A gyermekkor vége
X/22
Füredi Nóra elutazott. Cili kikísérte az állomásra, s sok könnyel búcsúztak. Sokáig nézett a vonat után, még akkor is, mikor a vonat már beleveszett a messzeségbe. Otthon visszahúzódott a szobájába, s gyakran sírt.
Mire eljött az este, Erzsike már komolyan aggódott érte, mivel Cili kiskorában a sírástól könnyen belázasodott. Éjjel is bement megnézni. Cilit akkor már elnyomta a fáradtság, s Erzsike bánatos szemekkel nézte a derengő homályban, könnyekkel áztatott párnáját.
Hédi másnap megérkezett a nagyszüleitől. Amint betoppant, mindjárt nyersen fogalmazott.
- Flancos csemetéhez dörzsölődtél, aki tetejében orvos. Naná, hogy inkább őt választottad! - mondta dühösen.
Cili szíve fájt, s ingerültebben fogalmazott, mint rendesen.
- Önző vagy, érzéketlen! Mellette halvány fogalmad sincs az igaz barátságról. Ahogy arról se, hogy milyen bánattal jár, ha az igaz barátodat elveszted. Ha tudod, már soha többé nem láthatod viszont az életben.
Hédi szemei könnybe lábadtak.
- Nem igaz! Pontosan tudom. Végig attól rettegtem, hogy engem már nem szeretsz...- mondta nyílt bánattal.
- Buta vagy! - sírta-nevette Cili, s összeborultak.
Kibékültek megint, s folytatódott a barátkozásuk. Hédi naponta ott volt Ciliéknél újra. Ahogy szokta, vitte a híreket is. Kajánkodón újságolta, hogy az iskolaigazgató híresen csúnya lányát, aki a tanácsnál volt telefonközpontos, a tanácselnök a szövetkezet főkönyvelőjének nyakába akarta varrni. A főkönyvelő úgy megrémült, hogy még aznap kereket oldott.
Egyik nap fontos hírt vitt. Szinte berobbant vele, már az ajtóban kiabálta.
- Kapaszkodj meg, fiacskám! Lónyai Imrét felvették az egyetemre. De ne örülj nagyon, mert nem lesz belőled doktorné akkor sem, ha sikerül megfognod. Az orvosi helyett a Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán felvételizett. Eredetileg is oda akart menni, csak az öreg Lónyai erőltette az orvosira.
Cili örült a hírnek, mivel a fiú kedves volt szívének, de Hédi szavai miatt csóválta a fejét.
- Nálam eddig sem volt szempont. Jobban teszed, ha te is kivered fejedből a doktormániát.
- Eszembe sincs! Ha nincs megfelelő rangod, akkor nagy nulla vagy.
- Ezek apád szavai, nem a te meggyőződésed.
- Tudod jól, hogy apámról mi a véleményem, de ebben az egyben igaza van.- felelte Hédi, s Cili bánatára látszott rajta, hogy komolyan gondolta.
X/23
Eltelt a nyár. Hédi megkezdte a negyedik osztályt a nagyházi gimnáziumban. Cili a munkája mellett beiratkozott ugyanott a dolgozók gimnáziumába. Hetente egyszer járt be a déli busszal. Hédi nap mint nap utazott, s nehezen alkalmazkodott a megváltozott helyzethez. Naponta panaszolta, hogy Cili nélkül nincs kedve bejárni. Mire beér, a tanulástól is elmegy a kedve. Pedig éppen most kellett volna rákapcsolnia, hogy valami reménye maradjon az egyetemi felvételire.
Cili naponta beszélt a lelkére, s Hédi kezdte összeszedni magát. Délutánonként Ciliéknél tanult, s bár noszogatni kellett, sorra kapta a jó jegyeket. Egy nap abbahagyta a tanulást. Látványosan tette. Átment Ciliékhez, olyan volt, mint egy vásott gyerek, táskáját kiborította az asztalra, füzeteit, könyveit sorra bevágta az egyik sarokba, miközben sírós-dühös hangon kiabálta:
- Nem tanulok! Marha leszek. Minek gürcöljek, mikor rohadtul felesleges. Rohadjon meg az egész. Ez is!...Ez is!...Ez is !
Cili lefogta a dobáló kezét.
- Elment az eszed?! - kiáltott rá, s mint aki rosszat sejt, sóhajtva folytatta - Apádék már megint?!
- Naná, fiacskám! Ki más tudná ilyen baromira fellelkesíteni az embert, mit gondolsz. Tudod, mit mondott az előbb anyámnak?! " Ha ez a hülye kölök nem jut be egyik doktorátust adó egyetemre se, akkor nem doktor lesz, hanem doktorné. Azok között is sok a csóró, majd válogatunk. Van miből! "...Érted, fiacskám?! Ezzel kész, vége! Nem gyűröm tovább magam.- mondta elszánt akarattal, s az utolsó könyvet is bevágta a sarokba.
Solti dölyfös meggondolatlanságával megint sokat ártott a lányának. Kibillentette a rendes kerékvágásból, hiszen kevés kell az amúgy is vergődve tanulónak. Hédi eztán még annyit sem tanult, mint annak előtte. Helyette hamisította a jegyeit. Az osztályvizsgák előtt kevéssel Cili két napig hiába várta, harmadnap átment hozzájuk.
Nem szívesen ment, mert Soltiék mindig barátságtalanok voltak. Ezúttal még inkább. Amint belépett a kárpitos műhelybe, Soltiné háborogva kérte számon rajta Hédi méregdrága nagyházi albérletét. Szavaiból kiderült, Hédi korrepetálás ürügyén maradt a városban, s azt állította, hogy Cili szerezte a drága albérletet.
Mérges volt Hédire. Amúgy sem hitt abban, hogy tanulni akar, de nem buktatta le, hanem elhatározta, a körmére néz. Másnap szabadnapot vett ki, s beutazott Nagyházára valami ártatlan indokkal. Megvárta Hédit tanítás után, s kínos beszélgetés kezdődött köztük.
- Kémkedsz utánam?! - kötekedett Hédi
- Már megint rám hivatkoztál. Szeretném tudni, most mibe kevertél bele?!
- Azt teszek, amit akarok!
- Jó. Akkor most hazamegyek, és elmondom a szüleidnek, hogy halvány dunsztom sincs az egészről. Rajtam ne kérjenek számon.
Hédi hangot váltott.
- Cilus, ne bolondulj! Tudod, hogy komoly korrepetálásra szorulok.
- Nem hiszem el, hogy hirtelen megvilágosodtál.
- Igenis beláttam, hogy másképpen nem megy, tanulnom kell.
- Szép volna, ha igaz lenne, de érzem, hogy sántít valami. Főleg az albérlet körül. Még sohasem hallottam, hogy valahol ennyit kértek volna. Még a felét sem.
- Jól van, elismerem, hogy rizsa volt. De nem állhattam eléjük azzal, hogy kettőből is bukásra állok. Csak a matekot mondtam meg. A magyarra így szereztem meg a pénzt.
Cili kissé megnyugodott, s megkérdezte:
- Hol laksz, és kik korrepetálnak?
Hédi sorolta, mint aki gondtalan.
- Szerénkénél lakom, matekból ő korrepetál, magyarból Peták...- mondta, aztán elvörösödött, mert Cili szeméből látta, hogy lebukott.
Szerénkének emlegetett tanárnő németet tanított, a másik tanár is mást. Hédi megfeledkezett arról, hogy az elmúlt hónapok alatt Cili is odajárt, s ennyit már tudott az iskola tanárairól. Nem beszélve arról, hogy az eltelt évek alatt maga is sokat emlegette őket.
Cili neheztelőn mondta:
- Még annyi fáradtságot se veszel, hogy hihetőbb hazugságot találj ki. Mit művelsz már megint, te szerencsétlen?!
Hédi dühös volt magára ügyetlensége miatt, s kiabálni kezdett.
- Jól van, hazudtam, na és?! Az a fontos, hogy átmenjek, nem?! A többihez senkinek semmi köze.
- Megyek! - mondta Cili maga is dühösen, s fordult, hogy otthagyja. Hédi szaladt utána.
- Most hova rohansz?! Miért kreálsz megint tragédiát belőle?!
- Ez magában is tragédia.
- A fene egye meg, hogy neked folyton aggódnod kell. De most semmi okod rá, hidd el! Megoldottam a gondot. Nem fognak elhúzni. Kolosszális tervet eszeltem ki. Állatira bejött.
- Gondolom...- mondta Cili tagadó hangsúllyal- Okosító tablettát szedsz, az kerül ennyibe.
- Ne hülyülj! Az albérlet kerül ennyibe, mert Szerénke csak így volt hajlandó befogadni. Ezt is baromi nehéz volt kisírnom nála.
- Képzelem, mit adtál be neki.
- Csak bicegnem kell egy kicsit. Muszáj megjátszani. Elsírtam, hogy fájó lábbal nem tudok bejárni. Nem tehettem mást. Honnan a fenéből akasztottam volna le hirtelenében egy normális albérletet ?!
- A kolosszális ötletedről mesélj inkább... Bár, már nem is tudom, akarom-e hallani?!
- Bütyök segített. Összehozott az apjával. Tudod, hogy járási párttitkár. Az öreg megígérte, hogy beszél a tanáraimmal. Ha ő mondja, nem fognak elhúzni. Ez holt ziher! Senki se mer neki ellentmondani. Baromi tekintélye van. Bütyök is kitűnő, pedig nem is tanul, csak aktív. A bátyja se törte magát, mégis besétált az egyetemre.
- Ezen már egy percig se csodálkozom. De, te nem vagy a gyereke. Azt meg ne mondd, hogy merő szívjóságból segít. Nem hiszem, hogy az a fajta volna.
- Állatira bír az öreg...- felelte Hédi megbillenő hangon, s ez árulkodott.
- Szűzanyám! - jajdult Cili nagyot, ebben a pillanatban már tisztán látott mindent.
Hédi begurult.
- Ne sápítozz! Valamit tennem kellett, nem?
- Te nem vagy normális.
- Inkább hagytam volna, hogy apám hülyére verjen?!
- Tanultál volna, de neked beszélhetett az ember. Most is őrültséget művelsz. Lefekszel egy szemét alakkal.
- Nem szemét, mert segíteni fog!
- Dehogynem! Ahogy a Bütyök is. Most az apjának szállított, múltkor a bátyja kubai barátjának. Szép kis család! Nagyon értik, hogyan kell kihasználni másokat. Túl azon, amit magaddal teszel, átver a végén. Előre látom.
- Nem fog átverni. Majd hülye lesz kockáztatni a pozícióját.
- Nem is kockáztatja. Pontosan tudja, hogy nyikkanni se mersz. Ahogy a szüleid se. Hiszen magad mondtad, hogy senki se mer ellentmondani neki. Az ilyen éppen erre épít.
- Az a fontos, hogy átengedjenek, a többi nem érdekel.
- Ne reménykedj. Nem fognak átengedni, mert nem segít. Kezdhetsz azon töprengeni, hogy számolj el otthon az újabb hülyeségeddel...- mondta Cili dühös könnyekkel, mint aki belátta, hogy újra kudarcot vallott.
Igaza lett. Hédit elhúzták mindkét tantárgyból. Soltiéknál hatalmas botrány volt. Solti megverte a lányát, s úgy ordított közben, hogy Ciliékhez áthallatszott a nagy kerten át. Hédi nem úszta meg ennyivel a balul sikerült kalandot. Alig ült el náluk a bukás okozta botrány, újra bajban volt. Egyik nap sápadtan, kisírt szemekkel állított be Cilihez, és sírva borult a nyakába. Kiderült, hogy terhes. Azt mondta, titokban elveteti, mert a szülei agyonverik. Aztán sírva fakadt megint.
- De nincs pénzem. Az ékszereimet is elvették büntetésből. Ötezer forint kellene...Segíts, Ciluska, mert megölöm magam.
Zokogott, ahogy még soha. Cili szomorúan hallgatott. Valamiféle tehetetlen dühöt érzett, s legszívesebben Hédi arcába ordította volna, hogy ilyenek a kolosszális ötletei, ide vezetett a felelőtlensége, egy ártatlan kis lélek fog fizetni helyette. Ezt fájlalta legjobban. Pénzt sem adhatott. Fizetését anyja kezébe adta. Ha szüksége volt valamire, megmondta, de elvárták, hogy megmutassa, amit vásárolt. Nem számonkérésből fakadt, hanem szoros kapcsolatukból, szüleit minden érdekelte, ami vele történt. Hédi bajáról a maga szülei előtt se beszélhetett. Istenhívő emberek voltak, s komolyan vették a Tízparancsolatot. Hédinek magának kell megoldania ezt a baját, gondolta tehetetlen szomorúsággal.
Hédi másképpen gondolta. Sírástól fuldokolva mondta :
- Nem akarsz segíteni? Magamra hagysz? Neked se érek meg pár rongyos ezrest? Megölöm magam. Inkább megteszem, mint üssenek-verjenek, aztán kivágjanak a gyerekkel együtt. Akkor se mehetnék máshova, csak a vonat alá. Akkor inkább megteszem most.
Cili némán sírt. Elhitte, hogy Hédi képes volna erre az őrültségre is. Látta feldúlt arcát, hallotta a rettenetes szavakat, ismerte Soltiék beteges hiúságát. Tudta, Hédi ezúttal nem túloz. Soltiék aligha bocsátanák meg a megesett bajt, s inkább ellöknék maguktól, mint vállalják a világ előtt ballépését. Rettenetesen vívódott, aztán megszólalt csendes könnyekkel.
- Ne sírj! Nem hagylak magadra... - mondta, s lekapcsolta az aranyláncát a Mária - medállal, amit tizenhatodik születésnapjára kapott édesanyjától, s ami anyja egyetlen öröksége volt Cecília nagymama után.
X/24
Hédi amint túljutott a titkos műtéten, megint a régi volt. Csak legyintett az egészre. Ha mégis beszélt róla, Bütyök apját emlegette, akit egyszerűen csak mocsoknak nevezett, s mindenféle bosszút forralt ellene, amiből semmit se válthatott valóra. Az ártatlan kis lélek eszébe sem jutott. Cilit felháborította, s kifakadt.
- Minek kell történni veled, hogy megértsd végre, nem szabad ilyen felelőtlenül élni?!
- Lelkizni akarsz? Tudod, hogy mikor hallgatom végig.
- Végig hallgatod! Ahogy azt is, hogy soha többé ne számíts rám ilyen helyzetben, mert nem segítek.
- Piszkosul rosszulesik, hogy emlegeted.
- Ne essen rosszul, mert nem magam miatt teszem.
- Na, persze! Baromira fontos, hogy nevelj, igaz?!
- Fontos, mert nem nézhetem tétlenül, amit művelsz. Most mentél keresztül egy rettenetes dolgon, de az egészből csak az foglalkoztat, hogy állhatnál bosszút a pasason. Az meg se fordul a fejedben, hogy magad is oka vagy annak, ami történt. Ha továbbra is így gondolkodsz, megint egy ártatlan kis emberi lény fogja megfizetni az árát.
Hédi elvörösödött.
- Az még nem volt surmi, csak egy marék szövet.
Cili bánatosan nézett rá, s halkan felelt.
- Már dobogott a kis szíve, tanultuk!
- Nem érdekel, hogy mit tanultál! - kiáltott rá Hédi kiborulva, s így folytatta - Az én szívem is dobog, de velem ki törődik? Anyámat csak az érdekli, hogy megfeleljen apámnak. Hajnaltól késő estig húzza a belét a kedvéért, gyerekére nincs ideje. Apám kiskorom óta ver, mint az állat. Ha szólnak hozzám, csak üvöltözni tudnak. Mellette minden második szavuk a pénz. A pénz az Isten, az a hatalom, azon megvehetsz mindent az életben. Na, majd most bebizonyíthatják!
- Mit találtál ki már megint? - kérdezte Cili nyugtalanul.
- Bosszút, fiacskám! Naná, hogy bosszút! Nem tanulok a pótvizsgákra. Eszemben sincs. Helyette megbetegszem. Máris nagyon beteg vagyok. Baromira fáj a fejem. Apám kénytelen lesz megvenni a jegyeimet, ha azt akarja, hogy végezzek...- mondta vigyorogva, s két tenyere közé fogta bolondozva a fejét.
Cili ingerülten kiáltott rá.
- Hédi, térj észre!
- Nem lehet. Ilyen fejfájással nem tudok gondolkodni.
- Magaddal szúrsz ki a szüleid nemtörődömsége miatt.
- Nem utálatot akartál mondani?
- Ha utálnának, sajnálnák tőled a pénzüket is!
- Ha most azt fogod bizonygatni, hogy szeretnek is, csak nem érnek rá kimutatni, esküszöm, hogy leköplek! - mondta Hédi sírva.
- Nyugi! Nem mondok ilyet...- sietett Cili megnyugtatni, s rábeszélőn folytatta- Azt viszont mondom, hagyd abba a hülyéskedést és fogj hozzá tanulni. Menj át a pótvizsgán a magad erejéből. Állj végre a lábadra. Irányítsd magad a sorsod, ne sodródj!
Hédi nem felelt mindjárt. Úgy hallgatott, mint aki mérlegel, de mielőtt Cili reménykedhetett volna, megszólalt legyintő hangon.
- Rossz duma! Hülyeség.
- Az a hülyeség, amit kitaláltál! Végiggondoltad már ezt az egészet? Hogy fogod megvetetni a jegyeidet?! Feladtok majd egy hirdetést, hogy jelentkezzenek azok, akik pénzért hajlandók átengedni a pótvizsgán? Aztán az érettségin?
Hédi már kajánkodón vigyorgott.
- Annyit se néztél ki belőlem, hogy gondolok rá előre?! Na, szép! Akkor bámulj, fiacskám!...Szerénkéből már kipréseltem egy nevet. Ha itt lesz az ideje, elküldöm apámat a fazonhoz. Megyei oktatási főmufti. Szerénke szerint már másokon is segített, de megkéri az árát. Apám is baromi sokat fog fizetni. Fizessen, sokat fizessen, mert sokkal tartozik nekem a rohadék!
Cili erre nem tudott mit felelni. Meleg barna szemeiben szomorúság ült, melyet a szeretet szőtt nyugtalanságból, a másik iránt érzett aggodalomból. Tudta, már hiába mondana bármit is, Hédit nem lehet jobb belátásra bírni. Mások mulasztását nem lehet helyrehozni aggódó szavakkal, bírálattal sem.
Henri Frédéric Amiel, svájci - francia író, aki tökélyig fejlesztette az önmegfigyelés tudományát, azt mondta : " Csak az vagy, amivé válsz - mély igazság ez ; de csak azzá válsz, ami vagy - s, ez még mélyebb igazság. "
