A menedék
X/121
A Füredi fivérek legénylakása budai, hatlakásos társasházban volt, mindkét lakás az első emeleten, szembe egymással. Hasonlóan voltak berendezve. Valójában csak a hálószobákban volt elegendő bútor, de az nem akármilyen. Olyanféle hálószobák voltak, amilyeneket buja filmeken látni. Hatalmas, kényelmes franciaágy uralta a főhelyet, rajta igényes ágynemű. Az ágy felett híres festmény, noha csak másolat. Tamásnál Manet Olympiája. Selyemmel borított pamlagon heverő szép akt, kezével szemérmesen betakarja a tenyérnyi helyet, hajában virág. A pamlag mellett néger szolgálója virágcsokorral.
A kép fokozta a szoba buja hangulatát. Ahogy az öblös fotelok, a bárszekrény gazdag italkészlete, a selyem sötétítő függönyök, rejtett világítások. Minden azt a célt szolgálta, hogy az alkalmi látogató mindjárt jól érezze magát, s kevesebb holtidőt töltsön a szobában.
Füredi Tamás nem élt kettős életet. Általában komolyan vette az erkölcsi törvényeket, némelyiket az átlagnál szigorúbban is, de elvált férfi volt, s nem tagadta meg magától az alkalmi örömöket. Felvállalta környezete előtt is. Nem azon a módon, ahogy gyakran teszik az egyedülálló férfiak, hogy " minek házasodni, amíg másoknak felesége van", hanem szomorkás öniróniával, " mindenki azt kapja a sorstól, amit megérdemel."
Tudták, hogy önmagát hibáztatja kudarcba fulladt házassága miatt, mert képtelen volt beérni azzal a kevés melegséggel, amit magabiztos, híresen okos feleségétől kapott. Azóta nem foglalkozott a házasság gondolatával, de egészséges férfiasságának szüksége volt a másik nem közelségére. Mivel módjában volt, megteremtette hozzá a megfelelő keretet. Nem vitt fel magához akárkit. Vendégei általában a kolléganői közül kerültek ki. Nem rontott bele mások házasságába, de elfogadta a közeledéseket. Az eltelt három esztendőben egyetlen barátnője volt. A hölgyet Klárinak hívták. Negyven éves volt, bronzvörös hajú, telt keblű, élénken csevegő nő, az a fajta, aki habzsolja az életet. Elfoglalt főorvos férje mellett mindig voltak szeretői. Aztán megállapodott a kedves, jóvágású tanár mellett. Tamás jóval fiatalabb volt a főorvosnál, természetre is kedvezőbb. Legfőképpen azt szerette benne, hogy Tamásnak nem voltak vele szemben elvárásai. Nem faggatta, hogy mivel tölti napjait. Nem bírálta cselekedeteit. Sohasem volt türelmetlen, vagy ingerült. Valójában nem is beszélt. Szeretkezéseiken kívül a hangját sem lehetett hallani.
Annál többet beszélt Klári őnagysága, ahogy a fivérek maguk között emlegették. Tamás jó hallgató volt. Amint felkelt a franciaágyról, s lezuhanyozott, felvette elegáns köntösét, feltett valamilyen lemezt, italt töltött a poharakba, leült a fotelba, kortyolgatta az italt, s hallgatott. Közben mi járt a fejében, azt nem lehetett tudni. Klárival sohasem osztotta meg a gondolatait. Megvárta türelmesen, hogy az asszony kibeszélje magát, felöltözzön, rendbe tegye a sminkjét, s szedje a cókmókját. Mondott néhány kedves bókot, kikísérte az ajtóig, s kezet csókolt búcsúzóul.
Három esztendő alatt az is előfordult néhányszor, hogy Klári éjszakára, vagy egész hétvégére nála maradt, ha a főorvos elutazott. Füredi Tamás nem örült neki, de nem bántotta meg vele az asszonyt. Ahogy arról is mélyen hallgatott, hogy csak a csinos, adakozó nőt kedvelte benne, de az embert nem tudta elfogadni. Ha jobban magába nézett, haragudott magára, amiért beérte ennyivel.
Valójában a kényelmes helyzetet fogadta el. Klári nem kívánta tőle, hogy eljátssza a szerelmest. Beérte azzal, ha időről időre teljesítette egy-egy kívánságát. Ilyenkor ruháért, kalapért, vagy egyébért duruzsolt. A főorvos nem volt zsugori férj, de Klári szerette a költekezést. Füredi Tamás szó nélkül átnyújtotta a tárcáját, s elfordult. Nem érdekelte, hogy mennyi pénzt vesz ki belőle az asszony. Utána se számolta meg a pénzét. Ahogy mondani szokás, gavallér volt. Az utóbbi időben Klári ragaszkodóbb lett. Tervezgetni kezdett. Legutóbbi látogatásán azt mondta :
- Sértve érzem magam. Még egyetlen szóval sem hívtál Londonba.
Tamás udvariasan mosolygott.
- Férjes asszony vagy.
- Válás is van a világon. Amúgy is megfordult már a fejemben, hogy rendezni kellene a kapcsolatunkat. Iván egyre fáradtabb, türelmetlenebb. Szörnyen idegesítő. Míg te tündérien türelmes, és megértő vagy !- mondta átölelve Tamás nyakát, s hízelkedőn folytatta - Ugye, elviszel magaddal Londonba, mackóka ?!
Tamás gyengéden, de határozottan lefejtette kezeit magáról, s tréfálkozott.
- Az egykori, nyolcadik Henrik hagyományokat tisztelő országába ? Nem volna biztonságban a fejecskéje, kedves asszonyom.
Klári elfordult, s duzzogva mondta :
- Ne viccelgess! Azt mondd inkább, hogy eszed ágában sincs magaddal vinni.
Így volt, de Tamás nem mondta. Ahogy azt sem, hogy nem bánja, ha az év végén befejeződik a kapcsolatuk. Most változott a helyzet. Füredi Tamás szerelmes lett. Már mástól akarta az örömöt. Még nem jutott el odáig, de ebben a helyzetben sem csábult el. Klárival befejezettnek tekintette a kapcsolatát, s sorra lemondta a találkozóikat. Közben arra készült, hogy közli az asszonnyal a szakítást, de nem tudta, hogy fogjon hozzá.
Klári pénteken délután felhívta Tamást a Füredi házban. Cili vette fel a telefont, s ment Tamásért. Benyitott az ajtón, de Tamás nem engedte szóhoz jutni, kezénél fogva beljebb húzta, s a karjaiba zárta.
Cili csak percek múlva tudta elmondani, hogy egy élénk hangú hölgy várja a telefonnál. Tamás arcán átfutott az árnyék. Indult a hallba, s csak annyit mondott :
- Ma este várlak a könyvtárszobában. Egyedül, és nem fogadok el kibúvót!
Okkal mondta. Cili csak a hallban maradt vele kettesben. Máshova Nóra társaságában ment. Azt mondta, kerülniük kell a kísértésbe vivő helyzeteket, noha szerette Tamást. Biztos volt abban, hogy Tamás is őszintén szereti. Ahogy abban is biztos volt, hogy Tamásnak ezen az alapon több joga van ölelni, mint volt Lónyai Imrének valaha is, de így is szembe kellett néznie saját erkölcsi felfogásával. Azzal a szigorú értékrenddel, melyet a szülői házban beleneveltek. Mikor Tamás könyörgőn kérte, hogy töltsék együtt az éjszakát valamelyikük szobájában, még nem mert őszintén beszélni a fenntartásairól, nehogy veszélybe sodorja a szerelmüket. Csak azt mondta, rajtuk kívül mások is vannak a házban, s ha kiderülne, abból botrány volna. Hozzátette könnyekkel: a legszebb pillanataikra amúgy is vigyázni kell, nem szabad lopva, bujkálva ölelni, mert akkor szegényebb lesz az örömük.
Tamásban lobogott a vágy, vagy ahogy maga gondolta, kínnal élte meg a várakozást, de Cili szavai meghatották, s fejet hajtott kívánsága előtt. Csak arra kérte Cilit, ne fossza meg a társaságától, találkozzanak esténként semleges helyen, a könyvtárszobában. Legyenek kettesben minél többet addig is, míg valahogy megoldódik tarthatatlan helyzetük. Cili megígérte, de aztán mégis estéről-estére kitért valamilyen indokkal. Tamás erre utalt, mikor a telefonhoz indult.
Füredi Tamás bármilyen értelmes volt, intelligens, s széles látókörű, ezt a hozzáállást nem értékelte a helyén. Ismeretségi körében lévő, egyedülálló asszonyoknak nem okozott gondot egy új kapcsolat. Maga is úgy gondolta, joguk van hozzá. Ezt gondolta Cilivel kapcsolatban is, mert nem ismerte még eléggé, s nem sejtette, hogy kívánságával milyen komoly dilemma elé állította.
A csók, s a követelés felzaklatta, túlfűtött hangon szólt bele a készülékbe. Klári saját személyének tulajdonította, s duruzsolt.
- Hiányzom, mackóka ?! Akkor most örülni fogsz. A hétvégét nálad töltöm. Iván úgy tudja, a nagynénémhez megyek. Nem tud ellenőrizni. A néninek nincs telefonja. Szombaton reggel hétkor már nálad vagyok, akkor indul az alibi vonatom.
Mindig udvarias Füredi Tamás elnyomott egy halk káromkodást, s hűvös udvariassággal mondta :
- Elnézésedet kérem, szombat déltől elfoglalt vagyok. De rövid időre valóban találkoznunk kell, mert komoly mondandóm van a számodra.
- Csak nem London ?! - örvendezett Klári.
- Nem London. Annál fontosabb. De ismétlem, a nagynéni látogatását nem tartom szerencsés ötletnek arra a rövid időre...- mondta burkoltan, mert közben Nóra kitolta anyját a hallba.
Cili is feltűnt mögöttük az ajtóban. Tamás sietve elköszönt, s letette a telefont. Látszott rajta a nyugtalanság. Polli megszólalt gyanútlanul.
- Klári nálad akar víkendezni megint ?! A te dolgod, kisfiam, csak ne feledkezz meg a szombati közös ebédről. Vasárnap már nem lesz rá idő, mivel Nóri a kétórás géppel utazik.
Füredi Tamás arca megrándult, s tekintete Cilire rebbent. Amit látott, attól még idegesebb lett. Cili döbbenten nézett rá, szemében sokasodtak a könnyek. Mozdult, s rohant a hátsó folyosó ajtaja felé, mint aki menekül. Tamás ugrott. Meggátolta, hogy kirohanjon a hallból. Erővel a karjaiba ölelte, s könyörgött.
- Ne fájjon, mert keveset jelentett! Már annak is vége, amióta szeretlek. Holnap megmondom neki. Ne sírj, ne gyilkolj vele. Cilikém, életem, kicsi angyalom, hidd el, sohasem állt hozzám olyan közel, hogy könnyeket érdemelne.
Miközben könyörgött, Cilin kívül semmi sem érdekelte a világból. Nem látta anyja elképedését, hangját sem hallotta.
- Én vagyok az oka, uramisten! - jajdult fel Polli.
Nóra azt hitte, hogy érti anyját. Leguggolt elé, s sietve nyugtatta.
- Semmi baj, anyuskám! Szeretik egymást, elrendezik Klárit. Cili megnyugszik majd, ha megérti, hogy nem párhuzamos kapcsolat volt, csak egy régi, keveset jelentő, lezáratlan.
Így történt valóban. Cili megértette végre, hogy nincs oka a keserűségre, s vigasztalódva mondta:
- Ne ijessz meg többé!
- Soha többé. Már beszélnem kellett volna róla. Nem mentségem, hogy keveset vagyunk együtt. Megbocsátod az ügyetlenségemet, kicsi angyalom ?!
- Megbocsátom! - felelte Cili átmosolyogva a könnyein, s elfogadta Tamás csókját.
Csak Polli nem tudott megnyugodni. Nem a gondolt vigyázatlansága gyötörte, noha más esetben bántotta volna, ha valakinek bánatot okoz, most másról volt szó. A helyzet ismeretében arra gondolt, fiát a szerelem visszatartja majd a londoni úttól, s a sokat szenvedett, reménytelen lánya magára marad a messzi idegenben. Nem lesz mellette a bátyja, hogy ösztökélje, bátorítsa teljesebb élet felé. Elsősorban szenvedő anya volt, aki azért a gyermekéért reszketett, akit legelveszettebbnek hitt. Csak aztán tudott volna örülni a másik gyermeke boldogságának. Most nem tudott. Lelki nagyságát mutatta, hogy ennek ellenére tudomásul vette. Tamás a csók után megfogta Cili kezét, s anyjához vezette. Megilletődött hangon mondta :
- Anyuskám, tessék elfogadni a jövendő menye ölelését.
Polli elfogadta Cili ölelését, s azt mondta, a jó Isten segítse meg őket. Közben senki sem kérdezte, miképpen lesz tovább. Csak abban állapodtak meg, hogy Pali előtt egyelőre titokban tartják Tamás és Cili egymásra találását. Úgy látták, Cili nyugalma érdekében addig hallgatniuk kell, míg Tamásnak sikerül elfogadtatni házassága gondolatát különös természetű bátyjával.
Cili közben csendben volt. Nem akarta felfedni az ügyvéd hóbortos tervezgetését. Részben azért, mert restellte. Otthonról hozta ezt a beidegződést is. Szüleitől gyakran hallotta, a nőnek mindig úgy kell viselkednie, hogy a férfiakban ne ébresszen oktalan reményt. Még valaki azt gondolhatná, hogy az ügyvédet is bátorította. Másrészt úgy volt vele, ez valóban Tamás feladata, majd elrendezik egymás között. Volt még más oka is arra, hogy csendben maradjon. Még mindig reszketett a szíve. Azt gondolta magában, eddig nem tudta, hogy mit jelent az igazi féltés. Most erre is megtanította az élet.
X/122
Cili vegyes érzésekkel nyitott be a könyvtárszobába. Tartott a bizalmas együttléttől. Elképzelni sem tudta, hogy fogja Tamást visszatartani, ha kettesben lesznek, mert vissza kell tartania. Ugyanakkor maga is kívánta a közelségét, csókjait, megengedhető ölelését. Mikor belépett a könyvtárszobába, nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
Tamás egy fotelban ült, s olvasott. Jöttére lecsapta a könyvet, felugrott és elébe sietett. Egyetlen szót sem szólt, talán nem is tudott volna. Gyorsan belökte a nyitva hagyott ajtót, s a karjaiba zárta. Aztán az történt, amire Cili számított. Tamás esdekelni kezdett.
- Bocsáss meg, de nem tudok tovább várni. Megpróbáltam. Tudod, hogy megpróbáltam, de az a tudat, hogy talán éveket kell várnom, teljesen kikészít. Nem bírom tovább... Gyere be velem a szobámba ... Gyere be, kicsi angyalom, mert belehalok a vágyba !- könyörögte, s vitte volna magával.
Míg Tamás nyitotta, Cili megtámasztotta az ajtót.
- Várj, szívem, várj!- mondta kérlelő hangon.
Először nevezte így, s boldog volt, hogy megtehette. Régi tartozása volt ez a sorsnak. Imre nem érdemelte ki, ahogy őt sem boldogította, hogy Imre kis szívemnek nevezte, mert hiteltelenek érezte. Mégse gyűlölte meg a szót, hanem arra vágyott, hogy egyszer igazi tartalmat nyerjen.
Most megadatott. Tamás bepárásodott szemekkel fogadta, s magához ölelte még erősebben. Nem érte be ennyivel, vitte volna újra. Cili nyugtalan hangon mondta, hogy továbbra sem lehetnek együtt a házban. Most már végképp nem. Polli néni mintha ráérzett volna, délután finoman, de elvárón figyelmeztette. Azt mondta, ha Tamás nem tud addig várni, míg összekerülhetnek, akkor meg kell értenie, csak saját lakásában találkozhatnak. Hozzátette, megvannak a maga szigorú erkölcsi szabályai, amelyektől azok kedvéért sem tud eltekinteni, akiket szeret.
Tamás olyan siralmas képet vágott, hogy Cili azt hitte, sikerült lebeszélnie, de korán reménykedett. Füredi Tamás annál jobban szerette, hogy ilyen akadály az útját állja. Néhány pillanat után felderült az arca, s azt mondta:
- Rendben van! Akkor megvárjuk, hogy Nóri hazajöjjön. Megkérjük, ma éjszaka vállalja el anyuskát, és elmegyünk.
Cili ijedtében ügyetlenül tiltakozott.
- Jaj, ne! Mindenki megtudja. Elsüllyedek szégyenemben.
Füredi Tamás arca elborult. Megfogta Cili vállait, szemébe nézett kutatón, s szokatlan komolysággal kérdezte:
- Nem akarod, ugye?! Miért ? Felelj őszintén. Az igazi okát akarom hallani.
Cili szeme megtelt könnyel, s fejét Tamás melléhez hajtotta hangtalan. Könnyei, mozdulata önmagáért beszélt. Füredi Tamás most a helyén értékelte, s feljajdult.
- Úristen! Meggyötörtelek. Életem, kicsi boldogságom, nem sejtettem !- mondta, s karjai összezáródtak Cili körül.
Így álltak ott néhány percig, közben igyekeztek megérteni a másik lelkét. Tamás nehéz lemondással, hiszen bármilyen felemelő is volt a tudat, hogy kincsre talált, ettől még nem kívánta kevésbé, éppen ellenkezőleg. Cilinek se volt könnyebb. Egész boldogtalan asszonyi élete alatt arra vágyott, hogy így szeressék, ezzel a melegséggel, törődéssel, együttérzéssel, de nem viszonozhatta Tamás elvárása szerint.
Az életben néha előfordul, hogy az ember szent meggyőződése ellenére cselekszik. Olykor magyarázatot sem tud adni rá, csak érzi, meg kell tennie, mert különben valami rettenetes dolog történik vele. Cilit is elfogta a félelem, az a fajta kétségbeesés, amit csak a szeretett társ elvesztésének tudata okozhat, s felsírt Tamás karjaiban.
- A tiéd leszek. Akkor is a tiéd leszek, ha életem végéig kell vezekelnem!
Tamás feljajdult újra, de ebben már ujjongás volt, szertelen öröm, s csókolta, ahol érte, miközben mondta:
- Ne félj, mert Isten a szívünkbe lát. Tudja, hogy szeretjük egymást, és várnánk, ha belátható időn belül házasodhatnánk. Hiszem, hogy megbocsát nekünk, ha hátralévő életünkben szeretettel kitartunk egymás mellett.
Cilit vigasztalta, ha lelkiismeretét nem is tudta megnyugtatni, de már döntött. Szelíden kibontakozott Tamás karjaiból, s azt mondta:
- Beleegyezem abba, hogy elmenjünk.
- Köszönöm! Amint megjön Nóri, keresünk egy szállodát. Nem vagyok jártas a dologban, de majdcsak találunk egyet, ahova beengednek...- mondta Tamás izgalomtól remegő hangon.
Cili meglepődött.
- Szállodába ?! Nem a lakásodra ?
Tamás csendes komoran felelt.
- Hajdanvolt férfiéletem árnyékos zugába nem viszlek. Annál drágább vagy nekem.
Cili megilletődve nézett az arcába, s újabb elhatározásra jutott. Beletörődőn mondta:
- Ne menjünk sehova, szívem! Bemegyek a szobádba.
Tamás szinte megrendült.
- Megteszed, mégis megteszed ?!
- Édesanyádtól bocsánatot kérünk gondolatban, de inkább itt legyünk együtt, mint egy szállodában.
- Cilikém, kicsi angyalom! - örvendezett Tamás, s ölelte újra. Cili érezte, hogy egyre hevesebb, egyre követelőbb, s átvette az irányítást.
- Nórit mindenképpen meg kell várnunk ...- súgta csillapítón - Addig beszélgessünk, jó?!
- Rendben !- egyezett bele Tamás most már készségesen, s vitte az egyik fotelhoz. Az ölébe vette. Megcsókolta a nyakát, s azt mondta - Mesélj valamit a gyermekkorodról. Nóri szavai után, szép gyermekkorod lehetett.
- Máskor örömmel, de most nehezemre esne. Inkább beszéljünk valami másról. Mit olvastál, mikor bejöttem?!
Tamás az asztalon pihenő könyvre mutatott.
- Kós Károly : Erdély című könyvét.
- Nóra annak idején említette, hogy gyakran foglalkoztat Erdély és a székelység története. Látom, még mindig érdekel. Megnézhetem a könyvet ?- kérdezte, s megvárta, míg Tamás kinyitotta előtte.
Együtt nézték végig. Leginkább rajzok voltak benne. Erdélyszéli, kisnemesi portáról készült rajz, amely éppen Ady érdmintszenti szülőháza volt. Megnézték a segesvári óratornyot, a tordai fejedelmi házat, amelyet Báthori Zsigmond építtetett, s még számos neves kúriát. Mikor eljutottak a népviseletekhez, Cili szeme kikerekedett. Székely népviselet volt előtte Udvarhely megyéből, s révedező hangon mondta:
- Hosszú, ráncolt szoknya, előtte kötény, amit édesapám karincának mondott, fodros ujjú ing magasan zárva, szigorú konty... Így öltözködött a dédanyám. Ebben benne van az a szigorúság is, amit nagyapám magával hozott.
- Fényképeket is hozott ?
- Egyet sem. Szegénység elől menekült. Aligha volt hamuban sült pogácsán kívül más a tarisznyájában, de lélekben annál gazdagabb volt. Magával hozta Erdély szeretetét, a székely ember minden értékes, szép tulajdonságát, és átadta a hét fiának. Édesapám is sokat olvasott Erdélyről, sokat mesélt róla. Kós Károly nevét is hallottam tőle.
- Emlékszel, hogy mit hallottál róla?- kérdezte Tamás mosolygó szemmel.
Cili töprengő arcot vágott, aztán elnevette magát beismerőn.
- Valójában csak egyetlen dolog jut eszembe azon kívül, hogy kiváló tudós, neves író és híres építész volt. Nagyon megragadott, hogy emberi tartásával, munkásságával azon fáradozott, hogy hidat verjen a magyarság és a románság között.
Tamáson látszott, hogy kellemesen érintette a tájékozottsága, csókot is adott érte, aztán játékos-komolyan felszólította, mintha csak a diákja volna, hogy mondjon még néhány kiemelkedő székely személyiséget.
Cili kacagott.
- Igenis, Tanár úr! - felelte hasonló módon, aztán elbizonytalanodva folytatta- Nehéz választani. Talán a legismertebbekről először:Dózsa György, akit Székely Györgynek is neveztek. Gábor Áron a rézágyúival, Körösi Csoma Sándor az Ázsia-utazó, aki tibeti nyelvtant és szótárt szerkesztett.
Elhallgatott, mert hirtelen nem tudta, hogy kivel folytassa. Tamás adta a szigorú tanárt.
- Ezt mindenkinek illik tudni. Gyerünk tovább ! Most jöjjenek az írók, és festők!
Cili halkan felnevetett, s folytatta a játékot. Az írók közül Mikes Kelement, Benedek Eleket, Tamási Áront említette. Legjelesebb festők közül Barabás Miklóst és Székely Bertalant. Tamás közbeszólt megint. Most a színészeket, énekeseket kérte számon. Hozzátette, hogy közben szívesen hallana kevésbé közismert információkat is.
Cili élvezettel felelt, s meglepte Tamást újra.
- Rendben ! Például Laborfalvi Róza, akiről tudjuk, hogy Jókai Mór felesége volt, de azt már kevesen tudják, hogy eredetileg Benke Juditnak hívták. Ahogy Tompa Sándorról sem köztudott, hogy orvosi diplomát is szerzett. A csodálatos hangú Palló Imre mellett Kiss Mária Magdolnát is meg kell említenem, vagy ismerősebb Kiss Manyiként ?! - kérdezte kacagva, aztán elkomolyodva tette hozzá - Nagyon szerettem. Megsirattam, mikor meghalt.
Tamás erősebben fogta magához, s halkan megjegyezte, mint aki biztos a dolgában.
- Még hosszan tudnád sorolni, igaz ?!
- Remélem, mert valóban sokan vannak. Ahogy édesapám mondta, tudományokban is, művészetekben is gazdag nép a miénk... Tessék mondani, megfeleltem?!
Tamás nevetett.
- Kitűnő, ha elmondod még egyszer!
- Miért ?- lepődött meg Cili.
- Mert imádom a hangodat is! - felelte, s ennek ellenére elnémította egy csókkal.
Nem érte be vele. Csókolta a nyakát, s haladt egyre lejjebb, amennyire a ruha kivágása engedte, végül reszkető ujjakkal megpróbálta kigombolni a blúzát. Cili megfogta a kezét, elvonta a gombtól, s újra kibontakozott az öleléséből. Nem maradhatott az ölében, ha Nóra érkezéséig vissza akarta tartani. Azt javasolta, hallgassanak egy kis zenét. Hosszan válogatott a polcon lévő lemezek között, húzta az időt, az is csillapító volt most.
Tamás is mozdult, felbontotta a tálcán lévő ásványvizet, felhajtott belőle egy teljes pohárral, aztán visszaült a fotelba, s valami kiadványt vett a kezébe. Cili fellélegzett, s válogatott tovább. Közben arra gondolt, hogy Imre ilyenkor már ordított volna. Ha otthon volt, nem engedte a lemezjátszó közelébe. Tapasztalta, hogy Tamás is szereti a komolyzenét, de nagyon remélte, hogy mellette más zenét is szívesen hallgat. Azért némi drukkal kérdezte:
- Mit hallgatnál szívesen?
- Amit kiválasztasz.
- De komolyan!
- Legkomolyabban. Sohase nyugtalankodj ez miatt, kicsi angyalom! Ha őszintén, mélyen szeret az ember, természetes módon fogadja azt, amit a párja kedvel.
Cili most már magabiztosan választott. Feltett egy operettlemezt. Amint felhangzott a zene, Tamás ugrott. Cili a karjába fordult, s miközben szólt a szívhez szóló muzsika, elmerültek a csókban. Nem vették észre a kinyíló ajtót. Nóra állt ott magában, s mosolygott. Mikor befejezték a csókot, évődőn mondta:
- Jó estét, szerelmesek!
Felnevetve siettek hozzá. Tamás átfogta Cili vállát, s kérőn nézett Nórára. A húga szemében megilletődés volt.
- Egy szót se szóljatok! Vállalom anyuskát. Reggel majd találkozunk - mondta csókot dobva, s eltűnt az ajtóból sietve.
Ők újra egymás felé fordultak, s megfogták egymás kezét. Így mentek be Tamás szobájába. Tamás ráfordította a kulcsot. Cili megállt a széles heverő mellett, s az első gombot kigombolta a blúzán. Tamás gombolta ki a következőt. Aztán egyetlen szó nélkül vetkőztette. Amit szabaddá tett, azt megcsókolta forró szájjal, míg minden lekerült Ciliről az utolsó, parányi ruhadarabig. Akkor letérdelt elébe, magához ölelte, s szédült örömmel súgta:
- Isten hozott az életembe!
X/123
Füredi Tamás szombaton reggel korán elhagyta a házat. Első útja egy virágüzletbe vezetett, s pazarló kedvvel vásárolt egy gyönyörű csokor vörös rózsát. Még nem nyújthatta át a csokrot. Robogott a lakására, hogy ott legyen mire Klári megjelenik. Le kellett zárnia életének azt a szakaszát, melyet már nem érzett a sajátjának. Sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga. A virágot bevitte a fürdőszobába, hogy ne legyen szem előtt.
Klári taxival érkezett, és pontos volt, az alibi vonatának megfelelően. Tamás a lakás ajtajában fogadta. Elvette a tekintélyes táskát, s udvariasan előre engedte. A táskát a folyosón hagyta, az asszonyt a nappaliban kínálta hellyel.
Klári még nem fogott gyanút. Lendületesen, vidáman mesélte, hogy Ivánt miképpen tette bolonddá. Nevetett aztán a maga ügyességén. Tamás nem nevetett vele, ahogy máskor sem. Inkább komor volt.
- Nem örülsz, mackóka, hogy itt vagyok ?!- búsult a csinos, vörös hajú dáma.
- Komoly mondandóm van.
- Mi az a komoly mondandó ?! - duruzsolta az asszony, s felállt a fotelból, hogy Tamás nyakát átölelje.
Füredi Tamás hátralépett, s hidegen, határozottan mondta :
- Búcsúznunk kell.
Az asszony arca árulkodott sekélyes érzelmeiről. Nem volt rajta döbbenet, csak kedvetlenség.
- Már most ?! Hiszen csak januárban indulsz.
- Másról van szó. Engedd el a részletes magyarázatát.
Az asszony hangja felcsattant.
- Nem engedem el! Jogom tudni, hogy miért döntöttél így. Nem vagyok akárki, akit csak úgy lerázhatsz. Nem az utcán szedtél fel. Közös barátainknak is tartozol vele. Még Ivánnak is. Egy főorvos tekintélye megköveteli, hogy feleségével ne bánjanak úgy, mint a fizetett prostival. Beszélj csak, barátocskám!
Tamás nyelt egyet, s csendesen felelt.
- Az elmúlt hetekben nagyot fordult az életem. Beleszerettem valakibe.
Az asszony szemei szikrát szórtak.
- Ezt a pimaszságot! És őt viszed Londonba, igaz ?!
- Igen. Ha velem jön, őt viszem Londonba. De mindenképpen feleségül veszem.
Klári arca zöld volt, s teljesen kifordult magából.
- Ki az a lotyó, ismerem ?!
Tamás arcán megkeményedtek a vonások.
- Nem lotyó, Klári! Remek ember, és csodálatos nő. De ebbe ne menjünk bele. Szeretnék barátsággal elválni tőled.
- Azt lesheted! - kiabálta az asszony, s kiabált mást is. Hirtelenében elmondta mindennek, közben akkorát rúgott az előtte lévő dohányzóasztalba, hogy felborul, ha nem akad el a fotelban.
Tamás hagyta, hogy tomboljon kedve szerint, csak szóval csillapította.
- Mire jó ez ?! Egyikünk sem ígért a másiknak sírig tartó hűséget. Becsüljük meg az elmúlt szép perceket, és váljunk el békével...- mondta, elővett egy bársonnyal bevont dobozkát, s az asszony felé nyújtotta- Ezt fogadd el tőlem emlékül, és köszönetül.
Klári kirántotta a kezéből, s a markába szorítva fenyegette vele.
- Megérdemelnéd, hogy szétverjem a fejeden! Sorozatosan kitértél a találkozás elől mindig más ürüggyel. Hülyítettél, hogy szögön maradjak, ha nem jön össze a másik? Ilyen szemét vagy ?
Tamás torzan mosolygott.
- Legfeljebb csak ökör. Hetek óta a Napom körül bolyongok. Csak halogattam ezt a találkozást, mert előre fáztam a mostani jelenettől. Pedig jobb az ilyesmin túljutni hamar. Ha megengedi, kedves asszonyom, hívok egy taxit...- mondta magázva, mint aki ezzel is jelzi, hogy köztük befejeződött a bizalmas kapcsolat.
Klári nem felelt. Kinyitotta a bársony dobozkát, s egy " óh-t " mondott elismerőn. Valóban szép aranykarkötő volt benne, mindjárt a karjára is vonta. Bajlódott vele egy kézzel. Tamás mozdult udvariasan, de az asszony durván elhárította.
- Menj a fenébe, nem kell a segítséged! Inkább azt találd ki, hogy mit mondjak annak a másik baromnak, hogy honnan vettem. Ahogy azt sem tudom, hogy állítsak haza ilyen hirtelenében, mert nem tudtad érthetőbben mondani a telefonba, hogy megvesztél. - mondta dühösen, s nagy nehezen bekapcsolta a karkötőt.
Tamás mosolygott, de ezt a mosolyt Cili nem találta volna kedvesnek.
- Nem szorul tanácsra, kedves asszonyom! Maga mestere a kitalációknak. Majd talál megfelelő magyarázatot erre is, mint mindig ... - mondta, s tárcsázta a taxik számát.
Az asszony újra belerúgott a félig felbillent dohányzóasztalba, mint akinek az útjában van, s kirohant a nappaliból. Tamás nyugodt léptekkel ment utána. Klári a folyosón felkapta a nehéz táskáját, s feltépte az ajtót köszönés nélkül. Az ajtóban ott állt az ügyvéd kócosan, gyűrött pizsamában, s egy szétszedett kávéfőzőt tartott a kezében. Éppen csengetni akart.
- Kézcsókom, Klári! Utazik ?!- üdvözölte az ajtót feltépő nőt ritkán mutatott udvariassággal, de nem jutalmazták meg érte.
- Idióta! - kiáltott rá az asszony, s majdnem fellökte, miközben elviharzott mellette.
- Ebbe meg mi ütött ?! - kérdezte Pali értetlenül - Bal lábbal kelt föl ?!
- Olyasmi...- dörmögte Tamás, de még nem mondott többet. Még nem volt itt az ideje.
