Holtvágányon
X/60
Cili mikor sok viszontagság után hazaért, Imre a nagyszobában feküdt az összecsukott rekamién. Befele fordult, s makacsul hallgatott. Cili visszafogottan szólt hozzá, végül már kérlelte, de arra sem enyhült meg.
Hamarosan meghozták a bútort. Beállt a kamion nagyságú autó az udvarba, egy rakodó volt a sofőrrel. Felajánlották, hogy segítséggel, némi mellékesért felviszik a bútort a lakásba. Cili most is hiába szólt, Imre erre sem reagált. Egyedül kellett intézkednie újra. Átszaladt Józsiért a szomszédba, de nem voltak otthon. Az emberek így nem vállalták a cipekedést. Lerakták a rengeteg bútort az udvaron a betonos részre, és elrobogtak.
Közben ijesztő fellegek gyülekeztek az égen. Cili már könnyekkel kérlelte Imrét, de most is süket füleknek beszélt. Hozzáfogott egymagában. Amit elbírt, azt felvitte az emeletre, a többi dobozokban, vagy nélkülük várta az egyre közeledő nyári zivatart.
Végül már a földszintiek is aggódtak. Sajnálkoztak a szép bútorok között, aztán Böske néninek eszébe jutott az első esőcseppek előtt, hogy van a garázsban régi fólia, s nekiálltak sietősen letakarni, amit lehetett. Éppen végeztek, amikor zuhogni kezdett. Szerencsére nem esett sokáig. Félóra múlva újra sütött a nap. A földszintiek bent maradtak a lakásokban, nem akartak beleavatkozni a további fejleményekbe.
Cili még a kőlépcső tetején ült teljes bizonytalanságban, amikor taxi gördült az udvarra. Hédiék megérkeztek. Cili akkor már tudta, hogy nem csak az Adrián voltak. Küldtek egy képeslapot Dombszegre. Megírták, hogy folytatják a nyaralást Hédi nagyszüleinél a Balaton mellett.
Most gondolta, hogy maradhattak volna még, mert a legrosszabbkor állítottak haza. Feri nyitotta a kaput, s mire előbukkant, Hédi kiszállt a lépcsőjük előtt. Egyszerre látta meg Cilit a bútorokkal, és Imre terepjáróját, a többit kitalálta. Belevörösödött az indulatba. Leült a maguk lépcsőjére, s tehetetlen haragjában ütötte a térdét.
Feri közben kiszedte a bőröndöket, elrendezte a számlát, s a taxi után bezárta a kaput. Aztán mosolygó arccal felszaladt Cilihez a lépcső tetejére. Barátian megölelte, miközben azt mondta:
- Jól van, kislány, okosan döntöttél!
Cili keserűen nevetett.
- Legjobbkor mondod!
- Imre?!
- Összevesztünk a bútorboltban. Most fekszik, és haragszik. A bútor majdnem elázott az előbb, de nem érdekelte. Újra borul.
Bozóki Feri nyugodt hangon mondta, hogy máris bemegy hozzá, beszél a fejével. Hédi hirtelen felpattant, kiabálni kezdett, mintha minden keserűségének a fiatal orvos lett volna az oka.
- Normális vagy ?! Cipekedni akarsz ?! Majd beviszik maguknak, ha akarják.
Cilit meglepte az addigi viselkedése is, most szólni akart, de Bozóki Feri megelőzte.
- Nyugi, csillagom! Se perc az egész.
Hédi szinte toppantott.
- Nem ! Azonnal gyere ide, és vidd fel a bőröndöket!
- Amint beszéltem Imrével, azonnal felviszem.
- Ne magyarázz, hanem tedd azt, amit mondtam! Mozgás!
- Mondom, hogy nyugi ! Megbékítem Imrét, mert nem maradhat kint a bútor. Nézz az égre! Nagyon sietünk, megígérem. Addig beszélgessetek. Van miről, nem ?! - mosolyogta békítőn, s befordult a kis előtér ajtaján.
Cili leballagott a lépcsőn, s megállt várakozón. Már eldöntötte, Hédi bántó viselkedése miatt nem tesz szemrehányást, noha túlzónak érezte a neheztelését, de talán fáradt, vagy más bosszúság is érte. Hédi kényszeredetten ment közelebb, Cili elébe mosolyogta :
- Mi baj ?!
Hédi halk, dühös hangon felelt.
- Az a baj, hogy baromi nagy hülyeséget csináltál!
- Tudom, hogy meglepett, de akkor se kellene ilyen látványosan számon kérned rajtam.
- De mikor annyira mondtad, annyira állítottad, hogy nem fogsz bedőlni újra. Mi a pecsát csináltál?! Hagytad, hogy rád másszon és így kényszerítsen?!
Cili megdöbbenve nézett rá.
- Ez hogy jut az eszedbe?!
- Szóval, eltaláltam?! Na, basszus!
- Ilyet nem lehet csak úgy eltalálni. Neked valami okod volt rá. Milyen okod, Hédi?!
- Ezzel most mit akarsz?!
- Tudni akarom az igazat. Beszéltél Imrével rólam, ugye?!
- Magadnál vagy?!
- Hédi!!!
A lány szembefordult vele.
- És, ha beszélgettünk?! Nem szabad?!
- Miről?
- Tudod, hogy mikor fogok beszámolni róla?!
- Mindjárt kiabálok. Azt akarod, hogy kikiabáljam azt is, amit nem hallanál szívesen?!
- Ez piszok zsarolás.
- Akkor mondd el, hogy mit beszéltetek rólam!
Hédi hallgatott egy ideig, aztán kényszeredetten felelt.
- Semmit. Csak éppen. Faggatott, hogy mi a véleményed a házasság előtti szexről. Ennyi.
- Te pedig azt mondtad, hogy annak tartogatom magam, akinek majd a felesége leszek, igaz?!
- Ezt a baromságot hallottam tőled mindig. Akkor mi a pecsát mondhattam volna?!
- Úristen! Te adtad neki a tippet !...Te!...Te, meggondolatlan hülye!-- kiáltotta Cili, s tett egy fenyegető mozdulatot.
Hédi hátraugrott, s megbántott hangon kérdezte:
- Meg akartál ütni ?!
Cili igyekezett összeszedni magát, mert érezte, valóban kevés tartja vissza attól, hogy nekimenjen. Leereszkedett a lépcsőre, összekuporodott fázósan, s kis idő után csendesen megszólalt.
- Miért van az, hogy te valahol mindig benne vagy abban, ha velem valami rossz történik?!
- Hülyeség!- felelte Hédi visszatalálva a hangjához.
- De, de!...Emlékszem, már tini korunkban kezdődött. Hazudozásra kényszeríttettél. Csak miattad, a hülyeségeid miatt kellett hazudoznom a szüleimnek, másoknak.
- Mit találsz még ki ?!
- Emlékszel az aranyláncomra a Mária-medállal?! Édesanyám még mindig kesereg miatta. Ezt is neked köszönhetem. Benne voltál szegény Baksa Attila halálában is.
Hédi közbevágott.
- Hogy a fenébe jön most ez ide ?!
- Az életemhez tartozó bánat.
- Ne emlegesd nekem azt a fiút, mert nem voltál bele holt szerelmes. Mindig Imre után evett a fene. Előtte is, utána is. A fejem teszem rá, hogy hamarosan leráztad volna, ha életben marad.
- Honnan tudod? Nem vagy Isten. Lehet, hogy valóban leráztam volna, de az is lehet, hogy komolyan beleszeretek. De te az elfogadhatatlan viselkedéseddel közbeléptél. Ki tudja, még mi mindent követtél el ellenem, ami csak eztán derül ki. Pedig azt sem érdemeltem meg, amiről eddig tudok. Kiskorunk óta szerettelek. Sohasem ártottam neked.
Elhallgatott, s törölgette a könnyeit. Hédi nem nézett rá, helyette a garázsok tetejét bámulta, mint akit nem érdekel az egész, de szürke arca árulkodott. Cili feljajdult újra.
- Istenem! Legjobb úton voltam ahhoz, hogy kilábaljak belőle, erre te tippeket adsz neki. Ha elmondtad volna őszintén, hogy miről faggatott, időben elmenekülök a közeléből. Igen, letepert. Képes volt erre a gyalázatra. De nem ez volt a legnagyobb tragédia. Hanem az, hogy felszínre hozott bennem olyan érzéseket, amivel megkötözött. Most már azt is tudom, hogy mindezt előre kitervelte. Akkor az sem véletlen, ahogy azóta viselkedik. Most aztán megnézhetem magam. Kátyúba került az egész életem.
Hédi védekezett.
- Most drámázol, pedig valahol mégiscsak akarnod kellett, ha nem tudtál a képébe vágni. Akkor pedig nyugodj bele abba, ami van, és ne rendezz cirkuszt egy rohadt bútorvásárlásból is!
- Elkeserítő, hogy nem érted, amit mondok. De legalább belátnád, hogy szólnod kellett volna. De nem! Helyette házasságból adsz tanácsokat, miközben fogalmad sincs arról, mit álltam ki miatta az elmúlt hetekben. Gondolkozz el inkább a saját házasságodon. Ráfér. Úgy beszéltél Ferivel az előbb, mintha a kutyád volna.
- Én megtehetem, mert ez egészen más tészta. Azt teszek vele, amit akarok.
- Mert megvetted, ugye?! Nem vetted meg. Kár eljátszanod, mert nem a pénzedért van melletted. Szeret, bár nem érdemled meg.
- Nem vettem meg ?!... Hát kinek a pénzét költötte most is, mi ?! Még hogy szeret ?! Röhögnöm kell!
- Inkább sírhatnál velem együtt, mert a te életed is kátyúba kerül hamarosan. Feri az utolsó esélyed, de eljátszod... Ahogy most kinéz, én mehetek haza kifosztva, megbántva, örökké tartó bánattal. Ráadásul az egész város ujjal mutogat majd rám. Te pedig elmerülsz a mocsokban Feri nélkül. Abba a mocsokba, ahova már tettél néhány kirándulást. Nem tudom, melyikünket sajnáljam jobban.
Keserűen, keményen fogalmazott. Hédit megbántotta vele, s végleg elfordította magától. A lány szinte gyűlölködőn felelt.
- Piszkosul megbánod még ezt a jóslatod, arra mérget vehetsz!
- Lehet, de az egyikünkön se fog segíteni.
- Csak magadért aggódj ilyen rohadtul! Mert az könnyen lehet, hogy te újra egy senki leszel, és mehetsz haza Dombszegre, hogy rajtad röhögjön a város. De én akkor is doktor Bozóki Ferencné maradok. Az pedig nem akármilyen rang, fiacskám ! Még a megjósolt mocsokban sem.
Cili a fejét csóválta.
- Teljesen átvetted apád gondolkodását. Nem hittem volna, hogy idáig jutsz azután, ahogy bánt veled.
- Többé nem érdekel a véleményed. Mostantól nem vagyok a barátnőd ! - mondta dühösen, s hátat fordított.
- Nem mostantól, Hédi ! Megtagadtál már akkor, mikor először elárultál, bármi is volt az !- felelte Cili végtelen szomorúsággal.
Imréék akkor léptek ki az ajtón. Imre komor volt, míg Feri kedélyesen követte, s vidáman mondta :
- Vigyázat, lányok! Indul a nagyüzem. Majd holnap folytatjátok a szívbéli dolgokat.
Feri szavaira egyikük sem felelt. Hédi többet is tett ennél. Sértődöttségében, meggondolatlanságában olyan lépésre szánta el magát, amit élete végéig fog bánni. Felment a lépcsőn Imre elé, s átölelte a nyakát.
- Gratulálok, apafej!- mondta kedvesen, s szinte enyelgőn folytatta - Adhatok egy csókot ?!
Feje felett Imre tekintete Cilire siklott, gunyoros mosoly táncolt a szája körül, s hirtelen átölelte Hédi derekát. Különös jelenet volt. Előttük, mögöttük a két házastárs, míg a lépcső közepén hosszú csókba merültek.
Bozóki Feri rávágott Imre hátára.
- Hé, pajtás! Nekem is hagyj belőle valamit. - mondta tréfás-komolyan.
- Jut is, marad is! - tréfált vissza Imre a szokásos módon, s Hédi derekát átfogva indultak le. Cili egykedvű arccal húzódott félre az útból. Nem érdekelte az idétlen csók. Gondolta, hogy részben Hédi bosszúja volt, ahogy Imre is büntetésnek szánta.
X/61
Az ember keserűségében könnyen gondol, vagy mond olyasmit, amit aztán lehiggadva felül kell bírálnia. Cili is belátta, hogy nem hagyhat itt csapot-papot, nem szaladhat haza szülei bánatára, világ szégyenére. Másképpen kell megoldania a sorsát.
Abban biztos volt, hogy az eddigi módon nem szabad folytatni a házasságukat. Elhatározta, nem kérlel, nem könyörög tovább. Elviseli a helyzetet mindaddig, míg kiderül végre, hogy Imrének mi a célja ezzel a viselkedéssel. Feltette magában, hogy akkor sem gyengül el, ha Imre éjjel átöleli duruzsolva. Ettől kezdve kényszeríttette magát azzal a józan szigorral, mellyel Dombszegen már próbálkozott.
Imre egyelőre megkönnyítette a dolgát. Továbbra sem beszélt, nem ültek le együtt az asztalhoz, noha naponta főzött, s megterített hozzá. Imre magában evett, ha nem volt a közelben. Éjjel nem közeledett, tüntetően hátat fordított. Nappal a dolgozószobáját rendezgette, a többi pakolni valóval nem törődött. Cili sem. Ott maradtak a bútorok, ahova letették.
Kerülték egymást a lakásban. Cili leginkább a kisebbik fürdőszobában tartózkodott, mosott vagy vasalt. Míg végezte a tennivalóit, lázasan töprengett a helyzetükön. Könnyekkel gondolt arra, ha nem javul a kapcsolatuk, bármennyire is keserves, a válás lesz az egyetlen kiút. Ehhez anyagilag is függetlenné kell válnia. Elhatározta, hogy sürgősen keres munkahelyet magának.
Nem mondott le a szomszédban lévő Otthonról, de a bejutáshoz gyors segítségre nem számíthatott. A földszintiek elutaztak, mivel Hédiéknél újra ordított a rádió, az idős emberek nem bírták tovább egy napnál. Mindannyian kimentek Irma néniék érdi telkére. Volt rajta egy házikó, nem várhatta őket haza egyhamar.
Úgy döntött, maga keres kapcsolatot Sámsonékkal. Előbb az asszonnyal akart megismerkedni. Figyelte a kertet, de Sámsonné nem bukkant fel a kerítés közelében. A lodzsáról már megfigyelte, hogy Sámson általában négy körül érkezett haza. Ezen a napon Imre három óra tájban átment Józsihoz az emeletes házba, talán szerszámra volt szüksége a könyvespolcok összeállításához. Ezt az időt akarta kihasználni, s hamarjában átfutott Sámsonékhoz. Úgy tervezte, bemutatkozás után majd azt mondja Emesének, hogy megcsodálta a terasz meseszép futónövényét, s szeretne néhány hajtást belőle. Ez igaz is volt, egyszerű is, nem szívesen bonyolódott volna bele valami más indokba.
X/62
A kapu nyitva volt, de a bejárati ajtót zárva találta, idegességében ráragadt az ujja a csengőre. Megdöbbenésére Sámson Géza nyitott ajtót, s nevető szemmel kérdezte:
-Tűz van, kislány ?!
Innen már nehéz lett volna előadni, hogy mindössze pár hajtásért rohant át lélekszakadva. Főképpen egy pszichológusnak. Szorult helyzetében eszébe jutott apja gyakori mondása:" Nem sok mentség kell az igazmondáshoz!" Így őszinte volt, noha kissé furcsán fogalmazott.
- Bocsánatot kérek. Cili vagyok a szomszédból, és segítségre van szükségem.
- Akkor jöjjön be Cili a szomszédból és mondja el, hogy miben segíthetek! - felelte a kissé testes, középmagas, szemüveges orvos kitárva az ajtót, miközben a szeme változatlanul nevetett.
Cili piros zavarral lépett beljebb, s még nem sejtette, hogy ezzel pártfogásába vette a sors. Nem csak Sámsonné volt kivételes ember, Sámson Géza is az volt. Azok közé tartoztak, akik szép emberség szerint éltek. Tekintélynél, pénznél fontosabb szempontok vezették őket.
Sámson Géza végighallgatta Cilit, kérdezett néhány dolgot, főképpen nővéri gyakorlatával, előző munkájával kapcsolatosan, aztán megígérte a segítséget. Másnap reggelre ígérte a választ. Azt mondta, a délutáni rendelés után szokott átlátogatni az Otthonba, olyankor még ott találja az Otthon vezetőjét, Kovács Pál tiszteletest, aki kedves, jó barátja. Megnyugtatásul megígérheti, amennyiben van üresedés, találkozhat a tiszteletes úrral, a többi már kettőjük dolga.
Cili legszívesebben a nyakába ugrott volna. Izgett-mozgott a helyén, s Sámson Géza nagyot nevetett.
- Ennyire drukkol?! Nem kell. Pali rendes ember. Ha szüksége van munkatársra, szót értenek. Most pedig, meséljen kicsit magukról. Csak nagy vonalakban gondoltam. Van kedve hozzá, kislány ?!
Cili szépen felelt, s arról kezdtek beszélgetni, hogy honnan jöttek, mivel foglalkozik a férje, ki a másik házaspár, s hogy érzik magukat Pesten.
Sámson Géza aztán azt mondta:
- Szívesen megismerkednék közelebbről az urakkal is. Nem csak a kollégával, a maga kedves párjával is. Látom, hobbija a terepjáró. Nekem is van egy roncsom, két éve bűvölgetem, kíváncsian hallgatnám a véleményét. Ha nincs ellenükre, hamarosan összehozunk egy családi, baráti találkozót, hogy közelebbről is megismerkedjünk. Rendben, kislány ?!
Következetesen kislánynak nevezte, de olyan kedvesen tette, hogy nem lehetett neheztelni miatta. Cili amúgy sem tudott volna. Félig biztos ígérete nemcsak bizakodással töltötte el, hanem hálával is.
Még Imre előtt érkezett haza. Így Imrének fogalma sem volt arról, hogy a háta mögött intézkedett. Egyelőre nem is akarta, hogy tudja. Gondolta, ha sikerül az állás, Imre rádöbben majd, hogy nem bánhat vele hangulata szerint, mert akkor függetleníti magát, amikor csak akarja.
Ó, hogy olykor milyen naiv az ember!
X/63
Lónyai Imre szeptember elsején munkába állt. Úgy ment el otthonról, hogy még csak nem is köszönt. Cili alig várta, hogy kirobogjon az utcából a terepjáró, rohant Sámsonékhoz. Az orvos még rendelt, várnia kellett egy keveset. Mikor bemehetett, úgy ült le a rendelőben, mint akinek már bérelt helye van. Jó érzékkel tapintott rá, hogy ezt a fajta közvetlenséget várja el tőle. Nem tévedett. Sámson Géza egy kiflit nyomott a kezébe, miközben maga is falatozáshoz látott. Indokolva mondta:
- Hamarosan indulnom kell. Feleségem pedig szigorúan számon tartja, hogy reggeliztem-e. Nos, két hírem van, egy jó és egy rossz. Melyiket mondjam előbb?
- Magára bízom!- mondta Cili, s idegességében alig tudta lenyelni a falatot. Sámson Géza töltött a maga kakaójából egy másik csészébe, azt is a kezébe nyomta, miközben felelt.
- Akkor a jó hírrel kezdem. Van egy nővérállás. Ma délelőtt tíz órakor átmehet az Otthonba bemutatkozni.
Cili majdnem kiöntötte a kakaót. Együtt nevettek rajta, utána azt mondta:
- Köszönöm szépen! El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok.
Sámson Géza kedves évődéssel felelt.
- Ne provokáljon, kislány, ne provokáljon, mert még kedvet kapok rá, hogy kitapasztaljam!
Nem kellett komolyan venni, s nevettek újra. Sámson elkomolyodva folytatta:
- Most pedig jön a fekete leves!
Cili derűs maradt.
- Nem hiszem. Ezek után igazán rossz már nem jöhet.
Sámson Géza nagyot nevetett.
- Gondolja?! Na, várjon csak, várjon! Lehet, hogy mindjárt másképpen ítél. - mondta, aztán elkomolyodva folytatta- Arról van szó, hogy házassági évforduló ürügyén hamarosan rendezünk egy olyan kerti partit, ahol harapnivaló és itóka mellett adományokat gyűjtünk harminc hátrányos helyzetű gyermek számára. Egyenesen mondom, nem kenyérre kell, hanem vigasztalásra. Feleségem volt osztályáról van szó. Szívén viseli sorsukat a betegsége alatt is. Bántja, hogy három éve hitegetik őket azzal, hogy mehetnek néhány napra a Balatonra. Egész évben készülnek, aztán kiderül, mégse férnek bele a keretbe. A feleségemnek igaza van, ez tűrhetetlen! Ha nem a volt osztályáról lenne szó, akkor is ezt mondanám, mert egyetlen gyermekkel sem szabad ilyet tenni. Rossz körülmények között élővel szemben egyenesen bűn. Ezért találtuk ki ezt a kerti bulit. Csak jó szándékú embereket hívunk meg. Elvárjuk szeretettel mind négyüket.
Cili szemén átfutott az árnyék. Nem volt biztos abban, hogy Imrével hamarosan rendeződik köztük a helyzet, s eleget tehetnek a meghívásnak. Sámson Géza látta a változást, s csendesen kérdezte, hogy mi a baj. Cili mindjárt mondta, nem az adomány nyugtalanítja, hanem a férje. Imre megsértődött valami miatt, s napok óta nem beszélnek. Őszintén hozzátette, amúgy sem szokta figyelembe venni a kívánságait.
Sámson Géza megvakarta a fejét.
- Szóval, a mi terepjárós barátunk ilyen különös fiú?! Akkor magának nem lehet könnyű mellette, Cili a szomszédból… Vagy mondjak inkább Cecíliát ?! - kérdezte, s bármilyen komoly volt a téma, most újra nevetett a szeme, mint aki azt mondja vele, "nincs olyan nagy baj, kislány!"
Cilit jobb kedvre derítette, s már maga is mosolygott.
- Nagyon kedves, hogy megkérdezi.
- Kedves?! Inkább csak elviselhető, mondaná a feleségem...- mondta nevetve, de a hangján érződött, hogy nem gondolja komolyan.
Cili kapott az alkalmon, s sietve mondta:
- Szeretnék a kedves feleségével is megismerkedni.
- Mi sem egyszerűbb ennél. Átmegyünk a lakásba, és máris teljesül a kívánsága.
- Ez nagyon kedves!
- Az! De van egy kérésem. Fejezzük be a tiszteletköröket. Már tudjuk, hogy mindenki kedves. Maga is, én is, kedves párocskáink is, ha a terepjárós barátunknál leszámítjuk a gondot, de érjük be egymás keresztnevével a jövőben... Magam Géza vagyok, csókolom a kezét! Simán Géza. Nix kedves Géza, csak Géza, a fejedelmet el szoktam engedni. Ragaszkodom az inkognitómhoz, a protokollt se kedvelem, mert nálunk rácsos ágy jár hozzá, én pedig a szabad mozgás híve vagyok. Akkor, hogy szólíthatom, Cili a szomszédból?!
Cili nem értette meg azonnal, hogy mit akar valójában. Látszott a szemén, s az orvos folytatta:
- Hogy értse, a Cilit túlontúl egyszerűnek találom. A Cecíliát nem pártolom igazán. Magához jobban illene például a Cicóka!
Cilire rátört a nevetés, nem tudott felelni, csak tiltakozón mutogatott. Aztán megpróbált beszélni, de köhögésbe fúlt a hangja. Sámson Géza a hátára ütött gyengéd paskolással, s nevetve mondta:
- Fojtsd meg isten, ne kínozd!
Cilinek már a könnyei potyogtak. Mikor csillapodott, azt mondta:
- Cicókát, isten ments! De azt nem bánnám, ha úgy szólítana, ahogy a szüleim szoktak. Ciluskának hívnak otthon. Rendben ?!
- Mi az, hogy?!
- Biztos?
Sámson Géza valóban jó kedélyű ember volt, esküre emelte a kezét.
- Tisztességgel kicsapott úttörő becsületszavamra !- mondta, s nyújtotta a karját, hogy induljanak a lakásba.
Cili újra nevetett, elfogadta a felkínált kart, s megkérdezte :
- Tényleg kicsapták az úttörőéktől ?!
- Úgy nézek ki, mint aki tréfálni szokott?!
- Igen!- kacagta Cili - De azért árulja el az okot. Miért csapták ki?
- Mert szerettem rajzolni.
- Megint tréfál!
- Esküdjek meg újra?! ... Az iskola előtt lévő hirdetőoszlopon, Rákosi pajtás kopasz fejére, faszénnel jól sikerült hárít rajzoltam. Mikor sorra járták a tantermeket érdeklődve, felálltam becsületesen. Nem kellett volna!- mondta nevetve, s kicsit elkomolyodva folytatta - Persze, nem volt ez ennyire vicces akkoriban. Majdnem kicsaptak az iskolából is. Csak évek múlva rehabilitáltak. Éppen a középiskola megkezdése előtt. Ha késik a történelem órája, ma legfeljebb plakátragasztó volnék. Ahogy szegény apámat is kipenderítették az állásából. Bolti eladó volt, de ott is veszélyeztette az állam létét. Otthon nem kapott munkát, évekig vezekelt a sztálinvárosi építkezéseken kubikosként. Otthon alig láttuk. Egyetlen bűne az volt, hogy fiát nem tanította meg "Pártunk és Népünk nagy fiának" kellő tiszteletére. Egyszóval, még a mostaninál is szomorúbb világ volt akkoriban.
Amiről Géza beszélt, Cili előtt régmúlt történelem volt, hiszen akkoriban még nem is élt, de otthon is, a famíliában is sokat hallott azokról az időkről, s maga is mondta néhány szóval. Közben végigmentek a ház nagy részén, a konyhában találtak rá Sámsonnéra. Nagy munkában volt, segítséggel befőzött éppen. A segítség, egy harminc körüli sovány asszonyka volt, amolyan vidéki öltözetű. Sámsonné kezet nyújtott Cilinek.
- Szervusz! Emese vagyok, de szólíthatsz Mesinek is, Géza szerint kedvesebb. Már ismerlek látásból. Örültem Géza ötletének. Mi is csak pár éve élünk itt, most alakítjuk baráti körünket. Nem könnyű, majd megtapasztalod. De gyerünk beljebb… Parancsolj! - mondta, s kinyitott előtte egy szobaajtót.
Cili gyorsan határozott. Emesének dolga volt, nem tarthatta fel a munkájában, s tiltakozón mondta :
- Drága vagy, de nem akarlak hátráltatni, csak szerettelek volna megismerni. Ha máskor is szívesen fogadsz, majd beszélgetünk. Most kihűlnek a befőttesüvegek...- tette hozzá nevetve.
Emesén látszott, hogy jó néven vette a figyelmességét, s még szívélyesebb lett.
- Máskor is örömmel látlak. Most legalább itt ülj le, mert nem engedem elvinni az álmunkat. Áruljátok el, mostantól hogy szólíthatlak. Gézának régi szokása, hogy nevet ad jövendő barátainknak, ahogy sejtem, már megtette...- mondta kedvesen.
Géza pár szóval előadta ötletét a Cicókáról, s Cili reakcióját. Aztán hozzátette, az a megtiszteltetés érte őket, hogy úgy szólíthatják eztán, ahogy otthon a szülei. Ettől kezdve Emese is Ciluskának szólította. Tett mást is. Hirtelenében összeismertette a segítségével, akiről kiderült, Ibolyka, a szomszéd Józsi felesége. Beszédes volt az egyszerű öltözetű asszonyka. Mondta mindjárt, hogy látásból már ő is ismeri, s Mesikével sokszor emlegették maguk között. Míg Ibolyka beszélt, Emese térült-fordult, valami vezetéket tett az orrába, s mély lélegzeteket vett gyors egymásutánban egy palackból. Géza közben készülődött a kórházba, s mielőtt elköszönt, azt mondta :
- Az Otthonban gyakran találkozunk majd, de szívesen beszélgetnék nyugodtabb körülmények között is magával. Ha kedve van, jöjjön át. A délutáni rendelés után általában ráérek egy órát. Csak aztán megyek át az Otthonba. Legyen az utolsó páciensem. Szigorúan baráti alapon.
Cili köszönte, miközben Géza a feleségéhez fordult, s megcsókolta búcsúzóul. Nem futó csók volt, hanem öleléssel járó, szép ragaszkodás. Az sem akadályozta őket, hogy Emese orrában változatlanul ott volt a vezeték. Megható az ilyen összetartozás. Cili szívét megszorították vele. Géza elment, Ibolyka is kiment a konyhából, s Emese bizalmasan mondta:
- Hallottam, hogy új házasok vagytok, és máris gond van köztetek. Ne lepődj meg, nem Gézától tudom. Géza sohasem beszél arról, ami a rendelőjében elhangzik. Ibolyka tájékoztatott. Kedves, jóindulatúan naiv teremtés, de nem marad meg benne az, amit megtud. Ha szükséged lesz rá, figyelj erre.
Cili csodálkozott.
- Honnan van információja, mikor eddig csak látásból ismert.
- Nem tudsz róla, látom. Párod összehaverkodott Józsijával. Olykor átmegy hozzájuk sörözgetni.
Cili szívére újabb bánat telepedett. Imre kibeszéli az életüket az alkalmi ismerősnek puszta haverkodásból. Nem jól gondolta. Lónyai Imre semmit sem tett ok nélkül. Szüksége volt egy megbízható emberre, s lekötelezte a közvetlenségével, hogy olyan dolgokban is számíthasson rá, amibe mást nem szívesen avatna be.
Emese látta Cili szomorúságát, s azzal vigasztalta, hogy bátran mondja el Gézának a gondját. Néha nincs is másra szükség, csak tisztánlátásra, hogy valaki megmondja az embernek, mit is lát valójában.
