Gyermekáldás
X/76
Két hét múlva Sámson Géza telefonált. Cili meglepetésére azt mondta, hogy Mesike feltétlenül szeretne találkozni vele. Másnap felmegy hozzá a Mátrába. Arra kéri, tartson vele. Cili nyugtalanul hallgatta, s közben azt gondolta, nem okos kettesben autózni olyan férfival, akinek bevallottan elege van a magányból.
Még akkor sem, ha amúgy rendes, komoly ember. Hiszen Géza is férfi, kiéheztetett, vágyakozó férfi. Azt sem igen értette, hogy Mesike mit akar tőle ebben a súlyos állapotában. Néhány pillanatnyi habozás után mégis igent mondott. Meggyőzte magát azzal, hogy tartozik ennyivel a két kedves embernek. Imre először hallani sem akart az utazásról. Cili kénytelen volt azt mondani, hogy a Sámson gyerekek is velük tartanak.
Másnapra sikerült megszerezniük Ibolykát Héditől, s beült Géza kocsijába. Egy idő után megnyugodva tapasztalta, nincs mitől tartania. Sámson Géza korrektül viselkedett. Megkérte Cilit arra, hogy Mesikének még véletlenül se említse Dávidka kesergését, Gézu balesetét. Mondott mást is. Cilire nézett szomorkás mosollyal, s azt mondta:
- Ha nem tudom másképpen megoldani a helyzetem, eladom a villát, a fiúkkal Mesike után megyünk. Közelében talán könnyebb lesz elviselni keserves helyzetünket.
Cili bólintott, mint aki egyetért. Közben szerette volna tudni, Emese mi végett kívánja látni, de Géza vagy nem tudta, vagy nem állt szándékában felelni. Helyette arról beszélt, hogy a felesége külsőre is sokat változott. Tapintatosan kérte Cilit, megdöbbenését ne árulja el, mert a beteg ember érzékenyen figyel minden reakcióra.
Valóban megdöbbentő volt a viszontlátás. Emese betegesen lesoványodott, csont és bőr volt. Már nem volt gépen, csak oxigénpalackhoz kötötték, így is állandó légszomjjal küzdött, s nagyon gyenge volt. Alig lehetett érteni a szavait. Cilit csak futólag üdvözölte, s egyetlen szót sem szólt hozzá.
Cili kezdte hinni, hogy valami tévedés történt, Géza félreértette a feleségét, vagy csak maga akart örömöt szerezni vele, de ahogy látta, Emese nem örült neki. Megállt távolabb tőlük, s nézte őket. A kellemetlen tapasztalat ellenére is megható volt a látvány. Emese minden szava, minden mozdulata Gézáé volt. Férje a karjaiba ölelte, dajkálta, nyugtatta, simogatta, becézgette, s közben hallatlan lelkierővel tréfálkozott. Cili úgy érezte, hogy felesleges, ennek a két embernek nincs szüksége az ostoba jelenlétére, s az ajtó felé mozdult. Emese hangja megállította.
- Ciluska, várj !- szólt utána levegőt kapkodva- Feltétlenül...feltétlenül beszélnünk kell...A türelmedet kérem!
Cili leült, s feszengve várt.
Géza egy idő után kiment a szobából. Kettesben maradtak. Emese lehajtotta a fejét. Egy ideig hallgatott. Mikor felemelte arcát, Cili megdöbbent újra. Még nem látott ilyen élő, eleven bánatot. Emese arca megtört, szája szélén remegett a sírás, mikor megszólalt.
- Bocsáss meg, hogy ide rángattalak...Egyedül csak neked mondhatom el a kínomat. A boldogtalan emberek megértik egymást. Élő halott vagyok, már nem javul a helyzetem. Nem élhetek a családommal többé. Nagyon szeretem őket. Nem akarom, hogy velem szenvedjenek. Fiainknak anyára van szükségük, Gézának szerető társra. Annyira szeretem... annyira szeretem, hogy elengedem. Beszélj vele! Ha rátalál...Ha rátalál arra az asszonyra, annak az asszonynak üzenem...Üzenem, hogy a sírban is áldani fogom, ha szeretetet ad azoknak, akikért én már semmit sem tehetek... - mondta sírva, s befulladt hirtelen.
Szívszorító látvány volt, ahogy kapkodott segítség után, közben levert mindent, ami segíthetett volna, s csak percei voltak a tiszta tudatból. Cili ugrott. Felkapta a levert vezetéket, maga illesztette Emese orrába. Megkereste az aeroszolos tubát is, s befújt néhányat levegő után kapkodó szájába, míg végre csillapodott a légszomj.
Cilit is megviselte, úgy remegett, mint a nyárfalevél. Összeszedte magát, s Emese könnyes szemeibe nézett.
- Figyelj rám, Mesike! - mondta szinte parancsolón- Róluk nem lehet lemondani, mert ők sohasem mondanának le rólad. Géza úgy határozott, otthagyják Pestet, és feljönnek utánad. Felejtsd el a szomorú gondolatokat, és igyekezz sokáig élni, mert ők csak akkor szenvednének, ha te nem volnál.
Emese megpróbált beszélni, Cili tiltón mondta, hogy hallgasson, inkább írjon helyette, s kezébe adta a jegyzetfüzetet, amivel tartotta a kapcsolatot az ápolóival. Emese a kezébe fogta a tollat, nézte a papírt, potyogtak a könnyei, s leírta: "Köszönöm!"
Cili nem felelt szóval. A gyönyörű féligazság megviselte. A beteg asszonyhoz hajolt, s gyengéden megcsókolta az arcát.
Visszafelé az úton jó ideig csendben ültek. Cili egyszer csak úgy érezte, ez a csend nem természetes, feszül köztük, mintha egyikük sem merne megszólalni, nehogy olyat mondjon, amit nem szabad. Géza is így érezhette. Miközben nézte az utat, arca komoly volt, vagy inkább komor. Cili befele sóhajtott, s halkan megjegyezte.
- Gyorsan sötétedik.
Géza ránézett, aztán az útra siklott a tekintete, s megszólalt maga is.
- Igyekszem gyorsabb iramot diktálni.
Hallgattak újra. Egyre jobban feszült köztük a csend, s Cilinek új meglátása támadt. Géza beszélni fog, s éppen arról, amit szeretne elkerülni. Sámson Géza egy idő után valóban megszólalt.
- Sejtem, hogy mit akart Emese...- mondta furcsa, megbicsakló hangon, s most a rendes nevén említette a feleségét, ami magában is szokatlan volt. - Annyira szeret, hogy szabaddá akar tenni…Ugye tudod, hogy rád és rám gondolt ?! Nem először, Ciluska! Egyszer azt mondta " Ha engem valami érne, és magadra maradsz, gondolj Ciluskára. Boldogtalan a házasságában. Veled vidám, és felszabadult. Te is az vagy a társaságában. Bámulatos, hogy mi mindenről tudtok beszélgetni, és milyen élvezettel. Tudod, hogy ez nagyon fontos két ember kapcsolatában. Éppen ezért lehetnél a kiút számára, ahogy neked is kiutat jelenthetne, mert ezt a szép lelki kapcsolatot te szerelemmé tudod formálni. Tapasztalatból tudom."
Elhallgatott, s várt. Cili lehajtott fejjel ült. Géza nehéz helyzetbe hozta. Tudta, bármilyen tapintatosan utasítja el, megbántja vele. Sámson Géza értett a hosszú hallgatásból, s tréfálkozással tompította a kínos helyzetet.
- Cili a szomszédból, ne ijedj meg, mert semmi sem kötelező!
Cili halkan felnevetett, s maga is az első időket idézte.
- Tisztességgel kicsapott úttörő becsületszavadra?!
Sámson Géza a szívére tette kezét. Hallgattak újra. Megint feszült köztük a csend, s most még nyomasztóbb volt, mint annak előtte. Mintha valamiféle bombán ültek volna, ami bármelyik pillanatban robbanhat. Cili alig gondolta végig, Géza hirtelen lekanyarodott egy mellékútra, s megállt. Ült mozdulatlan, gyötrődő arccal, mint aki válaszút elé került, s azon öli magát, mit tegyen. Cili hasonló helyzetben volt. Biztos volt benne, Géza dűlőre akarja vinni a dolgot, gondolatban idegesen keresgélte a megfelelő szavakat, a tiltásnak azt a módját, amivel legkevésbé bánthatja meg. Géza megmozdult, s kinyitotta az ajtót. A hangja messziről jött.
- Segítenél ?! Kicseréljük a jobb első kereket, oldalra húz...- mondta váratlanul. Cili kezébe nyomta a zseblámpát, s kiszállt az esti sötétben az elhagyatott mellékúton kereket cserélni. Cili szorgalmasan világított, s közben úgy érezte, örökké hálás lesz ezért a döntésért. Géza munkába menekült. Ennél okosabbat aligha tehetett volna, s becsületesebbet sem.
Sámson Géza két hónap után eladta a villát, s felköltöztek a Mátrába. Előtte a fiaival meglátogatta Ciliéket. Imre éppen nem volt otthon, így zavartalanul elköszönhettek. Géza magához ölelte, s búcsúzóul csak annyit mondott, őrizze meg jó emlékezetében.
X /77
1988 szeptemberében a Lónyai gyerekeket felvették a közeli óvodába, s Cili újra munkába állt. Előtte komoly harcot vívott Imrével. Napokon át vitatkoztak, Imre néhányszor beígérte a pofonokat is, de Cili ragaszkodott az elhatározásához. Imre végül kénytelen volt engedni. Ezúttal nem talált Cilin megfelelő fogást, ahogy mondta Bozóki Ferinek mérgelődve.
Cilit várták az Otthonban. Kovács Pál megtartotta ígéretét. Reggel nyolctól délután négyig dolgozott. A tiszteletes többet is tett. Éppen akkor költözött vidékre egy véglegesített nővér, helyére a három szerződéses közül Cilit véglegesítette.
Eleinte Cili vitte-hozta a gyerekeket, mivel Imre látványosan haragudott. Naponta odavágta, a maga keresete mellett Cili fizetése csak borravaló, s ha több lenne benne a családja iránti felelősség, otthon maradna.
Valójában csak látszatra éltek együtt azóta, hogy Cili ragaszkodott a fogamzásgátló tablettához. Mikor Imre látta, hogy fenyegetése ellenére se hajlandó lemondani róla, hatalmas cirkusz után átköltözött a másfél szobába. Csak félév elteltével ment be Cilihez az egyik éjszaka közepén abban a hitben, hogy feleslegesen nem szedi a gyűlölt tablettákat, s a régi, erőszakos, önző módján elvette azt, amire szüksége volt. Cili másnap újra felíratta a gyógyszert, s a vacsoránál tüntetőn vette be. Imre dühöngve otthagyta az asztalt, s Cilinek újabb hónapokra nyugodtak voltak az éjszakái.
Ebben az időben köszöntött be a rendszerváltás. Cili egymagában, s főképpen lélekben élte meg a változásokat. Egyik hír hallatán megfeledkezett kettőjük lehetetlen kapcsolatáról, s megszólalt. Imre azonnal ráförmedt.
- Hallgass! Átmeneti időkben a normális ember kivár, és hülye módjára nem teszi kockára az egzisztenciáját. Ha visszafordulnak a dolgok, számon kérik a legkisebb örvendezést is, s az ember kenyér nélkül marad.
Cili idegességében elnevette magát.
- Csak nem gondolod, hogy ez miatt kitennének az Otthonból ?
- Egzisztenciát mondtam, ergo csak rólam lehet szó. Tudtommal a nyomoronc pelenkázás még nem tartozik ebbe a kategóriába.
Cili megfogadta magában, hogy soha többé nem szólal meg előtte. A légkör e nélkül is elviselhetetlen volt mindaddig, míg sikerült megegyezniük abban, hogy a gyerekek érdekében nem mutatják ki rosszkedvüket. Lónyai Imre ebben az egy dologban hajlandó volt együttműködni. Ettől kezdve csak a gyerekek távollétében mondta a magáét. Olyankor Cili hallgatott. Már régen túl volt azon, hogy megértesse vele felfogása tarthatatlanságát.
Az elrendezett helyzet elfogadhatóbb légkört teremtett. Ami még fontosabb volt, a gyerekek nyugalomban cseperedhettek. Mellette olyan kivételes helyzetben voltak, ami csak kevés apróságnak jut. Cili anyai melegsége, gondoskodó szeretete mellett ott volt apjuk minden kívánságot teljesítő igyekezete.
Nem csak játékokkal halmozta el a gyerekeket, maga is játszott velük nap mint nap. Ha kellett, négykézlábra állt, s mind a két gyerek a hátán lovagolt, vagy a szőnyegen hancúroztak. Később labdázott velük az udvaron, vagy kerékpározni tanította őket. Bevezette a vasárnapi állatkerti, vidámparki sétákat, de mentek a budai hegyekbe, vagy a Dunakanyarba is. Ilyenkor az útba eső vendéglőkben ebédeltek, mindig nívós helyeken, Imre nem sajnálta ilyesmire a pénzt. Ahogy a nagyobb utazásokra sem. Nyáron leggyakrabban a Balatonhoz mentek, télen a hegyekben lévő üdülőhelyekre.
Cili elhitethette volna magával, hogy újra elfogadhatóan telik az élete, de már túl volt azon, hogy ámítsa önmagát. Pontosan tudta, a közös együttlétet Imre a gyerekek miatt tartotta fontosnak, ahogy jókedve, bőkezűsége is csak a gyerekeiknek szólt. Így is hálás volt a sorsnak, hogy megadta a gyerekei mindenkori közelségét.
A viszonylagos béke azt is megkövetelte, hogy csak Imre engedélyével járjon Dombszegre. Kéthavonta látogathatta édesanyját, s ennek idővel a betege lett. Rémképei voltak anyja rosszullétéről. Álmában sokszor talált rá a földön fekve, eszméletlenül. Gyakran álmodott édesapjával is. Visszatérő álma volt, hogy apja megállt a pesti nagyszoba ajtajában némán, számon kérőn. Ilyenkor mindig a saját sírására ébredt.
X/78
1992 márciusában Dombszegen meghalt idősebb Lónyai Imre. Halála hirtelen jött, lefordult a székről, s vége volt. Imrét csak akkor értesítették, mikor kitűzték a temetés időpontját.
Lónyai Imre már mehetett Dombszegre, nem kellett tartania apja számonkérésétől. Ott voltak a temetésen. Imre merev arccal állt a ravatalnál, szája körül ugyanazzal a keserű vonással, amivel apja feküdt a koporsóban.
Temetés után Imre tárgyalt Diósi Ödönnel az örökség dolgában. A tanya már nem volt meg, ki tudja, mi lett az árával, a családi házra apja haszonélvezetet adott a feleségének. Az özvegy a hatvanas éveiben járt, egyelőre elfelejthették a hagyatékot.
Valójában nem volt szükségük rá. Imre jól keresett, mellette otthon is tervezett. Hol cukrászdák, hol virágpavilonok, vagy üdítőt gyártók, s más hasonló létesítmények villamosterveit készítette jó pénzért.
Figyelt a karrierjére is. A rendszerváltás után munkahelyet változtatott, s új környezetben serényen helyezkedett. Mikor cégét megvette egy külföldi érdekeltség, főmérnöki kinevezést kapott. Mindez táplálta amúgy is túltengő egoizmusát. Cilinek még inkább megnehezült az élete. Imre egyre igényesebb lett. Már nem járt sportosan, helyette úgy öltözködött, mint a divatcégek reklámemberei, finom öltönyökben járt, márkás ingeket viselt, kalapot kezdett hordani, s ehhez a megjelenéshez igazította a világnak mutatott arcát. Egy idő után a szemlélődőben választékos beszédű, disztingvált úr benyomását keltette.
Pozíciójában, mint amolyan fontos embernek, kijárt a vállalati autó. Cilit egy nap Ibolyka megállította az utcán, s örvendezőn mondta, Józsiját a főmérnök úr felvetette a vállalati kocsijára sofőrnek. A megbízható ember a helyére került. Igyekezett megszolgálni a bizalmat. Imre rendelkezésére állt még ünnepnapokon is. Imre élt is a lehetőséggel, mindenhova a vállalati kocsit használta, vagy maga vezette, vagy vitte Józsit is.
Nem csak külsején változtatott. Egyik nap arról beszélt, hogy pozíciójával együtt jár a társasági élet, s régi álláspontjával ellentétben, eztán hetente fogadnak vendégeket. Mielőtt Cili örülhetett volna, hiszen nyomasztó volt az a fajta elzárkózás, ahogy addig éltek, kiderült, csak amolyan kanmurikról volt szó.
Attól kezdve jó ideig, Cili minden pénteken a napi, fárasztó szolgálat után a konyhába kényszerült, s noha Ibolykát áthívta ilyenkor, alig álltak a lábukon, mire befejezték a sütést-főzést. Imre a cége vezetőit, s más cégek fontos embereit hívta meg, tíz-tizenöt embert. Ezek az esték féktelen lakmározásról, ivászatról szóltak, s hajnalig tartó kártyacsatákról. Éppen úgy, ahogy hajdan a Lónyai tanyán.
Ibolyka elment a vacsora elkészítése után, Cilit a muri végéig ugráltatta Imre a félig részeg vendégek körül, aztán szombatonként takaríthatott utánuk, noha jószerével azt sem tudta, kit tisztelhetett bennük.
Miközben mindezt végezte, már abba sem volt beleszólása, hogy mi kerüljön az asztalukra. Imre kijárt Józsiékkal a csarnokba, kilószámra vették a luxusnak számító dolgokat, de ha ő kért valamit, abban biztos lehetett, hogy nem találja meg a táskákban, noha a fizetését rendszeresen letette az asztalra. Ha vásárolni akart valamit, bármi apróság volt, minden alkalommal végig kellett hallgatnia, hogy keresete csak borravaló, ha leszámítják belőle a rezsi ráeső részét, legfeljebb egy csomag papír zsebkendőt vehetne magának. Újabban előfordult, hogy ezen az alapon Imre nemet mondott egy pár harisnyára is.
Megalázó helyzet az ilyen. S, nem tűrhető sokáig. Még akkor sem, ha az ember amúgy féltőn vigyáz a törékeny családi békére, gyermekei nyugalmára. Cili is fellázadt. Megpróbálta kihagyni belőle a gyerekeket, s Imre dolgozószobájában, négyszemközt mondta el, hogy nem lesz tovább kisemmizett cseléd, akinek csak feladatai vannak, de jogai nincsenek. Nem főz több flancos vacsorát, vigye a fontos embereit étterembe. Imre gunyoros mosollyal hallgatta, s hideg nyugalommal felelte, rendben van, elviszi a vendégeit máshova, de viszonzásul kihagyja a közös családi programokból mindaddig, míg nem tanulja meg, hogy feltétlen engedelmességgel tartozik a férjének. Beváltotta fenyegetését. Következő alkalommal nélküle vitte el a gyerekeket Esztergomba. Cili végigsírta azt a vasárnapot.
X/79
Ahogy mondani szokás, az embert sok mindenre megtanítja az élet. Cili a következő fizetését magánál tartotta. Imre ordított, újra a feltétlen engedelmességet emlegette. Sorolta a rezsivel, nívós háztartással járó kiadásait, ami murik nélkül is tekintélyes összeg volt.
Cili gondolta, fizesse az, aki ilyen mértékben ragaszkodik a luxushoz, s nem volt hajlandó meghallani. Imre ezt sem hagyta büntetlenül. Mikor Cili legközelebb Dombszegre utazott, a gyerekeket nem engedte el vele.
Boldogtalanul tette meg az utat. Tudta, anyja bánattal éli meg az unokái távolmaradását, hiszen így is alig látta őket. Ezúttal Dombszegen sok munka várt rá. Az eltelt két hónapban anyja sokat gyengélkedett, látása sem volt már a régi, s alig takarított maga körül. Másfél nap alatt végigtakarította a lakást, közben befele sírt. Fájdalmas dolog szembesülni azzal, hogy mi mindent hoz magával az öregség. Mindig tiszta, gondos édesanyja most méteres pókhálók között élt, s rosszul mosogatott edényekből evett.
Az a tudat, hogy anyja így kényszerül élni, valósággal kiborította. Elhatározta, hogy kijárja az Önkormányzatnál a rendszeres szociális gondozót. Erzsike hallani sem akart róla. Irtózott attól, hogy idegen járkáljon az otthonában, még lánya könnyei sem tudták jobb belátásra bírni. Cili kénytelen volt beletörődni, de még Dombszegen megfogadta magában, hogy eztán minden harmadik hétvégét anyjánál tölti, bármit is kell kiállnia miatta. Mikor megmondta Imrének, nem voltak otthon a gyerekek, így Imrét semmi se tartotta vissza attól, hogy alávaló módon elmondja mindennek.
Ha csak ennyit tesz, de gyalázta a szüleit is. A holtat sem kímélte. Úgy beszélt Marosi Istvánékról, mintha életük során dologtalan, felelőtlen módon éltek volna, s most neki kell megfizetni az árát. Emlegette a klasszikus mesét a nyarat átmuzsikáló tücsökről, akit a tél hidege, s az éhség, a szorgosan dolgozó hangyához kergetett. Magát állította a hangya helyére, noha éppen ő volt az, aki luxusra költötte jövedelme javát, s maga erejéből semmit sem tudott felmutatni, miközben azoknak köszönhette a tetőt a feje felett, akiket becsmérelt.
Óh, hogy tud fájni az embernek az ilyen égbe kiáltó igazságtalanság! Az alávalóság nemkülönben. Cili könnyes tekintettel nézett rá, de nem utasíthatta rendre, mert idős édesanyjának segítségre volt szüksége. Kérlelt újra, míg végül Imre fogcsikorgatva engedett, de ennek is megkérte az árát, csak éppen máshogy, mint addig. Éjjel bement Cilihez, majd a következő éjszakákon is, s elvárta, hogy alávaló viselkedése után is szívesen fogadja.
Sok mindenre rákényszerül az ember, de vannak dolgok, melyekhez kevés az akarat. Boldogtalan szívvel nem lehet " színlelni boldog szeretőt. " Cili egyik éjszaka zokogva borult a párnájára.
- Nem szeretsz, csak a szex hoz hozzám. Ne gyere be minden éjjel, mert belepusztulok!
Legtöbb férfi ebben a helyzetben cáfolt volna, hogy megmaradhasson gyakori öröme. Lónyai Imre nem volt rá hajlandó. Ahogy most erőszakoskodni sem volt kedve. Csak félhangosan káromkodott, s kiment a szobából. Attól kezdve újra félévente látogatta Cili ágyát, s a régi durva módon elvette azt, amire szüksége volt.
Ez maradt köztük a végleges állapot. Közben változatlanul alig beszéltek egymással, eltekintve Imre időnkénti kötekedéseitől, amelyre kevesebb lehetősége nyílt azóta, hogy Cili magánál tartotta a fizetését, s tőle egyetlen fillért sem kért, miközben ugyanazzal a lelkiismeretes gondoskodással látta el a családot, mint annak előtte.
Legtöbb feleség jól kereső férj mellett, aligha mondana le az ebből származó előnyökről, új ruhákról, ékszerekről, külföldi utakról, Cili megtette. Részben természetéből fakadt, s Imre által előidézett helyzetből, de tudatosság is volt benne. Védte a viszonylagos függetlenségét, azt a parányi szabadságot, ami a nála maradt fizetéssel járt. Igyekezett jól beosztani. Leginkább a gyerekekre költött. Mivel már nagyobbacskák voltak, apjuk tudtára adhatták költségesebb kívánságaikat, Cili azt vette meg nekik, amit maga szükségesnek tartott. Olykor játékokkal is meglepte őket, vagy más módon szerzett örömöt, de sohasem esett túlzásokba. Nem engedhette meg a keresetéből sem. Magára keveset költött, hogy valamennyit minden hónapban félretehessen. A jogosítványt akart szerezni. Azt tervezte, idővel összespórol egy használt autóra valót, hogy könnyebben lejuthasson Dombszegre.
Aki így él, az gyermekeiben keres megnyugvást, s megosztja velük gondolatait. Cili is beszélt a tanfolyamról, s elfelejtette a lelkükre kötni, hogy apjuk előtt hallgassanak. Imre tudomására jutott. Mikor legközelebb magukban voltak, Imrének kötekedő mondanivalója támadt.
- Ha arra számítasz, hogy a tanfolyam befejezése után az Opel közelébe engedlek, akkor nagyot tévedsz ! - mondta, noha a kocsit akkor vette, mikor a terepjárót eladta, s ritkán használta a vállalati autó miatt.
- Igazság szerint jogom van hozzá, mint tudjuk az előzményeket !- mondta Cili emlékeztetőn- De ne nyugtalankodj, majd veszek magamnak egy használt kocsit.
- Ide nem hozol roncsot.
- Sajnálom, de új kocsira nem telik.
- Ha anyádnak nem hordanád le a kereseted, akkor előbb-utóbb vehetnél újat is, bármilyen pocsékul is keresel! - mondta alávaló módon.
Cili szemét elfutották a könnyek. Alig vitt valamit az édesanyjának. Szegény anyja maga kérlelte, annyira félt attól, hogy veje majd azt mondja, amit most mondott. Megbántott hangon felelt.
- Ez rágalom. Legfeljebb pár banánt, narancsot viszek az anyámnak.
- De azt itthonról viszed, kis szívem! Láttam néhányszor, hogy gond nélkül leemelted a tálról, pedig egy rohadt fillérrel se járulsz hozzá a háztartáshoz. Ergo, az én zsebemből veszed ki azokat a forintokat is.
Cili csendes számonkéréssel felelt.
- Van bátorságod ezt mondani?! Tíz éve laksz abban a lakásban, amihez semmi közöd. Tíz éve főzök, mosok, takarítok rád, hogy mást ne emlegessek. Nézz utána, hogy manapság mibe kerül egy luxusalbérlet. Add hozzá mindjárt azt is, amit Ibolykának fizetnél. Akkor majd kiderül, ki tartozik, kinek!
Imre csúnyán káromkodott, s kirohant a szobából. Nem érte be ennyivel. Ezen a délutánon elvitte a gyerekeket vásárolni. Ilyenkor minden kívánságot teljesített. Mielőtt hármasban elmentek, a hallban Cili arcába vigyorogta.
- Ezt csináld utánam, kis szívem!
Cili legyintett, de belül nem élte meg ilyen könnyen. Ha a gyermek hozzászokik a korlátlan lehetőséghez, a kevesebb boldogtalanná teszi. Ilyen a gyermek természete.
X/80
Cili egyik nap csúsztatott a munkahelyén. Egész délelőtt ablakokat tisztított, ebéd után a kertben akart tenni-venni, de eleredt az eső. Imre még dolgozott, a gyerekek iskolában, majd napköziben voltak, négy óra előtt nem várta haza őket.
Gondolt egyet, s elindult Böske néniékhez. Imre tudtával nem tehette. Ez is azok közé a megfellebbezhetetlen, s érthetetlen tilalmak közé tartozott, melynek megszegése megtorlást vont maga után. Nem beszélgetni ment. Ha sikerült lejutnia, segített abban, amiben tudott. Mindig volt tennivalója, mert megfáradtak már a hetven felett lévő emberek, s nehezen látták el magukat.
Amint lement a kőlépcsőn, Irma néniék lakása felől riasztó hangokat hallott. Szerencsére nyitva volt a hátsó bejáratuk, s a két idős embert ott találta a hall kövén. Irma néni elesett, Józsi bácsi megpróbálta felemelni, miközben maga is elzuhant. Úgy megütötték magukat, hogy nem tudtak lábra állni. Egyenként becipelte őket a szobába, orvost hívott, s telefonált a tanárnő lányuknak.
Aztán alig tudott felmenni a maguk lakásába, annyira meghúzta a derekát. Lefeküdt hangos jajgatással. Imre megjött a gyerekekkel, hallották már a hallban, s a két gyerek ijedten szaladt be a nagyszobába. Imre nem nézett be, nem érdekelte a jajgatás oka, bement a dolgozószobájába. Sacit felháborította apja érzéketlensége, s utána akart menni. Még mindig erősen kötődött apjához, de ösztönösen védte anyját is. Ez mellett egészséges igazságérzet volt benne, kiskorától szóvá tette, ha rosszat tapasztalt. Cili sohasem zsarolta Imrét a gyerekeivel, most is visszafogta a kislányt. Segítségével beadott magának egy erős fájdalomcsillapító injekciót, s kevéssel később, ha nem mozgott, már elviselhető volt a helyzete. Beszélgetni kezdett a gyerekekkel, elmondta, hogy mi történt Irma néniékkel. Mikor befejezte, Saci visszatért az apjára. Látszott rajta, hogy nem tud napirendre térni a viselkedése felett.
Erre az időre a gyerekek többet tudtak róluk, mint szerették volna. A gyermek lelke olyan, mint a szeizmográf, megérzi a legkisebb kilengést is. Hallotta néhányszor beszélgetni őket. Meglepően jól látták a helyzetet, de nem értették az okát. Saci megnyugtatására erről is beszéltek. Apjuk kis-kori bánatával kezdte. Elmondta, amit Katóka nénitől, közös tanítónőjüktől hallott a szomorú, bezárkózó kisfiúról, de a felnőtté vált Imréről alkotott, lesújtó véleményét elhallgatta. Helyette azzal folytatta, hogy szerencsére apjuk sokat változott, hiszen gyermekeit a szívébe fogadta. Hozzá is ragaszkodik bizonyos értelemben, de ez alig elviselhető kíméletlenséggel, akaratossággal párosul, mintha őt büntetné hűtlen anyja miatt.
- Már le kellett volna szoktatnod róla! Életed végéig akarod tűrni, hogy így viselkedjen?! - kérdezte a kislány kritikusan, s aligha gondolta át szavait, hiszen mindkettőjükhöz ragaszkodtak.
Cilinek kapóra jött Saci kérdése. Csendesen mondta, mostanában egyre többször gondol a válásra, s lépni fog, amint megoldhatja úgy a helyzetüket, hogy továbbra is érezhessék mindkettőjük közelségét. Erre az időre már tudta, gyermekei nem hagynák el apjukat. Ezt a tényt többé nem lehetett figyelmen kívül hagyni, mert lényegesen lecsökkentette az amúgy is kevés lehetőségét.
