Holtvágányon
X/64
Cili tíz óra előtt két perccel belépett az Otthon kapuján. Végigment a hosszú fasorban az épületig. Közben felnézett a puritán fekete keresztre, s magában fohászt mondott. Az igazgatói szobában szigorú tekintetű férfiú fogadta. Kovács Pál tiszteletes megnézte a tanúsítványait, meghallgatta, aztán azt mondta :
- Szerencsés pillanatban szólt Sámson Géza barátom. Éppen a napokban esett ki egyik munkatársunk. Kisbabát vár, veszélyeztetett az állapota, nem jön vissza a szülés előtt. Ha minden jól megy, utána otthon marad a baba hároméves koráig. Egy évre felveszem, aztán majd meglátjuk.
Cili hinni sem merte, hogy ennyire szerencsés, s megkockáztatta a kérdést :
- Ha becsületesen, és igyekvőn végzem a munkámat, számíthatok hosszabb időre is ?!
A szigorú tekintetű férfiú elmosolyodott.
- Természetesen, de Géza barátomtól tudom, hogy új házasok. A gyermekáldás beköszönthet maguknál is. Ezért gondoltam rövidebb időre. Amíg nem jön a baba, minden évben meghosszabbítjuk a szerződését. Így szoktuk, mert számos kismamánk van, és kisgyermekes anyukánk. Olyan is van köztük, aki szerencsésen már másodszor megy gyesre.
Hihetetlen volt ez a humános hozzáállás. Dombszegi keserű tapasztalata után külön becsülendő. Cili szemében egyre magasodott a lelkész. Akkor még inkább, mikor jobban megismerte. Kovács Pál nem csak lelkész volt, aki tudta, a gyermek Isten áldása, hanem öt kisgyermek édesapja is.
Megbeszélték, hogy tizenötödikén munkába áll. Egyelőre nappalos lesz, reggel nyolctól délután négyig. Szombat-vasárnap, és éjszaka még nem kell dolgoznia. Később majd három műszakba kerül, de először meg kell ismerkednie a körülményekkel, az Otthon sajátosságaival. Megtudta, hogy fizetése jóval magasabb lesz, mint amit Dombszegen kapott. Nem hallgatta el, hogy kellemesen érinti. Kovács Pál kedvesen azt felelte, a fővárosban a megélhetés is jóval drágább, majd megtapasztalja.
A tiszteletes végigvezette a házon, bemutatta lépten-nyomon. Cili örömmel nyugtázta, hogy mindenhol rend volt, és tisztaság. A bentlakók olyanok voltak, mint bárhol máshol, idősek, elesettek, és kíváncsian, nyugtalanul pislogtak rá. Igyekezett jó benyomást kelteni, hogy megnyugtassa őket.
Csak kevesen sejtik, hogy a bentlakó idős ember mindennapját gondozója hangulata, hozzáállása határozza meg leginkább, ezért mindig aggodalommal fogadják az új embert.
Nagyon elégedett volt azzal amit tapasztalt, s majdnem tánclépésbe ment hazáig. Csak otthon ébredt rá, hogy senki sincs, akivel az örömét megoszthatná. Aki még nem próbálta, nem tudja, milyen nyomasztó érzés. Ebben a percben újra elhagyatottnak érezte magát, szüleitől messze került árvának.
Alig gondolta végig, autó hangját hallotta, kiszaladt a lodzsára. Hédiék érkeztek meg valahonnan. Feri az utcán hagyta a kocsit, s vitatkozva indultak a maguk bejárata felé. Gondolta, vár egy kicsit, aztán becsenget, s kihívja Ferit. Várt egy negyedórát, s átszaladt. A hátsó lépcsőnél csengetett. Feri köntösben jelent meg a kis előtérben, csak résnyire nyitotta az ajtót, s kiszólt ideges, türelmetlen hangon :
-Ne haragudj, de nagyon rosszkor jöttél! Hédi teljesen kiborult, próbálom megnyugtatni. Most jöttünk az orvostól. Terhes. De sajnos, hallani sem akar a bébiről. Gyere később. Oké?!
Válaszra nem várt, becsukta az ajtót. Cili amíg leballagott a lépcsőn, s felment saját feljárójukon, a sors igazságtalanságán meditált. Bozóki Feri kezét-lábát töri, hogy Hédi kedvében járjon, pedig Hédi semmibe veszi. A gyerekét sem hajlandó világra hozni. Maga hiába fordult Imréhez szeretettel, nem talált viszonzásra. Miért rendezi így a sors, kérdezte magától ki tudja már hányadszor az elmúlt hetek alatt. Most sem találta rá választ. Visszament a lakásba, hasra feküdt a rekamién, s csendesen sírva fakadt.
Hippolyte Taine francia író és filozófus mondta : " Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek. "
X/65
Cili két hét múlva munkába állt az Otthonban. Imre erről sem tudott. Cili valamiféle elégtételnek élte meg. Változatlan volt köztük a helyzet. Imre továbbra is makacsul hallgatott, még mindig kerülték egymást. Imre olyan komolyan gondolta, hogy két hét alatt a munkája miatt sem szólalt meg. Még annyit sem mondott, hogy naponta tiszta inget kér, vagy mikor megy és jön. Csak kivette a szekrényből a tiszta ingeket, de továbbra se köszönt, ha elment, vagy hazaért.
Cili haragudott magára, hogy éppen ezen van felakadva, mikor a munkájáról azelőtt sem akart beszélni. Még annyit sem, hogy hol fog dolgozni. Míg beszéltek, ahányszor kérdezte, annyiszor tért ki előle.
Lónyai Imre nem tartotta fontosnak, hogy felesége tudja, egy neves tervezőintézet munkatársa, ahol a fővárosi beruházások egy részének villamosterveit készítik. Még vállalata nevét, címét, vagy telefonszámát sem közölte, hogy elérhesse, ha valami baj van.
Imre mindig hét órakor ment el otthonról, ahogy ezen a napon is. Cili ráért utána felöltözni, s átsétált időre az Otthonba. Boldog napja volt. Újra ott volt az idős emberek között, végezhette régen megszokott munkáját, de talán még sohasem tette ilyen örömmel, ennyire felszabadult lélekkel.
Ahogy annyi kedves szót, törődő odafigyelést, simogatást sem kaptak még az Otthonban lévő idősek, mint most. Már az első órákban híre ment, hogy nem mindennapi ápolónőt kaptak, s jókedvű várakozás fogadta mindegyik szobában. Eljutott a híre Kovács Pálhoz is. Négy óra előtt kevéssel megkereste Cilit, s a maga visszafogott, mégis kedves módján megköszönte az egész napi igyekezetét. Így hazamenni az első nap után lélekemelő, de otthon újra a reménytelenség várta.
Imre fél öt tájban érkezett haza, Cili akkor már vasalt. Ezen a délutánon át akart menni Sámson Gézához. Nem magától döntött így, mindjárt nem élt volna a meghívással, de Gézával találkozott az Otthonban, s azt mondta, szívesen venné, ha frissiben megosztaná vele az első nap tapasztalatait.
Ezt szívesen, de másról nem akart beszélni vele. Még nem volt felkészülve arra, hogy igénybe vegye a segítségét. Csak azt nem tudta még, hogy miképpen szabaduljon el a lakásból. Ezen törte a fejét, mikor Imre váratlanul megjelent a kisebbik fürdőszoba ajtajában, s hetek óta tartó hallgatás után megkérdezte, volt-e postája, mert fontos levelet vár.
Cili nagyon meglepődött, s csendesen felelt.
- Nem volt. Ha holnap lesz, majd beteszem az íróasztalodra.
- Helyes !- mondta Imre, s határozott léptekkel elindult a folyosón, aztán lelassultak a léptei, visszament az ajtóhoz, s beszólt újra.
- Csak úgy mellékesen: Nem kellene már bocsánatot kérned az áruházi viselkedésed miatt?!
Cili olyan őszinte elképedéssel nézett rá, hogy Imre nevetni kezdett.
- Mi van ?! Héberül kérdeztem?!
-Az sem lepne meg jobban!...- mondta Cili, miközben egy szép, öblös üvegkancsóból belocsolta a lepedőt, s feltöltötte újra a kancsót.
Közben hallgatott. A felgyülemlett keserűség szorította torkát, aztán mélyet sóhajtott, mint aki levegő után kap, s megszólalt.
- Furcsa fogalmaid vannak az emberi kapcsolatokról. Én kérjek bocsánatot, mikor te viselkedtél elfogadhatatlan módon?! Hallgattál hetek óta haraggal, a helyett, hogy megbeszéltük volna rendesen. Ne haragudj, ez nem illik egy felnőtt, komoly emberhez. De ne hidd, hogy most ez a legnagyobb bánatom. Van ennél nagyobb bűnöd is.
Imre beljebb ment. Nyilvánvaló volt, hogy békülni akar, szinte vidáman kérdezte:
- Bűnöm, nekem ?! Mi a manó! Aztán mit tettem?!
Cili elszorult hangon felelt.
- Az esküvőnk előtt azzal a szándékkal lestél rám estéről-estére, hogy leteperj, ha alkalmad adódik rá.
- Ez csak kitaláció. Ennyire ráértél máma, kis szívem?!
- Ne fölényeskedj! Beszéltem rólunk Hédivel. Kiderült, akkoriban faggattad a felfogásomról. Nem volt igaz, hogy azon az éjszakán elvesztetted a fejed. Direkt tetted, hogy belekényszeríts a házasságba.
Lónyai Imre egy szóval se tiltakozott. Helyette nevetve felelt.
- Ennek ellenére őrülten élveztem!
- Ez sem változtat a lényegen. Becsaptál újra. Ha sejtem, semmiképpen se megyek hozzád, abban biztos lehetsz! De sajnos, nem voltam elég okos.
- Vigasztalódj! A jó pap is holtig tanul!
- Akkor nesze, hogy te is tanulj !- kiáltotta Cili, s a következő pillanatban nyakon öntötte a kancsó vízzel.
Imre hahotázni kezdett, s elkapta. Birkózva viaskodtak egymással, Cili elkeseredve, Imre élvezve a helyzetet. Végül beszorította Cilit a sarokba. Miközben a hideg csempéhez nyomta, s lerángatta róla apró fehérneműjét, azt lihegte:
- Most is az enyém leszel! Aztán töprenghetsz azon, hogy előre elterveztem, vagy csak megbolondítottál?!
Úgy történt, ahogy mondta. Annyi vadság volt benne, hogy Cili csak komoly verekedés árán szabadulhatott volna. Tehetetlen könnyekkel vette tudomásul, hogy megint vesztett, újra alul maradt a nyers erővel szemben.
X/66
A fürdőszobai kaland után Imre beszélt újra, de nappal most sem foglalkozott Cilivel, csak szórakozottan jött-ment a lakásban, vagy kifogásolt megemelt hangon, de esténként újra duruzsolt, s nem lehetett tőle megszabadulni.
Egyik délelőtt hazaugrott, új programot telepített a számítógépébe, s otthon volt órákon át. A vacsoránál kérdőre vonta Cilit, hogy hol volt abban az időben. Cili egyenesen válaszolt. Megmondta, hogy állásban van, és éppen a szomszédban, amit annyira képtelennek ítélt. Már nem lepődött meg, hogy Imre nem fogadta higgadtan a bejelentését, hanem felugrott az asztaltól, s ordított.
- Mégis, hogy képzeled?! Tudtomon kívül álltál munkába?! Otthon még arra se tanítottak meg, hogy a férjed háta mögött nem léphetsz ?!
- Te úgy viselkedsz, mint egy férj? Úgy viselkedsz, mint egy albérlő, aki azt képzeli magáról, hogy bérletet váltott az ágyamba is !
- Nagyon szellemes, de ez sem változtat azon a lényegen, hogy feltétlen engedelmességgel tartozol nekem. Megértetted?
- Ahogy te gondolod, úgy biztosan nem! Sajnálom, ha másra számítottál. - felelte Cili mutatott nyugalommal.
- Hogy azt a...!- kiáltotta Imre, nem nyelte le a folytatást sem, s dühösen kirohant a konyhából.
Ahogy mondani szokás, idő kell ahhoz, hogy két ember összecsiszolódjon. Ciliék nem arrafelé haladtak. Telt az idő, s Cili annyit sem tudott elérni Imrénél, hogy meghallgassa, ha fontos mondandója volt. Kénytelen volt Bozóki Ferit segítségül hívni. Ferinek mondta el, amit Imre tudtára akart adni. Így jutott el Imréig Sámsonék meghívása is. Feri rábeszélése után mentek át a kerti partira, mintha neki nem volna köze hozzá. Másképpen Imre megmakacsolta volna magát, már megtapasztalta.
Akkor sem járt jobban, ha Imre napközben megszólalt. Egy idő után, főleg közös étkezéseik alatt mondott néhány cinikus mondatot a földszinti idősekről, bosszantotta az udvari jelenlétük, hiába igyekeztek kitérni az útjából, vagy a postást szidta naponta, mert rosszul hajtogatta össze az újságot.
Sámsonékat sem kímélte. Cili a parti előtt kénytelen volt elmondani, hogy Gézának köszönheti az állását. Imrét nem hatotta meg. Ahogy az sem, hogy Sámsonék kitüntető barátsággal fordultak feléjük a parti alatt, noha számos, rangos vendégük volt. Imre gyakran tett rájuk sértő megjegyzéseket. Cili hiába emlékeztette, letorkolta azzal, hogy nem hatódik meg egy sarlatán közeledésétől, aki szerencsétlenekből él, kerti parti ürügyén nyilvános koldulást rendez, valójában ki tudja, milyen célra, mellette a terepjárókhoz is csak annyit ért, mint majom az abc-hez.
Ennek ellenére Feri kedvéért hajlandó volt olykor találkozni Sámsonékkal. Néha Gézáéknál jöttek össze, máskor Bozóki Feriéknél. Két-három alkalommal náluk is találkoztak. Beszélgettek, klasszikus lemezeket hallgattak. Ilyenkor Imre elfogadhatóan viselkedett. Csak utána gyötörte Cilit. Bosszantotta, hogy egyre inkább bensőséges, baráti viszonyba került a Sámson házaspárral.
Ez is a sajátos viselkedése része volt. Ahogy az is, hogy a pesti barátaival megszakította kapcsolatát. Pontosabban azok vele, mert újabban velük is lehetetlenül viselkedett. Míg egyetemista korukban koncertekre jártak, ahogy hallotta a földszintiektől, a lakásban is hallgatták a mai, modern zenét, Imre egy naptól hallani sem akart róla.
Ahányszor a barátai megfordultak náluk, beszélgetésük mindig vitába torkollt Imre magasról oktatta őket. Azt mondta, ideje kinőniük a popzenéből, komoly, diplomás ember nem érheti be vele. A fiúk azzal vágtak vissza, hogy sznobot csinált belőle a házassága. Vele is éreztették neheztelésüket. Bármivel kínálta őket, nem fogadták el. Helyette burkoltan célozgattak átformáló szerepére.
Rosszul érintette, s legszívesebben megmondta volna, hogy nagyot tévednek. Imre mindig is sznob volt, csak ilyen-olyan megfontolásból álcázta.
Hamarosan kiderült, hogy miért üldözte el a fiúkat. Egyik nap, vacsora közben kijelentette, hogy a jövőben Bozóki Feriéken kívül senkit se engednek be az otthonukba. Sámsonékkal is befejezik az összejárást. Kifejtette, az otthon azért van, hogy az ember kipihenje magát a napi munka után. Ha közben idegenek jönnek-mennek kedvük szerint, azt átjáróháznak szokás nevezni, és nem otthonnak. Hozzátette, úgy ismerkedjen, barátkozzon, hogy senkit sem hívhat meg, mert udvariatlan lesz a vendéggel, bárkiről is legyen szó. Hogy pontosan értse, szabályosan kiutasítja.
Cili megdöbbent, s felháborodott. Ez olyan durva tilalom volt, mely sértette emberi méltóságában, mert alapvető szabadságában korlátozta. Nem hívhat senkit a saját otthonába, merő szeszélyből elveszi tőle ezt a jogot ?! Elfogadhatatlan volt. Felháborodása ellenére fegyelmezetten mondta, s hozzátette a békesség kedvéért, hogy mindig szólni fog időben, ha valakit szeretne meghívni és figyelni fog arra, hogy ne zavarják a nyugalmát.
Naiv hitt volt azt remélni, hogy ebben legalább szót érthetnek. Imre ezúttal se tekintette partnernek. Még be sem fejezte a mondatát, mikor már üvöltött, hogy amit megmondott, azt megmondta, most pedig hagyja nyugodtan enni, mert mindjárt ráborítja az asztalt.
A történtek ellenére ezen az estén is Cilihez bújt. Ciliben felsírt a bánat, mint már annyiszor, s mint aki végső kétségbeesésében megpróbálja elérni a lehetetlent, azt zokogta: értse meg végre, nem csak ebből áll két egymás mellett élő ember kapcsolata. Most sem járt szerencsével. Imre a szájára tapasztotta a tenyerét, s megint elvette erővel azt, amire szüksége volt.
Aki így él, az folyton-folyvást keresi rá a magyarázatot. Cili az első naptól ezt tette, de egyre inkább látta, hogy egyedül képtelen rátalálni. Mégsem élt azzal a lehetőséggel, hogy szakember volt a közelében. Az emlékezetes fürdőszobai kaland napján nem ment át Sámson Gézához, másnap kimentette magát. A parti óta sokszor találkoztak, de egyszer sem hozta szóba a gondját, mivel Géza már társasági barát volt, s Imrét nem akarta előtte lejáratni. Hiszen akkor beszélnie kellett volna mindarról a galádságról, amit addig elkövetett ellene.
Védte, a történtek után is védte. Egyszerű volna megindokolni azzal, hogy ezt tanulta otthon. Hiszen sokszor hallotta anyjától, nagyanyjától, hogy a jó feleség köténye betakarja a családi gondokat. Az igazi okot Cili lelke rejtette. Még mindig szerette Imrét, noha józan esze egyre jobban tiltakozott ellene.
Szorító helyzetében végül mégis rászánta magát, s jelezte Gézának, hogy szeretne beszélgetni vele. Mikor leültek a rendelőben, csak a házasságkötés után kialakult helyzetről beszélt. Azt sem mondta el részletesen, csak a lényeget említette.
- Teljesen kiborít azzal, hogy nappal semmibe vesz, de éjszakánként közeledik, mintha minden rendben volna...- mondta kesergőn.
Sámson Géza nyugodt, tárgyilagos hangon felelt.
- Sok férfi szokása ez. Ha az érzelmi életük csak a szexre korlátozódik, amikor megkapták azt, amit akartak, a fal felé fordulnak minden értelemben.
- Annyira, hogy nappal nem is beszélnek a feleségükkel?!
- De ezt nem szó szerint érted, ugye?!
- Majdnem. Ha szól, inkább csak kioktat, vagy kifogásol, és gyakran kiabál, de normális beszélgetésre nem hajlandó.
Sámson Géza nyugtalanul mozdult.
- Te tulajdonképpen Imréről akarsz velem beszélni?! Azt hittem, a te nyugtalanító érzéseidről, félelmeidről lesz szó, ha vannak ilyenek. Egyáltalán, rólad!
- Nekem Imre viselkedése az egyetlen gondom. Adj tanácsot!
- Tanácsot ne kérj a magamfajtától, mert nem adhat. Azt viszont mondom, beszéld rá Imrét, hogy keressen fel.
- Mint orvost?! Sohasem tenne ilyet. Ez egészen biztos. Nélküle segíts.
Sámson Géza hallgatott egy ideig. Megkedvelte ezt a kislányt, ahogy magában nevezte, segíteni akart rajta, de most maga is tanácstalan volt. Valakinek a cselekedeteiről alig lehet bármit is mondani alapos vizsgálat nélkül. Vakarta a fejét, s azt mondta:
- Szakemberként senkinek sem elemzem a viselkedését távollétében. Ha akarnám, se tudnám megtenni, mert ahhoz több tapasztalat kell. Csak társalgási szinten beszélgettünk. Jó értelmi képességűnek tartom, kellemes társalgónak, de ettől még a mindennapi élet során bármilyen lehet. Ahhoz, hogy többet tudjak róla, másféle beszélgetést kellene folytatnunk. Néhány teszt se ártana, hogy mérni tudjam a mentális szabályozását, valósághoz való alkalmazkodását, és így tovább. De az eredményt akkor sem közölhetném veled.
Cili kesergett újra.
- Ha nem segítesz, tudathasadásos állapotba kerülök. Egyébként, érzésem szerint Imre már benne van. Másképpen mivel lehet magyarázni, hogy szeretkezés után ingerülten reagál mindenre a következő ölelésig ?!
Sámson Géza felnevetett, s részben megadta magát.
- Beletrafáltál! Könnyen lehet, hogy emberünk éjszakánként jóllakik érzelmileg, a következő alkalomig pihen, és nem díjazza, ha ebben az állapotában megzavarják.
- Úgy érted, ahogy jóllakik az ember az étellel ?!
- Pontosan. Az éhes emberre az étel pozitív hatással van, a jóllakottra viszont negatívan hat. Ha egy jóllakott emberre ételt erőltetnek, ingerültté válik. Tévesen ugyan, de közelségedet, jelenlétedet, ilyen erőltetésnek élheti meg.
Cili keserű nevetett.
- Na, majd teszek róla, hogy ne legyen módjában jóllakni velem! Beköltözöm a kinevezett gyerekszobába és esténként magamra zárom az ajtót. Aztán majd meglátjuk, segít-e a koplalás?!
Sámson Géza szigorúan nézett rá.
- Eszedbe ne jusson ezzel próbálkozni! Ilyenféle éheztetés belső feszültséget indikál, amit aztán a delikvens agresszív módon vezet le. Jó esetben csak pofonokkal, de az is előfordulhat, hogy tör-zúz, míg nem jut célba, vagy még rosszabb is történhet, ha súlyos veszteségnek éli meg a visszautasítást.
Cili nyugtalanul hallgatta. Közben ráébredt, hogy addig nem kaphat több segítséget, míg nem tárja fel az összes gondját, de erre még nem tudta rászánni magát.
X /67
Ősz volt, október végén jártak. Cili az esküvő óta nem volt otthon, két hónapja nem látta a szüleit sem. Telefonon csak kéthetente beszéltek. Marosi Istvánék nem akarták gyakrabban zavarni a harmadik szomszédot. Közeledett halottak napja, s Cili elhatározta, hogy ezen a hétvégén hazamegy. Arra nem számíthatott, hogy Imre hazaviszi a terepjáróval, bárhogy is ígérte annak idején.
Beszélgettek erről Bozóki Ferivel. A fiatal orvos védelmébe vette a barátját. Azt mondta, diákkoruk óta úgy ismeri, mint akinek lehet adni az ígéretére. A mostani helyzetet meg kell érteni, komolyan tart az apjától, s nem akar Dombszegen mutatkozni. Cili nem fogadta el a magyarázatot, mivel Imre azt is megígérte, hogy amint először látogatnak haza, bocsánatot kér az apjától. Ahogy az ő szüleivel kapcsolatban is megszegte a bútorvásárlás előtt tett ígéretét. Esze ágában sem volt lemenni értük, helyette néhányszor kijelentette, hogy eztán sem látja szívesen őket, s Cili ne szorgalmazza a látogatásukat, mert nem lesz benne sok öröme.
Bozóki Feri naponta átlátogatott hozzájuk, Hédivel a mindennapokban nem tartották a kapcsolatot. Csak köszöntek, ha találkoztak. Társasági összejöveteleken se beszélgettek. Hédi úgy tett, mintha alig ismernék egymást. Cili azt is Feritől hallotta, hogy Hédi az abortusza után gyakran hangoztatta, hogy sohasem akar gyermeket.
Maga még mindig vágyakozott a gyermek után, de reménytelen helyzete és Imre ellenállása miatt nem mert tervezgetni. Az abortusz emlegetése viszont rossz érzéseket ébresztett benne, s elhatározta, titokban felíratja a gyógyszert. Nem akarta tovább halogatni. Elutazása előtt elment a kerületi rendelőbe. Már ügyesen közlekedett, nem volt szüksége kísérőre, megtalálta a rendelőt, s nyugodtan várt a sorára. Nem látott okot az aggodalomra. Menstruációja rendszeres volt, hol erősebb, hol gyengébb, pár nap múlva várta a következőt. Az orvos megvizsgálta, s meglepetésére azt kérdezte:
- A bizottság miatt jött ?!
- Milyen bizottság miatt?! - kérdezte értetlenül.
Az orvos szériában dolgozott, akkor is rengetegen voltak a folyosón, s ingerülten förmedt az asszisztenciára.
- Miért nem vezetik elő a betegeket rendesen?! Mi a gond ezzel a terhes fiatalasszonnyal?!
Cili azt hitte, hogy leszédül a vizsgálóasztalról. Megbicsakló hangon kérdezte:
- Várandós vagyok?!
Az orvos lerángatta a kesztyűit, talán rossz napja volt, s bosszúsan felelt.
- Harmadik hónapban van. Ne mondja, hogy nem tudta.
Nem mondta. Alig tudott lekászálódni az asztalról, s míg öltözött, mindent kipotyogtatott a kezéből. Aztán kábán hallgatta az asszisztenciát, hogy hol kell jelentkeznie gondozásra, s közben szigorúan ismételgette magában, mint aki attól fél, hogy elfelejti, május közepére várhatja gyermekét. Valósággal kiszédelgett az épületből, s leült a közeli parkban egy padra. Megpróbálta feldolgozni a történteket. Tudomásul kellett vennie, hogy elkésett. Jön a baba Imre akarata ellenére, s alighanem magával hozza a gondokat.
Még ezen a délutánon átment Sámson Gézához. Már elszántabb volt, többet mondott, mint első alkalommal. Géza megértette, hogy Lónyai Imrére hiába vár, ahogy azt is látta, hogy Cilinek mindenképpen segítségre van szüksége. Nehezére esett ugyan, de Cili érdekében félig-meddig kompromisszumot kötött önmagával, s elmélyültebb beszélgetésbe fogtak. Cili most számolt be Imre gyermekkoráról, s az ebből adódó gondokról is. Könnyekkel beszélt arról a félelméről, amit a baba híre okoz, hiszen Imre a bútorboltban kétséget se hagyott a felől, hogy mennyire ellenére van.
Sámson Géza azt mondta:
- Próbálj megnyugodni, mert könnyen lehet, hogy éppen az ellenkezője történik majd annak, amitől félsz.
- Mire gondolsz?! - kérdezte Cili könnyeit maszatolva.
- Megtörténhet, hogy Imre kifejezetten örülni fog gyermeknek. Őt elhagyták gyermekkorában, maga foggal-körömmel fog ragaszkodni hozzá.
- Komolyan mondod?!
- De csak a jóslás szintjén, a mindenségedet! Nem szokásom belemenni jóslásokba, de nagyon nem szeretem, ha sírni látlak. Azt is mondom, örülni se örülj nagyon, mert igen kellemetlen is lehet az ilyen ragaszkodás. Például, azért gyötör majd, miért nincs több tejed.
Cili felnevetett.
- Az legyen a legnagyobb bánatom!
Sámson Géza arca elborult. Felállt, megsimogatta Cili hátát, s talán azt gondolta magában, hogy nehéz mesterség az övé. Cilire nem neheztelt. Most is a karját nyújtotta, s bevezette Emeséhez. Már az ajtóban mondta vidámnak tűnő hangon:
- Vigyázz a barátnőddel, Mesike, mert igen huncut teremtés. Folyton-folyvást levesz a lábamról.
Tudták, hogyan értette, s jót nevettek rajta. Pedig Cili aligha nevetett volna, ha ebben a témában mindazt tudja, amit Sámson Géza tudott.
