A boldogság ára
X/125
A szerelem isteni adomány, olyan ajándék, mely élhetőbbé teszi az életet, vagy ahogy a nagy gondolkodók mondták, a boldogság legfőbb kútforrása. Ha betölti a lelket, az ember úgy érzi, nem tud többé a másik nélkül élni.
Füredi Tamás is így volt vele. Cilivel való kapcsolata már nemcsak férfiúi hevületének boldog beteljesülését jelentette, vagy tapasztalt, nemes tulajdonságok örömét, hanem olyan kötődést is, mely addig csak vágyaiban, elképzeléseiben élt.
Erős férfi volt testileg-lelkileg, s ha kellett igen határozott, olykor kíméletlenül az, önmagával szemben is. Első házassága előtt nem volt szerelmes, de erősen vonzódott Máriához. Becsülte a csinos, dekoratív nő okosságát, céltudatosságát, még józansága is tetszett benne. Csak házasságuk alatt derült ki, hogy ez valójában, mindennél fontosabb szakmai előmenetelre való törekvést, s olyanféle hidegséget takart, mely kizárta a családi élet, s a gyermek gondolatát. Mikor rádöbbent kapcsolatuk kilátástalanságára, kilépett a házasságból, noha még mindig vonzódott az okos, csinos nőhöz.
Cili nagyobb hatalmat szerzett a szíve felett. Lelke jobbik felével, melegszívű kicsi társával, ahogy magában nevezte, a gondok, bajok ellenére is, visszavonhatatlanul közös sorsban gondolkodott. Menni akart Londonba, feltétlenül menni akart, s Cilit magával akarta vinni. Mindenképpen magával akarta vinni. Most a helyzet újabb reményre adott okot, mivel Cili szemlátomást tudomásul vette, hogy a nyár végéig nem látja a gyermekeit.
Nem sejtette, hogy ez csak látszat. Cili naponta bánkódott, de magában tartotta, hogy ne terhelje a kapcsolatukat. Vigyázott az együttlétből adódó mindennapi örömükre.
Tamás is ezt tette a maga módján. Nóra elutazása után Cilire várt Polli ápolása, s mellette mindaz a munka, amit Nóra felsorolt. Tamás másképpen gondolta. Nóra elutazásának estéjén azt mondta, a házi munkákra Juliska mellé berendelte Marka nénit állandóra. Saját költségére tette, hogy Palinak ne legyen beleszólása. Egyébként, amilyen szórakozott, észre sem veszi, hogy Marka többet van a házban, mint rendesen. Azzal folytatta, hogy anyját sem emelgetheti magában, ott lesz mellettük és segít. Együtt fürdetnek majd. Anyja beleegyezését már megszerezte. Akkor éppen a fürdőszobában voltak kettesben, Polli fürdetéséhez készülődtek. S, Cili hitetlenkedőn kérdezte:
- Azt mondod, Polli néni beleegyezett, hogy meztelenül mutatkozzon a fia előtt, csak azért, hogy én ne emeljek nagyot ?!
- Nem kell mezítelen. Megoldjátok valami inggel oda-vissza, közte magad megfürdeted. Csodálkoznod pedig tilos. Mindketten szeretünk. Becsülettel állíthatom, hogy magam személyében hatványozottan.
Cili meghatódottságában nevetve hárított.
- Édes kis őrültem, én itt alkalmazott vagyok!
- Te, az én édes egyetlenem vagy, az életem, és nem alkalmazott. Megértetted, kicsi angyalom?! - kérdezte szigorúan, mégis melegen.
Cili nagyon csendesen felelt.
- Ennél gyönyörűbb választ nem adhattál volna. Ha így érzed, akkor én sem fogadhatom el a fizetést. Édesanyádat szeretetből ápolom, ahogy a fia párjától elvárható.
Tamás magához ölelte erősebben, szemébe nézett hosszan, s maga is csendes, meghatottan felelt.
- Köszönöm! Te sem adhattál volna szívet melengetőbb választ. De a fizetésedet még egy ideig el kell fogadnod.
Cili szemében megremegett a fény.
- Visszautasítasz ?! - kérdezte boldogtalanul.
- Szó sincs róla ! Pali miatt kell elfogadnod. Rögtön gyanút fogna.
- A minap azt mondtad, beszélsz vele.
Tamás bűnbánó arcot vágott.
- Meggondoltam, mert fenemód önző alak vagyok. Zavartalanul akarom élvezni a boldog napjainkat. Nyugalomban, békében akarlak szeretni. Pali pedig vitatni fogja az elhatározásomat. Napokon át vitatkozunk majd. Halasszuk későbbi időre. Ha már muszáj, akkor beszélek vele. A fürdetést viszont ne halogassuk. Siessünk, kicsi angyalom, siessünk!
Cili sejtette, hogy miért siet annyira. Előző este is türelmetlenül várta, hogy együtt lehessenek. Sokszor elmondta, hogy rettenetesen hosszú volt a nap, alig tudta kivárni a végét.
Maga is így érezte, s ez csodálatos volt. Csak később lett úrrá rajta a fel-felbukkanó lelkifurdalás. Tamás akkor már aludt. Úgy aludt el, hogy magához fogta, s álmában is csak nehezen engedte ki a karjai közül. Maga sokáig nézte a sötétet vívódón, s úgy érezte, a bűntudat elveszi az öröme felét.
Amiel mondta:" Minden dolog mélyén szomorúság rejlik, mint ahogy minden folyó végén az óceán."
X/126
Tamás intézkedése nyomán Marka néni beköltözött a házba. A konyha mellett lévő, egyik helyiséget kapta. Padlós szoba volt, tisztára kimeszelve, szerény bútorokkal, de az asszonynak valóságos palota. A közeli faluban, rossz vályogházban lakott a két huszonéves, fogyatékos gyerekével. Hétvégeken hazajárt hozzájuk. A gyerekei is bejáratosak voltak a Füredi házba.
Cili már találkozott velük. A fiút Janinak hívták, Fürediéknél télen fát vágott, szenet lapátolt, tavasszal fordított a kertben. Mindig ösztökélni kellett, mert amúgy szívesen lógatta a lábát. A lánynak Mari volt a neve, s nagyon visszamaradott volt az istenadta, nem tudott beszélni, s semmire se lehetett használni.
Ezelőtt, mikor Marka csak két napig volt a háznál, gyakran megjelentek a gyerekei is, Jani úgy hozta magával a húgát, mint a batyuját. Ha Janinak nem akadt munka, felmászott a kispadlásra aludni. Mari közben botorkált a házban, mindent megtapogatott, s érthetetlen szavakat nyöszörgött furcsa, torokhangon.
A Füredi család toleráns volt Marka családjával, több is annál. Markáék valójában a támogatásukból éltek. A szegény asszony szorgos munkával igyekezett meghálálni. Most mentesítette Cilit a házi munkák alól. Ennek nemcsak Cili örült, hanem Tamás is. Így többet lehettek együtt.
Nyár volt, vakáció. Tamás otthon volt, s megszervezte a közösen eltöltött idejüket. Mivel Cili csak kivételes helyzetekben hagyhatta el a házat, otthon tette változatossá napjaikat. Gyakran kimentek együtt a kertbe, Tamás felmászott valamelyik gyümölcsfára, felhúzta Cilit az ölébe, eszegették a gyümölcsöt, s közben sokat nevettek.
Voltak elmélyültebb óráik is. Ilyenkor komoly beszélgetéseket folytattak az élet dolgairól. Tamás egyik nap újra szóba hozta Istent. Azt fejtegette, hogy milyen szerepe van az istenhitnek az ember életében. Csendes, komolyan mondta:
- Az embert nem biológiai felépítése, vagy szellemi kapacitása teszi igazán felsőbbrendűvé, hanem a lelkében munkáló istenhit. Aki Isten létezését kétségbe vonja, valójában azt állítja magáról, hogy saját létezése nem több, mint a szélfútta magé, mely valahol megkapaszkodott.
-Sajnos, sokan élnek istenhit nélkül. Ismerőseim körében volt olyan, aki tudományokra hivatkozva indokolt. Mások azzal magyarázták, hogy gyermekkorukban, otthon sohasem eset szó Istenről. Így felnőttként sem foglalkoztatja őket.
-Bármi legyen az ok, egy nap majd könyörtelenül szembe kell nézni felfogásuk tarthatatlanságával. Ez rendszerint súlyos betegségek, és másféle tragédiák idején történik, vagy életük végén, mikor számot kell adni önnönmaguknak arról, hogy mi végett voltak a földön.
Cili számára sokat jelentettek az ilyen beszélgetések. Most is végtelen nyugalommal töltötte el a tudat, hogy Tamás ugyanazt vallja, ugyanúgy érez. Mellette sohasem kényszerült volna titokban megkereszteltetni a gyermekeit, titkon, lopva imádságra tanítani őket. Így Isten létét nem plántálhatta el mélyen a lelkükben. Csak úgy élték meg, ahogy a tündérmeséket. Hallgatniuk kellett róla apjuk előtt. Tamás mellett majd, nyugodt körülmények között bepótolhatja a hiányosságokat. Hálás volt ezért is.
Ha a könyvtárszobában voltak, s betelepedtek egy fotelba, Tamás mindig az ölébe vonta. Ezen a napon is egyik karjával magához ölelte, másik kezével levett egy verseskötetet a közelben lévő polcról. A perc hozta magával, de amúgy is a versek szerelmese volt. Törekedett arra, hogy Cilivel is megkedveltesse. Ügyesen válogatott. Így jutottak el a bihari poéta, Sinka István egyik verséhez, melyben a bihari táj deszka oromfalas, nádtetős házairól írt.
" Félálomban is látom őket, A tornácaljas vén tetőket ; Milyen szelídek, milyen idősek ; kibírnak négy-öt emberöltőt. De védik az asztalt, őrzik a bölcsőt. " - olvasta Tamás a maga szelíd, mégis érzelmekkel telített hangján.
Cili elragadtatással mondta, hogy gyönyörű, s bevallotta, hogy sohasem gondolta volna, hogy egyszer még ilyen lelkes verskedvelő válik belőle. Tamás válaszul átnyalábolta még jobban, s azt felelte mosolygó hangon, hogy ő sem gondolta volna soha, hogy a vérnyomása összefüggésbe kerülhet egy asszony illatával úgy, hogy majdnem kiugrik a szíve a helyéből. Cili kacagott, s csókot kínált, ami aztán Tamást arra indította, hogy megfogja a kezét, s elvigye magával egy alkalmasabb helyre, mert képtelen volt megvárni az estét. Cilit zavarták a nappali együttlétek. Nem tudott kibújni a bőréből, irtózva gondolt arra, hogy Juliskának, vagy Marka néninek eszébe jut valami, a keresésükre indul, s bezárt ajtót talál. Még a gondolata is arcába kergette a vért. Egy idő után bevallotta. Akkor a szobájában voltak. Polli néhány órára szabaddá tette őket, míg maga olvasásba merült. Tamás ezt az időt akarta kihasználni, de Cili nem engedte bezárni az ajtót. Füredi Tamás a maga módján válaszolt. Leült a pianínóhoz, s játszani kezdett, közben dúdolt hozzá:
" Kisasszonynapjára elszállnak a fecskék, a mi szerelmünk csak egy fájó emlék, csak egy fájó emlék, csak egy könnyes álom, nem is volt jó más egyébre, csak, hogy mindig fájjon, hogy örökké fájjon..."
Cili kacagva, csókokkal vigasztalta, s bezárta az ajtót. Ölelkezésük végén két tenyerébe fogta Tamás arcát, s könnyekkel mondta, hogy szereti, milliószor jobban szereti. Tamás csókkal köszönte, s nem kérdezte, kinél szereti ennyivel jobban, csak hálát adott magában Istennek, hogy így van.
X/127
Cili egyik vasárnap reggel arra eszmélt, hogy Tamás ébresztgeti. Korán volt, s álmosan, panaszosan bújt a karjaiba, jólesett volna aludni még, de Tamás azt mondta, muszáj felkelni, mert kirándulni mennek. Az első pillanatokban nem örült. Csak Pollival mozdultak ki a házból, s bármennyire szerette az idős asszonyt, sok teherrel járt a kirándulás, egész napos, fárasztó szolgálattal. A kerekes székhez kötött embert nehéz ellátni vendéglők mosdójában, vagy olyan helyeken, ahol ember ember hátán van.
Tamás azzal folytatta :
- Ez a nap csak kettőnké. Szabaddá tettem magunkat. Ma Juliska vigyáz anyuskára. Marka nénit is itt fogtam hétvégére, majd hét közben hazamegy a gyerekeihez.
Cili szeme mindjárt kipattant. Ez nagyon kellemes újság volt, mellette valódi meglepetés. Tamás kedves figyelmességének bizonyítéka. Nyakát átölelve duruzsolta.
- Drága vagy, édes vagy! Hova megyünk ?
- A Bükkbe, kicsi angyalom! Közelebbről Szilvásvárad környékére, István bátyámhoz.
- Rokonod ?!
Tamás halk nevetéssel felelt.
- Inkább a tiéd! Székely vér folyik az ereiben. Erdélyből menekült, mikor újra lezárták a határokat. Öreg barátom, volt kollégám. Nyugdíjban van. Felesége halála után a Bükkben vett egy kis házat. Két település között van a ház, kerttel, gyümölcsössel. Szívesen mondja, hogy remetéskedik, de valójában nem él remete életet. Magányát megosztja egy Erdélyből áttelepült asszonykával, s annak három gyermekével. Málikának hívják az asszonyt. Kedves teremtés, és szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy csak a háztartást vezeti.
- Nem így van ?
- Az öregúr huncut szemei ennél többről beszélnek...- felelte Tamás jóízű nevetéssel.
- Váratlanul beállítunk?! - aggódott Cili.
- István bátyámhoz bármikor mehetünk. Állandó meghívásom van. Most duplán fog örülni, ha megtudja, hogy kit viszek.
Polli miatt nem kellett aggódniuk. Már felkészültek az útra, mikor csengetett. Jó utat kívánt, s nyugtatta Cilit, hogy egy napot meglesz Juliskával, és Markával. Érezzék jól magukat. Ezzel a reménnyel indultak útnak Tamás kocsijával. Az idő szép volt, noha felhős kissé, ami éppen jólesett az autóban. Tamás úgy tervezte, hogy útba ejtik a Szalajka-völgyet, s dél körül érkeznek az öregúrhoz, alighanem magyaros vendégszeretettel tálalt ebédre.
Cili hallott már a szép tájról, de maga még nem járt arra. Mikor hosszú autózás után elérték a völgyet, leállították az autót egy parkolóban, s gyalogosan közelítették meg a legszebb látnivalókat. Tamás ismerősen mozgott, sok osztállyal kirándultak ide az évek során. Cilit elvarázsolta a festői táj szépsége. A völgyben kanyargó utak, a csillogó tavak, mint a tengerszemek, melyeket a Szalajka-patak felduzzasztott vizéből hoztak létre, s Tamás úgy tudta, hogy pisztrángokat nevelnek benne. A patak mésztufa lépcsős, teraszos vízesései mind-mind beletartoztak a mesés látnivalókba. Az egyik tónál, ahol a közelben egy barlangszerű sziklaüreg felső részéből vastag vízsugárban alázuhogott a Szikla - forrás, Tamás a karjaiba zárta Cilit.
- Itt, ebben a völgyben, ezen a helyen az évek során sokszor gondoltam arra, majd egy szép napon elhozom ide a gyermekeimet is. Félig már teljesült a kívánságom. Édesanyjuk itt van a karjaimban...- mondta, s megcsókolta.
Látványosság lettek, mivel kirándulók hada népesítette be a völgyet. Közvetlen közelükben népes család volt. Egy fiúcska kíváncsi lett közelről a csókra.
Rálépnek, ha vigyázatlanok. Nagymamája felháborodva cipelte távolabbra a gyereket, miközben hangosan mondta, nem lehet csodálkozni a szabatos ifjúságon, ha ilyen meglett korú emberek sem tudják, hogy mi illik. Nevetve tették meg azt a negyedórás utat, ami az Istállós-kői-barlangig vezetett. Ebben a barlangban találták meg egykor a bükki ősember épségben maradt tűzhelyét, jó néhány kőszerszámát. A barlangba nem tudtak bemenni, de a hely így is érdekes volt, a táj pedig arra is lenyűgöző.
Visszafelé is élmény volt az út. Tamás a közeli, szabadtéri, erdei múzeumról beszélt, ahova most nem tudtak eljutni, de néhány év múlva megnézik majd a gyerekeikkel a kunyhókat, az üveghutát, a szén - és mészégetőket.
Miközben Cili hallgatta, olyan érzése támadt, mintha nem róla volna szó. Voltak gyermekei, de Tamás más gyermekekről beszélt, akik majd szintén az ő gyermekei lesznek. Talán valóban itt járnak majd velük, fogják a kezüket, s eszébe jut ez a túra, ami majd onnan tűnik valószínűtlennek. Azt gondolta, ezen az alapon a Szalajka-forrást kinevezheti élete vízválasztójának.
Mikor beültek a kocsiba, Tamás arcához hajolt, s azt mondta :
- Köszönöm a szép élményt. Köszönöm az álmodat is.
- Akkor is, ha még valószínűtlennek tűnik ?! - nevetett Tamás, s indított.
- Miből gondolod ?! - lepődött meg Cili, hogy így eltalálta a gondolatát.
Tamás egy kicsit elkomolyodott, s elfogódottan felelt.
- Elárulta a szemed. Ismerem már a derűjét. Azt is, ha aggodalom van benne. Ne félj a közös jövőnktől, kicsi angyalom, mert mindig mellettetek leszek, és vigyázok rátok.
Cili szemében megjelentek a könnyek, mintha megérezte volna, hogy Tamás nem tudja majd maradéktalanul beváltani az ígéretét.
X/128
Dél már elmúlt, mikor megérkeztek a domboldalon álló, magányos házhoz. Drótkerítés mögött juhászkutya fogadta őket hangos ugatással. Szalmakalapos, rövidnadrágos öregúr jött elő, s sietve nyitotta a kaput.
- Isten hozott, öcsém !- kiáltotta örömmel, s kitárta karjait. Miközben Tamással összeölelkeztek, tovább örvendezett - Éppen jókor jöttök. Málika mindjárt tálalja a levest.
Cili megnézte jobban az embert. Hetven körüli úr volt, fehér hajjal, bajusszal, kis pocakkal, s olyan kedéllyel, amiből neki is jutott.
- Hozta Isten magácskát is, kedves virágszál !- fordult hozzá az öregúr vidám arccal.
- Cili az életem értelme, István bátyám !- mondta Tamás elfogódottan.
- Akkor duplán is hozta Isten! - mondta az öregúr, s gálánsan kezet csókolt. Vitte aztán befele őket, mindkettőjüket karolta, s a lugas alatt álló, gömbölyű asszonynak örvendezőn mondta - Nézd, Málikám, lelkem, milyen kedves vendégeket hozok!
- Tamás, hozta Isten !- örvendezett az asszony is, s úgy köszöntötték egymást, mint a rokonok. Aztán Cilivel is megismerkedett, le is tegeződtek mindjárt. Az asszony jóval idősebb volt Cilinél, már főiskolás fiai voltak. Akkor éppen egyik sem volt otthon. Nyár lévén valamerre csatangoltak. Asztalhoz ültek a lugas alatt. Míg Málika új terítékeket tett az asztalra, pár szóval emlegették a közös kollégákat.
Aztán Tamás azt mondta :
- Hanem, István bátyám, úgy nézz Cilire, hogy rokont hoztam a személyében. Székely unoka!
Cili belepirult abba, amit látott. Az öregúr felemelkedett a székéről, s kitárta karjait felé olyan hívón, olyan elvárón, hogy mozdulnia kellett. Elveszett aztán abban a néma, mégis meleg ölelésben, ami ékesebben beszélt minden szónál. Ahogy az is sokat mondott, hogy az öregúr letegezte.
- Harmadszor is hozott Isten, kedves lányom, de most már a székelyek Istene! - mondta szinte megrendülve.
Innen ez volt a téma hosszú időn át. Erdély helyzetéről kezdtek beszélgetni, emlegették a fordulat előtti időket. Az öregúr kurucos hévvel szidta az akkori ceausescu-i rendszert. Míg beszélt, olyan heves mozdulatokkal kísérte szavait, hogy Málika asszony nem győzött aggódni a porcelánokért. Főképpen, mikor az öregúr Trianont kezdte emlegetni.
Ahogy az gyakran előfordul, ha irodalommal foglalkozó tanáremberek emelkedett témáról beszélnek, a költészetet hívják segítségül. Most az öregúr is ezt tette. Közelebbről a század első felében élő erdélyi költő, Reményik Sándor " Mi a magyar..." című versét hozta szóba. Tüzesedő arccal mondta el a verset, aztán hozzátette:
- Reményiknek igaza van"... test az ország, és lélek a nép..." A versailles-i Trianon kastélyban hozott ítélettel öt millió magyar lélektől fosztották meg az országot. A kirekesztetteket idegenné tették őseik földjén. Nem lehet belenyugodni. Nem lehet!
Tamás igyekezett csillapítani a feltámadt keserűséget, s visszatért a versre. Inkább szépségét emelte ki, mint súlyos mondanivalóját, de az öregúr a szavába vágott.
- Hagyjuk a poétikát ! - mondta az indulat hevében úgy, mintha nem maga hozta volna szóba a verset, s gyötrődőn folytatta- Telnek-múlnak az évtizedek, miközben a kirekesztetteknek se joguk, se reményük. Hiába próbálkoznak, kisebbségi létükben gyenge a hangjuk. Nekünk kell beszélnünk helyettük. Olyan hangosan kell jajdulnunk, hogy meghallja a világ, és szót emeljen az érdekükben.
Tamás szomorúan nézett rá, s figyelmeztetőn mondta:
- Csak óvatosan, István bátyám! Jajdulásunkkal eddig sem törődött a világ, viszont a kirekesztettek sorsát megnehezítette. Sokszor tapasztaltuk.
Az öregúr tekintete elborult. Évtizedek óta könnyezte-átkozta a hajdan hozott ítéletet, s keserűségében is tudta, hogy felülvizsgálatra nincs remény. De arról nem tudott lemondani, hogy emberségesebb eljárást követeljen mindazoknak, akiket legjobban sújtott a hajdan hozott döntés, s nem vette jó néven, ha ebben korlátozták.
Tamás iránt megenyhült.
- Neked megbocsátom, ha figyelmeztetsz, mert őszinte aggodalom vezet. De azoknak a politikusoknak nem bocsátok meg, akik tehetnének végre valamit, de helyette amnéziára köteleznek bennünket. Elvitatják tőlünk még a bánatot is.
Tamás szépen felelt.
- Pedig a bánat Istentől kapott jogunk. Az is, hogy megőrizzük a régi haza emlékét, és továbbadjuk a következő generációknak, hogy testvérnek tudja a kirekesztett magyart, és segítse, amiben lehet.
Az öregúr Cilihez fordult megindultan.
- Ennek a fiúnak a józansága mellett mindig ott van a szíve is. Keseregtem már előtte elégszer, de még egyszer sem mondta, mint már annyian: hallgass el jó öreg, mert túllépett rajtad az idő. Meghallgat, velem érez, és csillapít is, ha kell. Még ezt is szeretem benne.
Cili örömtől csillogó szemekkel hallgatta. Büszke volt Tamásra. Ez is olyanféle öröm volt, amit Imre mellett nem élhetett meg. Imrét nem foglalkoztatták az ilyen gondolatok. A hazaszeretet emlegetését hülyítő szenvelgésnek tartotta, s mindig dühbe jött, ha valahogy szóba került. Bozóki Ferivel sok vita volt köztük ez miatt is.
Tamás mély sóhajjal felelt.
- Hogyne éreznék veled, István bátyám! Gyermekkorodtól átélted az elszakadás minden keservét. A visszacsatolás kudarca után ifjú emberként menekülnöd kellett az újra lezárt határon át, hason csúszva, golyózáporban, máig tartó bánattal a lelkedben. Hiszen hajdani otthonod ott maradt a Bálványos lábánál, kis falud csendes temetőjében pedig mindazok, akik valaha kedvesek voltak a szívednek.
Az öregúr meghatottan bólogatott. Cili közben úgy érezte, most meg kell érintenie Tamást. Szívből jövő kívánság volt, leküzdhetetlen. Az asztal alatt titkon megfogta a kezét, s összekulcsolódtak az ujjaik. Nem tudták olyan titokban tenni, hogy a háziak ne vegyék észre. Az öregurat vigasztalták vele. Rámosolygott Málikára, s hirtelen támadt jókedvvel, kedves évődéssel dalolni kezdte :
- " Kicsi fehér meszelt szoba, falon függő Mária-kép, egy sarokban az asztalon, halvány fényű gyertya ég, előtte egy lány és legény, szemükben vágy és remény, a szívükben szerelem..."
Nem folytatta a nótát, helyette elégedetten nevetett, s ültükben magához ölelte Málikát. Az asszony beleegyezőn simult hozzá, a kedves vendégek előtt vállalta kapcsolatukat. Az ilyen pillanatok mindig szívderítők.
Aztán az öregúr újra búsult, sóhajtva mondta:
- Hej, Bálványos, Bálványos! Ha ide varázsolhatnám, mindjárt könnyebb volna a szívem!
Tamás most is igyekezett oldani a szomorúságát.
- Meg a jó savas vizet, és a mofetázásokat, igaz-e ?!- kérdezte kis mosollyal.
- Az ám! Különösen most, hogy ballagok ki a zsenge koromból...- mondta elnevetve magát, s Cilihez fordulva mesélni kezdett az emlegetett gyógyvízről, a feltörő gázról, amit megtalálni arrafelé minden pincében, kútban. Ahogy mondta, gyógyításra szolgál az is. Néhányszor beáll az ember mofetázni, derékig, mellig elmerül a gázban, aztán kijön frissen, megfiatalodva, s mehet a menyecskékhez, ha akar. Jókedvűen beszélgettek eztán, de végül ideje volt búcsúzkodni. Cili is állandó meghívást kapott, amit Málika asszony is megerősített.
A kapuhoz menet az öregúr megállt Tamással az előkert roskadozó lugasánál, s nejlontáskába szőlőt szedtek. Addig Cilit Málika asszony kísérte a kapuig, s beszélgettek. Málika kedvesen mondta:
- Aranyos teremtés vagy. Összeilletek Tamással. Látszik, hogy boldog. Gyakran nevet a szeme. Mária mellett nem nevetett. Elhozta néhányszor. A doktornő velem tartotta a távolságot, nem tegeződött, nem is beszélgetett. Amúgy is furcsa természete volt. Azt gondolta magáról, hogy mindenkinél okosabb. Gyakran vitatta azt, amit a férfiak mondtak. Istvánt néhányszor ki is hozta a sodrából.
Cili hálás volt a szavaiért, mert Máriáról jóformán csak annyit tudott, amit Nóra lánykorukban elmesélt. Maga is bizalommal volt a kedves asszony iránt.
- Amúgy csinos nő volt ?- kérdezte kicsit belepirosodva.
- Inkább csak dekoratív. Ne félj semmit miatta. Te sokkal csinosabb vagy, nőiesebb is, és jóval fiatalabb. Addig okod sem lehet az aggodalomra, amíg Tamásról így ordít az öröm. Nagyon szerelmes, igaz ?!
Cili csak mosollyal válaszolt, s összecsókolóztak a kapuban. Közben Tamásék is odaértek, s István bácsi azt kérdezte:
- Búcsúzóul kapok-e csókot, virágszálam?!
Cili az arcához hajolt, az öregúr jókedvűen megszorongatta, s már Tamásnak mondta huncut szemekkel.
- Hallod-e, öcsém, ha nem volna Málikám, cudarul irigyelnélek ?!
Jókedvűen nevettek mindannyian.
X/129
Ezen a napon lefekvés előtt is szóba került az út, István bácsiék, a székely gondolkodásmód, érzésvilág, mennyiben más, mennyiben azonos a határon belüli magyarság gondolkodásával, érzésvilágával. Beszélgetés közben Tamás azt mondta :
- A székelységben külön becsülendő, hogy féltőn őrzik anyanyelvünk tisztaságát, az elődöktől örökölt hagyományokat. Míg magunkról nem mondhatjuk el jó lelkiismerettel. Főképpen az utóbbi évekre gondolok. Amíg a rendszerváltás előtt volt bennünk természetes ellenállás az idegen hatásokkal szemben - gondolj csak arra a nyilvánvaló ellenérzésre, amellyel az orosz nyelv kötelező tanulását fogadtuk. Részben azért, mert idegen, elnyomó hatalom nyelve volt. Másrészt, óhatatlanul felvetődött a gondolat, az erőszakos törekvés idővel saját anyanyelvünk létét, fennmaradását veszélyezteti, most mérlegelés nélkül befogadunk mindent, ami külföldről jön.
Cili tudta, hogy Tamás ebben is partnerének tekinti, s nyugodtan felelt.
- Azt mondják, mindezt a külföldi tőke szükségszerűen hozza magával. Ha majd az európai közösséghez tartozunk - egyre többször hallani róla - attól tartok, még több idegen hatás ér bennünket. Nem tudom, ezek után örüljünk-e, ha majd ebben az értelemben is csatlakozunk Európához?!
- Nekem is vannak aggályaim, de nem csak a csatlakozás szellemi hatásait illetően. Gazdasági vonatkozásai is nyugtalanítanak. Ha az újonnan belépő, rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokkal szemben ugyanazokat a követelményeket támasztják, mint a régi, jobb helyzetben lévő tagállamokkal, nehéz évek elé nézünk.
- Rádióban, televízióban nyilatkozók némelyike hasonló aggodalmat fogalmaz meg, míg mások derűlátóbbak. Komoly kedvezményeket várnak, széleskörű támogatást.
- Ez a régi tagállamok hozzáállásától függ. Befogadnak bennünket, tudomásul veszik, hogy a tortát ezután nem tizenöt felé, hanem huszonöt részre kell osztani, de ahhoz emelkedett együttérzés kell, hogy az újonnan belépő, rosszabb helyzetben lévőknek nagyobb szelet jusson.
- Talán felülemelkednek saját érdekeiken, ha látják, hogy nálunk százezrek élnek létminimum alatt, és milliók kerülhetnek oda, ha nem kapunk komoly segítséget.
- Majd az idő megmutatja, hogy így lesz-e ... Ami a csatlakozás szellemi hatásait illeti, kétféle érzés van bennem. Az egyik az öröm, mert régi adóssága ez a sorsnak. Számunkra szívet melengető gondolat az is, hogy közelebb kerül majd az elszakított területeken élő magyarság többsége. István bátyánkat vigasztaltam vele a lugasnál, miközben szedtük a szőlőt, de leintett azzal, hogy nem ezért imádkozott. Hozzátette lemondón, hogy az is messze van még, aligha élteti addig az Isten.
- Ó, szegény ! Lehet, hogy igaza lesz. Egyelőre nincs szó arról, hogy Románia, így Erdély is csatlakozik hamarosan.
- Úgy mondják, majd a következő körben. Ez akkor is megalapozott remény, ha most még távolinak tűnik. István bátyánk is megérheti, ha kevesebbet kesereg. A kirekesztetteken nem segít, ha eggyel több szív szakad meg értük. De térjünk vissza az előbbiekhez. Az öröm mellett nem szabad megfeledkeznünk a nem kívánt hatásokról sem. Elismerem, hogy a csatlakozás során bizonyos engedményeket kell majd tennünk. De az nem igaz, hogy cserébe fel kell adnunk mindazt, ami magyar, ami sajátunk.
- Elsősorban kultúránkra, nyelvünkre, hagyományainkra gondolsz.
- Helyesen gondolod, angyalom! Mindannyian tudjuk, nyelvünkben, hagyományainkban van a gyökerünk. Ha lemondunk róla, gyökértelen, szellemi értékeinket nem ismerő, jellegtelen fogyasztói társadalommá válunk. Ennek nem szabad bekövetkeznie. Ezért mindannyiunknak megvan a feladata. Magunk tehetsége szerint, magunk helyén mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az említett értékeink fennmaradjanak. Pátosz nélkül mondom, nemzeti létünk függ tőle... - mondta befejezésül, s kiment a fürdőszobába.
Cili már fürdés után volt. Levetette köntösét, felvette halványzöld hálóingét, ami igézőn csinos volt, sejtelmesen áttetsző s mélyen nyitott. Közben jólesőn nyugtázta magában a beszélgetést. Imre után ez is élmény volt. Szinte boldogsággal töltötte el, hogy így élhet végre. Azt is jó volt tudni, hogy Tamás nem éri be azzal, ha maguk között megbeszélik a fontos dolgot. Szélesebb körben is szót emel. Szakfolyóiratokba írt. Olvasta néhány cikkét, s szép komolysága, tudott okossága örömmel töltötte el. Ahogy felvállalt hazaszeretete is.
Most mégis felötlött benne a gondolat: akinek ilyen fontos a hazája, az miért akar külföldön élni. Nem feledkezett meg Polli kéréséről Nóra miatt, de nem tartotta indokoltnak az aggodalmát. Nóra erős volt, nem volt szüksége a bátyja gyámolítására. Erről már beszélgetett Tamással. Igyekezett meggyőzni róla, de Tamás ennek ellenére készült a londoni útra.
Mikor Tamás lefeküdt, nem igyekezett mellé az ágyba, helyette tett-vett a szobában, rendezgette a levetett ruhaneműket. Tamás követte a tekintetével, s mivel hajtotta a vágy, egy idő után kinyújtotta felé hívón a kezét. Cili sejtette, hogy miért sürgeti, de csak a heverőig mozdult, s leült a szélére.
- Beszélgessünk még egy kicsit, szívem! Annyi kérdés van bennem. A mai nap kapcsán is. - mondta kérőn.
Tamás arcán neheztelés helyett érdeklődés volt. Imre másképpen reagált volna. Úgy hanyatt vágja, hogy csak úgy nyekken. Tamás kedvesen kérdezte, hogy miről akar beszélgetni.
Cili csendesen felelt.
- Kettőnkről, szívem! Először fordul elő, hogy nem látok tisztán veled kapcsolatban...- mondta, s elmondta a gondolatait.
Tamás kissé meghökkent, de nyugodtan válaszolt.
- Nem akarom felcserélni a hazámat, csak pár esztendőt szeretnék Londonban tölteni. Eredetileg sem akartam ott élni életem végéig.
- Kerülgetjük ezt a témát. Beszélnünk kellene róla.
- Tudom! - sóhajtotta Tamás, de nem mondott többet.
Hallgattak kis ideig, aztán Cili hideglelősen mondta :
- Iszonyúan félek, hogy választásra kényszerítesz majd.
Tamás arca megrándult. Nem felelt, lelépett a heverőről, felvette köntösét, s járkálni kezdett a szobában szótlanul. Cili nyugtalanabb lett. Egy idő után útját állta, s átölelte a nyakát.
- Neheztelsz ?! - kérdezte megbicsakló hangon.
Tamás hangja kemény volt, majdnem bántó.
- Nagyon! Hogy gondolhatod, hogy bármire is kényszerítelek?! Megáll az eszem! Nem tudod, hogy nagyon szeretlek ?
- Tudom, szívem, de azt is tudom, hogy iszonyú a gondod, és valahogy meg kell oldanod.
Tamás megenyhült. Leült a legközelebbi fotelba, s az ölébe húzta.
- Megoldjuk majd, de nem ezen az estén. Most csak annyit mondok, nyugodj meg szépen. Hamarosan leülünk és megbeszéljük.
- Miért hamarosan ?! Miért nem most ?! Már tudnod kell, hogy mit fogsz mondani. Ne húzzuk tovább az időt. Mondd el, hogy döntöttél...- mondta, miközben idegesen tördelte az ujjait.
Lónyai Imre ilyenkor már ordított volna. Elmondta volna mindenféle gyengeelméjűnek, aki képtelen felfogni a helyzetet. Tamás megfogta a kezeit, s csillapítón az ujjai közé kulcsolta az ujjait. Cili gyötrődése láttán a lelkében elbillent a mérleg.
- Nem én fogok dönteni, hanem te ! - mondta olyan megadással, amire csak az képes, aki valóban szeret. Szép nyugalommal folytatta- Eljutottam arra a felismerésre, hogy az utazás dolgában egyedül csak te dönthetsz, kicsi angyalom! Nem sürgetlek, mérlegelj nyugodtan és szólj, ha már döntöttél.
Ez első hallásra olyan gyönyörű volt, hogy Cili égi örömmel sírta-nevette :
- Én dönthetek?!...Rám bízod ?!
- Rád, Cilikém!
- Elfogadod a döntésem, bárhogy is határozok ?!
- Elfogadom.
- Hinni sem merem!
- Öreg hiba! - mosolyogta Tamás
- Ó, hogy mennyire szeretlek !- sírta Cili boldog könnyekkel, s ölelte nagyon.
Az ilyen öröm lelkes felkínálkozóvá teszi az embert. Tamás kapta az öléből, s vitte a heverőre. Cili ezen az éjszakán kétszer is átélte a csodát. Tamás gyengéd, mégis perzselő ölelése mellett ott volt a boldog tudat : Tamás annyira szereti, hogy rábízza a döntést ebben a fontos kérdésben. Még nem fogta fel, hogy ez milyen nagy felelősséggel jár.
X/130
Hédi kórházban maradt terhessége hátralévő idejére. Cili a szülés után szerette volna a Füredi házba vinni, míg elintézik a lakás ügyét. Megkapta hozzá a Füredi család támogatását. A lakás eladásáról is intézkedtek. Pali magára vállalta, ismert ezzel foglalkozó, megbízható ügynököt. Hédi odaadta Cilinek a lakás kulcsait, Füredi Pálnak írásos meghatalmazást adott. Megható volt ez a bizalom, hiszen csak Cili személye volt a garancia, de Hédi jól tudta, kinek a kezébe kapaszkodik.
Időnként szüksége volt a lakásából erre-arra, Cili ilyenkor elment a házba Tamás kíséretében, noha aligha kellett bármitől is tartania. A ház továbbra is néptelen volt, csak Ibolyka járt át szellőztetni, s meglocsolni a növényeket. Egyik alkalommal éppen Hédi lakásán voltak, mikor megszólalt a vezetékes telefon. Cili felvette. Imre volt a vonal túloldalán. Abban a hitben, hogy Hédivel beszél, dühösen kiabált.
- Hol a jó fenébe kujtorogtál eddig?! Második hete hívlak. A kórházban aligha tartottak bent három napnál tovább, mert idióta kölyök kaparásához se kell több idő. Dombszegen se voltál anyádéknál. Azt sem tudják, mi van veled. Az ember infarktust kap a hülyeséged miatt. Mi a helyzet ?! Beszélj, ne szórakozz! Hallod ?!
Cili halkan Tamásra nevetett, s Imrének azt mondta némi diadallal a hangjában.
- Az a helyzet, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele!
Lónyai Imre megismerte a hangját, s mérgelődve mondta :
- A rohadt életbe! Összekevertem a számokat?!
- Jó számot hívtál, csak éppen nincs szerencséd. Ahogy eztán sem lesz. Hédi majdnem belehalt a gonoszságodba. Az utolsó percekben találtam rá. Biztonságba helyeztem. Megszüli a babát, akár tetszik, akár nem!
- Mit beszélsz?!...Cili, te se szórakozz velem, mert te is megjárhatod! Hazamegyek, és úgy megverlek, mint szódás a lovát. Most már tudom, hol keresselek. Polli nénéd szeme láttára verlek meg piszkosul.
- Meggondolod te azt százszor is! Vagy nem bánod, ha felvilágosítom a gyermekeinket arról, hogy miféle apjuk van?!
Lónyai Imre először csúnyán káromkodott, aztán dühös nevetéssel kérdezte:
- Nagyon élvezed a helyzetet ?!
Cili megcsendesedve felelt.
- Tévedsz. Nagyon szomorúan élem meg. Fáj a gyermekeim távolléte, Hédi bánata, és a magam félig eltékozolt élete. Héditől sok mindent megtudtam. Még olyat is, amit eddig nem sejthettem. Mit gondolsz, Saci hogy értékelné, ha megtudná, hogy csak a pénzemért vettél el?! Csak azért, hogy Pesten lakásod legyen.
Lónyai Imre hallgatott egy kis ideig, mivel ez így nem volt teljesen igaz, hiszen hajtotta a vágy is, bárhogy kezdődött, bármit mondott Hédinek is. Azóta pedig szerinte merőben más volt a helyzet, beleszeretett a feleségébe, de most nem volt kedve szóba hozni, helyette dörmögve mondta :
- Nem kell mindent elhinni, amit a hülye barátnőd mesél.
- Az is jellemző rád, ahogy szegény Hédit emlegeted. De ennél többet nem árthatsz már neki. Néhányan összefogtunk a védelmére.
Lónyai Imre megint hangot váltott.
- Ej, de harcias lettél, mióta Budán vagy! Mi volt Polli nénéd kétlábú korában, a Feminista Világszövetség magyar Nagyasszonya ?!
- Tartsd meg az idétlen vicceidet. Inkább arra felelj, hol vagytok ?!
- Valahol Európában.
Cili lázasan gondolkodott. Ha újra fenyegetőzésbe fog, Imre megvadulhat, s semmit sem tud meg a gyerekekről.
Hangot váltott maga is.
- Ne gyötörjük egymást tovább. Semmi kifogásom, ha nyaraltok, csak éppen azt szeretném tudni, hol vagytok.
Lónyai Imre megint hallgatott egy kis ideig, mint aki mérlegel, aztán kibökte.
- Itt vagyunk Ausztriában, jelenleg Wachau közelében, egy kis faluban.
- Panzióban?
- Magánháznál.
- Beszélhetek a gyerekekkel?
- Lent vannak a faluban. Egyedül másztam fel ide, mert lent nincs térerő.
- Hogy vannak ?- kérdezte Cili megbicsakló hangon.
- Jól. Élvezik a nyaralást. Sokat kirándulunk. A faluban jó kosztunk van, és jó szállásunk. A háziak kényeztetik a gyerekeket. Saci fejni tanult. Még sohasem ivott ennyi tejet. Amit kifejt, megitta. Véleménye szerint százszor jobb, mint a bolti tej. Lackót tegnap a házigazdával ráültettük egy szelíd pej hátára. A fiad úgy ülte meg a lovat, mint egy huszár. Nagyon büszke volt magára.
- Mondd meg nekik, hogy lélekben velük vagyok, és sokszor csókoltatom őket. Megmondod ?!
- Persze, hogy megmondom. Az mellett, hogy szerinted mocskos alak vagyok, igyekszem örömöt szerezni a gyerekeimnek, bármilyen hihetetlen is.
Cili gondolta, bánatot is. Arra kényszeríttette őket, hogy búcsú nélkül, szökve menjenek messzire édesanyjuktól. Nem mondta ki a véleményét. Helyette megkérdezte, mikor jönnek haza, mintha nem tudna az alávaló szándékáról.
- Majd megyünk, mikor megyünk. Tudod jól, ez a gyerekektől függ. Egyelőre hallani sem akarnak róla.
Szóval is lehet ütni. Lónyai Imre pontosan tudta, s most célba is talált. Cili torkát a sírás fojtogatta. Csak annyit tudott mondani, vigyázzon rájuk, s letette a telefont. Leborult a karjára sírva. Füredi Tamás átölelte, s kedves szokása szerint vigasztalón hozzá hajtotta a fejét.
Lónyai Imre is tudott örömöt szerezni, ha nagyon akart, s ezúttal nem rajta múlt, hogy mégsem lett belőle igazi öröm. Cilit néhány nap múlva felhívták a gyerekei egy bécsi szállodából. Lackó hangját hallotta meg először. A kisfiú örvendezőn beszélt, szépen örültek egymásnak. Faggatni sem kellett az elmúlt hetekről. Tele volt élménnyel. Először a faluban töltött napokról beszélt, aztán arról, hogy mióta Bécsben vannak, voltak a Práterben, felültek az Óriáskerékre is.
Mesélt volna mást is, de Saci kivette kezéből a telefont, s nyafogós hangon szólalt meg.
- Anya ne haragudj, de nem megyünk haza mostanában. Még annyi hely van, ahova el akarunk menni. Megyünk a közelben lévő szafariparkba, aztán Grazba indulunk. Apa egy hétre foglalt szállást. Onnan Salzburgba megyünk. Közben keresztül-kasul járjuk az Alpokat. Apa szerint állati szép lesz. Ha itt kinyaraltuk magunkat, egyenesen a Balcsira megyünk, a szokásos helyre. Remélem, jó lesz az idő, és mi is jól érezzük majd magunkat. Tudod, hogy tavaly milyen hülyén alakult.
Cili bágyadtan hallgatta. Akárhogy számolta, egy hónapnál előbb nem láthatta viszont őket. Csendesen mondta, hogy hosszú lesz, máris nagyon hiányoznak. Saci nem enyhült meg, szinte bántón felelt.
. Elhiszem, hogy hiányzunk, de ne nyűglődj miatta apával, mert elrontod a kedvünket. Egyébként is, nem mi akartuk, hogy így legyen. Például, nem mi mentünk el otthonról.
Cili leforrázva hallgatta, s könnyekkel a hangjában kérdezte :
- Csak nem azt akarod mondani, hogy így büntettek ?!
- Jaj, ne kezdj el lelkizni, anyukám! Csak éppen emlékeztettelek. Egyébként is, otthon dögunalom volna a nyár. Pesten már mindenhol voltunk, többször is.
- Kijönnétek hozzám Budára. Együtt lehetnénk néhány napot.
- Meg a Polli nénivel. Kösz, anya, de ebből nem kérünk !
Cili nyomást érzett a szíve körül.
- Majd még beszélünk róla, Sacikám! Most puszillak. Visszaadnád Lackót egy kicsit?
- Nem lehet. Így is rengeteget dumáltunk. Mennünk kell, ne haragudj! Majd felhívunk, ha hazaértünk. Csá !- mondta, s letette.
Cili igyekezett fegyelmezni magát, de van olyan helyzet, ami a legnyugodtabb embert is kihozza a sodrából. Tehetetlen keserűségében hatalmasat vágott a falra. Az ügyvéd éppen akkor lépett az udvarról a hallba, s rámordult.
- Otthon csapkodjon, tisztelt asszonyom!
Cili nem felelt, csak barátságtalanul végignézett rajta. Az ügyvéd felpakolva érkezett. Valami albumok voltak a hóna alatt. Könyökkel nyitotta az első folyosóra vezető ajtót, s mielőtt bement, odaszólt Cilinek újra.
- Ha lesz ideje, jöjjön be a szobámba, hoztam magának valamit.
Cili bizonytalan hangon motyogott valamit, esze ágába sem volt bemenni az ügyvédhez. Azt gondolta, erre a napra már nélküle is volt elég bosszúsága.
