A csapda
X/44
Marosiékhoz harmadnap beállított az állatorvos. A konyhába tartott szokása szerint. Cili otthon volt, s alig tudta eltitkolni az idegességét. Váratlan megjelenése azt sugallta, hogy Hédi szavaiban mégiscsak volt valami igazság.
Idősebb Lónyai Imre nagy ovációval lépett a konyhába, s alaposan megölelgette Cilit is, Erzsikét is. A különös ember továbbra is kedélyesen viselkedett. Megint dicsérte az illatokat, Erzsike szakácstudományát; akkor éppen kolbászos, rizses lecsót tett az asztalra ; már nem lepődtek meg, hogy velük ebédelt. Csak akkor fordult Cilihez, mikor jóllakott, s felhajtotta a borát. Kedélyesen mondta :
- Na, kislány, most már biztos, hogy mérnökné leszel, sikerült a legfőbb vizsga!
- Ha jól sejtem, Imre lassan el is felejti...- - mondta Cili neheztelőn.
- Hűha! Sértődöttek vagyunk?! - nevetett az állatorvos, mintha ez volna a világ legjobb vicce - Nem szabad haragudnod, mert ezer dolga volt azóta is. De majd szépen sorra vesszük, csak előbb elmondom, hogy a hétvégén itthon lesz. Szombaton megtartjuk azt a bizonyos ebédet a Rózsában. Benneteket is elvárunk természetesen.
Marosiék köszönték, de nem voltak túlontúl lelkesek. Az állatorvos folytatta.
- Na, akkor mondom a többit is! Imre talált lakást. Három és fél szoba - hall, konyha, ebédlő, nappali, két fürdőszoba és éléskamra. Na, mit szólsz hozzá, kis menykóm?!
Cilit rosszul érintette a bizalmas becézés, noha nemrégen még örült volna.
- Jó nagy...- mondta színtelen hangon.
- Nagy ?! Hatalmas! Valóságos palota! - nevetett az állatorvos a maga öblös hangján, s folytatta - Negyed villa. Kerttel, garázzsal. Mellette ajándék volt. Sikerült kétmillióért megkapnunk. Először két és fél millióra tartották. A négylakásos villában volt még egy másik lakás is, annak is ennyi volt az ára. De mivel testvérpáré volt, azt mondták, elengednek félmilliót lakásonként, ha a másikat megveszik Bozóki Feriék.
Cili uralkodott magán. Közben apja azt mondta:
- Imre ne foglalózza le, amíg nem néztük meg.
Lónyai megemelt hangon méltatlankodott.
- Ejnye, Pistám, már megint mi ez a bizalmatlankodás?! Most mondtam, hogy azért a pénzért ajándék volt. Tágas, jó helyen van és luxuskivitel. Csak nem gondolod, hogy akármit megvesz a fiam?! Nem hülye.
- Nem mondtam ilyet, de az a rendje, hogy megnézze az ember azt, amit vásárol.
- Majd megnézitek. Az a lényeg, hogy megvan és rendben vannak a dolgok.
Marosi István nem hagyta magát.
- Majd akkor lesz rendben, ha mi is azt mondjuk!
- Tényleg székely vagy, egy komám! - nevetett az állatorvos, de maga se akart engedni, s lendületesen folytatta- Fiamék már mindent elrendeztek Ödön barátommal. Cili majd később aláírja a papírokat, de a kulcsokat máris megkaptuk. Imre már be is költözött a lakásba. Tarthatatlan volt az albérlete, nem akart újat keresni rövid időre.
Marosi István felhördült.
- Mindennek van határa! Megmondtam húsvétkor, hogy először látni akarjuk a lakást. Ebben maradtunk. Gyerek vagyok én, hogy hiába beszéltem ?!- kérdezte, s beleremegett a hangja.
Cili szíve fájt az apjáért. Simogatta tekintetével, s azt gondolta magában, akkor mit szólna, ha azt is tudná, amit nem tud. Nekimenne Lónyainak. Féltette a hetven éves apját, aki világéletében becsületes volt, soha senki pénzére nem spekulált. Nem engedhette, hogy felizgassa magát még jobban, s sietve közbeszólt.
- Egyelőre fogadjuk el a helyzetet, apukám! Ha valóban jó a lakás, akkor nem tragédia, hogy már kifizette...- mondta, s csak magában tette hozzá, hogy van annál nagyobb baj is.
Lónyai örült a támogatásnak.
- Okosan mondod, kis menykóm! A szerződést Ödön barátom hozza magával, ő is itt lesz szombaton...- mondta, s Marosi Istvánhoz fordult- Neheztelsz ránk, édes egy komám, pedig már egy család vagyunk. A ti érdeketek a mi érdekünk is. Rábeszéltem Ödön barátomat, hogy értsen szót az eladókkal. A szerződésbe kevesebb került, hogy jóval kevesebb legyen majd az illeték. Erre is azt mondod, hogy nem kellett volna?!
Marosi István nehezet sóhajtott.
- Nem vagyok ellensége a pénzemnek, de ebben is szeretem a tiszta dolgokat.
- Ugyan, Pistám! Mindenki ezt teszi, akinek esze van ! - mondta, s most Cilihez fordult- Van még egy jó hírem! Kaptatok tőlem egy kocsit. Egy terepjárót.
Elhallgatott, s várta a hatást. Mivel Cili nem felelt, látszott rajta, hogy nem is fog, Marosi István szólalt meg a lánya helyett.
- Terepjáró városban?!
- A fiú kívánsága volt. Túrázáshoz ideális. Bejáratás után ezzel mennek Bulgáriába. Később lejárni is könnyebb vele. Ha majd megunják, lecserélheti személykocsira..,
Kettőt is kapnak érte, mert majdnem félmillióba került.
- Félmillióba egy autó?! Annyiért itt nagyon szép házat lehetne venni... - szörnyülködött Erzsike
- Nem akármilyen járgány az, Erzsikém! - mondta az állatorvos, s hozzátette a márkanevet, aztán kidüllesztette a mellét. - Ha már vesz valamit az ember, a legjobbat vegye! Erről jut eszembe, mit is mondtatok a lakás berendezésével kapcsolatban, édes egy komám ?!
Elhallgatott, s Cilire kacsintott. Cili lélekben kikérte magának a cinkosságot. Ahogy azt sem akarta engedni, hogy ez a csaló ember újabb ígéreteket csikarjon ki gyanútlan szüleitől, s ingerülten mondta:
- A lakás berendezéséről még ráérünk beszélni!
- Ti tudjátok. Végül is a ti dolgotok...- mondta az állatorvos, s ezzel azt is mondta, hogy nem érdekli őket tovább. Felcihelődött közben. Nem tartóztatták, bármennyire is mondta, hogy már egy családnak számítanak.
X/45
Eljött a szombat. Marosi Istvánék készülődtek a vendéglői ebédre. Délre felöltöztek. Cili nem készült. Helyette kiment a kertbe, s kesztyűben szedte a gyomot, mint valami megszállott. Anyja utána ment, s kérdezgette. Azt felelte, meg kell várnia Imrét. Ha beszélt vele, pár perc alatt felöltözik. Életében először fordult elő, hogy önszántából nem mondott igazat édesanyjának. Már eldöntötte, hogy nem megy el az ebédre.
Elharangozták a delet, mikor Lónyai Imre berobogott. Apja kocsijával jött, szinte futólépésbe ment be a házba. Istvánék a kertbe irányították. Idegesen rohant Cilihez. Látta a kidöntött fa derekán ülni becsukott szemmel, a nap felé fordított arccal, otthoni öltözetben. Két hónapi távollét után köszöntés helyett már messziről kiáltotta:
- Mi van, te nem készülsz ?! Apámék veszettül fognak örülni, ha rátok kell várni.
Cili kinyitotta a szemét.
- Szervusz !- mondta színlelt nyugalommal- Én is régen láttalak!
- Kicsi, nincs idő erre. Majd mindent megbeszélünk, de most gyere! Kapd össze magad. Itt az apám kocsija, menjünk!
- Én nem megyek !- mondta Cili határozottan.
- Könyörögtetni akarsz magadnak ?! - kérdezte Imre, s látszott rajta, hogy nagyon dühös.
- Másról van szó.
- Tudom, hogy miről van szó! De most nem tudjuk megbeszélni, mondtam! Gyere és öltözz! Hallod ?! Mozdulj már!
Cili megmozdult. Kinyújtózkodott a fatörzsön, feltette az egyik lábát kényelmesen, hátradőlt a fatörzs hosszán, s csak aztán felelt.
- Mondtam, hogy nem megyek! Ha majd lesz időd arra, hogy beszéljünk, gyere vissza. Akkor megtudod, hogy miért kellett egyedül menned.
- Nem mehetek egyedül. Úgy döntöttem, megtartjuk az eljegyzést is. Megvettem a gyűrűket. Apám a köszöntőben akarja bejelenti. A vendégek fele már tudja. Most állítsak vissza nélküled ?
Cili megpihentette arcán a tekintetét, s csendesen kérdezte:
- Ugye, nagyon rossz érzés, ha az embert cserben hagyják?!
- Én nem hagytalak cserben!
- Rosszabbat tettél. Becsaptál.
- Én, téged ?! Magadnál vagy ?!- kiáltotta felháborodva.
- Csendesebben a saját érdekedben! Ha édesapám megtudja, hogy átvertetek bennünket, eltagadtatok félmilliót, hogy terepjárót vehess belőle, nagy botrány lesz!
Lónyai Imre elképedve meredt Cilire. Mindjárt nem is tudott szólni, aztán meglepő módon elismerte.
- Igaz, de nem így! Nem volt szándékomban csalni. Neked el akartam mondani, csak apádék előtt hallgattuk el. A lakás kerülhetett volna kétmillióba is. Csak a szerencsének köszönhetjük, hogy a félmillió megmaradt. Gondoltam, akkor mindjárt megoldom belőle az autó gondját is, hogy hazajöhess, amikor akarsz. Ha gondolod, hogy ennek ellenére megérdemlem, kövezz csak meg nyugodtan...- mondta megbántott hangon.
Cili elbizonytalanodott. Még mindig bántotta a dolog, de már nem érezte annyira tragikusnak, mint előtte. Imre suta őszintesége kihúzta a dolog méregfogát. Felnézett az arcába, s a szeme megtelt könnyel.
- Így is rosszulesik. Tudod jól, hogy nekem fontosak a szüleim. Ha őket bántod, engem is bántasz. Soha többé ne tégy ilyet, érted ?!- mondta boldogtalanul.
Imre leguggolt mellé, hangja izzott.
- Ígérem. Becsülettel ígérem...- mondta, s magához ölelte.
Cili elfogadta a csókját. Megbocsátott, noha rettenetes bűntudata volt közben, hiszen mellé állt a szüleivel szemben. Bágyadtan indult öltözködni. Jóformán meg sem nézte, hogy mit vesz fel. Azt a fehér blúzt emelte le a vállfáról, amit anyja vett a piacon néhány napja, hogy vigasztalja lehangoltságában. Akkor sem nézte meg, csak adott érte egy puszit, s betette a szekrénybe. Rosszul szabott blúz volt, bár Cili formás alakja javított rajta, de így is látszott, hogy olcsó, vásári holmi.
A vendéglőben idősebb Lónyai Imre eléjük sietett, s a hosszú asztal elején keresztbe tett főasztalhoz kísérte őket. Ciliék leültek a főhelyre, szembe a teremmel. Marosi Istvánék lemaradtak, s valamivel távolabb ültek le, noha sok volt még a szabad hely. A vendégek csoportokba verődve beszélgettek, idősebb Lónyai igyekezett az asztal mellé tessékelni mindenkit, de valahol elakadt. A vendéglős Imrénél reklamált ; tönkremegy az étel, déli terítést beszéltek meg, már egy óra is elmúlt.
Imre elment az apja után. Cili amint egyedül maradt, szemügyre vette a teremben lévőket. Az állatorvosék szűkebb társasága mellett ott volt a város vezetése, más intézmények vezetői, az iskolából az igazgatóékon kívül számos tanár volt jelen, s minden orvos feleségestől, gyerekestől. A papjuk nem volt a vendégek között. Pedig Lónyaiék kérkedtek vele. Örült, hogy nem volt ott. A maguk igazolását látta benne, s ironikusan gondolta, hogy Lónyaiék bármennyire értékelték az adományaikat, arra nem tudták rávenni, hogy leüljön velük egy asztalhoz.
Az esperesnél azt másmilyen lélekkel kellett kiérdemelni. Sokszor látta koldusszegény kis öregasszonyok betegágyánál vigasztalón, vagy haldoklók fölött imádkozva órákon át, bárhogy is morgott Márta főnővér miatta.
Befele sóhajtott, s nézelődött tovább. Ida mama társaságában idegen embereket látott, talán a rokonai voltak. Hédiék is ott voltak. A bíróékkal, és egy orvos házaspárral álltak egy kupacban.
Hédi kezében pohár volt, szorgalmasan kortyolgatott belőle. Cili elfordította a tekintetét, s a szüleit nézte. Elárvultnak tűntek a sok vidám, rangos ember között.
Marosi Istvánék valóban idegennek érezték magukat az elegáns társaságban, de nem voltak zavarban. Nézegették ők is a vendégsereget, s halkan beszélgettek róluk. István akkor éppen azt mondta :
- Furcsa dolgokat láthat itt az ember!...Emlékszel, pár éve nagy híre volt, hogy Bakos és Gellért egymásnak ment a hajdani kisjegyző házért. Fiuknak akarták megszerezni a tanácstól tíz százalékért, fillér törlesztésért. Jó káderek mindketten, így a tanács rájuk hagyta, hogy aki bírja, marja. A város beszélte, hogy szaladgáltak megyéhez, pártbizottsághoz. Egyik itt, a másik ott jelentgetett. Alávalón becsmérelték egymást úton-útfélen, hogy az is restellte, aki hallotta. Most együtt koccintgatnak. A magunkfajta aligha ülne le azzal, aki trágyát dobált rá.
Erzsike magában mosolygott. Örült, hogy István nem kesereg. Maga is hozzászólt a témához, lehalkított hangon mondta:
- Egyikük se tudta megszerezni, mert idejöttek a bíróék, és azok kapták meg.
- Azt mondják, nem véletlenül. Ez a korán nyugdíjazott bíró Pesten valami nagy szolgálatot tehetett, ha idáig ért a protekciója.
- Hallod, apánk, én nem bánom, hogy Lónyaiék nem hozzák el ezt a sok mindenféle népet a lakodalomba. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még örülni fogok a fösvénységüknek.
Marosi István igazságos ember volt, rábólintott ugyan, de azt mondta :
- Na, azért gondoljuk meg, az se két fillér, amibe a fiú került eddig!
Erzsike meggondolta, s igazat adott az urának. Hiszen félig-meddig nekik is tanult, a lányuk, unokáik is élvezik majd a diploma előnyeit. S, megenyhült a jövendő nászék iránt.
Az egyik beszélgető csoportban felcsattant a nevetés, s mindannyian Cili felé néztek.
A társaságban ott volt Sáfár Aliz, mellette a tanácselnök nagy hatalmú titkárnője, az iskolaigazgató híresen csúnya lánya, s két igyekvő tanárnő. Cili fehér blúza okozta a derültséget.
Sáfár Aliz félhangosan mondta :
- Á lá carte, piac! Barátnője meg iszik, mint a kefekötő. Na, ja! Madarat tolláról, embert barátjáról.
Hédiék a közelben voltak, ha akarták, ha nem, meghallották. Hédi gyilkos pillantást küldött Sáfár Aliz felé, s maga is hangosan nevetett, mint akinek valami jó vicc jutott az eszébe.
Leült végre a vendégsereg. A hosszú asztal körül általános volt a jókedv. Imre is előkerült, hozta Cilihez a pesti barátait, bemutatkoztak sorra. Géza, Tibi, Gyuri, mondták a nevüket, s leültek hangoskodón a főasztalhoz. Ott kaptak helyet Hédiék is, majdnem Ciliékkel szembe.
Jöttek Lónyaiék is, az asszony hozta a rokonait. Éppen csak biccentett Marosiék felé, de Lónyai most is hangosan kedveskedett ; ülhettek volna közelebb is, mondta sajnálkozón, de nem őket, hanem a bíróékat tessékelte a főasztalnál maradt két szabad helyre.
Mielőtt leült a helyére, megölelgette Cilit, mint aki őszintén ragaszkodik. Már így is gondolta, hiszen a lány a menye lesz, unokái anyja, s idősebb Lónyai Imre szerette volna a térdén lovagoltatni az unokáit.
A testes, vérmes arcú ember mások kedvét is kereste. Pohárral a kezében felállt, s mély, öblös hangján köszöntőbe fogott. Bejelentette az eljegyzést is. Amint befejezte, Imre elővette a gyűrűket, s nyilvánosan felhúzták. Utána következett az eljegyzési csók. Közben mindenki éljenzett, tapsolt. Aztán felállt a sok ember, s pohárral a kézben megindultak a főasztal felé. Ciliék állva fogadták a köszöntőket. Jöttek egyesével sorban, mintha egy láthatatlan ceremóniamester vezényelt volna. Cili nem győzte koccintgatni a poharát, illedelmes mosollyal fogadta a gratulációkat, némelyikbe bele is pirult.
Medve doktor bácsi megölelte, s pártoló nevetéssel mondta :
- Pirosabb vagy, mint a legszebb piros rózsa! Illatozz még sokáig ennek az ördögfiókának, bár Isten úgyse, aligha érdemli!
Mögötte tolakodott Pándi, az általános iskolában Cili fizikatanára volt. Cili nem szerette, most se örült annak, amit mondott. Sértéssel ért fel.
- Suba alatt fogtad meg a fiúnkat. Huj-huj! Mi minden történhetett az alatt a suba alatt, mi ?!- kiáltotta nevetve, s mögötte a sorban is nevettek.
Sáfár Aliz következett. Cili poharához koccintotta a magáét, a levegőbe cuppantott, s negédesen mondta :
- Gratulálok! Sok boldogságot. Érdekes a blúzod! Ez az új divat?!
Cili nem tudott a bántó véleményekről. Ha kapcsol, legfeljebb csipkelődésnek fogja fel attól a lánytól, akiből Imre miatt minden bizonnyal az irigység beszélt, s nincs más következménye a dolognak, de Aliz szerencsétlenségére mögötte volt Hédi kapatosan.
Látszólag Cilinek címezve, felcsattant a hangja.
- Ne engedd pocskondiázni magad! Akármilyen vacak is van rajtad, a tiéd! Te a magatok pénzéből öltözöl, és nem tartoztok vele fűnek-fának!
Zsongott a terem, de Hédi hangját nem tudta elnyomni. Sokan felszisszentek, Micike asszony a szívéhez kapott, le kellett ültetni, közben Aliz sírva fakadt, s azonnal haza akart menni. A baráti társaságból páran körülvették őket, míg mások Bozóki Ferinek fejtették ki a véleményüket. Lényege az volt, hogy ebben a társaságban nem szokás így viselkedni. Olyanok is akadtak, akik azt hangoztatták, a fiatal orvos szerencséje, hogy nincsenek ott a Sáfár fiúk, mert megtorolnák rajta a menyasszonya viselkedését, s biztatni kezdték Sáfár doktort, legalább ő kérje ki magának a nyilvános sértést. A kis keszeg ember nem volt harcias kedvében, csak legyintett zavart mosollyal. Tudta, hogy miért. Végül az állatorvos szolgáltatott elégtételt Sáfáréknak. Hangosan rádörmögött Bozóki Ferire.
- Ne engedd inni! Már részeg. Nem tudja, hogy mit beszél.
Ha érzékenyebb a fiatal orvos, újabb botrány alapja, vagy Hédi reményei kútba esnek, de Bozóki Feri nem vette fel a dolgot, ahogy Hédi sem. Visszahuppant a helyére, s hátrahajtott fejjel nevetni kezdett. Nevetett, s nevetett. Látszott rajta, hogy valóban élvezi a kirobbantott botrányt. A fiatal orvos csak nehezen tudta lecsillapítani.
Közben helyrebillentek a kedélyek. Mikor befejeződött az ünneplés, mindenki visszaült a helyére, s feltálalták az ételt. Lakodalmi hangulat kerekedett, volt bőséggel étel-ital, nagy volt a jókedv, a hangos vidámodás. A potya murik mindig jól sikerülnek.
Hédi ebéd közben az italtól elálmosodott, s Bozóki Feri hazavitte, de maga visszatért. Leült a székére, s olyan kedélyesen viselkedett, mintha mi sem történt volna. Ebéd után elkezdődött a járkálás. Átültek egymáshoz a vendégek, itt-ott dalolásba fogtak, vagy csak beszélgettek. A főasztal mellől is elmentek néhányan. Először az idősebb Lónyai, s a bíró csatlakozott az egyik daloló társasághoz, aztán Imre pesti barátai átmentek a sörözőbe, hívták Imrét is, de nem tartott velük. A bíróné is otthagyta az asztalt. Alig ment el, Imre felpattant, Cilinek csak annyit mondott, majd jön, s elsietett a söröző felé.
Cili megint egyedül marad, ha nincs Bozóki Feri a közelében. Az asztal felett beszélgetésbe fogtak. Cili eleinte kényszeredetten, de aztán változott a véleménye. Mikor Ida mama félhangosan kikérte maguknak, hogy máskor így öltözzön, ha velük egy társaságban akar mutatkozni, Cili sírva fakad, ha nincs ott Bozóki Feri. Úgy vette Cilit a védelmébe, hogy Ida mama jobbnak látta, ha nem folytatja a sértegetést.
Feri udvariasan, de határozottan kijelentette, annak nem kell selyembe, bársonyba burkolni magát, akit az Isten ennyi üde bájjal áldott meg.
Cili hálásan nézett rá. Attól kezdve barátian folyt köztük a beszélgetés. Minél tovább beszélgettek, annál kevésbé hitte, hogy ezt a fiút megvehette Hédi az apja pénzén. Nem tudott a kísértésnek ellenállni, s finoman megkérdezte, hogy miért kötött ki Hédi mellett.
Bozóki Feri elmosolyodott.
- Sokan kérdezték már. Röviden azt szoktam felelni, hogy szeretem a kihívásokat. Neked részletesebben válaszolok. Hédi először a bájaival fogott meg, de aztán rájöttem, hogy különleges lány. A magamfajtának valóban igazi kihívás. Egy lány, aki egészséges, szép, gazdag is, és barátnőnek se akármilyen, mégis iszonyúan elégedetlen a sorsával. Szinte pánikszerűen menekül jelenlegi helyzetéből. Tévesen azt hiszi, akkor egyből megoldódnak a problémái, ha végleg kiléphet a házuk kapuján. Nincs fogalma arról, hogy gondjai belőle erednek, saját felfogásából, világot néző, értékelő szemléletéből. Meg kell tanítani arra, hogy más szemmel nézzen önmagára, a környezetére és a világra. Meg kell tanítani élni. Mi a kihívás, ha nem ez?!
Cilit olyan váratlanul érték a szavai, hogy hirtelenében nem tudta, milyen álláspontra helyezkedjen. Jól ismerte Hédi felfogását, s nem hitt abban, hogy bárki változtathat rajta. De ennek a fiúnak a becsülendő elképzelése elbizonytalanította. Még nem ismerték egymást annyira, hogy minderről beszélhessen, így csak kedvesen annyit mondott :
- Remélem, egyszer jó barátok leszünk.
- Már azok vagyunk !- felelte Bozóki Feri kedves, kisfiús mosollyal, s Cili felé emelte a poharát.
