A menedék
X/107
Cili pontban tizenegy órakor megállt Füredi Nóráék előtt, s szemügyre vette a házat. Rendben tartott, öreg budai ház volt, méreteiben tekintélyes. A házhoz nagydarab kert tartozott. Betonlábon álló, barnára festett léckerítés mögött, pázsitos területen gyümölcsfák sorakoztak. Kiszállt a kocsiból, közben kivágódott az utcai kiskapu, s repült felé Nóra.
Óh, hogy tetten érhető olykor a múló idő! Mikor először találkoztak, mindketten fiatalságuk elején jártak. Most két felnőtt nő futott egymás karjaiba. Összeölelkeztek sírva-nevetve. Egyikük sem mondta az udvarias frázist, hogy semmit sem változtál. Köztük nem volt helye az ilyen szólamoknak. A két ember lelke egy dallamot játszott, s csak azt mondták, ami szívükben volt. A viszontlátás öröméről beszéltek. Aztán a világ legtermészetesebb módján megfogták egymás kezét, s elindultak a kiskapu felé. Pár lépés után Nóra felnevetve mondta:
- Emlékszel, hogy mennyit futottunk kéz a kézben, ha kellett, ha nem ?! Mindig siettünk, mindig rohantunk. Talán azért, hogy jobban kihasználjuk az egymással tölthető időt.
- Fussunk most is !- kiáltotta Cili a kapun belül, s csakugyan futásnak eredtek tinik módjára, de Nóra mindjárt lelassított, s megállt. A ház falához dőlt levegő után kapkodva.
- Már nem megy! Sokat vett ki belőlem Afrika...- mondta szabadkozón - Hallod, hogy sípolok ?! Várjunk kicsit, anyuska ne hallja...Képzeld, az éjjel felébresztettem szegényt. Nem tudtam magamban tartani az örömöt. Ahogy ígértem, mellénk állt. Véleménye szerint Pali mindenképpen felhívja majd az Otthont. Erről lehetetlen lesz lebeszélni, benne van a természetében, de minden rendben lesz. Megmondtam, hogy bízz bennem. Érted, Ciluska, érted?!
Ez is a régi Nóra volt. Az igyekvőn meggyőző Nóra. Cilit megnyugtatta volna, ha nem tart az ügyvédtől, s az Otthon rosszindulatától. Biztos volt benne, tolvajnak nevezik majd, s előre égett az arca.
Míg Nóra pihent, Cili szemügyre vette a látnivalókat. A ház belűről L alakban folytatódott, középtájon talpig üvegezett hall ugrott előre. Addig zárt volt az épület, csak néhány ablak nézett az udvarra. A hall után üvegfalú folyosó következett. A hallban rengeteg növény volt, ládákba ültetett legyezőpálmák, fikuszok, filodendronok nőttek mennyezetig a beözönlő fényben.
Nóra kipihente magát, s folytatták az utat. Amint beléptek a tágas hallba, Cili mindjárt megpillantotta Nóra édesanyját. A hall belső felében ült kerekes székben. Nóránál is törékenyebb alkat volt. Cili akár azt is gondolhatta volna, hogy gyermeket lát, ha hófehér haját, megfáradt arcát nem tekinti. Ez az arc jóságos volt, ahogy az elébe kiáltott szavak is arról árulkodtak, hogy szívesen látják.
- Isten hozott, kislányom! Gyere közelebb. Gyere bátran, gyere ! - mondta az idős hölgy. Nem várt arra, hogy Cili köszöntse, vagy a lánya bemutassa. Amint Cili megállt a kerekes szék előtt, hasonlóképpen folytatta - Mutasd magad, hadd nézzelek meg jobban!...Rád ismerek Nórikám elbeszéléseiből. Ez a kedves, szerény mosoly sokat mond nekem. Örülök, hogy egymásra találtatok újra.
- Nekem is kimondhatatlan öröm. - felelte Cili, miközben Nóra széket tolt alá, s maga is leült.
- Hallottam szomorú történeted. Te is jártad a poklot, akárcsak Nórikám...- mondta Polli részvéttel.
Nóra közbeszólt, könnyes-mosolygós volt a hangja.
- A lelki ikreknek közös a sorsa, anyuskám! Ha annak idején kicsivel okosabbak vagyunk, hallgatunk egymásra. Mindketten láttuk a másik sorsában megbújó veszélyeket, akár előre borítékolhattuk volna a kudarcokat is.
Polli bólintott, mint aki egyetért.
- Nem vonom kétségbe, de közös sorsotoknak van egyszerűbb magyarázata is. Sok az önző, lelketlen ember, könnyű beléjük botlani. Mindketten ilyen emberekre találtatok. De majd utoléri őket a büntetés. A ti sorsotok pedig jobbra fordul, mert Isten nem hagyja el az övéit.
Cili gondolta, bizonyíték rá, hogy most ebben a házban lehet. Nóra aztán röviden beszámolt a Füredi család életéről. Mindkét bátyja elvált az évek során, az ügyvéd kétszer is. Ahogy várható volt, a kis színésznő hamar megszökött, de Pali második házassága ígéretesebb volt. Kedves, okos tanítónőt vett feleségül, de egy bő év után az is feladta, nem bírta elviselni tovább, Pali nehéz természetét, gyakori faragatlanságát
Polli védte a fiát. Azt mondta, Pali nem faragatlan, csak szokatlan a modora. Ha Melinda igazán szerette volna, elfogadja olyannak, amilyen, mert Pali komolyan ragaszkodott hozzá, idővel szót érthettek volna. Aztán hozzátette bujkáló könnyekkel
- Látod, kislányom, máshol is van bánat. Meg kellett érnem mindhárom gyermekem boldogtalanságát. A két kis unokámat sem ölelhetem magamhoz. Remélni sem merem, hogy valaha megtehetem. Rövid ahhoz már az én életem.
Feltárta Cili előtt a bánatát éppen úgy, mint hajdan Marosi István, s ezzel ő is elfogadta, befogadta lánya barátnőjét. Cili helyzetéről beszélgettek aztán. Kiderült, Nóra véletlenül felvette az éjszakai beszélgetésüket. A hirdetés idején vezették be, Polli így értesült a jelentkezőkről, s Nóra megfeledkezett róla. Polli aranyosan bevallotta, mikor Juliska reggel kitolta a hallba, s bekapcsolta a lejátszót, végighallgatta a beszélgetésüket. Bűnbánón hozzátette, Tamás is hallott belőle valamennyit, mert éppen hazaugrott. Nóra még aludt, így vele üzeni, hogy látatlanban is övé a szavazata. Cili örült volna, de zavarta, hogy más is hallotta azt, amit csak a barátnőjének szánt. Nóra közben fényképeket vett elő a gyermekeiről, s Cili kezébe adta. Cili szeme elnyílt, s csak nehezen tudta palástolni meglepetését. A képeken két néger kisfiú volt. Mezítláb álltak, valami nyűtt öltözetben, s szélesen vigyorogtak. Nóra is nézte a képeket, hangja könnyes volt.
- Látod, csoki babáim vannak. Babák ? Ma már kiskamaszok, de bennem kicsik maradtak. Ha majd felnőnek, karcsú, erős, izmos testű férfiak lesznek, ennyit tudhatok róluk, mindössze csak ennyit!
Megrázta a zokogás, s Cili magához ölelte. Nóra sírva folytatta.
-Őrült voltam, mikor hozzámentem, és nem gondoltam a válás esetén várható következményekre. Tudnom kellett volna, hogy egy bantu sohasem engedi el a gyerekét. Főképpen, ha fiú. Legalább ennyit kellett volna tudnom, de nem tudtam. Elperelni sem lehet. Abban az országban a férfi akarata a törvény.
Cilit szíven ütötte Nóra bánata.
- Azóta nem is láttad őket ?- kérdezte könnyekkel a hangjában.
- Egyszer, mikor ez a fénykép készült. Három esztendő múlva tudtam visszamenni egy expedícióval. Súlyos kockázatot vállaltam vele. Ha felismernek, végem. Elmaszkíroztam magam, amennyire tudtam. Szerencsémre Lohitó nem volt a faluban. Gyermekeimet megtaláltam, de nem ismertek rám. Nem mertem kimondani, hogy mama... Mire lett volna jó feltépni a sebeket, hiszen még most is hallom kétségbeesett sírásukat... Látod, itt mosolyognak. Úgy mosolyognak, mint az idegenre, aki más, mint ők, és ezért vicces, megbámulni való... Ciluska, nem ölelhettem meg őket, nem engedték, nevetve elszaladtak. Azt hittem, hogy belehalok.
- Gondolj arra, hogy nekik így könnyebb. Eljön az idő, amikor megmondhatod, hogy te vagy az édesanyjuk.
- Remélem, hogy így lesz...- mondta Nóra a szemeit törölgetve, s hálás puszit adott Cilinek, majd hozzátette – Régen hozott a sírás ilyen megkönnyebbülést.
Cili fordítani akart a beszélgetés menetén.
- Az éjjel nem mondtad, hogy miért élsz Londonban.
- Csak így van reményem arra, hogy viszontlátom majd a fiaimat. Lohitó egyik bátyja Londonban él, vele tartom a kapcsolatot. Tőle tudom, hogy Lohitó angliai középiskolába küldi a fiúkat. Utána egyetemre is ott járnak majd.
- Küldené inkább Budapestre.
- Nem fogja. Azt mondta, tudományokban gazdag nép vagyunk, de nem tanítjuk meg lányainkat arra, hogy hogyan kell viselkedniük asszonykorukban. Nem tudatosítjuk bennük, hogy házasságkötés után férjeik tulajdonai lesznek, és feltétlen engedelmességgel tartoznak uruknak, parancsolójuknak.
Cili nevetve felkiáltott.
- Akkor Imre is bantu!
A régi kislány kedélyével mondta, s Nóra is éppen azzal a kedéllyel fogadta, s összeborultak könnyes nevetéssel.
Polli mosolyogva nézte őket. Mindig szívesen vette környezete jókedvét. Ha valaki a gyermekeit nevettette meg, azért hálás is volt. Mikor a lányok elcsendesedtek, azt mondta Cilinek.
- Téged a jó Isten küldött. Napfényt hoztál a házba.
Cili kicsit zavarba jött, de megköszönte illendőn, aztán a kezében tartott képeket nézte újra.
Közben Nóra mesélt.
- Csak pár hónapig éltünk szépen. Lohitó egyik napról a másikra megváltozott. Talán a baba híre, nem tudom. Mikor Wole megszületett, már rossz volt köztünk a helyzet. Akkoriban még reménykedtem. Vigasztalt az is, hogy fehér kisbabám született. Azt gondoltam, ha nem jön rendbe köztünk a dolog, fehér bőrű gyerekkel könnyen kijutok az országból.
Cili csodálkozó szemekkel kérdezte :
- Jól értettelek, fehér bőrű babát mondtál ?!
Nóra keserűen mosolygott.
- Fehéret. Én balga, hetekig ebben a hitben éltem. Pedig akkor már tapasztaltam, hogy a bantu gyerekek néhány hetes korukig éppen olyanok, mint az európai gyerekek. Vörhenyesek, világos bőrűek, csak utána kezd sötétedni a bőrük. Aztán megszületett a második fiam is. Aloys születése után még nehezebb lett a sorsom. Lohitó egyre kegyetlenebb volt, mint aki biztos abban, a két gyerekkel végleg odakötött. Nem a szerető kívánsága volt ez, hanem a számító bennszülött orvosé. Istenem! Tamásnak mennyire igaza volt annak idején, és én hogy nehezteltem rá?!
Polli közbeszólt.
- Van abban valami nemes, ha valaki a maga szűkebb hazája érdekében még házasodni is kész, de a lelketlenségére nincs mentsége.
Nóra bólintott.
- Igaza van anyuskának. Amíg maga a biztonságos kórházban maradt, addig engem beosztott szopós babával kijáró orvosnak. Néha hetekig is távol voltam a picivel. Wolénél még nem tette, de Aloysnál már igen. Magammal vittem a pár hetes babát a hátamra kötve, mert nem választhattam el. Ott az anyatej az egyetlen védelem. Az a baba, amelyik nem tud szopni, pár hétnél nem él tovább.
Cili elborzadt.
- Ezt tette veletek?!
- Ha csak ezt tette volna! - sóhajtotta Polli.
Nóra is sóhajtott, s mesélt tovább.
- Csatlakozott hozzánk egy kolléga Londonból, egy rendkívüli ember. Ben Kovalskinak hívták. Lengyel származású orvos volt, de gyerekkorától Londonban élt. Bent felháborította kiszolgáltatott helyzetem. Segíteni akart rajtam, s szembeszállt Lohitóval. Megtorlás várt ránk. Lohító apja volt a törzsfőnök. Tejhatalmú úr a semmi közepén. Jóvoltából Lohitó sok mindent megtehetett. Élt is vele. Törzse védelme alá helyezte a fiainkat. Megrohantak vagy tízen. Erővel elvették a gyermekeimet, kitépték a karjaimból őket!- sírt fel Nóra újra, és egy ideig nem tudta folytatni, annyira rázta a zokogás. Cili öleléssel vigasztalta megint. Mikor Nóra úgy-ahogy összeszedte magát, folytatta.
- Hiába bizonygattam, hogy semmi sincs köztünk, Lohító nem hitte el, és halálra ítélt bennünket.
Cili nagyot jajdult.
- A gyermekei anyját?!
- Szemében bűnös asszony voltam, akinek nem volt joga tovább élni. Kikötöttek mindkettőnket, míg eldöntik, hogy milyen módon kell meghalnunk. Ben hihetetlenül ügyes volt, az éjszaka sötét leple alatt valahogy megszabadult kötelékeitől, kiszabadított engem is, és nekivágtunk kettesben minden nélkül az őserdőnek. Hónapokig tartó, rettenetes viszontagságok után eljutottunk Londonba. Útközben Ben megbetegedett. Már haldoklott, mikor Londonba értünk. Néhány hét múlva meghalt. Rám hagyta a londoni otthonát, kevés vagyonát. Rám hagyta anélkül, hogy egyszer is megölelt volna. Csak barátok voltunk a szó legnemesebb értelmében. Más kapcsolat nem alakulhatott ki, mert Ben meleg volt.
Cili szeme nagyot rebbent.
- Nem mondod...- felelte bizonytalan hangon.
- Ne döbbenj meg, nincs ebben semmi riasztó. Isten sokfélének teremtett bennünket. Rosszul működő génekkel is Isten teremtménye az ember. Ha ezt nem felejtjük el, nem lesz bennünk előítélet. Eddigi életem során azt is megtanultam, hogy az ember igazi értékét embersége adja. Ben Kovalskinál pedig nem volt emberségesebb ember. Ma már a barátai az én barátaim is.
Cili aggódón mondta:
- Azért vigyázz, ha abban a környezetben mozogsz.
Nóra kis mosollyal nézett rá, Polli a két tenyerébe temette mosolygó arcát. Cili zavarba jött.
- Valami rosszat mondtam ?- kérdezte tétován.
- Nem mondtál rosszat. Beletrafáltál. Abban a környezetben élek. Hív pozitív emberekkel foglalkozom. Ez a munkám. Ezért hidd el nekem, a hétköznapi érintkezések során nincs mitől tartani az embernek.
Cili eddig maga is tartózkodóvá vált volna, ha ilyen betegségben szenvedő ember kerül a közelébe, de Nóra szavai most más belátásra bírták. Hitt a barátnőjének, mert tudta, amit mond, annak igaznak kell lenni.
Szóba kerültek Cili gyerekei is. Polliék megnézték a fényképeket, s az idős hölgy azt mondta:
- Nagyon aranyosak. Remélem, sokat lesznek itt. Nagy a ház, egész hétvégére is jöhetnek.
Nóra nyugtalanul mozdult, s figyelmeztetőn mondta :
- Pali nem szereti a gyerekeket, nem fog belemenni, anyuskám!
- Délelőtt beszéltem vele telefonon, elmondtam ezt a kívánságomat is. Nem volt ellenvetése.
- Majd lesz! Előbb lehetne rávenni arra, hogy megmássza a Himaláját, mint arra, hogy egy gyereket eltűrjön a közelében. Cilinek tisztában kell lenni ezzel is, hogy alkalmazkodni tudjon. Mindketten tudjuk jól, csak akkor maradhat itt. Más esetben Pali kiszekírozná a lelkét, mielőtt megszökik a házból.
Cilit rosszul érintette a dolog, s színtelen hangon mondta:
- Ne nyugtalankodj a gyerekek miatt. Majd csak akkor jönnek, ha az ügyvéd úr nem lesz itt.
Nóra kedvetlenül legyintett.
- Ne reménykedj! Jön mindennap. Ez is a beismerések közé tartozik. Tamással közös házban laknak, azonos emeleten, szembe vannak az ajtóik, de inkább csak aludni járnak oda. Azt sem mindig. Itthon is van szobájuk. A családnak van egy tekintélyes könyvtára, szeretnek itthon dolgozni. Ezért munka után ide jönnek, és általában vacsora után mennek el. Ragaszkodnak Juliska főztjéhez is. Róla is beszélnünk kell.
- Annak idején említetted, hogy rokon...- szólt közbe Cili.
- Jól emlékszel. Évtizedek óta dolgozik ránk. Januárig lelkiismeretesen gondozta anyuskát is, de idős már, és elfáradt. A főzést egyelőre nem adja ki a kezéből, de a háztartás egyéb tennivalói a te reszortodba tartoznak majd.
Cili szeme nagyokat rebbent. Eddig abban a hitben volt, hogy csak a beteg gondozása lesz a feladata, vele kapcsolatos teendők. Nóra most is olvasott a gondolataiban.
- Ne érintsen rosszul, Ciluska! Majd megtapasztalod, hogy anyuska körül nem lesz egész nap munkád. Viszont Juliskát mentesítenünk kell, amennyire lehet. A háztartás mellett ott a kert is, kivéve a férfimunkát. Nem leszel egyedül. Hetente jön egy asszony, Marka néninek hívjuk. Két napon át elvégzi a nagyobb munkákat, vasalást, nagytakarítást, ilyesmit. Ha Juliskával ügyesen megszervezitek, több időd marad neked is a napi pihenésre.
Mi tagadás, Cilit mégiscsak rosszul érintette a dolog. Bárhogy nézte, háztartási alkalmazott lesz. Nem felelt Nórának, helyette maga elé nézett töprengőn. Polli látta a kedvetlenségét, s sietve mondta:
- Remélem, kedves kis társam leszel. Ha nincsenek itthon a gyerekeim, nagyon magányos vagyok. Juliskával nemigen lehet beszélgetni. Mostanában már rosszul is hall az istenadta, ami pedig a legutóbbi segítséget illeti, ne is mondjam!
- Nem volt beszélgetős az elődöm ?!- kérdezte Cili, hogy palástolja gondolatait.
- Nem volt társ, csak alkalmazott volt.
Nóra gondban volt. Anyja bármit is mondott, Cili nem csak barát, hanem munkavállaló is, s ők munkaadók voltak. Elő kellett írniuk mindazt, amit el akartak végeztetni az alkalmazottal. Rosszul érezte magát a munkaadó szerepében, de azt akarta, anyja körül, elutazása után is rendben menjenek a dolgok.
Maga is palástolta gondolatait, s idegesen felnevetett.
- Ó, az a nő! Gondolj bele, anyuska kifinomult stílusa mellé egy obszcén beszédű nőt sikerült Palinak beválasztani. Tamás akkor éppen nálam volt Londonban, Pali egymagában döntött. Az volt a szempontja, hogy erős legyen.
Polli nevetve közbeszólt.
- Na, ez aztán olyan erős volt, mint egy markotányosnő! Hóna alá kapott könnyedén. Vitt, mint egy gyermeket, de hogy közben milyen szavakat mondott, azt ne tudjátok meg!
Olyan aranyosan panaszolta, hogy a lányok nevetni kezdtek. Ahogy egy kicsit csendesedtek, Nóra átölelte Cilit, hangja bocsánatkérő volt.
- Ne haragudj rám az előbbiekért. Szóljon mentségemül, hogy nem csak anyuska miatt aggódom. A te sorsod is szeretném megnyugtatón elrendezni mielőtt elmegyek. Ezért tudnod kell mindarról, amit elvár tőled a család. Hozzáteszem, a gondoskodásunkat is érezni fogod. A fizetésed is ebben a szellemben állapítottuk meg. Pali majd mindenről részletesen tájékoztat.
Cili nem felelt szóval, csak puszit lehelt köszönetül az arcát. Már eljutott odáig, hogy mindent összevetve is hálás volt a sorsának, amiért a Füredi házba vezette.
X/108
Megállt a hall nyitott ajtajában egy férfiú. Középkorú, elegáns megjelenésű férfi volt, átlagnál magasabb, kissé teltebb testalkatú. Fekete haját hátrafésülve viselte. Már őszült a halántéka, noha még csak a negyvenes éveiben járt. Arca kellemes volt, sokan jóképűnek mondták volna. Míg a hallban lévőket figyelte, arcán halvány mosoly ült, s valami lágyság, vagy inkább szelídség, ami férfiarcon ritka. Elindult befele, s közben köszönt.
- Kezét csókolom, anyuska!...Nóri!...Itt van a mi kedves vendégünk is !- mondta Cilihez fordulva, s kicsit meghajtotta magát - Ha megengedi : Füredi Tamás, a kezét csókolom!
- A fiatalabbik fiam !- mondta Polli anyai büszkeséggel.
Míg kezet fogtak, Cili kicsit belepirult az üdvözlésbe.
- Örülök, hogy megismerhetem, tanár úr !- mondta kedvesen.
- Részemről a szerencse !- felelte Füredi Tamás udvariasan, aztán szétnézett, s megkérdezte - Pali késik ?!
Csak akkor néztek az órára, dél elmúlt jóval. Nóra a fejéhez kapott.
- Jaj, megfeledkeztem az időről! ...Ciluskám! Nekem meg kell ejtenem egy gyors orvosi vizsgálatot, ebben állapodtunk meg a fiúkkal. Anyuskáról van szó, megérted, ugye ?!
Cili egy kicsit meglepődött, de azért készségesen felelt, s bementek együtt az egyik szobába. Mire végeztek, megjött az ügyvéd is. A hallban várt rájuk. Amint Cili megpillantotta, megriadt. Füredi Pál szemre is szigorú férfiú volt. Magas, szikár, szemüveges, homloka a fejbúbjáig ért, s szúrós tekintettel nézett.
Az ügyvédnek esze ágában sem volt köszönni, vagy bemutatkozni, helyette azt morogta:
- Ő volna az ?!
Polli megszólalt.
- Cilikém! Bemutatom az idősebbik fiamat ; Palikám ! Ugye üdvözlöd a mi kedves kis vendégünket ?!
Az ügyvéd felvonta a szemöldökét bosszankodva.
- Vendég ?! Akkor rosszul vagyok informálva. Nóri azért rántott haza, hogy megismerkedjünk a következő gondozónővel. Vendégekre nincs időm !- mondta, s elindult kifelé.
Tamás rászólt keményen.
- Pali viselkedj! Jól tudod, hogy miről van szó.
Az ügyvéd menet közben leírt egy kanyart, s míg visszatért az előbbi helyére, kioktató hangon mondta :
- Én tudom, de ti aligha!... Anyuska mellé megbízható gondozónőt keresünk, ti pedig vendéget emlegettek. Már megbocsássatok, vendéget hívjatok teára, ott finomkodhattok, de most nem!...Lónyainé alkalmazottnak jelentkezett. Ma délelőtt utánanéztem, és kijelenthetem: a minimális feltételeknek sem felel meg! Jó körülmények között élő, unatkozó feleség, aki tetejében még kleptomániás is. Abszurd választás, nem gondoljátok ?!
Cili legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Megbántódva állt. Nem fakadt sírva, de arcára volt írva, hogy mit érez. Általában az ilyen helyzetekben hirtelen kitör a vita, vagy igyekeznek menteni a testvér viselkedését, most más történt. Nóra átfogta Cili vállát vigasztalón, s vidáman mondta:
- Ez volt az első kirohanás, túléltük. Jöhet a következő!
- Hú, de vicces !- mondta Pali a húgához fordulva - Persze, kisasszonysága könnyen beszél. Hat hét múlva felül majd a repülőre, és isten veletek!
Tamás közbeszólt.
- Ne feledkezz meg rólam. Én egyelőre még itthon vagyok. Megmondtam, magam személyében is vállalom a felelősséget.
- Egyelőre, ahogy mondod! Fél év múlva követed Nórit, ugyebár ?! Aztán az én felelősségem marad anyuska. Lónyainé alkalmazását határozottan ellenzem. Megszavazhatjátok, de már most mondom, amint elmentél, elbocsátom.
Polli megszólalt.
- Előtte azért engem is megkérdezel majd, ugye, kisfiam ?!...Már most hangsúlyozom, ragaszkodom Cilihez, Palikám!
- Anyuska tudja jól, hogy mindig tiszteletben tartom a véleményét, kívánságait, de lefogadom, akkor már anyuska se fog tiltakozni.
Nóra még mindig ölelte Cili vállát.
- Kész ?!... Vége?!... Szavazhatunk ?!...- kérdezte töretlen jókedvvel, s felemelte máris a kezét.
Az ügyvéd bosszankodó nevetéssel mondta :
- Ha megalapozott kifogásaim ellenére is egy botránykőre akarsz szavazni, akkor csak rajta!
- Véleményeddel ellentétben én egy tündéri csajra szavazok, akiben megbízom, mint önmagamban. Tudom, mert tapasztaltam, hogy szívvel-lélekkel gondozza majd anyuskát, és ha hiszed, ha nem, mindenképpen mi vagyunk a szerencsésebbek. Hiszen áldozatos munkája mellett szegénynek még téged is el kell viselnie valahogy. Brrrr..!
- Ha!...Ha!...Ha! - mondta bosszankodón az ügyvéd, s megtapsolta a húgát.
Polli mosolygott, Füredi Tamás szája körül is mosoly ült, s az anyjához fordult.
- Nos, anyuskám, akkor: hárman egy ellen ?!- kérdezte, s a keze a levegőbe emelkedett.
- Ahogy mondod, kisfiam !- felelte Polli. Maga is felemelte a kezét, s hozzáfűzte még - Igaza van Nórikámnak, szerencsések vagyunk, hogy Cilit az ég hozzánk vezérelte. Megköszönöm majd a kedves szentjeimnek.
- Amen!- mondta az ügyvéd, s bosszankodón folytatta - Ha anyuska olyan jóban van a szentjeivel, mindjárt meg is kérhetné őket, hogy vigyázzanak a lakásban mozdítható értékekre is. Különös tekintettel az ékszerekre, mert van köztünk valaki, aki előszeretettel gyűjtögeti őket.
Ez megint sértés volt, nyilvánvaló sértés, s nem lehetett számítani arra, hogy bocsánatot kér, ha figyelmeztetik. Tamás igyekezett jóvátenni bátyja viselkedését. Cilihez fordult kedves, meleg hangon.
- Bocsánatot kérek Pali helyett! Mindannyiunk nevében köszönöm, hogy elnéző türelemmel végigállta ezt a dicstelen jelenetet. Bátyám abban a hitben van, hogy oldalán áll az igazság, de nincs is több mentsége.
- Mentségre a bűnösöknek van szüksége !- mondta az ügyvéd. Levette a szemüvegét, s magasról mondta - Na, akkor adjon valami igazolványt, Lónyainé, ha nem esik nehezére! Megírom a szerződést, és szólítom.
- Cili…! - mondta Cili halkan, hátha puhul a vadember, s közben elővette az igazolványát.
- A barátainak, asszonyom! Engem ne tüntessen ki. Érdemtelen vagyok rá. - felelte az ügyvéd, s kirobogott a hallból.
A három Füredi fejcsóválva összenézett. Tamás is indult, az óráját nézte. Elköszönt anyjától, húgától, majd Cilihez fordult.
- Megengedi, hogy én éljek az engedélyével ?!... Hamarosan találkozunk, Cili, addig is csókolom a kezét!- mondta kedvesen, s elment.
Amint hármasban maradtak, Nóra diadallal mondta:
- Győztünk!
Polli örömmel szorította meg a lánya kezét. Cili torzan mosolygott, úrrá lett rajta a keserűség, s a szeme elé kapta a kezét.
- Rettenetes volt !- sírt fel halkan, de nyilvánvaló váddal. - Az ügyvéd úr később sem lesz irgalmas hozzám. Nem szabad itt maradnom, úgyis elmenekülnék.
- Cili ?!...- döbbent meg Nóra, s az anyjára nézett ijedten.
Polli is nyugtalanul mozdult kerekes székben, s kérőn nézett Cilire.
- Kislányom ne mondj ilyet!! Érezned kell, hogy nem csak bízunk benned, hanem örülünk is neked. Ne hagyj cserben bennünket.
Cili magába roskadva ült, szemeit törölgetve mondta:
- Nem lesz erőm elviselni, ha az ügyvéd úr nap mint nap így viselkedik... Mitévő legyek ?!
Nóra kérőn nézett rá.
- Először is, figyelj rám! - mondta rábeszélőn - Az ember néha többre képes, mint gondolná, hidd el nekem!
- De hallottad, hogy beszélt?! Mintha egy utolsó, tolvaj senkiházi volnék.
- Viseld el Palit. Megbecsülésben tőle függetlenül is részed lesz. Szeretetben is, ahogy anyuskámat ismerem. Ne futamodj meg! Nálunk otthonra találsz, biztos megélhetésre. Nem éri meg cserébe eltűrni Palit napi pár órában ?!
- De akkor érezteti majd a megvetését. Nem lesz benne irgalom. Tudom, érzem.
- Szégyellem magam a fiam miatt. - mondta Polli könnyes, reszkető hangon.
Cili rebbent, leguggolt Polli elé, nem lehet másképpen közel kerülni a kerekes székes emberhez, s kérlelőn mondta :
- Nem akartam bánatot okozni, drága Polli néni ! Bocsánatot kérek a gyengeségemért, de rettenetes hónapok állnak mögöttem. Nem bírom el a napi zaklatásokat. Én nem vagyok olyan erős, mint Nóri!
- De, erős vagy !- mondta Nóra határozottan, majdnem keményen - Ha azt mind kibírtad, amin eddig keresztül mentél, és nem roppantál bele, akkor Pali hülyeségét is kibírod majd!
- Hallgass Nórira, kislányom !- mondta Polli megsimítva Cili arcát - Igaza van, szükségünk van egymásra. Add ide a kezed!... Így ni!...Nórikám mellé ünnepélyesen lányommá fogadlak. Szívemen viselem a sorsod. Nem engedem, hogy meghátrálj. Együtt megbírózunk majd ezzel a fafejűvel is, ahogy Nóri nevezi gyakran.
Ez több volt, mint amit Cili valaha is remélhetett bárkitől a szülei elvesztése óta. Két tenyerébe temette arcát, s hangtalan sírt. Polli a hajára tette kezét, s bánatos hangon mondta :
- Sírj, csak sírj!! Sírd ki magadból a keserűséget, hogy helyet adhass a reménynek, mert hinned kell benne, hogy egy nap majd minden jóra fordul.
Cili felemelte a fejét, Polli keze után nyúlt, s megcsókolta hálásan. Éppen mozdult, hogy felálljon, mikor belépett az ügyvéd az ajtón, s némi meghökkenés után azt mondta :
- Lónyainé, ha befejezte a tornamutatványt, szíveskedjen szerencséltetni. Ha szabad kérnem, még ma!
Cili indult, Nóra megjegyezte félhangosan :
- Én pedig még ma fejbe ütlek, az biztos!
Az ügyvéd visszaszólt az ajtóból nevetve :
- Nocsak, köhög a bolha ?!
Nóra nemes egyszerűséggel ráöltötte a nyelvét. Polli eltakarta szemét, titkon nevetett maga is. Anya volt, nem tudott neheztelni a gyermekeire.
X/109
Cili a hallból zárt folyosóra lépett. Ennek az ablakait látta a ház sarkától. Ajtók nyíltak róla a lakás belseje felé. Az első az ügyvéd szobája volt. Pali beviharzott a kitárt ajtón, miközben sürgette.
- Jöjjön, Lónyainé, jöjjön! Magával ellentétben én nem ismerem a tétlenkedést, és fontosabb dolgom is van annál, mint a magafajta, unatkozó asszonyokkal töltsem a drága időmet.
Cili maga is belépett a szobába, s megállt a tekintélyes íróasztal előtt. Volt ott egy szék, de az ügyvéd nem kínálta hellyel, helyette azt mondta :
- Itt a szerződése, olvassa el, mielőtt aláírja!
Cili átvette a papírt, s a sok pontba szedett szöveg láttán először bámult, nem fogott hozzá mindjárt olvasni. Az ügyvéd hangja újra felcsattant.
- Mi a gond?! Olvasni csak tud, ha nem is szeret, mert kétségtelen, ha szeretne olvasni, nem ilyen módon kívánná eltölteni a rengeteg szabadidejét.
Cili elnyomta a bosszankodását.
- Nincs gondom, ügyvéd úr, csak meglepődtem kicsit. Ez a sok pont mind rám vonatkozik?!
- Nem. Belevettem a dalai Láma napi programját is. Ahogy látom, kiegészítésre szorulnak az ismeretei. Itt van mindjárt az alkalmazott helyes viselkedése. Nem tesz fel indokolatlan kérdéseket, ugyebár?! Lesz még gondunk magával, ahogy tippelem, köszönhetően a húgom szamaritánus felfogásának.
Cili elnevette magát. Megbánta azonnal, de ráébredt, hogy nem szabad szívére venni ennek a lehetetlen embernek a szavait. Mindannyian jobban járnak, ha úgy tekint rá, mint valamiféle félresikerült, bogaras, nőgyűlölő agglegényre.
Az ügyvédet meglepte a nevetése. Rábámult, s azt mondta :
- Humorosnak talál? Na, majd más lesz a véleménye, ha stopperórával a kezemben kérem számon naponta!
Cili már nem mosolygott, s nem is legyintett magában, mert ez sem volt biztató. Ahogy a szerződés első fele sem. Húsz pontban sorolta fel a kötelezettségeit. Huszonnégy órai szolgálatot írt elő. Részletesen előírta a beteg ápolását az ébredéstől a lefektetésig. Mellette köteles házi munkát végezni reggel nyolc és délután négy között. Az évi szabadságát három hétben állapította meg, amit csak a munkaadó egyetértésével vehet ki, vagy eltérő esetben maga állít elfogadható gondozót maga helyett. Az ünnepnapokkal sem volt nagyvonalú. Mindössze a karácsony, és a húsvét első napjait adta szabadnapnak, minden más ünnepet a munkaadó jóindulatára bízott. Ezzel szemben meglepőn humánus volt a kosztot illetően. " A munkavállalót teljes ellátás illet meg, mindenkor kívánsága szerint."
Vagyis, annyit ehet, amennyit akar, és azt, amit akar. Ez kellemesen érintette, noha kis étkű volt, s ez alighanem látszott is rajta. Így nem vállalt túl nagy kockázatot az ügyvéd, de a gesztus maga vigasztalta. A következő pont még kellemesebben érintette.
Az ügyvéd kizárta a felnőtt látogatókat, s esetenként engedélyhez kötötte, de megengedte a gyermekei fogadását. Nóra szavai után alig merte elhinni, de ott volt leírva, hogy hetente fogadhatja a gyermekeit, lehetőleg hétvégeken, de akkor ott maradhatnak egész hétvégére. Nézte a sorokat, s örömében majdnem sírva fakadt. Igaza volt Polli néninek, Füredi Pál jó gyermek volt, figyelembe vette anyja kívánságát.
Alig jutott túl az elrejtett örömén, mikor újabb kellemes meglepetés érte. Fizetését nem várt összegben állapították meg. Nóra szavai után jót várt, de arra semmiképpen se számított, hogy teljes ellátás mellett az otthonbeli fizetésének a dupláját kapja.
Nézte az összeget, s egyre jobban erősödött benne a gyanú, hogy az ügyvéd elgépelte. Gondolta, jobb lesz ezt azonnal tisztázni, mert nem akar nagyot csalódni. Abbahagyta az olvasást, az ügyvéd elé tartotta a papírt, s az ujjával mutatta :
- Nincs itt valami tévedés a számok körül?! - kérdezte izgalomról árulkodó hangon.
Az ügyvéd hátradőlt a székén, levette a szemüvegét is, hogy tüntetőn mutassa, akkor sem látja, ha látja, s magasról mondta:
- Mennyi a maga intelligencia hányadosa, Lónyainé ?! Harminc ?! Vagy még annyi sincs ?! Akkor szedje össze azt a keveset ami van, és próbálja megjegyezni, hogy amit én egyszer leírok, az annyi akkor is, ha nem annyi! Világos ?!
- Nettóban ?!
- A pokolban is, bárhol!
- Akkor köszönöm!
- Ne nekem köszönje. Köszönje annak, aki almás lepényt, és Székely himnuszt emleget, miközben eltéved az értékek, és számok ismert világában. A többiek pedig rábólintanak. Ahogy az már lenni szokott, ha egy szellemileg magasan kvalifikált családban van egy szellemileg kissé visszamaradott, akit fogyatékossága ellenére is nagyon szeret mindenki.
Cili nem tudott mindjárt megszólalni. Egyszerre tört rá a nevetés kényszere, és a torkát fojtogató meghatódottság. Az ügyvéd bolondériája ellenére is tudta már, hogy rendkívüli családba került. Ezek az emberek valóban szeretik egymást. Szép megrendüléssel mondta :
- Megköszönöm majd Nórának is, ahogy köszönöm az egész családnak. Az ügyvéd úrnak azt is köszönöm, hogy lehetővé tette a gyermekeim ittlétét.
- Ne köszöngessen itt nekem fűt-fát, hanem írja alá a szerződését, mielőtt kiszárad a tolla!- mondta az ügyvéd éppen olyan bántón, ahogy eddig beszélt.
Cili befele mosolygott, s az íróasztal tetején aláírta a szerződés összes példányát. Kicsit előre kellett hajolnia, s kinyílt közben a dekoltázsa. Az ügyvéd feltette a szemüvegét, s felállt. Lapos pillantását beküldte a ruha kivágásába, s az arcára valamiféle jókedv telepedett.
Füredi Pál nem volt nőgyűlölő agglegény. Éppen az ellenkezője volt. Szerette a női nemet, noha lenézte, mint szellemi partnert, ez alól csak anyja volt kivétel. Két elrontott házassága után sem élt cölibátusi életet. Állandóan volt valakije, legénylakást valójában erre a célra használta. Hálás szerető volt, kényeztette barátnőit. Bundát, ékszert vett, vitte elegáns étterembe, színházba a hölgyeket. Mégsem maradt mellette néhány hónapnál tovább senki. Nem tudták elviselni furcsa természetét.
Renard mondta: " Valamilyen tekintetben mindannyian egy kicsit félresikerültek vagyunk."
X /110
Azt mondják, az ember életében a mindennapok kis drámái gyakran fájdalmasabbak, mint a sorsformáló tragédiák. Cili hazament. Leült a nagyszobában, s tenyerébe temette arcát. Mostani helyzetében menedéket jelentett az állása, vigasztalást a Füredi család jóindulata, valamennyire már a faragatlan ügyvédet is elfogadta, mégis bánattal élte meg sorsa ilyen alakulását. Nehéz volt tudomásul venni, hogy gyermekeit csak akkor látja majd, ha időnként meglátogatják. De meglátogatják-e, vagy Imre bosszúból visszafogja őket. Sírt egy ideig csendesen, gyötrődőn, aztán körülnézett, s továbbszőtte gondolatait. Az otthonától is búcsúznia kell. Nem tudja lezárni a lakást. Ha lesz rá pénze, akkor sem. Imre azt tehet a magára maradt lakással, amit akar. Most Imrénél van az adu, ahogy mondaná. Kénytelen tudomásul venni. Csak imádkozhat azért, hogy be tudjon jönni a lakásba a szabadsága alatt, vagy a nagy ünnepek egy-egy napján, s ne történjen meg vele, hogy nem fordul meg a kulcs a zárban.
Sóhajtott párat, s hozzáfogott a csomagoláshoz. Nem akarta magával vinni teljes ruhatárát. Úgy gondolta, azzal is védi tulajdonjogát. Kevésbé lesz nyilvánvaló, hogy elköltözött. Hiszen valójában elköltözik. Ha Polli nénit sokáig élteti az Isten, s kibírja a faragatlan ügyvédet is, akkor hosszú évekig a Füredi ház lesz az otthona.
Igyekeznie kellett a csomagolással, hogy maradjon ideje a gyerekektől búcsúzni. Szerződése már életbe lépett, öt órára várták vissza Budán. A gyerekeket csak négy után várhatta. Mióta apjuk tiltotta a találkozást, az első bejáraton jártak be apjuk kíséretében, az udvarra is csak így mehettek ki. Imre sokáig nem kényszeríthette rájuk az akaratát. Néhány napja a háta mögött mindent elkövettek, hogy kapcsolatba léphessenek vele. Ha apjuk nem látta, azonnal a földszinti lakás felé fordultak, s küldték a puszikat, noha sokszor abban sem lehetnek biztosak, hogy látja őket.
Előző nap az ajtaja közelébe is eljutottak, s beszélhetett velük pár szót. Bozóki Ferinek köszönhette. Akarva vagy akaratlanul lefoglalta Imrét néhány percre.
Azt mondták a gyerekek, ezen a délutánon többet is próbálnak. Apjuk átrendelte Józsit kamrai munkára, biztosan hátul lesz egy ideig. Talán csak percekig beszélhet majd velük. Hogy fogja megértetni ilyen rövid idő alatt, hogy nem volt más választása?! Még a gondolatát is kínnal élte meg. Előre látta maga előtt a két rémült, elkeseredett gyerekét, s sírt újra. Aztán nagy nehezen összeszedte magát. Lezárta a két bőröndöt, s kivitte a hallba. Jött-ment a lakásban, idegesen várta a gyerekeket. Közben Istenhez esdekelt, félhangosan imádkozott azért, hogy kapcsolatba léphessen velük, mert nem tud elmenni búcsú nélkül, magyarázat nélkül.
Fohásza meghallgatásra talált. Úgy történt, ahogy a gyerekek mondták. Amint apjuk eltűnt Józsival a garázsok mögött, a két gyerek már a hallban volt. Ölelték, csókolták. Aztán meglátták a két bőröndöt, s kitört rajtuk a pánik. Cili ott találta magát a hall közepén, kapaszkodott bele a két gyereke, s zokogtak mind a ketten.
Sokféle kereszt van, útja sem egyforma, de gyermekeit elhagyni kényszerülő anya kínja talán mindennél rettenetesebb, ahogy az a gyermekek fájdalma is. Nyugtatta őket, igyekezett elmagyarázni a helyzetet, de teljesen reménytelen volt. A gyerekek zokogtak, kapaszkodtak és könyörögtek. Az idő pedig ment. El kellett érnie, hogy ne sírjanak ilyen elveszetten, s meghallgassák végre. Megértsék, hogy nem válnak el örökre, de zokogásuktól a saját hangját se hallotta. Imre észrevette a gyerekek eltűnését, s nekirontott a bejárati ajtónak. Megtorpant a küszöbön, megdöbbentette a látvány, a gyerekek kétségbeesett zokogása, s aggódón kiáltotta :
- Mi történt?!
- Elmegy, jaj, elmegy!- kiabálta Saci zokogva.
Lackó a sírástól nem tudott beszélni, s úgy kapaszkodott az anyjába, hogy Cili blúzán megpattantak a varrások.
Ölelte őket, s rimánkodón mondta :
- Ne essetek ennyire kétségbe, nem megyek messzire. Mindössze Budára, és naponta telefonálunk, ha édesapátok jobb belátásra tér. Akkor találkozunk is, jöhettek hozzám minden hétvégén.
- Nem!...Nem engedünk el!...- sírta a kislány.
A kisfiú csak azt hajtogatta :
- Nem!...nem!...nem!
Rettenetes megélni az ilyen bánatot. Imre sem bírta elviselni, s elordította magát.
- Csend legyen!
A gyerekek úgy-ahogy szót fogadtak, s halkabb sírással kapaszkodtak aztán. Imre dühösen folytatta.
- Mondd, te teljesen megőrültél ?! Hova akarsz menni, hova ?!
Cili nem emlékeztette arra, hogy mit mondott előző este, csak a kérdésre felelt.
- Találtam munkát. Egy nénit fogok ápolni lakással, teljes ellátással.
- Lakással ?!... Két gyereked van, két kisgyereked.... Anya vagy te ?!- vonta kérdőre drámai hangon.
Cili keserűségében, felháborodásában remegni kezdett. Elengedte a gyerekeit, s úgy indult Imre felé, mint aki ütni fog.
- Te kérdezed?! Merészeled kérdezni, mikor nem engeded, hogy velük maradjak ?!- kiabálta magából kifordulva.
Imre elkapta a felemelt kezét, s ideges nevetéssel kérdezte:
- Mi van, kis szívem?! Bekattantál?!
Cili tehetetlen sírással felelt.
- Te kényszerítesz rá, hogy elmenjek.
- Kényszerít a fene!- állította Imre dühös tagadással, s elengedte a kezét.
Jött-ment aztán a hallban szótlanul egy ideig. Közben Cili újra magához ölelte a gyerekeit. Most néma könyörgéssel néztek rá. Nem bírta nézni. Rájuk borult, s két karjával magához szorította mindkettőt. Imre megszólalt békülékeny hangon.
- Ne menj sehova, Cili! Maradj itthon, aztán lesz valahogy.
- A valahogy nekem a temető, neked a börtön. Megmondtad.
- Idegességében sok mindent mond az ember.
- Sok mindent tesz is, ha képtelen uralkodni magán.
- Ugyan már!
- Tagadással semmire sem megyünk. Te hamar ütsz, én is egyre nehezebben türtőztetem magam. Előbb-utóbb verekedni fogunk, és valamelyikünk a földön marad. Nem várom meg. Nem árvaságra szültem a gyermekeimet. Nincs választásom. Elmegyek.
- Sehova !- kiáltott Imre nagyot, s mint akin kitört az elmebaj, rugdosni kezdte a bőröndöket, miközben tovább üvöltözött - Itthon maradsz, és meghúzod magad!... Meghúzod magad, a rohadt anyádat, és azt teszed amit parancsolok, akkor majd nem kell megdöglened!
Ha nem ezt mondja, a két gyereke talán sohasem érti meg, hogy miért akar elmenni az anyjuk. Szinte egyszerre fordultak apjuk ellen. Tragikus volt, ahogy nekirontottak, s sírva verték ökölbe szorított kézzel. Erejük kevés volt ahhoz, hogy fájdalmat okozzanak, de Imre lehiggadt. Most ő ölelte őket, s ideges nevetéssel mondta :
- Jól van, na! Nyugodjatok meg. Nem gondoltam komolyan.
Cili sírt, a hangja vádolt.
- Ez vagy te!! Nem gondoltad komolyan az egész életünket. Tetejében neked soha, senki sem volt fontos, csak saját magad. Önző, lelketlen ember vagy, hatalommániás, aki durvasággal akar uralkodni a társán.
Lónyai Imre kényszeredetten vigyorgott.
- Muszáj ezt, kis szívem ?! Nyugodjunk meg, jó ?!
Cili látta, hogy megint taktikát változtatott. Megpróbálja átmeneti hízelgéssel rendezni a helyzetet. Már régen túl volt azon, hogy bedőljön neki. Határozottan mondta :
- Elmegyek, Imre! A gyerekeknek megadom a telefonszámot, csak velük akarom tartani a kapcsolatot. Mennem kell. Öt órára ott kellett volna lennem. Gyertek ide !- mondta, s a két gyereke felé nyújtotta a karjait.
Imre hagyta, hogy menjenek, de a gyerekek inkább csak vánszorogtak. Saci elvette a papírlapot, mint aki álomban cselekszik. Lackó is alig volt magánál, némán sírtak mind a ketten. Még egyszer magához ölelte őket, s tekintete Imre arcára tapadt.
- Sohasem bocsátom meg a fájdalmukat! Soha ! Büntessen meg az Isten, amiért ezt tetted velünk !- mondta indulattól remegő hangon.
Lónyai Imre lehajtotta a fejét. Ezúttal nem volt bátorsága szembenézni a vádló tekintettel.
X/111
Cili vezetés közben végigsírta az utat Budáig. A ház előtt otthagyta a két könnyes arcú gyermekét. Látta maga előtt, ahogy álltak a járdán, sírva néztek a távozó autó után, mint két reményvesztett kis árva. Ez a kép fogja üldözi ébren, s álmában sokáig.
A Füredi ház előtt megállt. Minden erejével igyekezett összeszedni magát. Ha ott van az ügyvéd, ne mondja majd, hogy idegbeteg is, nem csak kleptomániás. Volt nála egy kulcs, kinyitotta a kaput, s beállt az udvarra. Amint kiszállt, Nóra is megjelent. Semmit sem kérdezett, megfogta az egyik bőröndöt, s mutatta a szobája felé vezető utat. A hallból nyíló, üvegezett folyosóra mentek. Ennek a végében volt a konyhai fertály, s más helyiségek. A folyosó elején volt egy lakószoba, Nóra ide nyitott be, letette a bőröndöt, s azt mondta:
- Helyezd magad kényelembe, és igyekezz megnyugodni. Tudom, most iszonyúan nehéz, de majd megnyugszik a lelked. Imre bármilyen is veled, a gyerekekhez jó. Igyekszik majd vigasztalni őket.
Cili lerogyott a heverő szélére, s két tenyerébe temette az arcát. Nóra most szigorú volt.
- Nem akarom lebecsülni a bánatod, de gondolj arra, hogy benneteket nem választ el egy fél világ, és azt is ki kell bírni az embernek.
Cili mintha nem is hallotta volna. Felsírva mondta :
- Álltak a járdán. Lackó belekapaszkodott Saci kezébe. Úgy álltak ott, olyan szívfájdítón, annyira árván.
- Ne kínozd magad! Nem szabad. Hidd el, én sok tragédiát láttam, ez nem az. Szedd össze magad, hogy mire megjönnek a fiúk, ne lássák rajtad ezt a kétségbeesést, mert botrány lesz. Anyuska mellé stabil idegzetű gondozót akarunk, és nem olyat, akinek majd a lelkét nekünk kell ápolni.
Cilit kicsit magához térítették a keménynek tűnő szavak, s talán megbántódik, ha nem érzi meg, hogy Nóra most is jót akar. Megtörölgette a szemeit, s felállt.
- Már rendben vagyok. Mondd meg, mit kell tennem ?!
Nóra elmosolyodott.
- Egyelőre semmit, Ciluska! Hétkor lesz vacsora. Ráérsz akkor kijönni. Amíg itthon vagyok, anyuskát én látom el. Mellettem megtanulod a szokásait, megismered a házirendet. Most csak magaddal törődj, de ne keseregj! Pihenj egy kicsit, aztán tedd rendbe az arcod, oké ?!- mondta, válaszra nem várt, kiment a szobából.
