsüllyedek szégyenemben.
Füredi Tamás arca elborult. Megfogta Cili vállait, szemébe nézett kutatón, s szokatlan komolysággal kérdezte:
- Nem akarod, ugye?! Miért ? Felelj őszintén. Az igazi okát akarom hallani.
Cili szeme megtelt könnyel, s fejét Tamás melléhez hajtotta hangtalan. Könnyei, mozdulata önmagáért beszélt. Füredi Tamás most a helyén értékelte, s feljajdult.
- Úristen! Meggyötörtelek. Életem, kicsi boldogságom, nem sejtettem !- mondta, s karjai összezáródtak Cili körül.
Így álltak ott néhány percig, közben igyekeztek megérteni a másik lelkét. Tamás nehéz lemondással, hiszen bármilyen felemelő is volt a tudat, hogy kincsre talált, ettől még nem kívánta kevésbé, éppen ellenkezőleg. Cilinek se volt könnyebb. Egész boldogtalan asszonyi élete alatt arra vágyott, hogy így szeressék, ezzel a melegséggel, törődéssel, együttérzéssel, de nem viszonozhatta Tamás elvárása szerint.
Az életben néha előfordul, hogy az ember szent meggyőződése ellenére cselekszik. Olykor magyarázatot sem tud adni rá, csak érzi, meg kell tennie, mert különben valami rettenetes dolog történik vele. Cilit is elfogta a félelem, az a fajta kétségbeesés, amit csak a szeretett társ elvesztésének tudata okozhat, s felsírt Tamás karjaiban.
- A tiéd leszek. Akkor is a tiéd leszek, ha életem végéig kell vezekelnem!
Tamás feljajdult újra, de ebben már ujjongás volt, szertelen öröm, s csókolta, ahol érte, miközben mondta:
- Ne félj, mert Isten a szívünkbe lát. Tudja, hogy szeretjük egymást, és várnánk, ha belátható időn belül házasodhatnánk. Hiszem, hogy megbocsát nekünk, ha hátralévő életünkben szeretettel kitartunk egymás mellett.
Cilit vigasztalta, ha lelkiismeretét nem is tudta megnyugtatni, de már döntött. Szelíden kibontakozott Tamás karjaiból, s azt mondta:
- Beleegyezem abba, hogy elmenjünk.
- Köszönöm! Amint megjön Nóri, keresünk egy szállodát. Nem vagyok jártas a dologban, de majdcsak találunk egyet, ahova beengednek...- mondta Tamás izgalomtól remegő hangon.
Cili meglepődött.
- Szállodába ?! Nem a lakásodra ?
Tamás csendes komoran felelt.
- Hajdanvolt férfiéletem árnyékos zugába nem viszlek. Annál drágább vagy nekem.
Cili megilletődve nézett az arcába, s újabb elhatározásra jutott. Beletörődőn mondta:
- Ne menjünk sehova, szívem! Bemegyek a szobádba.
Tamás szinte megrendült.
- Megteszed, mégis megteszed ?!
- Édesanyádtól bocsánatot kérünk gondolatban, de inkább itt legyünk együtt, mint egy szállodában.
- Cilikém, kicsi angyalom! - örvendezett Tamás, s ölelte újra. Cili érezte, hogy egyre hevesebb, egyre követelőbb, s átvette az irányítást.
 - Nórit mindenképpen meg kell várnunk ...- súgta csillapítón -  Addig beszélgessünk, jó?!
- Rendben !- egyezett bele Tamás most már készségesen, s vitte az egyik fotelhoz. Az ölébe vette. Megcsókolta a nyakát, s azt mondta - Mesélj valamit a gyermekkorodról. Nóri szavai után, szép gyermekkorod lehetett.
- Máskor örömmel, de most nehezemre esne. Inkább beszéljünk valami másról. Mit olvastál, mikor bejöttem?!
Tamás az asztalon pihenő könyvre mutatott.
- Kós Károly : Erdély című könyvét.
- Nóra annak idején említette, hogy gyakran foglalkoztat Erdély és a székelység története. Látom, még mindig érdekel. Megnézhetem a könyvet ?- kérdezte, s megvárta, míg Tamás kinyitotta előtte.
Együtt nézték végig. Leginkább rajzok voltak benne. Erdélyszéli, kisnemesi portáról készült rajz, amely éppen Ady érdmintszenti szülőháza volt. Megnézték a segesvári óratornyot, a tordai fejedelmi házat, amelyet Báthori Zsigmond építtetett, s még számos neves kúriát. Mikor eljutottak a népviseletekhez, Cili szeme kikerekedett. Székely népviselet volt előtte Udvarhely megyéből, s révedező hangon mondta:
- Hosszú, ráncolt szoknya, előtte kötény, amit édesapám karincának mondott, fodros ujjú ing magasan zárva, szigorú konty... Így öltözködött a dédanyám. Ebben benne van az a szigorúság is, amit nagyapám magával hozott.
- Fényképeket is hozott ?
- Egyet sem. Szegénység elől menekült. Aligha volt hamuban sült pogácsán kívül más a tarisznyájában, de lélekben annál gazdagabb volt. Magával hozta Erdély szeretetét, a székely ember minden értékes, szép tulajdonságát, és átadta a hét fiának. Édesapám is sokat olvasott Erdélyről, sokat mesélt róla. Kós Károly nevét is hallottam tőle.
- Emlékszel, hogy mit hallottál róla?- kérdezte Tamás mosolygó szemmel.
Cili töprengő arcot vágott, aztán elnevette magát beismerőn.
- Valójában csak egyetlen dolog jut eszembe azon kívül, hogy kiváló tudós, neves író és híres építész volt. Nagyon megragadott, hogy emberi tartásával, munkásságával azon fáradozott, hogy hidat verjen a magyarság és a románság között.
Tamáson látszott, hogy kellemesen érintette a tájékozottsága, csókot is adott érte, aztán játékos-komolyan felszólította, mintha csak a diákja volna, hogy mondjon még néhány kiemelkedő székely személyiséget.
Cili kacagott.
- Igenis, Tanár úr! - felelte hasonló módon, aztán elbizonytalanodva folytatta- Nehéz választani. Talán a legismertebbekről először:Dózsa György, akit Székely Györgynek is neveztek. Gábor Áron a rézágyúival, Körösi Csoma Sándor az Ázsia-utazó, aki tibeti nyelvtant és szótárt szerkesztett.
Elhallgatott, mert hirtelen nem tudta, hogy kivel folytassa. Tamás adta a szigorú tanárt.
- Ezt mindenkinek illik tudni. Gyerünk tovább ! Most jöjjenek az írók, és festők!
Cili halkan felnevetett, s folytatta a játékot. Az írók közül Mikes Kelement, Benedek Eleket, Tamási Áront említette. Legjelesebb festők közül Barabás Miklóst és Székely Bertalant. Tamás közbeszólt megint. Most a színészeket, énekeseket kérte számon. Hozzátette, hogy közben szívesen hallana kevésbé közismert információkat is.
Cili élvezettel felelt, s meglepte Tamást újra.
- Rendben ! Például Laborfalvi Róza, akiről tudjuk, hogy Jókai Mór felesége volt, de azt már kevesen tudják, hogy eredetileg Benke Juditnak hívták. Ahogy Tompa Sándorról sem köztudott, hogy orvosi diplomát is szerzett. A csodálatos hangú Palló Imre mellett Kiss Mária Magdolnát is meg kell említenem, vagy ismerősebb Kiss Manyiként ?! - kérdezte kacagva, aztán elkomolyodva tette hozzá - Nagyon szerettem. Megsirattam, mikor meghalt.
Tamás erősebben fogta magához, s halkan megjegyezte, mint aki biztos a dolgában.
- Még hosszan tudnád sorolni, igaz ?!
- Remélem, mert valóban sokan vannak. Ahogy édesapám mondta, tudományokban is, művészetekben is gazdag nép a miénk... Tessék mondani, megfeleltem?!
Tamás nevetett.
- Kitűnő, ha elmondod még egyszer!
- Miért ?- lepődött meg Cili.
- Mert imádom a hangodat is! - felelte, s ennek ellenére elnémította egy csókkal.
Nem érte be vele. Csókolta a nyakát, s haladt egyre lejjebb, amennyire a ruha kivágása engedte, végül reszkető ujjakkal megpróbálta kigombolni a blúzát. Cili megfogta a kezét, elvonta a gombtól, s újra kibontakozott az öleléséből. Nem maradhatott az ölében, ha Nóra érkezéséig vissza akarta tartani. Azt javasolta, hallgassanak egy kis zenét. Hosszan válogatott a polcon lévő lemezek között, húzta az időt, az is csillapító volt most.
Tamás is mozdult, felbontotta a tálcán lévő ásványvizet, felhajtott belőle egy teljes pohárral, aztán visszaült a fotelba, s valami kiadványt vett a kezébe. Cili fellélegzett, s válogatott tovább. Közben arra gondolt, hogy Imre ilyenkor már ordított volna. Ha otthon volt, nem engedte a lemezjátszó közelébe. Tapasztalta, hogy Tamás is szereti a komolyzenét, de nagyon remélte, hogy mellette más zenét is szívesen hallgat. Azért némi drukkal kérdezte:
- Mit hallgatnál szívesen?
- Amit kiválasztasz.
- De komolyan!
- Legkomolyabban. Sohase nyugtalankodj ez miatt, kicsi angyalom! Ha őszintén, mélyen szeret az ember, természetes módon fogadja azt, amit a párja kedvel.
Cili most már magabiztosan választott. Feltett egy operettlemezt. Amint felhangzott a zene, Tamás ugrott. Cili a karjába fordult, s miközben szólt a szívhez szóló muzsika, elmerültek a csókban. Nem vették észre a kinyíló ajtót. Nóra állt ott magában, s mosolygott. Mikor befejezték a csókot, évődőn mondta:
- Jó estét, szerelmesek!
Felnevetve siettek hozzá. Tamás átfogta Cili vállát, s kérőn nézett Nórára. A húga szemében megilletődés volt.
- Egy szót se szóljatok! Vállalom anyuskát. Reggel majd találkozunk - mondta csókot dobva, s eltűnt az ajtóból sietve.
Ők újra egymás felé fordultak, s megfogták egymás kezét. Így mentek be Tamás szobájába. Tamás ráfordította a kulcsot. Cili megállt a széles heverő mellett, s az első gombot kigombolta a blúzán. Tamás gombolta ki a következőt. Aztán egyetlen szó nélkül vetkőztette. Amit szabaddá tett, azt megcsókolta forró szájjal, míg minden lekerült Ciliről az utolsó, parányi ruhadarabig. Akkor letérdelt elébe, magához ölelte, s szédült örömmel súgta:
- Isten hozott az életembe!
X/123
     Füredi Tamás szombaton reggel korán elhagyta a házat. Első útja egy virágüzletbe vezetett, s pazarló kedvvel vásárolt egy gyönyörű csokor vörös rózsát. Még nem nyújthatta át a csokrot. Robogott a lakására, hogy ott legyen mire Klári megjelenik. Le kellett zárnia életének azt a szakaszát, melyet már nem érzett a sajátjának. Sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga. A virágot bevitte a fürdőszobába, hogy ne legyen szem előtt.
Klári taxival érkezett, és pontos volt, az alibi vonatának megfelelően. Tamás a lakás ajtajában fogadta. Elvette a tekintélyes táskát, s udvariasan előre engedte. A táskát a folyosón hagyta, az asszonyt a nappaliban kínálta hellyel.
Klári még nem fogott gyanút. Lendületesen, vidáman mesélte, hogy Ivánt miképpen tette bolonddá. Nevetett aztán a maga ügyességén. Tamás nem nevetett vele, ahogy máskor sem. Inkább komor volt.
- Nem örülsz, mackóka, hogy itt vagyok ?!- búsult a csinos, vörös hajú dáma.
- Komoly mondandóm van.
- Mi az a komoly mondandó ?! - duruzsolta az asszony, s felállt a fotelból, hogy Tamás nyakát átölelje.
Füredi Tamás hátralépett, s hidegen, határozottan mondta :
- Búcsúznunk kell.   
Az asszony arca árulkodott sekélyes érzelmeiről. Nem volt rajta döbbenet, csak kedvetlenség.
- Már most ?! Hiszen csak januárban indulsz.
- Másról van szó. Engedd el a részletes magyarázatát.
Az asszony hangja felcsattant.
- Nem engedem el! Jogom tudni, hogy miért döntöttél így. Nem vagyok akárki, akit csak úgy lerázhatsz. Nem az utcán szedtél fel. Közös barátainknak is tartozol vele. Még Ivánnak is. Egy főorvos tekintélye megköveteli, hogy feleségével ne bánjanak úgy, mint a fizetett prostival. Beszélj csak, barátocskám!
Tamás nyelt egyet, s csendesen felelt.
- Az elmúlt hetekben nagyot fordult az életem. Beleszerettem valakibe.
Az asszony szemei szikrát szórtak.
- Ezt a pimaszságot! És őt viszed Londonba, igaz ?!
- Igen. Ha velem jön, őt viszem Londonba. De mindenképpen feleségül veszem.
Klári arca zöld volt, s teljesen kifordult magából.
- Ki az a lotyó, ismerem ?!
Tamás arcán megkeményedtek a vonások.
- Nem lotyó, Klári! Remek ember, és csodálatos nő. De ebbe ne menjünk bele. Szeretnék barátsággal elválni tőled.
- Azt lesheted! - kiabálta az asszony, s kiabált mást is. Hirtelenében elmondta mindennek, közben akkorát rúgott az előtte lévő dohányzóasztalba, hogy felborul, ha nem akad el a fotelban.
Tamás hagyta, hogy tomboljon kedve szerint, csak szóval csillapította.
- Mire jó ez ?! Egyikünk sem ígért a másiknak sírig tartó hűséget. Becsüljük meg az elmúlt szép perceket, és váljunk el békével...- mondta, elővett egy bársonnyal bevont dobozkát, s az asszony felé nyújtotta- Ezt fogadd el tőlem emlékül, és köszönetül.
Klári kirántotta a kezéből, s a markába szorítva fenyegette vele.
- Megérdemelnéd, hogy szétverjem a fejeden! Sorozatosan kitértél a találkozás elől mindig más ürüggyel. Hülyítettél, hogy szögön maradjak, ha nem jön össze a másik? Ilyen szemét vagy ?
Tamás torzan mosolygott.
- Legfeljebb csak ökör. Hetek óta a Napom körül bolyongok. Csak halogattam ezt a találkozást, mert előre fáztam a mostani jelenettől. Pedig jobb az ilyesmin túljutni hamar. Ha megengedi, kedves asszonyom, hívok egy taxit...- mondta magázva, mint aki ezzel is jelzi, hogy köztük befejeződött a bizalmas kapcsolat.
Klári nem felelt. Kinyitotta a bársony dobozkát, s egy " óh-t " mondott elismerőn. Valóban szép aranykarkötő volt benne, mindjárt a karjára is vonta. Bajlódott vele egy kézzel. Tamás mozdult udvariasan, de az asszony durván elhárította.
- Menj a fenébe, nem kell a segítséged! Inkább azt találd ki, hogy mit mondjak annak a másik baromnak, hogy honnan vettem. Ahogy azt sem tudom, hogy állítsak haza ilyen hirtelenében, mert nem tudtad érthetőbben mondani a telefonba, hogy megvesztél. - mondta dühösen, s nagy nehezen bekapcsolta a karkötőt.
Tamás mosolygott, de ezt a mosolyt Cili nem találta volna kedvesnek. 
- Nem szorul tanácsra, kedves asszonyom! Maga mestere a kitalációknak. Majd talál megfelelő magyarázatot erre is, mint mindig ... - mondta, s tárcsázta a taxik számát.
Az asszony újra belerúgott a félig felbillent dohányzóasztalba, mint akinek az útjában van, s kirohant a nappaliból. Tamás nyugodt léptekkel ment utána. Klári a folyosón felkapta a nehéz táskáját, s feltépte az ajtót köszönés nélkül. Az ajtóban ott állt az ügyvéd kócosan, gyűrött pizsamában, s egy szétszedett kávéfőzőt tartott a kezében. Éppen csengetni akart.
- Kézcsókom, Klári! Utazik ?!- üdvözölte az ajtót feltépő nőt ritkán mutatott udvariassággal, de nem jutalmazták meg érte.
- Idióta! - kiáltott rá az asszony, s majdnem fellökte, miközben elviharzott mellette.
- Ebbe meg mi ütött ?! - kérdezte Pali értetlenül - Bal lábbal kelt föl ?!
- Olyasmi...- dörmögte Tamás, de még nem mondott többet. Még nem volt itt az ideje.

A menedék

X/124
      Vasárnap reggel Nóra azt mondta, elutazása előtt mégiscsak szeretné megismerni Cili gyermekeit. Cili remélte, hogy teljesítheti a kívánságát. Imre a legutóbbi telefonáláskor engedékenyebbnek mutatkozott. Azt mondta, vasárnap délután elmehet a gyerekekért, ha megmondja a címét, mert ismeretlen helyre nem engedi őket.
Cili megmondta Polliék címét. Most abban a reményben emelte fel a telefont, hogy délután helyett elengedi őket délelőtt, ha rendesen megindokolja. Nem jelentkezett az emeleti lakás. Magáét is megpróbálta, de ott sem vették fel. Nem értette a dolgot. Ahhoz korán volt, hogy kimenjenek az udvarra, vagy elmenjenek valahova. Negyedóránként próbálta, s közben mindenféle bajra gondolt.
Végül elhatározta, hogy hazamegy, s megnézi őket. Tamás féltésből ellenezte. Cili először szembesült azzal, hogy a szerelemmel újra függésbe került. Nem mehet el Tamás jóváhagyása nélkül.
Mivel mindenképpen menni akart, átölelte Tamás nyakát könyörgőn.
- Engedj el! Muszáj megnéznem őket, mert belehalok az aggodalomba.
Füredi Tamás befele sóhajtott. Eddig azt remélte, hogy szeretettel, okos szóval ráveheti Cilit a londoni útra. Hiszen így is keveset látta a gyermekeit. Talán beérné azzal, ha Londonból kéthavonta egy-egy hétvégére hazalátogatnak. Költséges vállalás volna, de nem bánná, ha megoldást hozna. Most kezdte belátni, hogy ez aligha járható út. Ha Cili aggódni kezd a gyermekeiért, azonnal látni akarja őket. Márpedig Londonból nem lehet hazaszaladgálni annyiszor, ahányszor Lónyai Imre nem veszi fel azt az átkozott telefont.  
Kissé rezignáltan mondta :
- Ne ess pánikba, angyalom! Elmegyünk együtt.
- Imre egyelőre nem tudhat rólad.
- Nem megyek be a házba. Megállok az utcában távolabb. Viszed Nóri mobilját, és azonnal jelzel a mobilomra, ha valami gond van.
Cili örömében szelesen összecsókolta az arcát, s rohant Pollihoz elkérni magát. Tamás kocsijával mentek. Cili a park sarkán kiszállt, s gyalog ment a házig. Mindjárt a hátsó bejárathoz tartott, hátha hamarabb meglátják a gyerekek.
A ház, s az udvar néptelennek tűnt. Óvatosan lépett a hallba. Így lopakodott fel az emeletre vezető lépcsőn is. Az ajtó mögött teljes csend volt. Nóra mobiljáról hívta az emeleti lakás számát. Hallotta a csengetést, de arra se mozdult senki.
Körbejárta a lakását, valami üzenetet, jelet keresett, de semmit sem talált. Kiment újra az udvarra. A gyerekektől hallotta, hogy Imre lecserélte az emeleti lakás zárját, már nem passzolt hozzá a régi kulcs. Megnézte a garázst, üres volt. Benézett Bozókiék garázsába is. Csak Hédi kocsija állt bent, poros volt, mint amit már régen használtak.
Megállt az udvar közepén, nézte az emeletre vivő kőlépcsőt, fent az üvegezett előteret, hátha lát valami mozgást. Hédiékhez is felpillantott. Feri távollétében nem volt lelkiereje becsengetni hozzájuk, noha sejtette, hogy Hédi otthon van, de nem akart vele találkozni. Nem tudott.
Nézelődött még pár percig, aztán elballagott a levélszekrényig. Hátha éppen oda dobták be az üzenetet. Csomó reklám között talált is egy különös levelet, ami nem postán érkezett, de nem a gyerekei írása volt. Meglepődött, mikor kinyitotta. Bozóki Feri írta a sorokat.
" Ciluska! Átlendültem a falon. Igazad volt, kellett hozzá a lórúgás. Adélkával hazamegyek anyámhoz. Ha tudom a címed, megkereslek és megkérdezem,  elengedsz-e... Tudom, nem érdemlem meg a bocsánatod. Ha mégis megbocsátod, hogy nem tudtam az lenni, aki szívem szerint lehettem volna, otthon megtalálsz. Feri"
Nézte a levelet, s nem tudta, sírjon, vagy nevessen. Nem volt ideje a töprengésre, megszólalt a mobiltelefon.
Tamás hangja idegesen csendült.
- Kis angyalom miért hallgatsz ?!  
- Úgy tűnik, Imréék nincsenek itthon.
- Akkor ?!
- Rá kell jönnöm, hova lettek. Addig nem tudok elmenni...,- mondta, s a tekintete felfutott újra az emeletre.  
- Bemegyek.
- Ne! Várj! Bozókiéknál van valaki az üveg mögött..., - mondta Cili, s erősen nézte az előteret. Csillogott az üveg a rávetődő fényben, nehezen volt kivehető a mögötte álló. Hédin kívül lehetett a háztartási alkalmazott is, ha éppen a házban volt. Nézte, s ijedten csendült a hangja.
- Ez Hédi, de valami nagy baja van! Mereven bámul előre, a haja csomókban áll a feje tetején. Úgy néz ki, mint aki megőrült.
Tamás nem tudta beazonosítani a nevet, Cili eddig csak Bozókinénak emlegette, s a gyerekkorukról hallgatott.
Rezignáltan kérdezte :
- Ki az a Hédi ?!
Cili elindult a kőlépcső felé, s amíg felért az ajtóhoz, elmondta néhány szóval, hogy azonos Bozókinéval, s amire nem szívesen emlékszik, valamikor úgy szerette, mintha a testvére volna.
Közben lenyomta a kilincset. Az ajtó nyitva volt, Hédi egy lépésre állt tőle, de meg sem rezzent. Mezítláb állt a kövön, véresek voltak a kezei, vérfoltos volt a hálóinge.
Cili rémülten kérdezte:
- Mi van veled ?! Mitől vagy véres ?! ... Rosszul vagy ?!
Hédi lassan felé fordította az arcát. Szemében gyülekezni kezdtek a könnyek, aztán összecsuklott egyetlen hang nélkül. Cili elkapta estében, miközben belekiáltotta a készülékbe.
- Rohanj haza Nóriért, hozza az orvosi táskáját is!
- Megyek !- mondta Tamás minden tétovázás nélkül. Nem firtatta, nem vitatta a dolgot. Helyette nagy sebességgel robogott vissza Budára.
Cili közben a fél lakáson át vitte, húzta Hédit az első heverőig. Csak ott nézte meg jobban. Először a szívét hallgatta, aztán a pulzusát kereste. Hédi mindkét csuklójára vastagon rászáradt a vér.
Rohant vizes ruháért, s óvatosan lemosta a vért az egyik csuklóról. Előtűntek a vágások, szerencsére egyik sem volt mély, mintha hiányzott volna a bátorság a halálba kívánkozóból. Aztán Hédi arcát mosdatta, kicsit pofozgatta is, s közben sírva kiabált rá.
- Térj magadhoz, te szerencsétlen! Hogy tudtad így tönkretenni az életed ?! Meghalni könnyebb, mint normálisan élni, igaz ?! Szerencse, hogy ahhoz is kétbalkezes vagy!
Keserűségében is nagyon örült, hogy rátalált. Aztán összeszorult a szíve még jobban. Arra gondolt, Hédi miatta jelent meg az üveg mögött. Így kért segítséget. Tőle kért segítséget. Tőle !
Tamásék berobogtak. Megtalálták az egyetlen nyitott bejáratot. Nóra semmit sem kérdezett, csak Hédi fölé hajolt. Ők ketten kimentek addig a szobából. Cili sírt. Tamás hallgatagon ölelte. Nóra a kocsiban nagyjából elmondta mindazt, amit maga tudott Hédiről, Cili keserveiről. Tamást meghatotta, hogy a történtek után Cili ennyire  szívén viseli érdemtelen barátnője sorsát.
Nóra közben magához térítette Hédit. Az üvegajtó csipkefüggönyén át látták, hogy beszélnek egymással. Nóra utána valami papírokat olvasgatott, aztán beszólította Cilit.
- Sok baj van itt! - mondta a táskáját becsukva - Idegösszeomlást kapott, és nem véletlenül. Négy hónapos terhes, ragaszkodik a babához, de a gyerek apja hallani sem akar arról, hogy megszülje, mivel a baba sajnos Down-kóros. Nagyon megverte és ráparancsolt, hogy tüntesse el, vagy kitapossa belőle. Kétségbeesésében az este megvágta magát. Bevett pár altatót is. Most újra a halálra gondol. Hívom mindjárt a mentőket, csak tegyük rendbe egy kicsit.
Cili megdöbbenve hallgatta. Hédi az élő gyerekéhez sem ragaszkodott, abortuszra is úgy járt, mint akinek bérlete van, most mégis. Aztán Bozóki Ferin döbbent meg. Ez volt az a lórúgás, amit a levélben emlegetett?! Másmilyen embernek ismerte eddig.
Mondta Nórának csalódott, keserű hangon. Nóra részvéttel nézett rá, aztán szinte bocsánatkérőn mondta:
- Nem jutott eszedbe, hogy más is lehet a gyerek apja ?!
Cili feljajdult, s a fejéhez kapott. Lassan közelebb ment a heverőhöz. Hédi háttal feküdt, mint aki menekül a tekintete elől. Ráparancsolt a maga haragos módján.
- Fordulj ide, te szerencsétlen!
Hédi most az volt valóban. Tudta maga is, s engedelmeskedett, mint a gyermek. Cili átható tekintettel nézett rá, Hédi visszanézett boldogtalanul, néma könnyekkel. Megmozdult a szája. Nagyon halkan mondta.
- Bocsáss meg!
Cilit ebben a pillanatban elfogta valami nagy indulat, s kiabálni kezdett:
- Bocsássak meg ?! Magad ellen sokkal többet vétettél. Azért ki kér bocsánatot, és kitől ? Lefeküdtél vele, mikor tudtad, hogy semmibe vesz?! Kiszolgáltad éveken át, mint egy ütődött prosti?! Hogy tehettél ilyet magaddal?!
Egyikük sem lepődött meg, hogy nem a maga sérelmeit kérte számon. Ismerték mindketten. Nóra szeme bepárásodott, s az ablakhoz fordult.
Hédi nyöszörögve felelt.
- Először miattad, mert nagyon dühös voltam rád. Őrültség volt, régóta tudom.
- Akkor miért nem szabadultál meg tőle ?
- Nem volt erőm, mert beleszerettem.
Cili szinte toppantott indulatában.
- Nem igaz ! Csak nem mered beismerni, hogy azért kellett, mert az enyém volt.
Hédi felzokogott.
- Egy percig sem volt a tiéd!
- Mert te aztán tudod !
Hédi reszketve sírt, alig lehetett érteni a szavait, de már "minden mindegy" alapon vallott.
- Tudom, mert én mondtam meg Ida mamának, hogy mennyi pénzetek van a Takarékban. Imre a nélkül sohasem ment volna utánad. Lakást akart Pesten. Az apja megígérte, de visszavonta a szavát. Helyette azzal fűtötték az agyát, amit tőlem hallottak. Mikor látta, hogy nincs más megoldás, fogcsikorgatva fogott a szerepjátszáshoz. Nyíltan, részletesen elmondta a viszonyunk kezdetén.
Cilit valósággal letaglózta a bizonyosság. Érezte, hogy Hédi most igazat mond. Valóban így történhetett.
Ha az ember sok mindent átél, s közben folyton-folyvást keresi az okát mindenfélében, a bizonyosságot akkor is nehéz tudomásul venni. Le kellett ülnie. Ölbe ejtett kézzel bámult maga elé, s még sírni sem tudott kínjában.
Nóra segíteni akart, az idő is sürgette őket.
- Ne fogd fel tragikusan, hiszen már túl vagy rajta. Hédinek pedig mielőbb kórház kell. Imre miatt is igyekezzünk. Ha hirtelen bevágódik, tetézni fogja a bajt.
Cili nem mozdult, csak becsukta a szemét. Úgy érezte, a feltárt aljasság elvette minden erejét. Hédire sem tud ránézni többet. Tudott Imre hazug színjátékáról, de hallgatott róla. Hagyta tévúton járni annyi éven át. Újra elárulta a gyermekkorukban született szeretetet. Újra elárulta. Erre nincs bocsánat. Nincs.
Végül Nóra szavai mégis segítettek. Valahogy belátta, hogy félre kell tennie saját kínját. Ha Imre valóban előkerül, Hédit a szemük láttára tapossa meg. Belső sóhajjal mozdult, s Hédi fölé hajolt.
- Figyelj rám! Mikorra várhatók haza ?- kérdezte fegyelmezetten.
Hédi még mindig sírt, így felelt.
- A nyár végére. Elvitte a gyerekeket, hogy megbüntessen téged is. Engem is megbüntet. Irgalmatlanul megbüntet. Megmondta, neki nem születhet idióta gyereke. Hiába könyörögtem, hogy legalább ezt az egyet hagyja meg nekem, de nem engedi. Jaj, nem engedi!
Cili választ kapott gyerekei eltűnésére, de más is történt. Hédi szenvedése láttán megmozdult benne a régi érzés. Nézte  vergődését, s már sehol sem volt az a lány, aki annyi bajt és bánatot okozott. Azt látta benne, akit szeretett, akiért valamikor felelősséget érzett. Vigasztalón, bátorítón mondta:
- Ne félj! A kórházban biztonságban leszel. Később is segítek. Már nem vagyok egyedül. Biztos támaszom van Füredi Tamásban.
Hédire rátört az idegroham, dobálta magát fektében, csapkodott a karjaival, s sírva kiabált.
- Megtalál!... Mindenhol megtalál és megöl bennünket!... Nem várom meg! ... Hagyjatok meghalni!... Menjetek el!... Hagyjatok a sorsomra!
Ciliben újra mozdult a lélek, s színt vallott.
- Nem hagylak a sorsodra. Még mindig szeretlek, pedig pontosan tudom, hogy az ellenkezőjére több okot adtál.
Ilyen helyzetben a kimondott szavaknak nagyobb a súlya, mint általában. Hédit is mélyen érinthette, mert megcsendesedett. Cili közben lázasan töprengett azon, hogy miképpen segíthetne rajta. Rátalált a megoldásra, s vigasztalón folytatta.
- Megszülőd a babát, és elköltözöl innen. Segítünk eladni a lakást, titokban veszünk egy másikat. Ügyvéd is van a családban, mindenben segít. Imre azt sem fogja tudni, hogy hova lettél.
Hédi valóban nyugodtabb lett, könnyeit törölgetve kérdezte:
- Gondolod, hogy sikerülhet?!
- Sikerülni fog, bízz bennem! Most gyere, rendbe hozlak, és összekészítem a holmidat, míg Nóri telefonál a mentőknek ...,- mondta a kezét nyújtva.
Hédi megkapaszkodott a kezébe. Úgy szorította, mintha attól félne, hogy nélküle elnyeli a feneketlen mélység.
Hamarosan elvitte a mentő. Ciliék megvárták. Aztán Tamásékat pár percre bevezette a maga lakásába. Éppen csak körülnéztek, mert kevés volt az idő, Nórának el kellett érnie a londoni gépet.
Hazafelé Nóra vezette Tamás kocsiját, hogy bátyja Cili mellett maradhasson. Cilit láthatóan megviselték a történtek. A lelkiismerete is gyötörte. Úgy érezte, ő maga is vétkes Hédi sorsában. Ha elnézőbb vele, s tartják a kapcsolatot, Imre már régen lebukott volna, s Hédi nem kényszerül a sok abortuszra.
Gondolatait feltárta Tamásék előtt. Tamás nem értett egyet ezzel. Azt mondta, Hédi felnőtt ember, felelős a tetteiért. Cili azt felelte, nem ismeri úgy, mint ő maga. Gondolnia kellett volna rá, hogy Hédi még nem nőtt fel, akármilyen furcsán hangzik, ez az igazság, ezért segítségre szorul.
Aztán a Down-kórról kezdtek beszélgetni. Egyetértettek abban, hogy súlyos rendellenesség, de az ilyen gyermeket is lehet szeretni, mert sok szeretetet ad, ezzel enyhíti a szülő fájdalmát, mert fájdalom így is. Nóra is, Cili is hálát adott közben Istennek, hogy egészséges gyermekeik születtek. Tamás magához fogta Cilit erősebben, s azt mondta gyanús rezgéssel a hangjában:
- Édes, kicsi angyalom szeress úgy, hogy egy nap én is elmondhassam ugyanezt!
Cilit váratlanul érte, s nem tudott felelni. Helyette Nóra szólalt meg.
- Kívánom, hogy legyen kívánságod szerint, ha komolyan gondoltad!
- Lehető legkomolyabban! - felelte Tamás, s azzal folytatta, hogy régi vágya a gyermek. Főképpen egy kislány. Már a nevét is kigondolta. Ha Cili is egyetért vele, Katinkának fogják nevezni, mert ezt a nevet nagyon kedvesnek találja.
Cili már nem készült új anyaságra. Úgy hitte, életének ez a szakasza lezárult. Most ezzel is szembe kellett néznie. S, azzal a sötét szempárral is, mely esdeklőn nézett rá.
Míg robogott az autó, bevackolta magát Tamás karjaiba, s ismerkedett egy új, gyönyörű érzéssel. Már úgy érezte, aligha van annál jobb a világon, ha teljesítheti a kedvese álmát, kedvese kívánságát.
Stendhal mondta: " Annyiféle szépség van, ahányféle megszokott módja a boldogság keresésének."

A boldogság ára

A boldogság ára

X/131
       Másnap délután Tamás átment a lakására. Úgy döntött, egyelőre nem adja el a lakást, hanem kiadja, s találkozója volt a jövendő bérlőivel. Polli aludt. Mikor Cili befejezte a hallban a növények locsolását, ezt nem adta ki a kezéből, továbbra is maga akart gondoskodni róluk, leült az egyik fotelba, s megpróbált olvasni, de még mindig Saci körül jártak a gondolatai. Nem volt semmi kétsége afelől, hogy tini lánya bünteti, mert képtelen elfogadni az új helyzetet. Itt tartott gondolatban, mikor megjelent az ügyvéd, s elvárón mondta, hogy menjen be hozzá.
Cili kelletlenül mozdult. Pali az íróasztala előtt álló székre mutatott, s meglepő módon, keresztnevén szólította közben.
- Üljön le, Cecília, mert hosszú a mondandóm! - mondta, s amint Cili leült, folytatta- A múltkor abban állapodtunk meg, hogy tanulni fog. Megpróbálja bepótolni azokat a műveltségbeli hiányosságokat, melyek megakadályozzák abban, hogy egy érdemes férfiú oldalán feleségként megjelenhessen.
Cili meglepetésében felemelkedett a székről.
- Bocsánat, ügyvéd úr!... Erről kivel tetszett megállapodni, mert én nem emlékszem rá, hogy ilyesmi köztünk bármikor szóba került volna ?!
- Akkor nem figyelt kellőképpen. Üljön vissza kérem, és figyeljen jobban! ...Ott tartottam, ugyebár, hogy tanulnia kell. Készítettem egy tantervet melyben a képzőművészet, az irodalom, és a zenetörténet szerepel egyelőre. Kezdjük a képzőművészettel, hogy társaságban ne üljön úgy, mint aki még sohasem hallott például Leonardo de Vinciről, Raffaello Santiről, vagy Michelangeloról. Ezekben az albumokban az olasz reneszánsz nagyjairól olvashatunk. Sorra vesszük őket. Házi feladatot kap, amit megtanul, és délutánonként beszámol róla.
Cili újra tiltakozón mozdult.
- Nem gondolhatja ennyire komolyan. Egyébként sem vagyok a témában teljesen tájékozatlan. Otthon, lánykoromban sokat foglalkoztunk a képzőművészettel is...- mondta, de nem részletezte, mert nem volt kedve beavatni az ügyvédet hajdani játékukba. Ráfizetett, mert Pali bántó nyíltsággal felelt.
- Csakugyan?! A kedves papa foglalkozása után nehezen hihető!
Cili felállt. Szinte az ügyvéd fölé magasodott. Hangja visszautasító volt.  - Lehet az egyszerű mesterséget folytató ember is tájékozott, kedves ügyvéd úr! Az én édesapám sokat olvasott. Ahogy én is. Imre is szereti a könyveket. Például ezek az albumok nekünk is megvannak. Most a gyerekeink forgatják. Amióta élek, körülvesznek az ismeretek.
- Ez jó hír, de azért csak üljön vissza, mert így is maradt tanulnivalója, ha nem tévedek.
Cilinek kezdett elege lenni belőle.
- Semmi kedvem iskolás gyereket játszani. Ha nagyon ragaszkodik hozzá, beszélgethetünk a témáról, de csak akkor, ha én is kérdezhetek közben?!
Az ügyvéd csúfondárosan nevetni kezdett.
- Maga ?! És mit kérdezne?!
Cili szeme megvillant.
- Például azt, tudja-e, hogy Munkácsy Mihályt hogy hívták kiskorában ?
Füredi Pál arca elkomorodott.
- Ha így kérdezi, akkor aligha hívták Munkácsynak...- mondta dörmögve.
- Jól tippelt. Lieb Miskának hívták. Korán árvaságra jutott, és szomorú sorsú asztalosinasnak adták, akit Lángi Mihály asztalosmester agyba-főbe vert, ha felfedezte rajzait egy deszkán. Vagy azt tudja, ügyvéd úr, hogy a hajdani kis asztalosinas hogy élt Párizsban évtizedek múltán ?!
- Gondolom, ahogy a legtöbb művész. Nélkülözve, szegénységben... - mondta Pali bizonytalan hangon, s közben feszengett a székén.
- Ez téves tipp, ügyvéd úr! Nem kellett nélkülöznie. Munkácsynak Párizs dicsőséget, és vagyont hozott.
Füredi Pált kezdte bosszantani a dolog, s magasról mondta:
- Mindez kétségtelenül érdekes információ, de ennél szélesebb ismeretekről illik számot adni annak, aki név szerint emleget egy nagy embert, Cecília!
- Aki az életrajzról ennyire tájékozott, arról illik feltételezni, hogy jártas a munkásságában is. Tudja például, hogy jelentős művei közül először az Ásító inas-t festette meg, melyhez minden bizonnyal saját inas éveiből merített ihletet. Aztán megfestette a Siralomházban-t. Annak is voltak személyes vonatkozásai. Gyermekkorában rátörtek a rablók arra a rokon családra, ahol a kishúga nevelkedett. Ezzel a  művével aranyérmet nyert a párizsi Szalon kiállításán. Majd egymásután alkotta meg a Tépéscsinálók-at, az Éjjeli csavargók-at, a Zálogház-at. Amikor megfestette Milton-t, már az egész világ ismerte a nevét. Már megkapta a francia becsületrend mindhárom fokozatát. Ferenc József nemesi rangra emelte. Hatalmas jövedelme volt. Egy amerikai milliomos például vagyont fizetett a Krisztus Pilátus előtt című művéért. Megfestette a Golgotát, aztán az Ecce Homot. Palotája volt Párizsban. Egy luxemburgi báró özvegyét vette feleségül. Az energikus asszony mindenben támogatta. Ma úgy mondanánk, ügyesen menedzselte. Párizsi palotájukban fényes estélyeket adtak. Uralkodók, világhírű művészek voltak a vendégeik között. Például, gyakran megfordult náluk Liszt Ferenc is.
Elhallgatott. Kissé zavarba hozta a felismerés, hogy mennyit beszélt, mi minden kívánkozott ki belőle. Érezte, hogy a sértő helyzet volt az oka. Az a fajta lenézés, mellyel a tanult családból származó ember lenézőn ítélkezett a vidéki suszter lánya fölött.
Ha elégtételre volt szüksége, most megkapta. Pali olyan nyilvánvaló elképedéssel bámult rá, mely önmagáért beszélt. Látszott az ügyvéden, hogy erre nem számított, s igyekezett menteni a helyzetet.
- No, igen !- mondta néhány zavart köhintés után - Kétségtelen, hogy Munkácsy élete iránt valóban érdeklődött, de ismer más festőt is ennyire?!
- A magyarok közül a nagyokat mind ismerem.
- Akkor lássuk! Mondjon valamit Szinyei Merse Pálról.
Cili legszívesebben egészen mást mondott volna, mert ilyen tájékozottság láttán már sértésnek számított a kétkedése, de nem akarta magára haragítani.
- Hosszan lehetne beszélni a Lilaruhás nő, a Majális, és a Pacsirta festőjéről, de hamarjában csak néhány dolgot említek. Nem árt tudni, hogy eleinte annyira sikertelen volt a pályája, hogy hosszú évekre letette az ecsetet keserű mondással, " Minek fessek, jobbat a Majálisnál úgysem tudok festeni, ez meg senkinek sem kell, hát nem festek." Otthon gazdálkodott, de aztán a benne lévő tűz újra elindította. Végül a Majális is győzött, de majdnem harminc év kellett hozzá. Kilencszázegyben, Münchenben aranyérmet kapott. Majd kilencszáztízben Pesten is. Szinyei ekkor már lelkesen festett, remekművet remekműre halmozott. Rómában nagy kitüntetés érte. Az Uffizi-képtár megrendelte tőle saját arcképét. Ilyen megrendelést élő művész még nem kapott. Ezt nekünk, magyaroknak inkább kell tudnunk, mint azt, hogy a pompát kedvelő, fényes öltözetű, királyok ünnepségeit rendező, de maga háttérbe vonuló Leonardo miért állt örök ellentétben, a fiatalkori duhajkodásaiban összetört orrú, öltözetére keveset adó Michelangelóval. Egyetért velem, ügyvéd úr ?!
Pali nem felelt. Láthatóan zavarban volt. Ide-oda tette a három albumot, mint aki nem tudja, hogy most már mit kezdjen vele, s inkább csak magának motyogta:
- Hm!...Ez érdekes!...Hm!...Ez felettébb érdekes!
Cili legyintett, s felállt.
- Nincs ebben semmi különös, ügyvéd úr! Legtöbb ember érdeklődő. Nekem otthon valóban módomban volt ismeretekhez jutni.  Azóta is nyitott szemmel élek a világban. Remélem, egy kedves baráti társaságban értékelni fogják. Olyan társaságba pedig nem járok, ahol sznobok módjára a száraz lexikális tudás alapján ítélik meg az embert...,- mondta, s elindult nyugodtan az ajtó felé, mint aki a maga részéről befejezte a beszélgetést.
Pali utána szólt, s megint másképpen nevezte.
- Cili, kérem még egy pillanatra! - mondta közvetlen módon - Van itt még valami, amit szeretnék megbeszélni magával. Javasolnám, hogy adja be a válókeresetet mielőbb. Terheltek a bíróságok, így is hónapokig elhúzódik majd. Ha megtisztel vele, elvállalom a képviseletét.
- Majd meggondolom, és szólok...- felelte, s most már valóban igyekezett ki a szobából. A folyosón nekiszaladt Tamásnak.
- Mi a baj?! - kapta el Tamás halk nevetéssel.
Cili csak a szája mozgásával felelt, mert közel voltak Pali nyitott ajtajához.
- Gyere velem gyorsan !- mondta, s húzta a kezénél fogva a hallba. Ott folytatta hangosabban - Beszélj sürgősen a bátyáddal, mielőtt megkéri a kezemet!
Tamás rácsodálkozott, aztán nevetés bujkált a hangjában.
- Mármint Pali ?! Tréfálsz ?!
- Semmi kedvem. Nem új keletű bolondság nála. Már régebben is emlegette, hogy jó feleséget lehetne faragni belőlem, mivel szépen, okosan tudok hallgatni. Alighanem úgy gondolta, kicsit kikupál előbb. Tanítani fog. Most éppen képzőművészetre. Kicsit sértett a dolog, mert a képzőművészet a hobbim. Hirtelenében felsoroltam egy csomó dolgot. Nem jól tettem, mert alighanem meggyőztem arról, hogy mégsem vagyok annyira tudatlan, mint gondolta. Előbb Cecíliának, majd Cilinek kezdett szólítani, és mondta, hogy adjam be mielőbb a válókeresetet, mert sok a bíróságok dolga. Nagyon úgy néz ki, mint aki nem akar hónapokig várni. Beszélj vele, szívem! Tájékozatlanságában még rám hozza a frászt.
Tamásra rájött a nevetés, az a fajta, amit nehéz abbahagyni. Cili kicsit megbántódott, s neheztelőn mondta:
- Ne nevess ezen, mert nem olyan vicces!
- Dehogynem! Saját levében főzöm meg...- mondta Tamás még mindig nevetve. Sietős csókot nyomott Cili orrára, s elrobogott a bátyja szobája felé.
X/132
        Füredi Pált bárhogy is érintette Tamás bejelentése, Cilivel korrektül viselkedett. Megismételte a válással kapcsolatos ajánlatát, s a következő napokban elkészítette a bírósági beadványt. Ezzel hivatalos útra került Ciliék válási ügye. Cili attól félt, ez majd tovább rontja a gyerekeivel való kapcsolatát. Jól sejtette.
A gyerekek július utolsó napján érkeztek haza, de csak harmadnap hívták fel. Saci újra kijelentette, hogy nem mennek ki Budára, s Cili bánatára hozzátette bántón, hogy utálja a " girnyó" öregasszonyokat, nem kíváncsi Polli nénire sem.
Cili nemcsak látni akarta őket, magához ölelni, hanem beszélnie is akart velük a válásról, hogy ne apjuktól halljanak róla először. Nagy nehezen rábeszélte őket egy kirándulásra, s másnap kimentek hármasban a Hűvösvölgybe. Először csak örültek egymásnak, Saci sem vonta ki magát alóla. Cili csak később tért rá a komoly témára, s az történt, amitől tartott. Lackó sírt, s kapaszkodott bele, Saci dühöngött, s igazságtalan volt. Nem haragudhatott a kislányára, hiszen gyerek volt még. Nem érthette meg, hogy nem lehet helyre állítani a házasságukat, bármit ígér az apjuk. Mikor hazavitte őket, Saci köszönés nélkül ugrott ki a kocsiból,  Lackót még vigasztalnia kellett egy ideig.
Füredi Pál a londoni útra hivatkozva sürgősséggel nyújtotta be a keresetet, felhasználta a kapcsolatait is. Hamarosan megkapták az első tárgyalásra szóló idézést. Amint Imre kézhez vette, még aznap, az esti órákban megjelent a Füredi házban. Juliska engedte be, s leültette a hallban. Nem Cilinek szólt először, hanem Tamásnak, s az ügyvédnek. Míg Tamásék gyors tanácskozást tartottak, Juliska téblábolt a vendég körül, s mustrálgatta. Imrének fogalma sem volt arról, ki ez az öregasszony, ahogy arról sem, hogy valamennyire nagyothalló, s igyekezett kihasználni az alkalmat, halkan megkérdezte :
- Bozókiné, Hédi is itt lakik a házban ?!
- Itt hát! A hátsó folyosón, a konyha melletti szobában...- mondta Juliska, mert úgy értette, felőle érdeklődik.
Lónyai Imre azt hitte, hogy tudja, amit tudni akart. Aztán elképedt, mikor a két férfiú megjelent a hallban. Bemutatkoztak szertartásosan.  Váltottak néhány udvarias szót a városban lévő, szokatlanul nagy forgalomról, melyről éppen akkor beszélt a rádió. Az ügyvéd hozzátette, ők maguk szerencsére mentesültek, mivel budai lakásukról jöttek látogatni édesanyjukat.
Ügyvédi előrelátás volt, de hiábavaló. Lónyai Imre nem volt ostoba. Átlátott az igyekezeten. Cilit már szúrós tekintettel fogadta, s a maga kíméletlen módján kertelés nélkül megkérdezte :
- Áruld el, kis szívem, melyik úr kedvéért adtad be a válókeresetet ?!
Cili legszívesebben megmondta volna az igazat, de Füredi Pál szigorú tekintete arra intette, hogy térjen ki. Bágyadt hangon felelt.
- Ne kombinálj. Az urak házigazda minőségben vannak jelen. Füredi Pál úr az ügyvédem is egyben. Ennyi közünk van egymáshoz.
- Sejtettem, hogy a másik úr a kedvezményezett. Látom tekintetén a visszafogott indulatot. Engem akarsz átverni, kis szívem ?! Ahhoz korábban kelj fel, már megmondtam. Na, figyelj ide szépen! Eszembe sincs elválni. Ne is reménykedj benne. Éppen ellenkezőleg. Most azonnal hazaviszlek. Csomagolj!
- Ne kezdd előröl, Imre! Figyelmeztettelek, ne diktálj tovább, mert megbánhatod. Ha rákényszerítesz, elmondom a gyerekeknek Hédit, és a babát.
- Nem zsarolhatsz tovább. Már megbeszéltem velük. Nem kisgyerekek. Megértették, hogy melletted rákényszerültem a külső kapcsolatra, mert minden módon igyekeztél távol tartani magadtól. Így újra nálam van az adu. Ha nem jössz haza, nem engedlek többé a gyerekek közelébe.
Füredi Pál közbevágott.
- Ez nem csak az elhatározásától függ, kedves uram! A törvény biztosítja a másik szülő jogát is. Én pedig arról biztosítom, hogy érvényt fogok szerezni a törvénynek. Van már benne megbízható gyakorlatom.
- Teszek a gyakorlatodra, öregem !- tegezte le Imre csípőből az ügyvédet- Nekem is van ügyvédem, és nem akárki! Hallottad már Diósi Ödön nevét?
Füredi Pál hallotta, mert magában káromkodott, de legyintőn felelt.
- Ugyan! Nyertem már ellenében többször is.
- De most nem fogsz, azt garantálom! Ahogy azt is, hogy elzárom a feleségem elől a gyerekeket, ha nem jön haza. Nos, kis szívem? Indulsz csomagolni, vagy lemondasz inkább a gyerekeidről?!
Cili szeme teleszaladt könnyel. Tamás hangja dörrent.
- Elég legyen! Nem gyötörted még eleget ?! Nem tűröm, hogy folytasd ! Ami pedig a gyerekek közelségét illeti, siess kihasználni az időt, míg együtt lehetsz velük, mert számlált napjai vannak.
Lónyai Imre felhördült.
- Micsoda?! Pörölni akarjátok a gyerekeket?!
Cilinek nem volt szándékában, de most ráhagyta Tamásra, mondjon, amit jónak lát. Tamás kemény hangon felelt.
- Annál nincsenek megnyugtató helyen, aki legfőképpen azért ragaszkodik hozzájuk, hogy továbbra is a felesége lakásában maradhasson.
Lónyai Imre mindig rosszul tűrte, ha kétségbe vonták a gyermekeihez fűződő érzéseit, de most nem kérte ki magának, hanem dühös nevetéssel felelt.
- Ez abszolút hülyeség!
- A bíróság nem így látja majd, hiszen már anyjukat is a lakás miatt vetted el. Könnyű lesz bebizonyítani, mert van rá tanú. Váláskor rosszul tolerálják az ilyen indítékot.
- Ne éld bele magad, öregem, mert itt nem lesz válás! Cili vissza fogja vonni a keresetet. Ha kell, Ödön évekig elhúzza az ügyet, Cili addig nem jut a gyerekek közelébe. Azt pedig nem bírja ki. Ismerem. Okosabb, ha máris visszavonja...- mondta, s Cilihez fordult-  Világosan beszéltem, kis szívem?!...Ami pedig Hédit illeti, felesleges rejtegetned, mert előbb-utóbb kénytelen lesz kimozdulni ebből a házból. Üzenem neki, akkor megkapja azt, amit érdemel! - mondta dühösen, s ezzel befejezte, fordult az ajtónak. Mielőtt kilépett, küldött egy vad, gyűlölködő pillantást Füredi Tamás felé.
X/133
       Lónyai Imre beváltotta a fenyegetését. Cili a következő hetekben nem találkozhatott a gyermekeivel. Hiába hívta őket telefonon, mindig Imre vette fel, s mivel nem kezdhette azzal, hogy visszavonta a keresetet, Imre ecsapta a készüléket.
Szeptemberi iskola kezdés után sem jártak több szerencsével. Már az első nap bebizonyosodott. Cili elment Tamás kíséretében a napközi elé. Az ajtóban várták a gyerekeket. Közben Imre is megérkezett Józsival. Elegáns nyugalommal bement a gyerekekért, addig a sofőr durva hangon közölte Ciliékkel, ha nem tűnnek el azonnal az ajtóból, tettlegességhez folyamodik.
Nem akartak verekedést, így a lépcső aljában vártak. A gyerekekre kijöttek apjukkal, nagy ívben kikerülték őket, közben úgy tettek, mintha nem látnák, hogy ott van. Apjuk és Józsi kíséretében a kocsihoz siettek. Cili kiáltott, szólítgatta őket, végül már könnyekkel mondta a nevüket, de hiába. Megrázta a dolog. Egészen belebetegedett. Tamás nem engedte többet a napközi elé.
Füredi Pál eljárt a láthatás ügyben, de a Gyámügy nem tudott hathatósan segíteni. Egymásután küldték Imrének az idézéseket, felszólító leveleket, bírósági végzés nélkül ennél többet nem tehettek. Pedig szerettek volna, ha a gyámügyesek meglátták az erőszakos, olykor kíméletlen ügyvédet, elment minden életkedvük.
Szeptember közepén volt az első tárgyalás. Rövid ideig tartott. Imre kijelentette, hogy nem válik. Cili továbbra is ragaszkodott a házasság felbontásához. Pali kérte a láthatás szabályozását. A bíró minden második hétvégében jelölte meg, aztán szélnek eresztette őket azzal, hogy gondolják át még egyszer a válással kapcsolatos álláspontjukat, három hónapot ad rá. Imre még a bíróság folyosóján közölte, hogy tesz a bíró határozatára. Továbbra sem engedi a gyerekek közelébe. Cili sírva fakadt. Amúgy is keserű volt. Szeretett volna túljutni gyorsan a váláson. Látta, hogy másképpen lesz.
Ezen az estén bágyadtan ült a korai vacsoránál. Alig beszélt, alig evett. A tányérját nézte, s villájával hosszan keresgélte a legkisebb falatokat.
Így nem vette észre, hogy az asztalnál ülök a tekintetükkel üzentek egymásnak. Vacsora után az ügyvéd leült a hallban televíziózni, s közölte, hogy a házban tölti az éjszakát. Polli olyan korán kívánkozott ágyba, mint még soha. Mikor lefektették, s kettesben bementek Cili szobájába, Tamás azt mondta:
- Ma este szeretnélek elvinni valahova. Pali vállalta anyuskát.
Cili máskor örült volna, most fáradt hangon felelt.
- Ne haragudj, de ma nem tudok emberek közé menni. Legszívesebben bebújnék egy egérlyukba.
- Kiborultál, kicsi angyalom! Ki kell szellőztetni a fejedet. Nem akarom, hogy depresszió legyen a vége. Elmegyünk sétálni, jó ?!
Cili ezt nem bánta. Amint Tamás felvetette, már kívánta is. Kocsival mentek a Duna-partra. A parkolóban hagyták az autót, s lesétáltak a vízhez. Tamás leült egy alkalmas helyre, s Cilit az ölébe vonta. Erősen fújt a szél, kicsit összebújtak, s elgondolkodva nézték a sötéten hullámzó vizet.
Tamás kis idő után megszólalt.
- Amióta szeretlek, benne vagy mindenbe, ami szép, amivel Isten körülvett bennünket. Benne vagy ebben a hömpölygő folyóban is, a szélben, az eső kopogásában, a napsütésben, varázslatos őszi színekben, ahogy majd benne leszel a táncoló hópelyhekben is. Mindenben, mindenben, mert köréd rendeződött a világom.
Cili nem felelt, csak hozzábújt jobban. Tamás folytatta.
- Csodálatosan jó szeretni téged...- mondta, s dúdolni kezdett egy kedves, régi slágert :" Ilyennek képzeltelek mindig, álmatlan éjszakákon át, bár nem tudtam terólad semmit, csak vártam terád..."
Végig dúdolta a dalt. Mire a végére ért, Cilit elfogta valami nagyon jó érzés, olyanféle szándékkal párosult, mint mikor az ember szeretne valami nagyon szépet, s jót adni a másiknak. Végig sem gondolta igazán, mikor kimondta:
 - Elmegyek veled Londonba. Elmegyek, mert nagyon szeretlek!
Tamás nem felelt. Helyette megcsókolta a haját, s dajkálta a karjaiban szótlan örömmel. Cili is hallgatott. Tudta, most olyasmit tett, amit józan megfontolással nem tett volna. Mégsem bánta. Most még nem. Most csak az volt a fontos, hogy együtt voltak, és szerethették egymást. Átadta magát ennek a csodálatos érzésnek, s gyönyörködő szemekkel nézte a város fényeit, lábuk előtt hömpölygő folyó sötét csillogását, közben érezte Tamás forró leheletét, ölelő karjai jó melegét, s szerette volna megállítani az időt.
X/134
       December elejére kitűzték a második tárgyalást. Ez már komoly csatának ígérkezett. Hédi állapota miatt nem állhattak elő az érdekházasság vádjával, Cili hallani sem akart arról, hogy tanúskodásra kényszerítsék az amúgy is rossz állapotban lévőt. Füredi Pál morgott, de végül biztosította őket, hogy van más is a tarsolyában.
Tanúik viszont nem voltak. Imréék beidéztették Józsit, és Ibolykát, Imre cégétől két kőművest, akik a belső lépcső építésénél dolgoztak annak idején. Ott volt Bakosné is a lányával. Cili a Bakos lányt messziről sem ismert, sohasem találkozott vele, így elképzelni sem tudták, mire lehet tanú.
Elkezdődött a tárgyalás. A két ügyvéd elmondta a maga mondandóját, közben parázs vitát folytattak egymással. A bíró engedte, alig szólalt meg egész idő alatt, de arcán feszült figyelem ült. Aztán beszólították Józsit. Az ember hűsége, és fontossága tudatában szinte kihívóan beszélt. Arra volt tanú, hogy Lónyainé már akkor megtagadta férjétől a házaséletet, mikor az anyósa még Bécsben volt. Mikor Lónyai Imre elment Bécsbe az anyjáért, Lónyainé azonnal áthívta segíteni. Az ebédlő belső részébe költöztették heverővel, szekrénnyel.
Cili neheztelőn nézett rá, mert az ember csak annyit tudhatott erről a lépéséről, hogy át kellett adnia a szobáját az anyósának. Ibolyka könnyekkel felelt a bíró kérdéseire, viselkedése sejtette, hogy kényszeríttették a tanúskodásra. Valójában így is keveset mondott. Legtöbb kérdésre azt felelte, hogy nem tudja, nem szokta kifigyelni mások életét.
Bakosné következett. Nemcsak az Otthonbeli rágalmakat ismételte meg, hanem más dolgokkal is megvádolta Cilit. Olyan drámai hangon beszélt, hogy a bírónak figyelmeztetnie kellett. Azzal vádolta Cilit, hogy anyósát kiüldözte a házból.  Annak is tanúja volt, mikor egy alkalommal a fiatal Lónyainé fellökte, és tettlegesen bántalmazta az idős hölgyet. Diósi Ödön elégedetten vigyorgott, Lónyai Imre pedig látványosan meghökkent. A bíró felfigyelt rá, s befejezte a tanú meghallgatását.
Bakosné lánya még az anyján is túltett. Azt állította, Lónyainét többször látta idegen férfiakkal eltűnni egy kapualjban annak a vendéglőnek a közelében, ahol Lónyainé mosónőként dolgozott.
Cili közben Imrét nézte könnyes, vádló tekintettel. Füredi Pált dühbe hozta a nyilvánvaló rágalmazás, s azt mondta Diósinak:
- Hazug tanúk a jogi képviselőt is minősítik!
A bíró nem figyelmeztette. Diósi sérelmezte a dolgot, aztán pimasz arccal fordult Füredi Pálhoz.
- Akinek nincsenek helytálló bizonyítékai, az sértegetéssel akar célba jutni. Tisztelt kollégám, egyetlen tanúja sincs arra, hogy ügyfelem valaha is bántalmazta volna a feleségét!
Füredi Pál hirtelen lecsillapodott, s olyan vigyorral nézett Diósira, mint aki azt mondja " Bejöttél az utcámba!" Hangosan azt mondta :
- Téved, tisztelt kollégám, mert vannak tanúink. Leghitelesebb tanúink vannak. Indítványozom, hogy a mélyen tisztelt Bíróság idézze be a tizenkettedik esztendejében lévő Lónyai Saroltát, és egy évvel fiatalabb öccsét, Lónyai Lászlót. Ők majd állást foglalnak apjuk, vagy anyjuk igaza mellett.
Ez csak amolyan blöff volt Füredi Páltól, nem volt szándékában bevonni a gyerekeket, noha volt már olyan megnyert pere, melyben a bíróság meghallgatta a hasonló korú tanút. Imre felugrott tiltakozón. Diósi Ödön húzta volna vissza a karjánál fogva, s halkan magyarázott. Talán azt mondta, kivédi majd, de Imre idegességében, aggodalmában,  akkor már se látott, se hallott. Cilihez fordult, s könnyekkel a hangjában kiáltotta :
- Ne engedd! Ezzel arra kényszerítenék őket, hogy kettőnk közül válasszanak. Ez embertelen. Nem tehetjük ki ilyen gyötrelmeknek a gyermekeinket. Nem szabad. Ha kicsit is szereted őket, nem engeded meg!
Cili nem tudott azonnal felelni. Valamiféle pánik kerülgette, vagy inkább egy fajtája a váltóláznak. Az kért tőle segítséget, aki engedte, hogy megalázzák a bíróság előtt, tolvajnak, utcai lotyónak bélyegezzék, de aki a gyermekeiket olyan mélyen szerette, hogy nem törődve a tekintélyével, nyilvánosság előtt könnyekkel könyörgött értük. Kínjában a tenyerébe temette arcát.
Lónyai Imre a türelmetlenség hibájába esett. Cili viselkedését rosszul értelmezte, s drámai hangon mondta:
- Nincs anyjuk a gyermekeimnek! De apjuk van, és amíg van, nem fogják embertelen módon meggyötörni őket. Nincs szükség a beidézésükre. Beleegyezem a válásba. Mindenbe beleegyezem.
Diósi Ödön vörös fejjel tiltakozott, de Lónyai Imre most is elküldte a maga megszokott rövid, durva módján. Diósi ismerte már ezt a lelkiállapotot, s nem szólalt meg többé.
Ettől kezdve Füredi Pál diktált. Bármit mondott, Lónyai Imre mindent elfogadott. Közben olyan kifejezés volt az arcán, mintha valahol máshol lenne, s csak mellékesen válaszolna. Olyan volt, mintha hirtelen éveket öregedett volna.
Pali a kelleténél jobban nem használta ki a helyzetet. Engedményeket is tettek. A gyerekek Imrénél maradtak továbbra is. A két gyerek miatt, s a korlátlan láthatásért Cili felajánlotta Imrének az emeleti lakás használati jogát.
Cserében Imre nem tartott igényt a törvényben előírt tartásdíjra. A korlátlan láthatásba is beleegyezett. Elismerte azt is, hogy miatta romlott meg a házasságuk. Hédivel való hosszú viszonyára is rábólintott, mint akinek már minden mindegy.
A bírónak kevés dolga maradt. Összegezte a tényeket, s meghozta az ítéletét. Lónyai Imre hibájából kimondta a válást. Marosi Cili hivatalosan is szabad lett.
X/135
           A Füredi házban a válás napján ünnepi vacsorára készültek. Ciliék alig értek haza, Tamás azonnal rendelkezett, s elrohant pezsgőért. Cilin kívül mindenkinek jó volt a kedve. Az ügyvéd külön is ünnepelte magát. Anyjának kint hallban elmesélte a tárgyalást töviről-hegyire.
Cili közben a szobájában jött-ment. Nehéz volt a szíve, noha régen várta ezt a napot, de tudta, gyermekei most boldogtalanok. Mehetett volna hozzájuk, akár azonnal is, de ahhoz sem volt lelkiereje, hogy az utcai ruháit levesse.
Hamar elkészült az ünnepi vacsora, kevéssel előbb disznóvágás volt a háznál. Tamás is meghozta a pezsgőt. Cilivel együtt felhívták Nórát Londonban, s beszámoltak a tárgyalás kimeneteléről. Aztán asztalhoz ültek. Tamás szép visszafogottsággal, de érezhető örömmel emelte poharát Cili szabadulására, s közös életükre.
Úgy tervezték, január harmadikán elrepülnek Londonba, hogy Tamás elkezdhesse a munkáját. Most arra is lehetőség nyílt, hogy előtte összeházasodjanak. Pali biztosította őket, hogy megteremti hozzá a jogi feltételeket. Az ügyvéd tett mást is. Felállt az asztalnál, s Cilitől nyilvánosan bocsánatot kért. Azt mondta, a válóper során volt alkalma meggyőződni arról, hogy Cilit illetően sokáig tévedésben volt. Cili nem bánta volna, ha anélkül döbben rá, de elfogadta a bocsánatkérését. Felajánlotta a pertut is. Az ügyvéd ezúttal megtiszteltetésnek tekintette. Erre valóban koccintani kellett. Alig fogtak hozzá a vacsorához, mikor a hallban megszólalt a telefon. Cili rossz előérzettől gyötörve ugrott. Felkapta a kagylót, aztán megroggyantak a térdei. Saci volt, s éppen úgy sírt, sikított, mint annak idején, mikor Imre infarktust kapott. Most is azt kiabálta :
- Apu!...Apu!...Jaj, meghal!...Mindjárt meghal!...Anyukám, segíts!
Cili kiabálva hívta Tamást. Füredi Tamás a két tenyerébe fogta Cili arcát, s úgy mondta, nyugodjon meg, segítenek. Rohanjon a kabátjáért, addig megnyugtatja a kislányt, hívja a mentőket, kiküldi Imréhez.
Így történt. Majdnem egy időben érkeztek meg a mentőkkel. Imrének megint infarktusa volt. A mentő szirénázva vitte a közeli kórházba. Tamás elvitte Ciliéket a mentő után.
Órákig voltak a kórházban. A két rémült, szepegő gyerek mindvégig belekapaszkodott Cilibe, s akkor sem nyugodtak meg, mikor apjuk állapota stabilizálódott. Két percre bemehettek hozzá. Sírva simogatták, hiába szólt rájuk az orvos figyelmeztetőn. Cili ezt az időt arra használta, hogy nyugtassa Imrét. Azt mondta, nemcsak a gyerekeket veszi magához, hanem gondoskodik róla is, amíg beteg. Látogatják majd, intézi az ügyeit, ahogy régen. Lónyai Imre alig élt, de látszott rajta a megkönnyebbülés.
Ciliék a kórházból először a Lónyai házba mentek a gyerekek ruháiért, iskolai felszereléséért, s éjféli vacsorára érkeztek meg a Füredi házba. Polli még ébren volt. Palival aggódtak a hallban. A két gyerek megállt a hall közepén, s riadtan nézték a kerekes székben ülő asszonyt. Polli rájuk mosolygott jóságosan. A két megviselt gyermek Cilihez bújt látható félelemmel.
X/136
         Az anyának szívet-lelket melengető öröm arra ébredni, hogy mellette szuszog a két régen látott, s majdnem elvesztett gyermeke. A Füredi ház egyik utcai szobájában szállásolták el Cilit a gyermekeivel. Ez a szoba egyike volt azon szobáknak, melyet csak illusztris vendégek fogadására használtak. Berendezése több volt, mint úri. A kinyitott rekamién kényelmesen elfértek mindhárman.
Cili korán felkelt az alvó gyerekek mellől. Tamáshoz igyekezett. Sejtette, hogy nehezen töltötte a magányos éjszakát. A hallban megállt egy pillanatra. Az üvegen át gyönyörű téli táj tárult elé. Leesett a hó, beborított mindent.
Mozgást látott a hátsó folyosón. Marka néni indult ki a kazánházhoz, nagy fekete kendőt terített magára. A meleg elárulta, hogy már hajnalban begyújtott. Mindig igyekvő volt, de azóta még inkább, hogy fogyatékos lányát is magához vehette. Fiának az ügyvéd szerzett munkát a vasútnál, Jani pályamunkásként dolgozott, s magában boldogult valamennyire. Cili szánta a szegény asszonyt,  egykorvolt, részeges ura mellett keresztút volt az élete.
Míg ezt gondolta, benyitott az első folyosóra. Pali is a házban töltötte az éjszakát, tárva-nyitva volt a szobája. Úgy horkolt, hogy rezegtek bele az ablakok. Cili mentében bepillantott. Látta a paplan alól kikandikáló talpait, s valami szokatlant. Pali egyik félcipője a heverő előtt volt a szőnyegen a két gombóccá gyűrt zoknival, míg másik cipőjét gyakori szórakozottságában az éjjeli szekrény tetejére tette. Cilire rájött a nevetés, alig tudta magában tartani.

A boldogság ára

X/137
     Cili jókedvűen nyitott be Tamás szobájába. Tamás csendesen aludt. Lábujjhegyen ment el a heverőig. Megállt, s nézte. Szívét körülölelte az öröm. Az övé volt a legkedvesebb, legjobb ember a világon. Amióta szerette, sokszor gyönyörködött benne. Most fölé hajolt, s csókot lehelt magas, tiszta homlokára, csukott szemeire.
Tamás abban a pillanatban elkapta, s berántotta az ágyba. Olyan hévvel, olyan vággyal csókolta, mintha nem találkoztak volna hónapok óta. Cili kacagva tiltakozott a váratlan mozdulat ellen.
Tamás fölébe kerekedett, s felindulva mondta:
- Titkon csókolgatni szabad ?! Tetejében a szemembe nevetsz?! Megmondtam már sokszor, hogy ne nevess így, ha nem akarsz rajta veszteni!
Nézték egymást zakatoló szívvel. Cili szeme  bepárásodott, s azt súgta :
- Nem bánom, ha rajtavesztek!
Tamás ráborult, keze az öröm forrása után kutatott, s felforrósodott hangon súgta:
- A mindenem vagy, az életem, a boldogságom!
Cili átélhette újra a csodát, az ölelkezéssel járó gyönyörűséget. Tamás vitte magával, nem is vitte, repítette, szinte egyszerre súgták boldog vallomással " Szeretlek! ...Nagyon, nagyon szeretlek!"
Ölelkezés után jó volt még egymáshoz bújni csendesen, érezni a másik teste melegét, beszívni reggeli illatát, s arra gondolni, hogy egy ilyen reggel után bármilyen nap jöhet, lesz bennük elég erő, s akarat legyűrni a gondokat, bajokat is.
Cili mozdult előbb, kényelmesen nyújtózkodott, aztán csókot lehelt Tamás meztelen mellére, s ki akart szállni az ágyból. Tamás nem engedte. Átfogta két karjával, hátához hajtotta a fejét marasztalón.
Cili visszabújt mellé, s beszélgetni kezdtek a napi teendőkről. Nem akarta iskolába küldeni a gyerekeket egy-két napig, megviselte őket  apjuk betegsége. Mielőbb hívni akarta a kórházat, s remélte, hogy megnyugtató hírrel ébresztheti a gyerekeit. Látogatni csak délután mehettek. Addig még számos teendőjük volt. A gyerekek ottléte, indokolatlan félelmük Pollitól, nehezítette a helyzetet, mert délelőtt mindenképpen el kellett szabadulniuk egy találkozóra. Vajon a gyerekek elfogadják-e Polli közelségét arra az időre, ez nagy kérdés volt.
A londoni út miatt Polli mellé gondozónőt kerestek. Felhívtak néhány embert a hajdani jelentkezők közül, egyikükkel találkozót beszéltek meg egy presszóban. Imre délutáni látogatásának idejére Tamás vállalta anyja felügyeletét, de Cili több segítséget kért. Hédit is meg akarta látogatni. Tamás kesernyésen mosolygott.
- Tudod, hogy szívesen segítek, de ma nem bánnám, ha Hédi látogatását elhalasztanád. Gyermekeid tartózkodók velem szemben is. Aligha fognak örülni, ha be kell érniük velem.  
- Valahogy majd kibírjátok, szívem, mert muszáj mennem. Közeledik a szülés ideje, nem akarom, hogy teljesen elhagyatottnak érezze magát. De van más okom is. Összebarátkozott egy nővel, aki körül valami nincs rendben. Már megszült, fent jár, ahányszor bemegyek, mindig Hédi ágya szélén ül, s valamit magyaráz nagy átéléssel. Amint meglát, elhallgat és otthagyja. Hédi azt mondja, kedves teremtés. Istenfélő. Hédire ráférne, hogy Istenről minél többet halljon, de nekem mégsem tetszik a dolog. Attól tartok, a nő valamelyik erőszakos szektához tartozik, és igyekszik befonni.
- Akkor csak menj, angyalom, mert nem mindig szerencsés az ilyen kapcsolat. A bírált szekták kifejezetten az ilyen sebzett lelkű emberekre vadásznak. Ne engedd, hogy telebeszélje Hédi fejét...- mondta beleegyezőn, s kibújtak az ágyból mindketten.
X/138
     Cili ezen a délutánon is ott találta az említett nőt Hédi ágyánál. Ahogy Cilit meglátta, megint felpattant, s sietve kiment a szobából. Cili a fejét csóválta mikor leült a helyére, s elmondta mindjárt, hogy Tamással mit beszélgettek. Hédi  finoman  mosolygott.
- Nem féltenél tőle, ha tudnád, hogy mennyire rendes. Semmire sem akar rábeszélni. Magáról mesél. Arról, hogy változott meg az élete azóta, hogy befogadta az Isten tanítása szerint élő közösség.
- Így kezdődik, Hédikém! Aztán egy nap arra ébredsz, hogy kifosztottan egy nyomorúságos tanyán élsz, ingyenes rabszolga vagy, se rendes ruhád, se élelmed. Ott fogod felnevelni a gyermekedet ?!
- Feleslegesen aggódsz, mert másképpen van. Ők rendes körülmények között élnek. Egy kihalásra ítélt faluban a közösség megvett néhány elhagyott házat, közösen rendbe tették, és ott gazdálkodnak.
- Akkor ott dolgoztatják az elbolondított embereket. Egy ilyen kihalófélben lévő falu, ahol nincs közigazgatás, csak néhány idős ember, alkalmas arra, hogy azt tegyenek, amit akarnak. Ha körülnéznél náluk, biztosan találnál néhány szerencsétlent, akiket ezzel a módszerrel csábítottak oda. Talán ezt a nőt is. Ahogy tapasztalom, most ő igyekszik befűzni másokat.
- Őt nem csábították. Örült, hogy mehetett. Szülei halála után a részeges bátyja kirúgta a közös otthonukból. Szabályosan az utcára került. Egy buszmegállóban találkozott a közösség egyik tagjával, aki magával vitte abban az egy szál ruhában, amiben volt.
- Buszmegállóban?! Ismert módszerük. Főképpen ilyen helyeken vadásznak az áldozataikra. Az is jó fogás, akitől nincs mit elvenni, mert hasznot hajt az ereje, vagy úgy szolgálja a kenyerét, ahogy ez a nő!
- Nincs szüksége rá. Férjhez ment a közösség egyik tagjához. Saját otthonuk van a faluban. Szerényen, de szeretetben élnek. Ez már a második babájuk.
- Messziről jött ember azt mond, amit akar!- felelte Cili
Hédi nem vitatkozott tovább, ami teljesen szokatlan volt tőle. Cili sem erőltette a dolgot Hédi tudott állapota miatt, csak annyit tett hozzá, hogy nagyon fontolja meg, amit mondott. Amíg beszélt, kipakolta  táskáját. Most Hédi csóválta a fejét. Cili minden alkalommal ellátta minden jóval. Cili szóba hozta a baba kelengyéjét is. Már vásárolt néhány bébiruhát, amiben majd hazavihetik a babát a Füredi házba. Hédi hallgatta, mintha nem érintené. Egy ideje nem foglalkozott ilyesmivel. Cili nyugtalanul ölelte meg búcsúzáskor.
A kórház után elugrott a Lónyai házhoz. A gyerekeknek szükségük volt még néhány holmira. Közben találkozott Böske néniék fiával. Fent volt megnézni a lakást, ellenőrizte a vízcsapokat. Beszéltek pár szót, hogy vannak a szülei, mint vannak, készülnek-e fel tavaszra. A fiú azt mondta, ha rajtuk múlik, nem engedik vissza őket, de a lakást addig nem adják el, amíg élnek.
Aztán Ibolykáékhoz sietett. Józsi miatt nem ment szívesen, de rendezni kellett Ibolyka munkaviszonyát Imre betegsége alatt. Józsi nyitott ajtót, nem engedte be, beállt az ajtóba, s bekiáltott a feleségéért. Ibolyka kedvesen jött elő, s megbeszélték, hogy addig szabad, míg Imre kórházban van, de aztán újra szükség lesz rá.
Az ember közbeszólt.
- Aztán, mikor jön ki a főnök a kórházból, mert azt ugye nekem is tudnom kell.
- Nem tudjuk. De dolgozni már aligha fog az orvosa szerint. Leszázalékolják.
Ahogy kimondta, az ember már nyomta is be feleségét az ajtón, s Cilit a maga durva módján igazította el.
- Na, akkor ne lopja itt tovább a drága időnket ! Megmondták a cégnél, menesztenek, ha a főnököt leszázalékolják. Akkor pedig Iboly se megy magukhoz dolgozni. Rokkantat ápolni bagóért. Annyira nem vagyunk jóba !- mondta, s becsapta az ajtót.
X/139
      A Lónyai gyerekek második napon kezdtek beilleszkedni új helyükön. Saci a reggelinél még húzódozott Pollitól. Ha az idős hölgy szólt hozzá, nem hallotta meg, de este már maga kereste a társaságát. Vacsora után kiültek a hallba televíziózni. Saci egy fonott fotelt húzott Polli közelébe, s faggatni kezdte. Először afelől érdeklődött, hogy nem unalmas-e folyton a kerekes székben ülni. Polli türelmesen válaszolt. Mondta, hogy bizony unalmas, mert a betegségéig mozgékony volt. Csak a festőállvány előtt tudott nyugton maradni. Fiatalkorában megkötni sem lehetett volna. Sokat járt kirándulni Debrecenben a Nagyerdőre, később Erdély hegyei közé. Mikor felkerült a fővárosba, festőbarátaival bejárták a budai hegyeket.
Saci még közelebb húzódott, s váratlanul letegezte a nagyanyja korú asszonyt.
- Mesélj még a fiatalkorodról. Jártál táncolni is ?
Ciliék meghökkentek, hiszen a gyermekei sem tegezték. Cili aggódó szemekkel nézett Tamásra. Tamás kicsit felvonta a szemöldökét, de mosolygott. Egyikük sem szólt. Várták Polli reakcióját. Pollit nem sértette a közvetlen hang. Folytatta a mesélést.
- Akkoriban, vidéken bálba jártak a fiatalok. Debrecenben néhányszor engem is elkísért édesanyám. Budapesten már önálló voltam, ami egy fiatal lánytól abban az időben meglehetősen botrányos viselkedésnek számított. De a művész nem átlagember, ami persze nem azt jelentette, hogy egyben kötelező volt léha életet élni. Csak szabadabban mozogtam, és gyakran eljártam táncolni. Főleg azután, hogy Károly bátyádat megismertem.
Saci nagy, dióbarna szemeiben csodálkozás ült.
- Ki az a Károly bátyám ?!
Polli halkan nevetett.
- Gyermekeim édesapja. Akkoriban már kész orvos volt, társaságban mutatták be. Megtetszettünk egymásnak. Attól kezdve egy kedves budai cukrászdában randevúztunk. Leginkább az ötórai teán. Az volt a bál.
- Gramofonra táncoltatok ?! - kérdezte Saci érdeklődőn.
Polli mesélő hangon felelt.
- Otthon, Debrecenben volt gramofonunk. Édesapám nagyon szerette a klasszikus zenét. Orvos volt ő is, mint Károly bátyád. Édesanyám kedvéért volt néhány Karády lemezünk is, és magyar nóta felvételek.  A budai cukrászdában élő zenére táncoltunk. Szalonzenekar volt, és egy dizőz, aki énekelt.
Sacit nagyon érdekelte a téma.
- Mit énekelt ?
Polli élvezettel nevetett.
- Kedves dalocskákat a szerelemről, örömről, vagy bánatról.
- Ha emlékszel még rá, dalolj valamit!
Ciliék elnevették magukat. Saci begurult, s ráförmedt anyjáékra.
- Nektek könnyű, akkor már majdnem éltetek. Én eddig nem is hallottam azokról az időkről. De kíváncsi vagyok rá. Persze, hogy faggatom Pollikát!
Cili meglepetésében, hirtelen támadt zavarában felállt. Saci úgy belelendült a barátkozásba, hogy le pollikázta az idős, tekintélyes asszonyt. Cili mondta volna, hogy ez nagyon illetlen dolog, de Tamás visszahúzta a helyére, s intőn súgta :
- Bízzuk anyuskára!
Pollit egyáltalán nem zavarta a dolog. Éppen ellenkezőleg. Nevetett, aztán töprengő arcot vágott.
- Na, várjál csak, mindjárt eszembe jut egy...Megvan! Talán ma már megmosolyogjátok, de nekünk kedves volt...- mondta, s belefogott a dalba - " Ma este még tiéd vagyok, mit bánom én a holnapot....Mit bánom én, míg ajkad éget, hogy majd a szíved kiért dobog...Ma áll a bál, ma szól a dzsessz, holnap ki tudja, hogy mi lesz...Ma este még boldog vagyok, mit bánom én a holnapot!"
- Tök jó!- mondta Saci, s fogalma se volt arról, hogy sok évtizedes hallgatás után bírta dalra Pollit.
Így is megjutalmazta.
- Holnap még nem megyünk suliba. Majd délelőtt én viszlek el sétálni. Nyugodtan rám bízhatod magad, vagyok olyan erős, mint anya. Nem foglak felborítani.
Ezen már nem volt mit nevetni. Hiszen az ember nemigen nevet, ha valami megszorítja a szívét. Még akkor sem, ha örömből fakad. Nyilvánvaló volt, hogy Saci megkedvelte az idős asszonyt. Természete felkeltette az érdeklődését. Törékenysége, betegsége törődésre késztette, ahogy egy védelemre, ápolásra szoruló gyermekkel törődik az ember. Innen volt az elnevezés is. Polli is megkedvelte a kislányt. Megfogta egyenessége, kezdődő ragaszkodása, s nagymamának érezhette magát mellette.   
Cili mégis mentegette a lányát Tamás előtt, mikor bement a szobájába jó éjt kívánni. Tamás most nem fogta ott, mivel várták a gyermekei. Sacival kapcsolatban is elnéző volt. Helyette más gondot hozott szóba. Eddig még nem találtak gondozót anyja mellé, eredménytelen volt legutóbbi próbálkozásuk. A presszóban ott volt ugyan az emlegetett jelentkező, de kiderült, két óvodás gyermeke volt, magával akart vinni a házba őket. Asztalosnénak hívták az asszonyt, s Cili nagyon megsajnálta. Hasonló helyzetben volt, mint ő annak idején, de belátta, két kicsi gyerek mellett nem tudja ellátni Pollit rendesen.
Most Tamás azt mondta, egy debreceni unokatestvére telefonált, ismerik a gondjukat és ajánlott valakit. Középkorú asszony, évekig kerekes székhez kötött embert ápolt megelégedéssel. Rokonai a fővárosban éltek, s közelükbe akar költözni. Kérdezte Cili véleményét. Cili jólesőn nyugtázta magában, hiszen Imre mellett ilyesmiben sem lehetett része.
Megbeszélték, hogy találkoznak az ajánlott asszonnyal. Elalvás előtt újra eszébe jutott Asztalosné. Bántotta nehéz sorsa. Üldözte a részeges ura, s nem tudott hova menni a két kisgyerekével. Gondolt rá Imrével kapcsolatban is, mivel Ibolykára már nem számíthattak, de aztán sajnálkozón elvetette a gondolatot. Imre aligha ment volna bele, hogy két kisgyereket kerülgessen a lakásban.
X/140
       A Lónyai gyerekek Füredi Tamással tartózkodók maradtak. Cili beszélt velük. Őszintén elmondta, hogy Tamással szeretik egymást. Összeházasodnak. Arra kérte őket, igyekezzenek megkedvelni, előlegezzék meg a bizalmat, Tamás kiérdemli majd. Melegszívű ember, akit a diákjai is becsültek. Mondhatott bármit. A két gyerek egymás között már eldöntötte, hogy ahhoz nem fognak közeledni, aki apjuk helyére akar lépni. Saci ki is mondta nyíltan.
- Azért, mert te szereted, anya, nekünk még nem kötelező. Van apánk. Nekünk megfelel. Nincs szükségünk új apára, akármilyen melegszívű is!
Az ilyen eltökéltséget néhány beszélgetés alatt nem lehet befolyásolni. Néha évekbe telik, míg a gyerekek jobb belátásra térnek. Cili is kénytelen volt tudomásul venni. Így duplán örült annak, hogy nem viselkedtek Tamással ellenségesen. Udvariasak voltak, tisztelettudók, de szigorúan tartották a távolságot.
Inkább az ügyvéddel társalogtak. Főleg Lackó. Az ügyvéd körül kezdett sündörögni. Mindenki meglepetésére Pali egészen jól viselte. Néha hosszabb beszélgetést is folytattak, s hamar kikötöttek Lackó kedvenc témájánál, az ufóknál. A kisfiú mit sem tudott az ügyvéd nehéz természetéről, ez mellett ösztönös pszichológusi képességei is napfényre kerültek. Palit még azelőtt letegezte, hogy bármit mondhatott volna, s kijelentette a maga kedves, barátkozós módján, hogy nagyon okosnak tartja, aki holtbiztos, hogy ért az ufókhoz is.
Pali számára innen már nem volt visszaút, hiszen semmi sem volt olyan fontos előtte, mint saját nagysága, s ettől kezdve igyekezett az ufókhoz is érteni. Tamás másnap látott nála ilyen témájú könyvet. A kisfiúval nem volt könnyű lépést tartani. Lackónak nem csak könyvei, újságkivágásai voltak, hanem betéve tudta a jelesebb ufókutatók nevét, eredményeit, a világban történt misztikus jelenségeket.
Egyik este a vacsoránál hévvel magyarázta, hogy Amerikában, Nevada államban, az ötvenegyes körzetben, a sivatag kellős közepén van a világ legnagyobb, titkos űrbázisa, amit maga a szövetségi kormány rejteget. Odavisznek minden földönkívülinek ítélt járművet, tárgyat, és alighanem ott őriznek néhány igazi ufónautát is, akik éppen abban a térségben kényszerültek földi leszállásra. Cili szorongón hallgatta, s azt várta, hogy Pali hamarosan megelégeli a dolgot.
Imre sem volt partner ebben, noha tudottan szerette a fiát. Palival másképpen történt a dolog. Partnerének tekintette a kisfiút, s alighanem élvezte is már a dolgot.
Ezen az estén mielőtt elment, Cilinek azt mondta:
- Gratulálok a fiadhoz! Csuda eszes kis fickó, érdemes beszélgetni vele.
Cili hirtelenében megbocsátotta minden vétkét. Ezen az estén maga is megbocsátásra szorult. Úgy nézett ki, hogy Imre rossz állapota miatt a gyerekek hosszabb ideig maradnak a Füredi házban. Ciliék elutazása után Polli védelme, Marka néniék gondozása alatt. Cilit kezdte nyugtalanítani ez a megoldás. Úgy érezte, így is magukra maradnak a gyerekek. Hiszen apjuk közelségére egyelőre nem számíthattak, a kórházi látogatások ezt nem pótolták. Polliéktól pedig csak gondoskodást remélhetett. Nem várhatta el az idős, beteg asszonytól, vagy az új, még ismeretlen gondozónőtől és Marka néniéktől, hogy anyaként viselkedjenek. Átölelte Tamás nyakát, s elmondta mindezt. Hozzátette, a megváltozott helyzetben csak úgy mehet ki Londonba, ha időről-időre hazajöhet szeretgetni, nevelni a gyermekeit.
Füredi Tamás kissé rekedten kérdezte:
- Úgy érted, hogy alkalmanként hosszabb időre?!
- Úgy kellene, hogy ne alakulhasson ki bennük az elhagyatottság érzése.
- Nem volna jobb megoldás magunkkal vinni őket?!
- Imre nem egyezne bele, de a gyerekek érdeke is azt kívánja, hogy apjuk közelében maradjanak.
Füredi Tamás percekig hallgatott. Mikor végre megszólalt, nem volt vidám, amit mondott.
- Ugye, azért valamennyire én is fontos maradtam?!
Cili boldogtalanul nézett rá.
- Egy pillanatig sem szabad így gondolnod, szívem! Fontosabb vagy az életemnél, de gondolnunk kell a gyerekekre is. Ki tudja, Imre mikor lehet teljes értékű apjuk. Kicsik még. Szükségük van szülői szeretetre, gondoskodásra. Megérted, ugye, megérted?!
Füredi Tamás szótlanul nézte egy ideig, aztán lassan, fáradtan bólintott. Ilyen helyzetekre mondja a külső szemlélődő, hogy nagyon kellett szeretnie azt az asszonyt, akitől eltűrte, hogy közös életük elé helyezze a gyermekei érdekeit.
X/141
          December közepén Hédinek kislánya született. A baba az Andrea nevet kapta. Tudott rendellenessége mellett egészségesen jött a világra. Hédi most boldog anya volt. Cilitől addigra már sok mindent hallott a kislánya betegségről. Cili biztató példákat hozott. Olyan gyerekekről számolt be, noha csak a televízióban látta őket, akik megtanultak olvasni, számolni, s arra is volt remény, hogy ellátják majd magukat nagyobb korukban, akár dolgozni is tudnak.  
Hédi hallott Imre betegségéről is. Messze volt egymástól a két kórház, nem kellett attól tartania, hogy rátörhet, Cili mégis látta rajta a szorongást. Mellette csendes lett, szinte szótlan. Cilit nyugtalanította, noha akkor már nem volt a kórházban a gyanúsan viselkedő nő, de Cili felfedezte, hogy továbbra is látogatja Hédit. Házi szilvalekvárt talált Hédi szekrényében, és sült tököt fóliába csomagolva. Hédi így bevallotta, hogy többször is járt nála. Azt is, hogy nem egyedül jött, néhányan mindig elkísérik a vallási közösségből.
Cili még nyugtalanabb lett a hírre. Az is bántotta, hogy Soltiék nem akartak tudomást venni a lányukról. Már hónapokkal előbb maga telefonált, Soltiné kitért a sok munkájuk miatt, de hozzátette azt is, amúgy sem hajlandók asszisztálni a lányuk hülyeségéhez. Felhívta őket a baba születésekor is. Akkor Soltival beszélt. Hédi apja durván elutasította. Kiderült, hogy Hédi is telefonált már, noha Cili előtt mélyen hallgatott róla. Azt mondta a lelketlen ember, hogy a lányukkal világosan közölték, nem kíváncsiak rá, ahogy az idióta, zabi gyerekére sem. Cili elvesztette az önuralmát, s a hajdani szomszédnak alaposan beolvasott. Hédi előtt hallgatott a telefonról, nem akarta tetézni  bánatát.
Naponta látogatta, s arról beszélt, hogy előkészítették a szobájukat, vett egy kiságyat, s minden szükséges holmit beszerzett, ami a baba fogadásához kell. Hédi szóval nem köszönte, csak magához vonta, s megcsókolta az arcát.
Az utolsó délutánon Cili bevitte a baba ruháit, s a pólyát egy mózeskosárban. A pólyát és a kosarat a maga gyerekei után őrizte, Hédi nem tartott meg ilyesmit. Hédi szótlanul vette tudomásul ezt is, csak talán erősebben ölelte Cilit magához, mint máskor. Valami mégis szóra bírta. Egy idő után megkérdezte fátyolos hangon:
- Imre tud Andikáról ?! Tudja, hogy megszületett ?
- Tudja, Hédikém! Ahogy jobban lett, óvatosan megmondtam.  
- Csikorgatta a fogát, igaz ?! - kérdezte Hédi színtelen hangon.
Cili letagadta Imre dühöngését. Helyette azt mondta :
- Csak tudomásul vette. Most leköti a maga baja. Szembe kell néznie azzal is, hogy véget ért a karrierje. Ismered. Ezt aligha tudja feldolgozni egyhamar. Az miatt is nyugtalankodik, hogy hogyan lesz, ha hazaengedik. Józsiékra haragszik. Más segítségről hallani sem akar. De beismeri, hogy gyenge. Nem tud a londoni útról, s azt mondta, nem bánná, ha a gyerekek még egy ideig velem maradnának.  
- A gyerekeket elviszed magaddal Londonba, vagy őket is a Füredi házban hagyod ?!-  kérdezte Hédi, s az ablak felé fordította tekintetét.
Cili rádöbbent, hogy Hédi mitől tart, s sietve nyugtatta.
- Itthon maradnak, de nem hagylak magatokra hosszú időre. Tamás megértette, hogy gyakran haza kell jönnöm. Távollétemben sem láttok hiányt. Hárman fognak gondoskodni rólatok. Mellette ott lesz Polli néni is. Mondtam már, hogy drága, jó lélek. Megszereted majd. Hiszen a vadul tiltakozó gyerekeim is megszerették...- mondta abban a reményben, hogy sikerült megnyugtatnia.
Aztán arról beszéltek, ami a nap híre volt. Paliék találtak vevőt a lakásra. Sikerült jó áron eladni. Pali azon a délelőttön bent járt Hédinél a vevővel, s aláírták a papírokat. Cili nyugtatta, ne idegeskedjen a lakás kiürítése miatt, majd mindent átvisznek ideiglenesen a maga lakásába. Onnan aztán az új lakásba, ha már rátaláltak. Mondta, hogy ráérnek lakást keresni akkor, ha már megerősödött, hiszen jó helyük lesz a Füredi házban.
Újra mondta, hogy titokban fogják tartani az új lakás címét, a gyerekek előtt sem beszélnek róla. Andikával teljes biztonságban lesz az új helyen.
Hédi keserű arccal felelt.
- Csak a föld alatt volnánk teljes biztonságban.
Ennek ellenére már nem kellett attól tartani, hogy valamiképpen árt magának, vagy a babának. Akkor is aggódott érte. Szoptatott éppen, s kevésnek találta a tejét. Cili megvárta a szoptatás végét, aztán búcsúzott. Mondta, hogy legyen nyugodt, másnap délelőtt ott lesznek értük időben.
Hédi tekintete elborult, s megragadta Cili kezét.
- Szeretlek, és köszönök mindent!- mondta könnyekkel.
- Én is szeretlek, de ne sírj, mert elmegy a tejed!... - felelte Cili maga is elérzékenyülve, s összecsókolóztak.
Cili többet nem látta Hédit. Amikor másnap délelőtt bementek Tamással, már nem voltak a kórházban. Még előző délután, nem sokkal Cili látogatása után eltávozott a babával. A nővérek nem tudták,  hova ment, vagy csak hallgattak róla. Annyit mondtak mindössze, hogy népes csoport jött értük.
Cilinek nagyon rosszulesett. Mikor egy nővérke a kezébe adta a mózeskosarat a baba összes holmijával, sírva fakadt. A kórházból elrohantak Hédi lakásához. Üres volt. Egyetlen éjszaka elköltöztették a bútorát. Mentek Pali irodájába. Megtudták, Hédi azon a délelőttön bent járt nála egy fiatalasszony, és egy idősebb ember társaságában. Úgy rendelkezett, a lakás vételárát teljes egészében utalják át a szüleinek. Csak annyit kért, nevében írják meg, azért küldi vissza a pénzüket, mert azt jobban szerették, mint a gyermeküket. Legyenek vele boldogok.
Ezzel eltűnt, elment. Talán félelmében döntött így, vagy Isten vigasztaló szeretete eljutott hozzá. Bárhogy volt, Hédi ezzel a döntésével átlépett régi önmagán. Ahogy az is tény volt, hogy jobban ragaszkodott ahhoz az ismeretlen asszonyhoz, mint hozzá. Valahol a lelke mélyén megértette. Az élet megannyi hordaléka torlaszt emelt közéjük, amit a gyermekkorban született szeretet sem hidalhatott át, bármennyi jó szándék is volt bennük. Mellette remélte, őszintén remélte, hogy Hédinek nem kell majd csalatkoznia azokban, akiktől támogatást várt.
Renard mondta: " Amikor már semmire se számíthatunk, mindenre kell számítanunk."

A boldogság ára

X/142
    A Füredi házban készülődtek a karácsonyra. Nóra is megérkezett Londonból, s Sacival mindjárt egymásba szerettek. A gyerekek kedvéért nagy fát állítottak a hallban. Szenteste délutánján az ügyvéd díszítette a két gyerekkel, Polli a kerekes székből irányította őket. Mikor a gyertyákra került sor, Saci maga akart rendelkezni.
- Pali bácsi tessék beljebb tenni az ágon. Az ág végén bénák!
- Ág alá nem lehet tenni, Sacikám, mert tüzet okoznak...- felelte Polli elmosolyodva.
- Nem fognak, de tök jól mutatnak!- mondta a kislány a maga határozott módján, noha nem volt tapasztalata. Náluk otthon mindig villanyfüzér díszítette a fenyőfát.
Az ügyvéd bizonytalankodott. Cili közben figyelmeztette a kislányt, hogy ne vitassa Polli néni meglátását, mert igaza van. Saci felháborodott.
- Jaj, anya, te ne szólj bele, mert nem értesz hozzá! Apával szoktunk fenyőt díszíteni, nem veled.
 Tamás olvasott a közelükben, felvonta a szemöldökét, s kedves szigorral mondta:
- Kis csillagom nem illik így beszélni édesanyáddal. Ahogy Polli néni meglátását sem illik vitatni. Egyébként, igaza van mindkét édesanyának, mert a gyertyák azon a helyen valóban fenyőtüzet okoznak.
Saci bosszús hangot hallatott, s olyan tekintetet vetett Tamásra, amiből sejteni lehetett, hogy ezzel sem került közelebb a szívéhez. Cilit nagyon bántotta a dolog. A könyvtárszobában keseregve  mondta :
- Saci még sok gondot fog okozni. Erős benne az ellenállás. Tetejében nagyon eltökélt a maga akaratában. Szégyenem, hogy nem tudtam jobban megfogni. Gyenge mentségem, hogy Imre szinte mindig pártfogásába vette, ha rászóltam.
Tamás mosolygott.
- Miattam egy pillanatig se nyugtalankodj, angyalom! Nem hagyom elfajulni a dolgot. Ennél szigorúbb nem leszek, de mindig a tudomására hozom, mi a helyes, és mi a helytelen. Ahhoz is hozzászokik majd idővel, hogy nálunk az édesanyának tekintélye van.
Cili szeme rebbent.
- Akkor azt sem látod helyesnek, ha Pollikának nevezi édesanyádat, és tegezi, igaz ?!
- Inkább úgy mondom, hogy szokatlan, de éppen az előbbiekből következik, hogy ezt anyuskára kell bíznunk. Azt viszont megígérhetem neked, kicsi angyalom, hogy Saci kishúga már pontosan fogja tudni, hogy milyen tisztelet illeti meg az édesanyját, és a nagyanyját.
Cili szeme bepárásodott.
- Köszönöm, hogy azt mondtad: " Saci kishúga " Örömöt szereztél vele.
Tamás jókedvűen nevetett, s hirtelen a karjaiba zárta.
- Egyem meg a kis szíved, hogy mindenért hálás vagy! Remélem, hogy ma este szerzek még más örömöt is...- mondta az ajándékokra utalva, melyek már szép csomagolásban sorakoztak a szobájában.
Eljött a gyertyagyújtás ideje. Mindenki ott volt a hallban. A Füredi család, Cili a két gyerekkel, Juliska, és Marka néni a lányával. Valahogy már ettől is szép volt az ünnep. A karácsonyi ének alatt Cili rosszul lett. Elfogta valami furcsa szédülés, alig bírta kivárni az ének végét, utána le kellett ülnie. Tamás komolyan aggódott. Cili nyugtatta, hogy csak múló, futó rosszullét volt, már semmi baja. Tamás megnyugodott, csak Nóra nézett még egy ideig töprengő arccal, de aztán elterelte figyelmét az ajándékozással kapcsolatos tennivaló.
A gyerekek akkor már izgatottan topogtak, de még várniuk kellett, mert Juliskáé, és Markáéké volt az elsőbbség. Ez bevett szokás volt. Szép, és praktikus ajándékokat kaptak.
Szegény Mari az ajándék pizsamát rögtön fel akarta rángatni a ruhájára, s belegabalyodott. Amint kiszabadították, Juliskáék indultak a konyhába, s Marit is magukkal cipelték. Hamarosan tálalniuk kellett az ünnepi vacsorát.
A gyerekek végre birtokba vehették az ajándékaikat. Gazdag karácsonyuk volt. Cili most szíve szerint vásárolhatott a gyermekeinek, s Imre ajándékai is a fa alatt voltak, Cilivel vetette meg. Ahogy Saci mondta, tök jó cuccokat kaptak, s szaladt felvenni azt a fekete elasztikus ruhát, amire már régen vágyott.
Cili nehezen szánta rá magát a színe miatt, de most mindenképpen a lánya kedvében akart járni. Mikor átadta a ruhát, ügyesen azt mondta, voltaképpen Tamás beszélte rá, mert a tanítványairól tudja, a fiatalok körében most nagy divat a fekete.
Saci örömében megköszönte Tamásnak is, hirtelenében le is tegezte, noha senki sem kérte rá. Ilyen a gyermek természete. Lackó az áhított bőrdzsekit félretette az ajándék könyvek miatt. Valahol mindegyiknek köze volt a Világűrhöz.
Közben mindenki megajándékozott mindenkit. Ciliék a végére maradtak. A többiek visszahúzódtak kissé, hiszen ez volt az első közös karácsonyuk, s ez személyes dolog volt. Először Cili nyújtotta át a maga ajándékát. Szépen faragott kis pipatóriumot vásárolt, hozzátartozó rövid pipákkal. Nem véletlenül. Tamás nem tudott leszokni a füstölésről. Azt mondogatta, cigaretta helyett szívesebben pipázna, ha nem tartana attól, hogy Cili zokon veszi. Cili így felelt rá, de most kevésnek érezte.  A fa alatt nagy papírdoboz várt rá. Meseszép bundát kapott. Aranybarna, rövid szőrű, lefelé bővülő fazon volt. Zavarba hozta a drága ajándék, noha akkor már ismerte Tamás anyagi helyzetét. A Füredi családnak volt néhány jól jövedelmező balatoni ingatlana, Tamás is részesült a jövedelemből, nem a tanári fizetéséből futotta bundára.
Cili hálás volt, s halk nevetéssel mondta:
- Édes őrültem, egész vagyont költöttél rám?!
Tamás azzal a mosolyával felelt, amit Cili annyira szeretett.
- Szívem hölgyének akartam boldog ünnepet kívánni. Tetszik ? Tényleg örülsz ?!
- Kimondhatatlanul! Neked is nagyon boldog ünnepeket, édes egyetlenem!
- Már az van!- felelte Tamás, s a karjaiba zárta.
X/143
       Karácsony másnapján a Füredi házban nagy vendégség volt. Debrecenből három autóval érkeztek a közeli rokonok, Polli megboldogult bátyjának családja és más unokatestvérek. Mellettük meghívtak néhány Füredi rokont is helyből. Tamás bemutatta Cilit az illusztris rokonságnak. Kedvesen fogadták, noha tudott volt, hogy gondozónőnek jött a házba. Ha nagyon kereste volna kákán a csomót, az egyik Füredi unokanővér csipkelődését sérelmezhette volna. Saci láttán megjegyezte. " Úgy tudtam, Tamás családot akart alapítani. Te pedig lassan férjhez adhatod a lányodat is, kedvesem! " Cili a maga szelíd módján visszavágott. Az éltes hölgy szemébe mosolyogta, előbb szül a lányának még egy kistestvért. Végtére is, harmincöt évesen  még vidáman megteheti.
A vendégek között ott volt az a debreceni unokatestvér is, aki az új gondozónőt ajánlotta. Most is melegen emlegette, s személyében vállalt felelősséget érte.  
Két nap múlva bemutatkozott az emlegetett gondozónő. Először telefonált, aztán fogadták. Kellemes benyomást tett rájuk. Ötven körüli, finom modorú nő volt, Etelkának hívták. A hosszú beszélgetés során kiderült, nincs szüksége betanulásra. Feljegyzést készített Polli napirendjéről, s azt mondta, a többit tudja. Kerekes székbe kényszerült embereket egyformán kell ápolni. Cili megnyugodva hallgatta. Akinek van benne gyakorlata, felismeri a másik készségét. Polli is megbarátkozott vele. Megbeszélték, hogy január másodikán munkába áll. Megnyugvással tértek napirendre a dolog felett.
Mivel Nóra otthon maradt Ciliék esküvőjéig, s velük repül majd a brit fővárosba, Cili szabadabban mozoghatott ezekben a napokban. Tamást is elfoglalta az úti készülődés, bejárt a volt gimnáziumába, hazavitte az ottani dolgait, otthon is csomagolt, szortírozott, rendezkedett. Cili kihasználta az időt, s a gyerekekkel hazaugrott a Lónyai házba egy-egy gyors takarításra, már alaposan ráfért mindkét lakásra. Gyerekei kedvét is kereste vele. A Füredi házban jól érezték már magukat, de otthon volt minden játékuk, s a téli vakációt szívesebben töltötték volna otthon.
X/144
Szilveszter napjának délelőttjén is hazamentek néhány órára. A földszint már rendben volt, most az emeletet takarította. Néha segítettek a gyerekek is, elhúzták közösen a bútorokat. Az egyik szekrény alól előkerült egy fénykép. Lónyai Lenke képe volt terhesen, kilenc-tíz hónapos gyerekkel a karján. Ott állt mellettük a második férje is. Cáfolhatatlan bizonyíték volt arra, hogy Imrén kívül is voltak gyerekei. Cili csak sóhajtott, de Saci hangosan háborgott, s magához vette a képet. Azt mondta, ha apja újra kezdi a sóvárgást anyja után, majd szépen elé teszi, és kigyógyítja belőle egyszer s mindenkorra.
Cili akkor éppen az emeleti nagyszoba közepén állt, s míg hallgatta a lányát, szédülni kezdett, forgott vele a szoba, le kellett ülnie. A gyerekek ijedten guggoltak hozzá. Maga is ijedt volt. Érezte, pontosan érezte, hogy a hasában mozdult valami. Aztán újra mozdult. Kiverte a víz a felismerésre, várandós. Éppen úgy járt, mint Sacival, most is megvolt a menzesze. Ennek ellenére teherben volt.
Más sejteni, vagy biztosan tudni valamit. Bizonyosságot akart azonnal. A gyerekeknek azt mondta, elugrik tankolni, közben a nőgyógyásza lakására ment. Ezen a napon nem rendeltek az orvosok, de a nőgyógyász barátságosan fogadta, s megvizsgálta. Ez az ismeretség is Sámson Gézáék idejéből volt.  Amit megsejtett, az orvos megerősítette. Jósolt is mellé. A baba kicsi volt, de mozgékony, s fogadást ajánlott, hogy kislány lesz. Cilivel madarat lehetett volna fogatni. Mégsem rohant haza Tamáshoz. Úgy döntött, éjfélkor fogja megmondani, hogy a legboldogabb új esztendőt ígérhesse.
Visszament a gyerekekhez, s befejezte a munkát. Ebédre újra a Füredi házban voltak. Uralkodott magán, de az örömöt nehéz eltitkolni. Annyit nevetett, mint előtte soha. Tamást tűzbe hozta vele, s menekülhetett, mert nem vonulhattak vissza. Jókedvük szerencsére megmaradt, s aztán már együtt nevettek mindenen.
Polli aggódni kezdett miatta. Azt mondogatta, hosszú élete során megtapasztalta, ha nagy volt a jókedv, szertelen, mindig történt valami, ami elrontotta. Ciliék ezen is nevettek, aztán bocsánatkérőn ölelgették Pollit. Így telt a délután egy része. Négy óra tájban Cili a gyerekekkel készült be Imréhez a kórházba. Lackót csak nehezen tudta kicsalni Pali szobájából, valami ufós világtérképet készítettek. Hozzáfogtak sietve öltözni, aztán mégse mentek sehova.
Polli néninek igaza lett. Derűre ború jött. Imre saját felelősségére otthagyta a kórházat, s megjelent a Füredi házban. Taxival érkezett, a kapuból már támogatni kellett. A hallban ültették le. Cili elképedésében azt sem tudta, mit mondjon. A gyerekek is megijedtek. Ahhoz már elég nagyok voltak, hogy belássák apjuk hibás lépését.
Ahhoz viszont még nem voltak elég okosak, és fegyelmezettek, hogy anyjuk határozott kérésére hallgassanak a londoni útról a beteg apjuk előtt. Saci a legutóbbi látogatáskor elmondta, míg anyja az orvossal beszélt a folyóson. Imre akkor egyetlen szót sem szólt, de most kijelentette, a gyerekek nem maradhatnak a Füredi házban, ha anyjuk elutazik. Nem fognak idegenek közt kallódni, mint a korán árvaságra jutott boldogtalanok. Mondta újra, hogy apjuk még van, ha anyjuk már nincs is. Amíg él, addig mellettük lesz. Ha betegen, hát betegen. Ha beledöglik, akkor beledöglik.
Megdöbbenve, és tanácstalanul állták körül. Saci már megbánta, hogy beszélt, s olyan rémült volt, hogy kitört belőle könnyekkel. A maga szokott modorában kiabálta :
- Az eszednél vagy, apa ?! Hogy jöhettél el a kórházból ?! Ha rosszul leszel, mi lesz veled ?!  Anyát nem tudom hívni, ha Londonban lesz. Ma este is elmennek a francba szilveszterezni. Nézzük végig Lackóval, hogy meghalsz ?! Apukám ne szúrj ki velünk. Gyerünk vissza a kórházba.
Megijesztette a kisfiút is. Lackó kapaszkodni kezdett Cilibe, s sírva mondta, hogy menjen haza velük. Ne hagyja magukra őket beteg apjukkal.
Cili fogta a fejét.
- Mit tegyek, Úristen, mit tegyek?!
Tamás rászólt. Hangja nyugodt volt, noha határozott.
- Nyugalom, angyalom! Imre egyelőre itt marad a gyerekekkel, mi pedig megbeszéljük, hogy mi a teendő. - mondta átfogva Cili vállát, s  erélyesen bevitte a hallból anyja szobájába.
Nóra is velük tartott, s Pollinál tanácskozásba kezdtek. Ezen az estén Ciliék egy neves étterembe készültek. Tamás meghívta néhány kollégáját feleségestől, így köszönt el a hozzá közelállóktól, s egyben Cilit is be akarta mutatni. Az éttermi vacsorát már nem mondhatták le, komoly sértődés lett volna belőle. Nóra közben felhívta a kórházat.  Megtudták, Imre az orvosa határozott tiltakozása ellenére szakította meg a kezelését. Azt mondta az orvos, annyira rossz az állapota, hogy rendszeres, gépi felügyeletre szorul. Tamás idegesen jött-ment a szobában, s dühösen mondta:
- Ez egyszerűen felháborító! Kijön a kórházból, veszélybe sodorja önmagát, pánikba ejti a gyerekeit, mindezt csak azért, hogy Cilinek lelkifurdalást okozzon. Meddig várható el egy tisztességes embertől, hogy a volt társát támogassa, főképpen akkor, ha a másik állandóan visszaél a helyzetével ?!  
Senki sem felelt, hiszen erre nagyon nehéz feleletet adni. Cili az ujjait tördelte, Polli aggódón figyelte őket, Nóra töprengőn kopogtatta az asztal tetejét, aztán csendesen kérdezte a bátyjától :
- Nem kérdezed meg, hogy Cili mit akar ?
Tamás búsan mondta :
- Akinek ilyen jó szíve van, annak nem hagy választást az élet. Ezért néha önmagától is meg kell védeni. Bocsáss meg, kicsi angyalom, de ebben a helyzetben is erről van szó. Természetesen azért csak mondd el, hogy te hogy látod ?!
Cili mélyet sóhajtott, mint akinek fogyóban van a levegője.
- Igazad van, szívem! Nincs választásom. Imrét nem lehet jobb belátásra bírni. A gyerekek hazamennek vele, bármennyire is félnek. Nem hagyhatom magukra őket. Velük megyek, amíg nem tudom megoldani a helyzetüket.
Füredi Tamás zaklatottságában ezúttal nem volt megértő.
- Nem engedlek el!Már hozzám tartozol. Harmadikán összeházasodunk és elutazunk. Ma este pedig mindenképpen elmegyünk együtt az étterembe. Becsületbeli kötelezettségem van, de nélküled nem megyek!
Cili szája szélén remegett a sírás.
- Tekintettel kell lenned a gyerekekre, édes egyetlenem!
- Eddig tekintettel voltam, de mindennek van határa. Halasszuk el az esküvőt, hagyjalak itthon és várjak Londonban a bizonytalanra ?! Nem, kicsi angyalom! Gyerekeidnek meg kell érteniük, hogy nem kívánhatnak lehetetlent. Ha apjuk mellett döntenek, akkor tudomásul kell venniük, csak apjuktól várhatják a megoldást.
Cili már könyörgött.
- Legalább harmadikáig engedj el! Addigra a föld alól is szerzek valakit melléjük. Emlékszel Asztalosnéra ?! Az én lakásomba beköltözhet. Rábízom a gyerekeket, ha nem tudom rávenni őket, hogy visszajöjjenek.
Nem tudta folytatni, Tamás a szavába vágott szokatlan indulattal.
- Nem engedlek el, a betyár hétszázát! Néhány napra sem engedlek el!
Cili elfordult, s a két tenyerébe temette arcát. Tamás idegesen megpördült a tengelye körül, s némán belecsapott a levegőbe. Patthelyzet volt. Nóra megszólalt.
- Cili most nagyon nehéz helyzetben van. Harmadikáig el kellene engedned, Tamás!
- Egy napra sem engedem el magam mellől! Lónyai Imre közelébe nem engedem.
Nóra a bátyja elé állt, s igyekezett meggyőzni.
- Tamáskám, ez az ember ártalmatlan! Ahhoz sincs ereje, hogy maga vigye a táskáját. Lépése tovább rontott a helyzetén. Pár napon belül visszakerül a kórházba, és sokáig nem az fog történni vele, amit maga akar.
Tamás még indulatosabb lett.
- Ne mondd nekem, hogy ártalmatlan! Ha Ciliről van szó, akkor sem bíznék meg benne, ha már kiterítették. Nem kívánom, csak érzékeltetni akartam az elszántságomat.
Cili hirtelen megvigasztalódott.
- Ha ez a gondod, szívem, akkor gyere velem!
Most Polli is megszólalt.
- Ez a megoldás! Harmadikáig ott maradtok mindketten. Közben felveszitek a kapcsolatot azzal az asszonnyal. A ma estét is megoldhatjátok. Amíg az étteremben vagytok, Imre maradjon itt a gyerekekkel. Nóri majd vigyáz rá.
Tamáson látszott, hogy nem örül anyja szavainak, de Cili könyörgő tekintete, s a helyzet szorítása rábírta, hogy elfogadja a kisebbik rosszat. Lónyai Imre először hallani sem akart arról, hogy a Füredi házban töltsék az estét, de végül a gyerekek rávették.
Polli is segített benne. Nóra kitolta a hallba, s meghívta Imrét malacpecsenyés vacsorára. Jó tokajit is ígért mellé, s Lónyai Imre egészen kedélyes lett. Ciliék készülődhettek az éttermi vacsorára.
Cili a tükör előtt döbbent rá, hogy nem megy rá az alkalmi ruhája. Nórához fordult. Zavart nevetéssel mondta, felszedett pár kilót, nem gondolt rá, s nincs mit felvennie. Nóra tréfálkozott vele, motoszkált benne a gyanú, de Cili kitartóan hallgatott, kedvesének tartogatta az első örömöt. Nóra erre nem gondolt, s tudomásul vette, hogy tévedett. Közben kisegítette Cilit az otthoni ruhatárából. Szerencsére akadt egy bővebb fazon a ruhái között, vajszínű selyemruha volt, mell alatt húzott, barna gyönggyel díszített. Eredetileg hosszú ruha volt, de mivel Cili magasabb volt, rövidebb lett rajta. Így is nagyon csinos volt benne, s illett a szép bundához is.
X/145
      Az étterem illusztris hely volt, elegáns közönséggel, s szilveszteresti telt házzal. Mire megérkeztek, Tamás kollégái már ott voltak feleségestől, dupla asztalnál ültek hatan. Nagy ovációval fogadták őket. Tamás sebtében bemutatta Cilinek a társaság tagjait.
Az autóban bővebben beszélt róluk. Három tanártársát hívta meg, akikkel évtizedes baráti kapcsolatot ápolt. Köztük volt az igazgatója is, aki atyai jó barátjaként, s nem igazgatói minőségében kapta a meghívást. Leültek aztán a fenntartott helyre. Akkor már emelkedett volt a hangulat, dalolt a terem, az asztaluknál is nótáztak.
Tamás csatlakozott. Cili vállát átfogta, s neki dalolt.
"... Gyöngyvirágok, kék ibolyák nyiladoztak a határban, minden nyíló kis virágban a te fehér lelked láttam. Kis ibolyák, gyöngyvirágok, vigyétek el az én sóhajtásom, hogy a neved, a te neved, a legszentebb imádságom..."
Cili bepárásodott szemekkel hallgatta. Ezekben a pillanatokban erős vágyat, alig leküzdhető késztetést érzett arra, hogy elmondja titkát, de még messze volt az éjfél. Tamás amúgy sem hallotta volna meg a hangos nótaszótól. Pedig, ha Cili tudja, hogy pár óra múlva mi történik velük, ha a szíve előre megkondítja a vészharangot, sírva, zokogva addig kiabálja, míg Tamás megérti.
Vacsorára vadásztálakat rendeltek. A tekintélyes fatálakon minden volt, ami szem szájnak ingere. Pácolt vaddisznó, fácán, fürj és fogoly pecsenye, gombafejek rántva, töltve, és még megannyi finomság.
Nem mindennapi eledel az ilyen, méltón kapott nagy elismerést. Dicsérték is mindenfelől, míg a vén pipás, ahogy Tamás emlegette az igazgatóját, fordított egyet a dolog menetén.
- Mondom én is, jó komáim, hogy betyár jó ez a vadászétel, de bárhogy nézem, egy jó zaftos sertés, vagy marha pörköltnél, csak úgy mezítlábasan, nincs jobb!
A kémiatanár tiltakozón nevetett.
- Ennél jobb a paprikás? Ne tréfálj, Géza bátyám!
- Pörköltet mondtam, fiam Ottó! Óriási különbség. A paprikás csak hagymás, piros lé. A pörköltben sütöd a húst mindaddig, míg kiadja a zaftját. Na, majd jöttök szüretre, mert Badacsonyban vettem egy darab szőlőt, hogy nyugdíj után legyen hol kapirgálni. Ott majd főzök én nektek olyan pörköltet, hogy mind a tíz ujjatokat megnyaljátok. Hanem, ebből a vadhúsból kérek még, mert azért ez sem kutya!
Felesége teljesítette a kérését, miközben nevetett.
 - Már megijedtem, hogy valami bajod van, apjukom, hogy alig eszel!- mondta évődőn, s egyszerre két szép fürjet emelt az ura tányérjára.
Ezzel alkalmat adott a viccelődésre. Célozgattak az asszonyi előrelátásra, s a vén pipás megcsappant férfiúi erejére. Elküldte őket melegebb éghajlatra, de olyan kedélyesen, hogy mindenki nevetett körülöttük. Tovább folyt a tréfálkozás. Cili egyik oldalán Tamás ült, másik oldalán a fizikatanár a feleségével. Az asszony került Cili mellé, Csillának hívták, s Cilihez hajolt.
- Ismered a tágabb baráti körünket ?! Ők is itt vannak. Ott ülnek jobbra két asztalnál...- mondta, s egy távolabbi pont felé tekintett.
Cili finoman nemet intett. Az asszony élvezettel folytatta:
- A hájas, kopasz pasas vállalati főmérnök. Miklós a neve. Nagyhangú, néha kibírhatatlan. Felesége Ági, abban a mosott kék bársony ruhában. Sohasem volt ízlése. A fiúk kolléganője, biológiát tanít. Teljesen be van zsongva Tamásért. Vigyázz, szívecském, ha hazajöttök Londonból, mert veszélyes nő. A fehér selyemben lévő nőt is figyelmedbe ajánlom. Kata szintén tanárnő. Németet tanít. Egy időben Tamással emlegették. Most éppen egy harmadrangú színésszel fut. A fiú van mellette. A másik asztalnál a fiatalabb férfit Ferinek hívják, tornatanár, ő is a fiúk kollégája, felesége Tilda, akin az a szép fekete selyem van. Elviselhető emberek. Ahogy a mellette ülő ősz pacák is. Iván tekintélyes ember, kórházi főorvos. Csendes, rendes, mindig udvarias. Na, de a felesége…?!
- Azt a bronzvörös nőt mondod, abban a vajszínű ruhában ?!- kérdezte Cili, s kezdte rosszul érezni magát, mert majdnem egyforma ruha volt rajtuk.
- Ezek szerint látásból nem ismered. Úgysem, ha azt mondom - Klári?!
Cili abban a pillanatban rádöbbent, hogy kiről van szó, s elpirosodott. Csilla halkan, élvezettel nevetett.
- Sejtettem, hogy hallottál már róla! Tamás nem az a pasas, aki elhallgat egy hároméves viszonyt. Klári nagyot koppant miattad. Figyelem egy ideje. Leplezetlenül bámul ide. Nem csoda, ha kíváncsi rád. Nem sajnálom. Megérdemelte a sorsát. Szegény Ivánt évek óta csalja...- mondta, s beszélt tovább.
Cili már nem figyelt rá. Nézte a távolban ülő nőt, nem tudta levenni róla a szemét. Közben a társaságban viccet meséltek. A harmadik kolléga, akit Tamás melegen Jánosomnak nevezett, s a gimnázium tekintélyes matematikatanára volt, az egyszeri emberről beszélt.
- Csalta a felesége az istenadtát. Elment a paphoz tanácsért. Siránkozott, hogy legszívesebben elzavarná. De akkor mi lesz vele, ki főz rá, ki mos rá. Kérdezte a papot, hogy mitévő legyen. Menj a rabbihoz, ajánlotta a pap. Akkor megoldódik a gondom, kérdezte az ember. A tiéd nem, csak az enyém, mert eztán a rabbinak fogsz nyavalyogni!
Cilin kívül mindenki nevetett. Tamás hozzáhajolt.
- Mi a baj ?!
- Itt van Klári is...- susogta Cili boldogtalanul, s a távoli asztalok felé küldte pillantását.
Tamás is odanézett, aztán csendesen megkérdezte :
- Ki az a Klári ?
- Ne tréfálj, szívem!
- Most ahhoz van legkevesebb kedvem. Semmiféle Klárit, vagy Klárikat nem ismerek. Az első csókod kitörölt mindent az emlékezetemből. Kell még valamit bizonygatnom ?
Cili átmosolygott lopakodó könnyein, s megrázta a fejét. Éppen csak túljutott ezen, mikor váratlanul megjelent Nóra, s miután üdvözölte a társaságot, kettőjük közé hajolt.
- Van egy kis gond...- mondta visszafogott hangon- Imre itt van a kocsiban a gyerekekkel. Vacsora után egyre nyugtalanabb lett, mindenáron haza akar menni. A gyerekek megint sírnak.
Ciliék összenéztek. Nem volt pardon, Cilinek azonnal mennie kellett. Elnézést kértek, Tamás kikísérte őket. A ruhatárban azt mondta :
- Nórikám maradj ott mindenképpen, amíg megérkezem.
- Anyuskát egyedül hagytam a hallban. Juliskáék már lefeküdtek. Imre annyi időt se hagyott, hogy felébresszem őket. Legfeljebb addig maradhatok, míg Cili lefekteti.
Tamás a hajába túrt, de aztán fegyelmezte magát, s Cilinek mondta :
- Nagyon igyekszem. Éjfél után pár perccel ott vagyok.
- Biztos ?- kérdezte Cili, s megremegett a fény a szemében.- Ilyen víg társaságtól nehéz elszabadulni.
- Éjfélig szól a kötelezettségem. A pezsgő után kifizetem a számlát és rohanok. Addig vigyázz magadra, kicsi angyalom!
- Vigyázok! - súgta Cili, s csókra nyújtotta az ajkát.

A boldogság ára

 X/146
     Búcsúzott az 1995-ös esztendő. Év végén az ember számot vet az eltelt évvel, s várja az újat abban a reményben, hogy valóra váltja néhány kívánságát. Cilit is foglalkoztatta a gondolat. Míg Imrének megágyazott, szíve alatt lévő gyermekre gondolt, s Tamás örömére, amelyet az új esztendő első percei hoznak el.
Imre közben az egyik közeli fotelben pihent, mint akit halálosan kimerített az út. Cili megvárta, míg nagy nehezen átöltözött pizsamára és lefeküdt. Megkérdezte, az ott lévő televíziót bekapcsolja, vagy inkább pihen. Imre azt felelte, éjfélig szundítana, de akkor elvárja őket egy korty pezsgővel. Cili bólintott, s lekapcsolta a villanyokat. Lement a földszintre. Tárva hagyta az ajtókat maga után, hogy meghallják, ha kiáltana.
A gyerekek a földszinti nagyszobában, a kinyitott rekamiéról nézték a televíziót. Nóra a hallban készülődött haza, nyugtalan volt anyja miatt.
- Tudod, hogy muszáj mennem...- mondta, miközben felvette a kabátját, lehalkította a hangját, szemével a sötét emelet felé intett, s folytatta- Nagyon rossz állapotban van. Legkisebb rosszullét esetén hívj azonnal mentőt.
- Jaj, Istenem! Hogy hozhatta magát ilyen helyzetbe ?! Ha rosszul lesz, a gyerekek megint halálra rémülnek. Legalább Tamás itt volna. Remélem, csakugyan megjön éjfél után.
- Mindig betartja az ígéretét. Ha Imre megússza az éjszakát, holnap délelőtt elszaladok és megnézem...- mondta, Cili arcához hajolt, s elment.
Cili bement a gyerekekhez a földszinti nagyszobába. Levetette Nóra estélyi ruháját, felvett egy nyári köntöst, az otthon maradt ruhatárából, s maga is felkuporodott a gyerekek közé a rekamiéra.
Nézte a képernyőt, de alig érzékelte a harsányan vidám, nevettetésre törekvő műsort. Helyzetén tépelődött. Keserűen gondolta, megint bekerítette az élet. A gyerekeket aligha tudja rábeszélni arra, hogy visszamenjenek a Füredi házba. Ha Asztalosnét nem tudják megszerezni, mi lesz velük?!  Érezte, biztosan érezte, hogy ebben az esetben nem tudja magára hagyni őket. A következő három napban ezen eldőlhet jövendő életük. Minden Tamás belátásától függ. Sohasem kívánta tőle, hogy ilyen módon is bizonyítsa szerelmét, most mégis ez fog történni. Befele sírt, mert gyötrő gondolat az ilyen, s főképpen nem szilveszter estére való gondolat.
A  gyerekeket a televízió vidám műsora nem tudta ébren tartani. Mindketten elaludtak. Lekászálódott a rekamiéról, levette a hangot, s megnézte az órát. Tizenegy óra volt. Egy óra volt hátra az esztendőből. Valamivel több, hogy Tamásnak megsúgja végre a boldogító hírt.
Itt tartott gondolatban, mikor fentről furcsa zajra lett figyelmes. Nem kiáltás volt, hanem annál iszonyúbb hang, inkább hörgés, haláltusa hangja. Valahonnan a lépcső tetejéről jött. Még a szívverése is elakadt egy pillanatra. Aztán szinte repült harisnyában, nyitott köntösben, ahogy volt.
Imre valóban a lépcső tetején állt. Belekapaszkodott a tölgyfa ajtóba, úgy állt ott, mint aki azonnal lezuhan. Cili azt sem tudta, hogy tegye meg az utat odáig. Kettesével vette a lépcsőt, kezeit előre nyújtotta, mint aki estében akarja elkapni a kétségbeesetten kapaszkodó, reszkető lábakon álló, szerencsétlen embert.
Amint felért, Imre elkapta a felé nyújtott kezeket. Megragadta, s Cilit lendületből belódította az emeleti hallba. Az emeleten sötét volt, csak a kinti fények világították be. Imre bevágta maguk mögött a tölgyfa ajtót, azonnal rázárta, kikapta a kulcsot, zsebre vágta, s megfordult ijesztő vigyorral.
Cili most már ez miatt reszketett. Félelmetes felismerés volt, hogy alávaló módon megtévesztette. Megérezte a konyak erős illatát. Súlyosbította a helyzetet. Ilyen állapotban bármire képes az amúgy is labilis idegrendszerű ember. Azt is tudta, Imrét megölheti az ital, a felfokozott idegállapot, és a heves mozdulatok.
Sokféle kín van a világon. A kiszolgáltatott, gyengébb erejű, de emberséges ember félelme mellett ott van a lelkiismerete is. A fék, amely megakadályozza abban, hogy akárhogyan, de megvédje magát. A hallban is voltak nehéz vázák, a sarokban Imre ritka, és költséges kikapcsolódásának eszközei, egy egész tartónyi golfütő, de inkább a menekülést választotta. Rohant a sötét konyha felé, hogy a kőlépcsőn lejusson az udvarra, s ki a házból vékony köntösben, cipő nélkül a havas hidegbe.
Nem tudott a konyhából kimenni, zárva volt az ajtaja. Tapogatott a kulcs után, kapott a villanykapcsolóhoz, de nem működött. Imre kikapcsolta az emeleten az áramot. A gyér világosság mellett inkább csak érzékelte, mint látta, hogy Imre a kis előtérben bútort bútorra halmozott, lehetetlen volt a lejárati üvegajtóhoz eljutni.
Sírva fordult vissza. Imre a konyha boltíve alatt állt. Arra nem mehetett, átlendült hirtelenében a konyhát az ebédlőtől elválasztó pult fölött, leverte közben a népművészeti tálakat, köcsögöket, valamire rálépett, nagyot jajdult, de futott tovább. A nagyszobán keresztül ki akart jutni a lodzsára, hogy ott kérjen segítséget. Amint a kétszárnyas üvegajtóhoz ért, újra jajdult a hangja. Ott is akadály állta útját. Imre szekrényt húzott a lodzsaajtó elé. Csak akkor tudott volna kijutni a lodzsára, ha valamelyik dupla oldalüveget betöri, de ahhoz se módja, se ideje nem volt. Csapdába került. Az ajtófélfához dőlt sírva.
- Már sohasem lesz vége?! Meddig büntet még veled az Isten ?! - zokogta, s az öklével ütemesen ütötte az ajtófélfát.
Imre innen is beljebb lendítette, bezárta maguk mögött az ajtót, s felvett egy üveget a dohányzóasztalról, meghúzta alaposan, csak aztán felelt.
- Az a te bajod, kis szívem, hogy nem tudsz logikusan gondolkodni. Ahelyett, hogy örülnél annak, hogy végre ragaszkodom hozzád, Isten büntetésének tekinted.
- Akkor ragaszkodtál volna, mikor magasról köptél rám!
Lónyai Imre hangja fáradt volt.
- Megmondtam a múltkor, hogy nagyon megbántam. De szerencsére, amíg élünk, korrigálhatjuk hibáinkat. Most majd szépen rendbe hozunk mindent.
Cili kiabálva vágott a szavába.
- Már nincs mit korrigálni! Fogd már fel, hogy elváltunk. Elváltunk! Vége! Érted, vége?!
- Nem érdekel a válás. Az csak egy papír. Megmondtam, nem engedlek el. Nem fogsz feleségül menni Füredi Tamáshoz. Nem repülsz el vele Londonba. Velünk maradsz végleg.
Cili úgy rázta a fejét, mint aki ki akarja rázni füléből a szavakat, s zaklatott hangon tiltakozott.
- Nem maradok veled. Nincs az a hatalom. Nem kényszeríthetsz!
- Dehogynem, kis szívem! Mégpedig önként maradsz velünk. Azt is megmondom, miért... Abban a percben, mikor kísérletet teszel arra, hogy elhagyd az otthonunkat, avagy, segítséget kérsz bárkitől, bármi módon, megölsz mindannyinkat. Megmondtam, nem tudok nélküled élni. A gyermekeim nélkül sem. Ha erre akarsz kényszeríteni, magammal viszlek benneteket a sírba...!- mondta természetellenes, fojtott hangon, s felvett valamit a dohányzóasztalról.
Cili a bevilágló fények mellett megdöbbenve ismerte fel, hogy pisztoly van nála. Imrének néhány éve hivatalosan volt önvédelmi fegyvere, de sohasem vette elő, szóval sem fenyegetőzött vele, most ott volt a kezében. Először a halántékához irányította, aztán a mennyezet felé és elsütötte. A fegyver nagyot dörrent, sötét lyukat hagyott a mennyezeten. A dörrenés a szilveszteri petárdák robbanása közben senkinek sem okozott gondot, talán még a gyerekek se ébredtek fel rá, mert nem adták jelét riadalmuknak.
Cili dermedten állt, aztán rettenetes üvöltés tőrt ki belőle, melyet együtt szült a fájdalom a rémülettel. Imre már a gyermekeiket is fenyegette, a gyermekeiket! Őrültségében, részegségében idáig jutott. Maga a gondolat, hogy a gyermekekre kezet emelhet, lelőheti őket, valósággal letaglózta, s belezuhant a közeli fotelba. Fogta a fejét, s úgy hánykolódott ültében, mint aki mindenképpen szabadulni akar valami rettenetestől, amit nem lehet elviselni. Nem sírt, mert ilyen helyzetben nem tud sírni az ember, de a félhomályban is látszott rajta, hogy se élő, se holt.
Lónyai Imre elégedetten szemlélte, aztán feltette a fegyvert a közeli szekrény tetejére, betolta jól, s meghúzta újra az üveget. Addig ivott, míg kiürült az üveg. Elővett egy másikat a bárszekrényből, kinyitotta, s Cili felé nyújtotta:
- Húzd meg !- mondta ellenmondást nem tűrő hangon.
Cili kínjában talán nem is hallotta, mit mondott. Lónyai Imre ordított, miközben Cili orra elé tartotta az üveget.
- Azt mondtam, hogy húzd meg!
Cili megrázkódott, mint aki álomból ébred.
- Vidd innen, nem kell!- kiáltotta maga is.
- Dehogynem! Jót tesz!- felelte Imre, s megmarkolta Cili haját, fejét hátrafeszítette, s szájához nyomta a konyakosüveget.
Cili ültében megpróbált szabadulni, de Imre akrobata módjára az egyik lábával leszorította a felső testét, kapkodó karjait. Teljes súlyával arra az egy lábára nehezedett, szinte beletaposta a fotelba, miközben  a konyak betódult Cili szájába. Nyelnie kellett, ha nem akart megfulladni. Amint megérezte az ital ízét, érzékelte, hogy valami nincs rendben vele, s kitört rajta a pánik. Vergődve, fuldokolva kiabálta:
- Megmérgeztél ?! Úristen, megmérgeztél?!
Imre nevetéssel felelt.
- Frászt! Csak elkevertem benne néhány altatót, hogy megkönnyítsem a dolgodat. Ha Füredi Tamás ma éjjel az ágyamban talál nyugodt álomban, mert édesdeden fogsz aludni mindjárt, kis szívem, nem kell megindokolnod, hogy miért döntöttél a családod mellett...- mondta, s elengedte végre.
Cili felugrott, s ott helyben lenyomta az ujját, megpróbálta kihányni a beletöltött italt, de Imre elkapta a kezeit és hátracsavarta. Cili üvöltött, rúgott, harapott, de most sem tudott szabadulni Imre kezei közül. Nem küzdöttek sokáig. Cili érezte, hogy lassan úrrá lesz rajta a bódulat, az ereje elhagyja, elnehezülnek a tagjai.
Azt már nem érzékelte, hogy Imre a karjaiba veszi, s ráfekteti a nyitott rekamiéra. Arról sem volt tudomása, hogy mezítelenre vetkőzteti, fehérneműit beszédesen szétszórja a parkettán, s elrendezi köztük az üres és teli üvegeket, poharakat.
Tett mást is. Lónyai Imre sírt. Némán, gyötrődőn, mint aki már valóban tudja, hogy hol hibázta el az életét.
X/147
     Füredi Tamás nulla óra huszonöt perckor ott volt a Lónyai ház előtt, de hiába nyomta a csengőt, elmaradt a búgás. Csak a földszinten látott némi fényt, mintha a televízió világított volna, de amúgy nem volt mozgás a házban. Mobiljáról felhívta mindkét Lónyai lakást, de senki sem jelentkezett. Cili mobilját hívta. A homlokára ütött. Cili telefonja a családi házban maradt, nem fért bele a kicsi, gyöngyös estélyi táskába. Felhívta Nóra mobilját. A húga azt felelte, ha nem jelentkeznek, akkor Imre alighanem rosszul lett, és elvitte a mentő. Ciliék vele mentek, a televíziót bekapcsolva felejtették a földszinten. Hiszen ez volt a legkézenfekvőbb magyarázat arra, hogy miért nem adnak életjelet a házból.
Tamás elfogadta húga magyarázatát, s indult a kocsijához, hogy sorra vegye a számba jöhető kórházakat, de mielőtt beült, visszapillantott a házra. Már sötét volt a földszinti szobában. Ez megdöntötte az addigi feltételezést. Megvárta, míg elhaladt egy vidám csoport, s fellendült a kerítés tetejére.
Először az első bejáraton, aztán a hátsón próbálkozott. Sehol sem szólt a csengő. Megerősítette gyanúját, s ököllel megverte a hátsó bejárati ajtót többször is, míg végre Saci ijedt hangja válaszolt.
- Ki az ?!
- Tamás. Nyisd ki!  
Saci kitárta az ajtót, s értetlen, álmos szemekkel nézett rá.
Tamás idegesen kérdezte:
- Édesanyád hol van ?
Saci tekintete a lépcső felé siklott, s zavarba jött.
- Lent nincs. Akkor csak fent lehet...- felelte, s kislányfejében megfordult a gondolat, a szülei hátha kibékültek, hiszen a gyermek örök reménykedő. Már rábeszélőn folytatta - Menj haza nyugodtan, majd anya telefonál.
Tamás pulzusa százhúszat vert, ingerülten felelt.
- Szó sem lehet róla! Beszélni akarok vele...- kiáltotta, felszaladt a lépcsőn, s erélyesen megverte a tölgyfa ajtót.
Megnyílt az ajtó, de csak éppen.Lónyai Imre megjelent a nyílásban kócosan, alsónadrágban, nyitott pizsamakabátban, s spicces hangon kérdezte:
- Mi a jó fenét akarsz?!
- Cili hol van?! - szegezte neki Tamás a kérdést, s a lábát betette a résbe.
- Mi közöd hozzá?! Menj haza. Nincs itt semmi keresnivalód.
Füredi Tamás felhördült.
- Mit tettél vele?! Látni akarom. Azonnal látni akarom! - kiáltotta, s nagy erővel nekifeszült az ajtónak.
Lónyai Imre tartotta az ajtót egy ideig, mint aki valóban küzd, aztán engedte legyőzni magát. Tamás nekiugrott, megmarkolta a pizsamakabát elejét, s az arcába ordította:
- Hol van? Felelj, mert megöllek!
- Ne üvöltözz, alszik! Ittunk pár pohárkával, kicsit a fejébe szállt.
- Nem igaz! Fogva tartod. Látni akarom azonnal!
- Kérlek, ha csak a saját szemednek hiszel ?!- mondta, s a nagyszoba felé mutatott.
Ott akkor már volt némi fény, talán egy éjjeli lámpa világított, s Tamás rohant. A nyitott ajtóban megtorpant. Cili mezítelen alakja a nyitott rekamién, a gyenge fényben is jól látható volt. Valami ruha volt a dereka táján, ami takarta is, nem is. A paplan tetején aludt elnyújtózva, kényelmesen, álmában magához ölelte a kispárnát.
Füredi Tamást nem érdekelte a szoba elrendezett képe, csak a szeretett asszonyt nézte, s csurogni kezdett a könnye. Szeretkezéseik után hányszor, de hányszor látta ilyen édesen aludni, ezzel a szép nyugalommal.
- Nem volt velünk az Isten!- suttogta elveszetten, s fordult, menekült. Lerohant az emeletről, kirohant a házból, mint akit üldöznek.
X/148
    Füredi Tamás reggel közölte anyjával, s a húgával, hogy még ezen a napon elrepül Londonba, ha kap helyet a gépen. Faggatták volna, hogy mi történt, de nem volt hajlandó felelni. Nóra percenként hívta a Lónyai lakás mindkét telefonját, de a vonalak állandóan foglaltat jeleztek.
Közben Pali is előkerült. Hajnalig mulatott valahol, rosszkedvű lett a hír hallatán, de nem mondta, hogy előre látta, vagy megjósolta, hogy Lónyainéval még komoly gondok lesznek, ahogy azt sem kutatta,  hiányzik-e valami a házból.
Cilit a történtek nem minősítették vissza a szemében, csak együtt érző testvér volt. Bement Tamáshoz, nála volt félórát. Aztán a kezébe vette az otthoni dolgok intézését. Míg a többiek a történtekkel voltak elfoglalva, maga felhívta az új gondozónőt a Pesten lakó rokonainál. s megbeszélték, hogy másnap helyett azonnal munkába áll.
Etelka egy óra múlva ott volt a Füredi házban, de nem mondhatta el, hogy szerencsés kezdése volt. Polli ezúttal rosszul fogadta. Idegességében szinte ellenséges volt, kérdéseire nem felelt, mozdulatait türelmetlenül elhessentette. Szemmel láthatón az idős asszony nem tudott megbékélni a helyzettel, kezeit tördelte, s percenként mondta Nórának, hogy telefonáljon Cilinek újra. Egy idő után Nóra elhatározta, hogy kocsiba ül, és maga néz utána a történteknek. Tamással összefutott a hallban, s a húgához mindig kedves, szelíd Füredi Tamás ordítani kezdett.
- Megtiltom, hogy odamenj!
- Akkor mondd el, hogy mi történt, mert anyuskával együtt belebetegszünk a bizonytalanságba...- felelte Nóra harciasan.
Tamás elfordította a fejét. Hallgatott kis ideig, aztán fájdalommal mondta:
- Hogy mi történt ?! Az történt, hogy vége. Imre rávette Cilit, hogy visszatérjen hozzá.
- Nem létezik! - kiáltotta Nóra olyan heves tiltakozással, mintha kikérte volna magának - Honnan veszed ezt az őrültséget, mert Cili ilyet neked nem mondhatott?!
- Legyen elég, hogy ez történt.
- Nem elég! Szerintem valamit fatálisan félreértettél. Tessék elmondani mindent szóról szóra...- mondta Nóra követelőn.
Tamás a fejéhez kapott, s feljajdulva felelt.
- Nincs félreértés! Saját szememmel láttam az ágyában mezítelenül. Bár sosem láttam volna!
Nóra szemét elfutották a könnyek. Ez már komoly válasz volt, s ölelte volna szeretett bátyját részvéttel, vigasztalón, de Tamás elhárította.
Hátralépett, hangja szigorú volt.
- Most ne! Semmi érzelem, mert kevés kell hozzá, hogy megőrüljek. Ha valóban szánsz, ha segíteni akarsz, akkor ne faggass többet. Ne mondd ki előttem a nevét, se holnap, se holnapután, se egy év múlva !- mondta, s fordult, rohant vissza a szobájába.
S, jöttek az érzelmek mégis, a betett ajtó mögött sírta, " Isten, miért tetted ezt velünk?!"
Ki tudja, hogy hányszor kérdezte már meg az elmúlt órákban, s nem kapott rá feleletet. Ahogy még sokáig nem tudja meg a választ.  Füredi Tamás fájdalmában, megbántottságában konok felejtésbe menekül. A véletlen is segítette benne. Nóra úgy döntött, a bátyját nem engedi el egyedül, s maga is helyet kért a londoni gépre. Ezúttal két jegyet könnyebb volt szerezni, mint egyet. Polli megpróbálta lebeszélni őket. Bevitette magát a fia szobájába, s szép nyugalommal arról beszélt, hogy bármi történt, bármit látott, adjon időt a sorsnak, hátha fordul újra, és ne utazzon el hirtelen, idő előtt.
Tamás türelmetlenül hallgatta anyját. Aztán azt mondta sötét arccal, mennie kell, amilyen gyorsan csak lehet, mert itt nem kap levegőt. Fájdalma nyilvánvaló volt, tudomásul kellett venni a döntését. A Füredi házban korán terítettek az új esztendő első napján, hogy Tamásék időben kimehessenek a reptérre. Senkinek se volt étvágya. Nem is beszélgettek az asztalnál. Az új gondozónővel se foglalkozott senki. Csak ültek, s gépiesen ettek pár falatot, ahogy a beidegződés kívánta. Aztán röviden, de annál szívszorítóbban búcsúztak. Dél volt éppen, mikor Tamásék beültek az ügyvéd kocsijába.
Jaubert mondta: " Nem az a legrosszabb a tévedésben, hogy hamisságot tartalmaz, hanem az, hogy konok, vak és szenvedélyes."
X/149
    Cili délben ébredt fel. Sokáig ült kábán a rekamié szélén, egy régi hálóinge volt rajta, s próbált visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele. Először csak halványan, majd egyre erősebben jöttek vissza az emlékképek. Mikor rádöbbent teljes egészében a történtekre, Imre iránt rettenetes indulat fogta el. Ott horkolt mellette karnyújtásnyira, s most meg tudta volna ölni, de csak némán fenyegette az öklével. Aztán keresni kezdte a pisztolyt. Mikor megtalálta, elrejtette az éléskamrában a lisztes doboz aljára, teleöntötte a dobozt liszttel, s csak aztán rohant le az emeletről.
A gyerekei még aludtak. Behúzta a nagyszoba ajtaját, s ment a telefonhoz. A készülék mellé volt téve. Sejtette, Imre az emeleten is mellé tette. Mindenre gondolt, jajdult magában, s tárcsázta a Füredi házat. Csak ezt a számot ismerte. Mobiljában, s noteszében voltak a család mobilszámai, még Tamás számát sem tudta fejből.
Etelka, az új gondozónő vette fel a telefont, Cili nem ismerte meg a hangját.
- Cili vagyok. Ott ki van ?- kérdezte idegesen.
Az asszony nem a kérdésre felelt. Elutasító hangon mondta:
- Mit akar ?! Nem okozott még elég bajt?!
Cili rájött, hogy kivel beszél. Meglepődött, hogy máris ott van a házban, de nem foglalkozott vele, helyette azt mondta:
- Etelka ez nem a maga dolga. Kérem Tamást a telefonhoz!
- A tanár úr elrepült Londonba! - mondta az asszony hallható kárörvendéssel.
Cili alig tudta kinyögni:
- Nem hiszem el!
- Nyugodtan elhiheti. Nem szokásom hazudozni, mint egyeseknek.
Nem felelt a szándékolt sértésre. A hír gyilkolta a lelkét, s remegő hangon mondta:
- Akkor Nórát kérem!
Az asszony nevetve felelt.
- Nincs szerencséje. A doktornő is elutazott.
- Akkor Polli nénivel akarok beszélni! - mondta Cili már hallható könnyekkel.
Az asszony Polli viselkedése miatt haragudott rá legjobban, s most szinte felcsattant a hangja.
- Na, arról aztán mondjon le egyszer és mindenkorra, kedvesem! Az ügyvéd úr szigorúan megtiltotta, hogy magát a professzorné asszony közelébe engedjük. Valósággal belebetegedett abba, amit a fiával művelt. A holmiját elviheti, már összecsomagoltuk. Az ügyvéd úr mindent bepakolt a maga kocsijába, kiállt vele a ház elé. A slusszkulcsért becsengethet, de nem jöhet be a házba. Ez is az ügyvéd úr határozott rendelkezése !- mondta, s lecsapta a telefont.
Cili pánikba esett. Már biztos volt benne, hogy Imre nem csak azt tette, amire emlékszik, s amit ébredés után magán tapasztalt, hanem valami másnak is kellett történnie, ami Tamást erre a kétségbeesett lépésre késztette.
Fájdalmas volt a felismerés. Tamás iránt is keserűséget érzett. Tamástól elvárta, hogy tudja, mindenképpen tudja, bármit lát, bármit tapasztal, az csak megtévesztő színjáték lehet.
Leült a hallban a cipős padra, s arcára szorított tenyereibe zokogott. Aztán kezdte átgondolni a helyzetét. Vigasztalta is magát. Ha hozzájut a holmijához, a mobiljához, vagy a noteszéhez, felhívhatja Tamást és elmondja, hogy valójában mi történt.
A gyerekek hamarosan felébredtek, s szeles örömmel ölelték. Nem akarta, hogy beleéljék magukat a remélt helyzetbe, s csendes bánattal elmondta, hogy apjuk altatós konyakkal, erővel itatta meg, a többi csak megrendezett jelenet volt. Hallgatott a pisztolyról, az irgalmatlan fenyegetőzésről, helyette gondolt apjuk iránti szeretetükre, s azt mondta, apjuk mindezt azért tette, mert a megengedhetőnél többet ivott.
A gyerekek csüggedten hallgatták, majd Lackó bánatos hangon mondta, nagyon boldogok voltak, mikor azt hitték, hogy tényleg velük marad. Saci közben tűnődőn maga elé nézett, aztán meglepő módon Tamást kezdte sajnálni. Cili szemébe könny szökött, megsimogatta a kislánya haját, s azt mondta:
- Nagyon fáj, hogy hitt a látszatnak. Fáj a bánata is, de remélem, hamar megvigasztalódik majd, ha megtudja, hogy mi történt valójában.
- Én nem vagyok benne ennyire biztos, anya! - mondta Saci - Hallanod kellett volna, hogy milyen baromi keserűen mondta, hogy nem volt veletek az Isten.
Cili szívét megszorította vele.
- Mit mondott még ?
- Semmit. Csak állt a nagyszoba ajtajában, nézett téged a rekamién, akkor nem volt rajtad semmi, csak egy törölköző a derekadon, aztán kirohant. Majdnem elsodort Lackóval bennünket. Rohant, mint az őrült.
Cili már nem volt biztos abban, hogy Tamás hamar megvigasztalódik, s félelmében, keserűségében újra sírva fakadt.
A konyhai óra pontban tizennégy óra tizenöt percet mutatott. Ebben a percben szállt fel Ferihegyen a Londonba induló gép. Füredi Tamás a húga mellett ült komoran, csendesen, s minden erejével arra törekedett, hogy maga mögött hagyja a gyötrő bánatot.

A boldogság ára

X/150
   Azt mondják, a sok kín valahogy konzerválja az ember tűrőképességét. Cili is összeszedte magát egy idő után, s eldöntötte, hogy azonnal elmegy a gyerekekkel a Füredi házhoz. Saci majd becsenget a slusszkulcsért. A kitiltás után nem volt ereje találkozni a házbeliekkel. Imre még aludt. A gyerekek a konyhában majszoltak valamit, s küldte őket öltözködni. Saci tiltakozott.
- Éhesen menjünk?! Tegnap dél óta alig ettem. Vacsorakor képtelen voltam enni a kismalacból. Megsütötték szegényt, még citromot is tettek a szájába. Csinálj előbb gyorsan valamit, akkor mehetünk.
Cili nem látta értelmét a vitának, mire meggyőzi a gyereket, addig kisüt nekik néhány szelet húst. Így csak befele sóhajtott, s ment az emeletre. Imre hűtőládájából kivette a szükséges húst, az emeleten volt mikró is, ott olvasztotta ki. Közben Imre körül jártak a gondolatai. Nem tudta eldönteni, mennyire gondolhatta komolyan a borzalmas fenyegetőzését. Latolgatás közben egy részét az ital számlájára írta, másrészt nagyon nehéz volt elhinni, hogy bármiért is kezet emeljen a gyerekekre. Kizárni mégsem lehetett, s ez újra fájdalmas érzés volt. Pedig semmiképpen se engedhet a zsarolásának, de ha mehet majd, úgy kell elmennie a gyerekekkel, hogy Imrének még csak esélye se legyen ártani nekik. Gondolta, ez aligha lehet a hatóság segítsége nélkül, de már ettől sem riadt vissza. Zárják be egy pszichiátriai intézetbe, mert ön és közveszélyes. Ott a bizonyíték a mennyezeten. Mivel nem volt közeli a veszély, viszonylag nyugodtan tette a dolgát. Mikor kiolvadt a hús, elindult vele a földszintre, átment a hallon, de nem nézett be a nagyszobába, nem volt lelkiereje hozzá.
A földszinti konyhában hozzáfogott a főzéshez, Saci akkor jött ki a fürdőszobából, menet közben törölközött, s megkérdezte, hogy apja alszik-e még. Őszintén felelt.
- Nem néztem be. Az esti viselkedése után látni sem bírom!
Saci neheztelőn válaszolt.
- Azért ránézhettél volna, anya! Tudod, hogy milyen beteg.
- Te is megnézheted, kislányom, ha nyugtalanít.
- Mert én aztán marhára értek ahhoz, hogy alvás közben rendben van-e egy beteg ember ?!- mondta, s maga elé vette az előző nap levitt sajtot. Vékony szeleteket vágott, s mivel kenyér nem maradt hozzá, magában kezdte eszegetni.
Lackó is vágott belőle, s miközben bekapta, kis nevetéssel mondta:
- Ha mi mondtuk volna anyával, kiabálva tiltakoznál!
Saci hangja felcsattant.
- Elegem van már abból, hogy ez a kretén öcsém mindenbe belekotyog! Nem beszélve arról, hogy folyton gusztustalanodik. Most is tele szájjal beszél, és nevet. Undorító.
Lackó megbántódott.
- Te is szoktál evés közben beszélni, és nem vagyok idióta, tudod?!
- De baromira idegesítő vagy, mikor hülyére játszod a mintagyereket!
- Nyugtalanságotokban ne bántsátok egymást. Van elég baj anélkül is...- szólt rájuk Cili.
- Csodálkozol, hogy nyugtalanok vagyunk?! Azt sem lehet tudni, hogy holnap hol lakunk majd, vagy mi lesz apával?! Most is. Nem szokott ilyen sokáig aludni. Egyszerre feküdtünk le, mi már milyen régen ébren vagyunk !- mondta Saci vitatkozó kedvvel. Bármennyire is aggódott apjáért, nem látszott rajta, hogy abba fogja hagyni egyhamar a falatozást. Cilit nyugtalanná tette az aggodalmával. Levette az olajat a gázról,  megmosta a kezét, s csendesen mondta, hogy megnézi az apjukat.
Elindult újra az emeletre. Nem ment be a nagyszobába, csak az ajtóból vette szemügyre Imrét. Elterpeszkedve aludt a rekamié innenső részén, szokása szerint takaró nélkül, most félmeztelen, alsónadrágban, a pizsamakabátja a parkettán volt a rekamié mellett.  Nézte pár pillanatig, akkor mozdult éppen, lábát is, kezét is mozdította. Ennyi elég is volt belőle, gondolta, s fordult vissza, de valami megtorpanásra késztette. Tudatalattijával érzékelte csupán, hogy valami nincs rendben. Az a mozgás inkább rángásnak tűnt. Szemügyre vette újra, kicsit közelebb is ment, s hirtelen meghűlt benne a vér,  Imre nem lélegzett. Nem emelkedett a mellkasa. Most már ugrott. Egy pillanat alatt ott volt, hallgatta volna a szívverését, idegesen tapogatta a nyaki verőerét. Nagy baj volt. Torkaszakadtából kiabálni kezdett Sacinak, hogy hívja azonnal a mentőket, s hozzáfogott az újraélesztéshez. Lentről kétségbeesett sikoltozással felelt a kislány. Nem foglalkozhatott vele. Imrére kellett figyelnie, s közben lázasan járt az agya. Még sohasem végzett újraélesztést. Magában mondta a szabályt. " Erőteljes, ritmikus nyomás a szegycsontra. A mellcsontot négy-hét centire benyomjuk a gerinc felé. A nyomás megszűntekor engedjük a mellkast kitágulni. Négy-öt nyomás, aztán szájon, vagy orron át lélegeztetés, majd újra nyomás ".  Eszébe jutott oktatója tanácsa is, a harminchármas szám kimondásával biztosíthatja a megfelelő ritmust. Minden erejét beleadta, miközben magában számolt. Rossz lelki, s fizikai állapotában erején felül küzdött. A kislány sírva rohant fel az emeleti hallig, s közben kiabálta :
- Neked kell!...Neked kell!...Nekem nem hiszik el!
Cili nem hagyhatta abba a munkáját. Az emeleti telefon ott volt a hallban az ajtó közelében. Azt remélte, elér majd a zsinórja hozzá. Saci rohant vele. Szinte centire kiszámított volt. Saci tárcsázott, maga az álla alá szorította a készüléket, s miközben egy pillanatra se hagyta abba az újraélesztést, elmondta szakszerűen, hogy mi a baj. Teljes erővel folytatta a munkát, s kezdett kimerülni. Mikor fújnia kellett, saját magának sem volt levegője. Lányát hívta segítségül. Elmagyarázta pár szóval, hogy mit akar. A gyermek megható módon engedelmeskedett. Mikor kellett, az apja szájára hajolt, s mint valami kis gőzgép, fújta bele a levegőt, ahogy csak bírta. Lackó félelmében vinnyogva sírt mellettük. Leküldte a mentők fogadására, hogy megnyugodjon kissé, s hasznossá is tehesse magát. Mire megjöttek a mentők, Imre újra lélegzett. A kórházban tovább folyt a küzdelem az életéért. Mikor magához tért, kiderült, szellemileg ép maradt, de bizonyos testi funkciói kiestek. Nehezen beszélt, alig lehetett megérteni, s nem érezte a lábait.
 X/151
     Este volt már, mikor Ciliék a kórházból a Füredi házhoz mentek. Mivel a gyerekek rossz állapotban voltak, Cili maga csengetett be. Marka néni vitte ki a slusszkulcsot, szegény asszony riadt volt, s csak susogni merte, mintha a háta mögött álltak volna, hogy maga nem tehet a szigorú intézkedésről.
Cili nem felelt, csak megszorította a kezét, s ment a kocsijához. Még ott helyben feltúrta a táskákat, de se a mobilját, se a noteszét nem találta meg. Becsengetett újra, de erre a csengetésre már senki sem jelentkezett. Otthonról hívta a Füredi házat, hiszen mindenképpen hozzá kellett jutnia a telefonszámokhoz, de a vezetékes telefont se vették fel. Fél éjszaka töprengett aztán, hogy most már mitévő legyen. Tamással nem tud beszélni, Nórával sem tudja felvenni a kapcsolatot, Polli néni közelébe nem engedik, nem maradt más, csak az ügyvéd. Meg kell szereznie tőle Tamás telefonszámát. Tudta, nem lesz könnyű dolga. Azzal az emberrel kell megértetnie, hogy őrületes tévhitben vannak, aki az első órákban kitiltó intézkedéseket hozott.
Másnap, január másodikán véget ért a téli vakáció. Elvitte a gyerekeket az iskolába, onnan egyenesen az ügyvéd irodájába ment. A lakásán sohasem járt, bár tudta a címét. Gondolta, az irodájában egyszerűbb a közelébe jutni, s nehezebben is dobja ki, mint a lakásáról. Jó órát várt, mire Pali fogadta. Voltak nála, aztán se sietett túlságosan. Ahogy lelkesnek sem lehetett nevezni. Szótlanul intett az íróasztala előtt álló szék felé.
Cili leült. Hallgattak két-három percen át. Pali levette közben a szemüvegét, törölgette, lehelgette is, mintha nem volna más gondja.
Cili tudta, nem térhet rá a telefonszámra azonnal, mellette akárhogyan nem is foghatott hozzá. Azt tette, amire Tamás tanította. Azt mondta, Palit védekezésre kell szorítani, ha az ember valamit el akar érni nála.
- Jól töröld meg, hátha tisztábban látsz eztán!- mondta neheztelőn.
Pali rábámult, de nem felelt. Cili folytatta.
- Tamáson úrrá lett a kétségbeesés, képtelen volt átlátni a helyzetet, de te hogy eshettél ebbe a hibába ?!
Az ügyvéd feltette a szemüvegét, s végre megszólalt.
- Meglep, hogy ezt mondod, mivel én nem vagyok közvetlenül érintett a dologban, csak informált az öcsém.
Cili nem hagyta kizökkenteni magát, lendületesen folytatta.
- Végigvitted a pert. Láttad, hogyan éltünk Imrével. Tudnod kellett volna, hogy én nem térhettem vissza hozzá. Láttad azt is, hogy Tamással mennyire ragaszkodtunk egymáshoz. Azt sem titkoltam el, hogy fontosabb lett az életemnél. Emlékeztesselek rá, hogy lemondtam érte a gyerekeim mindennapi közelségéről is, mert annyira szeretem?!
- Az ember olykor egyik napról a másikra változik. Néha önmagát is meglepi vele.
- De nem ilyen életbevágó dologban. Ezt tudnod kellene. Válóperes ügyvédként rengeteg tapasztalatot gyűjtöttél, de holt anyag, mert nem hasznosítod, ha szükség van rá.
- Még mindig ragaszkodsz az én felelősségemhez is?!
- Ha te rendesen átgondolod a helyzetet, meggyőződ Tamást. Akkor nem menekül el kétségbeesetten, hanem észre tér és megpróbál a közelembe jutni, hogy kikerülhessek Imre szorításából.
Palit érzékenyen érintették a szavai. Felugrott, s kiabálni kezdett.
- Azt is tudnom kellett volna, mit teszel, ha megiszol néhány pohár italt a volt férjed társaságában?! Tamás könnyekkel mondta, hogy elég volt ennyi is ahhoz, hogy elfeledd a szenvedést és a társad, akinek te lettél az élete. Lefeküdtél Imrével, saját szemével látott mezítelenül az ágyában!
- De nem ez történt! - mondta Cili vitatkozón, s elmondta a többit is.
Az ügyvéd nem hitte el. Legyintőn felelt.
- Rúgtam már be én is, és olyasmit tettem, amin aztán magam csodálkoztam legjobban. De ami megtörtént, azt nincs értelme letagadni. Az sem segít rajta, ha nyakatekert sztorikat találsz ki hozzá. Egyébként se nekem kell számot adnod arról, amit tettél. Tamást irgalmatlanul megbántottad. De, ha ő maga eltekint a számonkéréstől, nekünk sincs beszélnivalónk róla.
- Az Isten áldjon meg, ne legyél ennyire konok! Hát nem érted, hogy ártatlan vagyok?!  
- Ismétlem, nem az én feladatom ezt eldönteni.
- De kötelességed segíteni. A holmim közül hiányzik a mobilom, és a noteszem. Gondolom, nem véletlenül. Kérem vissza őket, vagy légy szíves add meg Tamás mobilszámát, hogy beszélhessünk.
- Tamás majd felhív, ha beszélni akar veled...- mondta az ügyvéd röviden, a többit elengedte a füle mellett. Felállva folytatta- Elnézésed kérem, de nincs több időm. Várnak rám a bejelentett ügyfelek.
Az üvegfalon át Cili is látta, hogy néhányan várakoztak. Felállt, s összetette a kezeit.
- Pali, figyelj rám! Minden szó igaz, amit elmondtam. Segíts, mert végleg beleroppanunk mindketten, ha nem tisztázhatom azonnal a helyzetet.
- Sajnálom, de nem adom meg Tamás számát.
- Akkor legalább azt engedd meg, hogy édesanyátokkal beszéljek.
- Ezt ugye nem kérted komolyan?! - kérdezte az ügyvéd, s megmerevedett az arca.
- Ha Polli néni meghallgat, tudni fogja, hogy igazat mondok.
Az ügyvéd ellenséges hangon felelt.
- Legkevesebb, amit elvártam volna, hogy önként kíméld azt az embert, aki súlyos betegen kényszerült végignézni a fia bánatát. Megtiltom, hogy megpróbálj a közelébe jutni. Ha tudomásomra jut, hogy ennek ellenére próbálkozol, eszedbe juttatom, hogy milyen kíméletlen tudok lenni, ha megharagítanak. Ha ezen kívül van még valami követelésed, rendelkezésedre állok. Az elől sem zárkózom el, hogy kifizessük a decemberre elmaradt fizetésedet. Bár őszintén szólva, néhány hónapja már nem éreztem indokoltnak. Ettől függetlenül rendezem, ha kívánod. Nyilatkozz most, vagy később levélben értesíts a döntésedről...- mondta, s elhallgatott.
Cili keserűen nézte. Dolgavégezetlenül kell elmennie. Szíve alatt pedig ott van a gyermek. Döntött. Megmondja ennek a fafejűnek, ha másképpen nem hajlandó segíteni. Aztán mégsem mondta. Hirtelen az agyába vágott, hogy Tamás úgy értesül majd a gyermek létezéséről, mint valami zsarolásról. Visszariadt tőle. Növekvő pánikkal tolakodott egy másik gondolat is. Ha a gyermek hírére jön vissza, benne örök kétség marad. Ahhoz, hogy újra boldogok lehessenek, teljes bizonyosságra volt szüksége.
Beleszédült testileg a gyötrő gondolatokba. Forogni kezdett vele az iroda. Megkapaszkodott az íróasztal szélébe, s azt nyögte:
- Rosszul vagyok. Azt hiszem, hányni fogok... Hol a mosdó?
Pali rémülten rohant az üvegfalhoz, bukdácsolt az útjába került fotelokba, ököllel verte az üveget, így hívta a titkárnőjét a helyett, hogy lenyomott volna egy gombot az asztalán lévő készüléken. Együtt támogatták a mosdóig. Valóban rosszul volt. Viszontlátta a reggelijét, utána rátört a zokogás. Pali ezek után se ajánlotta fel Tamás számát. Cili sem kérte. Már számot vetett azzal, hogy egyedül marad a szíve alatt lévő gyermekével mindaddig, míg Tamás magától nem talál vissza hozzá.
Kiszédelgett a hótól latyakos parkolóban lévő kocsihoz, menet közben meg-megroggyantak a térdei. Nyilvánvaló volt, hogy ebben a zaklatott lelkiállapotban képtelen a vezetésre. Kinyitotta a kocsi ajtaját, de nem ült be a kormány mögé, csak oldalvást az ülésre, csizmás lábai a betonon maradtak. Remélte, a csípősen hideg levegő segít rajta. Úgy ült ott, mint aki vár valakire. Két tenyerébe temette arcát, mint mindig, ha erős érzések kavarogtak benne, s ki akarta zárni miatta a külvilágot. Télikabátjának szőrmés kapucnija a szemöldökéig csúszott, a kabát kézelői elfedték kezének mozdulatát, valósággal megbújt mögöttük. Nem sírt, csak valamiképpen túl akart jutni ezen a testet-lelket megviselő állapoton.
Mellette méregdrága kocsi parkolt. Tulajdonosával egyszerre érkeztek, s együtt várakoztak Pali irodájában egy ideig. Gondolatban akkor is befele fordult, s nem vette észre, hogy  az ötven év körüli férfi gyakran felejti rajta a tekintetét. Ahogy most sem érzékelte mindjárt a jelenlétét.
A férfi félreértette Cili testhelyzetét, s elvigyorodott. Nem ült be maga sem a kocsiba, csak a hátát támasztotta hozzá. Marosi Lacihoz hasonlóan, nagydarab ember volt. Amolyan vállalkozó külsejű, de abból a fajtából, akinek megszaladt, ahogy mondani szokás, s nem titkolta, hogy jól él. Mutatta a milliókat érő autó, a báránybőrrel bélelt, rövid bőrkabát, melyet nyitva viselt, hogy az alatta lévő ruházata se maradjon rejtve. Márkás karóra, pecsétgyűrű, és tekintélyes aranylánc egészítette ki öltözékét.
Önbizalomnak sem volt híján, magabiztosan szólalt meg.
- Idáig szórakozott velem az ügyvéd. Én fogadtam fel, közben az asszony ügyét pártfogolja. Rávett, hogy mondjak le javára a palai házról. Nem járna az asszonynak, mert tíz évvel ezelőtt a készbe jött a karon ülő gyerekével. Az ügyvéd meg éppen a poronty miatt akarta. Lyukat beszélt a hasamba, mintha ő volna a gondoskodó jó isten, hogy így emberséges, mert a poronty az apjának tekint, és egyszer még meghálálja. Ki tudja, de azért rájuk testáltam, egye fene! Az ügyvéd úgyse hagyott volna addig békén, míg nincs meg az akarata, amilyen párját ritkítón erőszakos, mert tudja, hogy nekem úgyis marad még szépen.  
Cili már érzékelte az embert, de azt hitte, telefonál valakinek. Mivel nem akarta szemlére tenni a keserűségét, mozdult közben, hogy beüljön rendesen a kocsiba. Csak akkor jött rá, hogy hozzá beszélt. Nem volt ereje-kedve a társalgáshoz, de mivel nem illett szó nélkül faképnél hagyni,  mielőtt behúzta volna a kocsi ajtaját, annyit mondott, hogy  Füredi Pál jó válóperes ügyvéd, érdemes hallgatni rá.
Ebben maga is biztos volt, hiszen megtapasztalta. Neki másféle pere-számadása volt vele. Sóhajtott magában, és csukta volna be az ajtót, de a férfi ott termett, s megdöbbenésére tegezőn folytatta.
- Ülj át hozzám, igyunk meg valamit a közelben.
Cili hirtelen nem tudott felelni, csak bámult rá értetlenül. Közeledésnek ez a formája  nem következett az eddigi történésből, s ilyenféle vagányságot sem nézett ki belőle. Ocsúdott, s tiltakozón mondta :
- Köszönöm, de nem! Indulnom kell.
Ahogy olykor filozofikusan fogalmazunk, sok arca van az embernek. Cili most megtapasztalta. A férfi még közelebb hajolt, s izgalomról árulkodó hangon kérdezte:
- Miért gondoltad meg magad ?! Csak nem a palai ház miatt ? Mondtam, hogy nem számít. Bőven marad mit aprítani a tejbe.
- Maga valamit  nagyon félreért.
- De vártál rám!
- Ó, dehogy!
- Dehogynem! A váróban kétszer is kacsintottam. Aztán jövök, és látom, amit látok.
Cili gondolatban a fejéhez kapott.
- Csak levegőztem! - mondta gyorsan, s hozzátette  magyarázón - Várandós vagyok, kicsit megvisel. Főképpen, ha rossz hírt kapok. A kacsingatásait pedig  nem vettem észre. Másképpen időben tudatom, hogy nem akarok ismerkedni.
Normális esetben ilyenkor helyére kerülnek a dolgok. Most más volt a helyzet. A kalandra éhes, felajzott férfit felbőszítette a visszautasítás, s megengedhetetlenül reagált.
- Akkor menj a francba!- mondta szitkozódásnak is beillő módon, s nem érte be vele. Hirtelen kirántotta az indítókulcsot a helyéről, s nagy ívben elhajította a latyakos parkolóban. S, mint aki jól végezte dolgát, elégedett arccal beült az autójába, és elrobogott.
Cili haragjában ököllel ütötte a kormányt. Mikor lecsillapodott kicsit,  elindult megkeresni a kulcsot. Csúszott, mászott az autók körül, közben újra erős hányingere támadt, de még így sem tudta rászánni magát arra, hogy Paliéktól legalább a kereséshez kérjen segítséget. Még mindig a félelem munkált benne. Ha ebben a rossz idegállapotban valamiképpen elszólja magát a gyermekről, akkor sohasem fogja megtudni, hogy Tamás melyikükhöz jött vissza.  
Amiel mondta :
" Az eszmény minden tökéletlen birtoklást megmérgez bennem."